Remegtem. A lábaim a földbe gyökerezve álltak, és alig bírtam megmozdítani a kezemet, hogy megnyomjam az ajtó melletti csengőt. Pedig kénytelen voltam megtenni ezt a lépést. Nem menekülhettem többet, nem csinálhattam tovább ezt magammal. Mély levegőt vettem, magamban elszámoltam háromig és reszkető ujjakkal bírtam mozgásra a kezemet. Görcsbe rándult a gyomrom. Tényleg muszáj lesz ezt tennem? Hailey szavai ismerősen csengettek a fejemben, és a fenyegetése, miszerint, ha elmerek jönni ettől a háztól, úgy, hogy nem tudom meg a mögöttes igazságot, álmomban kopaszra nyírja a hajamat. Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan lenyomtam a fehérre festett csengőt és reszketve vártam a következményeket. Hallottam, ahogy a lakásban nekiindult az idegesítő csengőhöz tartozó hang. Pillanatokon belül ért utol a sorsom, és én nem tudtam ez ellen semmit sem tenni. Az ajtó nem sokra rá ki is nyílt és a zöldes szempár, amiért egykor odáig meg vissza voltam, furcsálló tekintettel pillantott rám.

- Peach? Mit keresel itt?

Michael egy otthoni mackós szerkóban állt előttem, ami miatt kénytelen voltam végigmérni a fiút. Sose láttam még így. Mondjuk lehetőségem se volt eddig, hogy így láthassam.

- Neked is szia, Michael! – a szám egy gúnyos mosolyra húzódott, és neki kezdtem a mesémnek. – Beszélni jöttem. Calumról – a körmeimet piszkálgattam idegességemben, miközben alig bírtam tartani a szemkontaktust a fiúval. – Hallottam, amit beszéltetek az öltözőben, és nem áll nekem össze a kép. Tudnom kell az igazságot, Michael!

- Figyelj Peach – dőlt neki az ajtófélfának. – Szívesen beavatnálak az egész sztoriba, de több dolog miatt nem fogom megtenni. Calum a legjobb haverom, ha annyira tudni akarod, hogy mi történt, akkor kérdezd őt. Neki van joga elmesélni azt, hogy mi, és hogyan történt. Én csak egy mellékszereplő vagyok a történetben.

- Mégis ő kért meg téged, hogy smárold le Lindseyt! Ha nem teszed meg, talán Lindsey sosem folyamodott volna erre magától és akkor nem lett volna a felesleges dráma az életemben, utána pedig ez! – tártam szét a karjaimat tehetetlenül. – Nem értelek, Michael.

- Igen, megkért rá, én pedig megtettem, mert be voltam baszva és amikor Cal elmesélte, hogy mire gondolt, mit kéne kipróbálnia, akkor jó ötletnek tűnt, hogy segítek neki.

- Féltékennyé akarta tenni Lindseyt velem, hogy aztán úgy fektetgesse kedvére! Szerinted ez normális? És ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljak vele, megkért téged erre, hogy utána ne legyen esélyem kihátrálni ebből! – egyre idegesebb lettem, és csak akkor tudtam lenyugodni, amikor Michael pár perc csend után megszólalt.

- Én úgy tudom, hogy felajánlotta, hogy kiszállhatsz a játékából. Vagyis nekem ezt mondta – vonta meg a vállait hanyagul.

Elgondolkodtam, mert igaza volt.

- Igaz, de akkor már rég mindegy volt Lindsey miatt. Kiutált a barátitársaságunkból, mindennek lehordott és kiteregette a titkaimat!

- Nem volt az olyan nagy titok – engedett el egy mosolyt, ami még engem is meglepett. – Peach, figyelj... Calummal beszélj, ne velem.

- Semmire sem mentem veled – motyogtam inkább magamnak, mintsem neki, de még így is meghallotta.

- Mondtam: én csak egy mellékszereplő voltam.

Zihálva ébredek fel.

A hajam az arcomhoz tapad izzadtan, emiatt le is rúgom magamról a takarót. Szörnyen melegem van, és a szívem is össze-vissza dobog, mintha egy maratont futottam volna le az imént. Michael képe élesen ég a fejemben, amikor kikelek az ágyból. A szemeimet dörzsölgetve csoszogok ki a konyhába, és lefőzök egy jó nagy adag kávét.

Ma van az első nap, hogy Calummal nyilvánosan fogunk mutatkozni együtt, a Las Vegas-i eset óta. Nem elég, hogy újra álmodom a történteket három évvel azelőttről, de még az új Tom Holland-os film premiervetítésére, nem a legjobb barátnőmet fogom elvinni, hanem a kamu pasimat, hiszen Margaret ezt az utasítást adta ki nekem.

Miután felöntöttem tejjel a koffeinadagomat, a telefonomat is magamhoz véve, kezemben a bögrével huppanok le a kanapéra. Megnyitom az instagram alkalmazást, és álmosan végigpörgetem az unalmasabbnál unalmasabb képeket. Amikor már a századik kutyás videót pöccintem tovább, kíváncsi természetemhez hűen, beírom a keresőbe Calum felhasználónevét. Elég egy C betűt beütnöm, már fel is dobja első találatnak a fiút. Rányomok, és ismét áttekintem az oldalát. Az egyik képére rákattintva, amin mind a négyen rajta szerepelnek, két ujjal ráközelítek Hoodra. A közelítés és a szerencsétlenségemnek hála, sikerül véletlen belájkolnom a posztot, amit pedig megjegyzek, hogy ez egy bő másfél évvel ezelőtti feltöltött kép. A szívem megáll, és azonnal visszavonom a lájkot, majd pedig reménykedek, hogy voltam elég gyors és ügyes ahhoz, hogy ne bukjak le.

De, mint már párszor említettem, nem vagyok ekkora mázlista.

[peach_davis] Calum Hood
"Tetszenek a képeim, Peachy?"

Ugrik fel az értesítés szalag a képernyő tetején. A szemeimet forgatva koppintok rá, és visszaírok Calumnak.

"Épp ellenkezőleg"

"Nekem nem úgy jött le" – érkezik azonnal a válasz.

"Pedig így van, álomvilágban
élsz Hood"

"Az meglehet"

Erre már nem akarok visszaírni, így kilépek a chat-ből, hogy lerakhassam a telefont magam mellé, de újabb üzenet érkezik a fiútól.

"Ma hétre ott vagyok érted"

"Mondanám, hogy várlak szeretettel,
de akkor hazudnék :)"

"Nem lenne az akkora hazugság,
te is tudod"

"Szia Calum"

"Hétre készen legyél!"

"Mondom szia Calum"

És ezzel le is zárom a mobilt.

Este, hét óra előtt nem sokkal, már az utolsó simításokat végzem el magamon a fürdőszobában, amikor csengetnek.

- Kinyitod? – ordítok ki Haileynek, de csak egy morgást kapok válaszul. – Hailey!

- Nem nyitom ki, most be vagyok sértődve rád! – szól vissza. Akaratlanul is felnevetek. – Ne nevess! Komolyan mondom!

- Margaret miatt kell magammal vinnem Calumot, te is tudod, hogy amúgy veled mentem volna! – kukucskálok ki a fürdőből a hajlakkal a kezemben, és pont rálátok a barátnőmre, aki a kanapén fekszik.

- Nem érdekel, várhatok még három napot Tom Hollandra! – mondja feldúltan. – Mi van, ha pont melletted fog ülni a vetítésen?

- Akkor összepisilem magam Calummal a másik oldalamon – adok egy észszerű választ elgondolkodva.

- Azt nem teheted, mert akkor rájönnének, hogy nem vagy halálosan szerelmes a férjedbe – vág vissza a lány. A férj szó hallatára pedig megborzongok.

- Emlékszel amikor gimiben együtt voltam Calummal, és Ian Somerhalder képeire folyattuk a nyálunkat? Az is ugyanez lenne – mondom visszagondolva az izgalmas irodalom óráinkra. – Nyisd már ki Hoodnak az ajtót, na! – fordulok vissza a tükör elé, és végigmérem magam.

- Jó – adja be a derekát és felpattanva a kanapéról, ajtót nyit Calumnak.

Miközben felkenem a szájfényem, Calum és Hailey csendben társalognak egymással. Amint tényleg késznek nyilvánítom magam, megigazítva a selyem anyagból készült bordó spagettipántos ruhám, ami az egész testemre rásimul, kilépek a helyiségből és óvatosan besétálok a nappaliba.

Sajnos akaratlanul is elfelejtek levegőt venni, amikor meglátom Calumot sötétkék öltönyben. Ő is ebben a pillanatban kapja rám a fejét, és nem szégyelltetve magát alaposan végigmér. Beszívom az alsó ajkam, de gyorsan emlékeztetem magam, hogy nem kéne a szájfényemet már azonnal lenyaldosni a számról. Odasétálok Calumhoz, és felszegett fejjel megállok mellette. Még ebben a rohadt nagy sarokkal rendelkező magassarkúban is kisebb vagyok Hoodnál, ami őszintén már meg sem lep.

- Induljunk – mondom neki, ő pedig rám villantja kisfiús vigyorát.

- Se puszi, se semmi?

- Induljunk, Hood – ismétlem meg a mondatom, megnyomva a vezetéknevét a végén, majd magamhoz kapom a színben hozzám passzoló táskám, és elköszönve Haileytől, végre kikecmergünk Calummal az ajtó túloldalára.

- Izgulsz? – kérdi, amint kinyitja nekem az anyósülés felőli ajtót. Halkan elmotyogva egy köszönömöt, megvárom még beszáll a volán mögé és válaszolok.

- Ez az első ilyen megjelenésem, ráadásul veled, azok után, hogy milyen hírek mentek végig az interneten az elmúlt napokban. Izgulok, igen. Nagyon. – válaszolok őszintén.

- Nem kell. Ott leszek melletted – bíztatóan rám mosolyog, miközben gyújtást ad a motorra és balra sorolva, elindulunk a mozi felé.

- Tudom, csak én... ah! Mielőtt anyukád ügynöksége nem talált rám, én egy rohadt képet nem raktam ki magamról sehova. Most meg már millió magazin címlapján szerepel a fejem, és kamu híreket terjesztenek rólam, hogy ebből nézettséget generáljanak. Olyan fura – szakad ki belőlem az, ami már elég régóta nyomta a vállamat. – Félre ne érts, szeretem ezt csinálni. Egy álmot élek át éppen, és én meg azon aggódok, hogy mi van, ha ez nem is az én álmom. Mi van, ha... – nem tudom befejezni, mert Calum közbevág.

- Feleslegesen töröd magad ezen, Peach – egykori becenevem hiánya szíven üt, de csak egy pillanat erejéig, ugyanis Calum szavait próbálom magamba szívni. – Megannyi lehetőséged lett volna kiszállni, ha akartad volna, és te nem tetted. Mert szereted ezt csinálni. Mert erre születtél. Mert gyönyörű vagy kívül-belül, és ezt az egész világgal tudatnod kell! Igen, egy olyan álomban élsz, amit más csak kívánni tudna magának, de hidd el, ez a tiéd. És ezt senki sem veheti el tőled.

Hirtelen nem is tudok mit mondani Calumnak, csak csendben emésztem magamban a szavait, miközben a sötétbe burkolódzó várost nézem, amit az épületek nagy fényei világítanak meg.

- Igazad van – szólalok meg egy kis idő után.

- Most már ne agonizálj ezen, mert megérkeztünk és ha ezen agyalsz, akkor fancsali képet vágsz – állítja le az autót, ahogy leparkolt a mozi épülete mögött a privát parkolóban.

- Nem is vágok fancsali képet – grimaszolok Calumra, ahogy kiszállok a kocsiból, és lehúzom a ruhám szoknya részét. – Jó a ruhám?

- Csodálatosan nézel ki, ne aggódj – a fiú lágy hangja végigsimogat, majd felém lép, én pedig belekarolok.

Így indulunk előre, ahol már a tömeg nagy hangzavarral várakozik.

Több (nálunk sokkal nagyobb) híresség vonul fel a leterített vörös szőnyegen, amit a mozi épülete előtti placcra helyeztek el. Egy fontosabb emberke irányít minket a szőnyeg elejére, ahol a fényképezőgépek villanásai egyre idegesítőbbé válnak. Azzal a kezemmel, amivel nem Calum karjába fonom a sajátom, megszorítom a bicepszét, jelezve ezzel, hogy rohadtul izgulok. De Calum csak figyelmesen hallgatja végig, ahogyan a nőci elmagyarázza nekünk a fontosakat.

Ja, hogy figyelnem kellett volna?

- Induljatok el, ahol kell álljatok meg fényképezgetni, beszélgessetek nyugodtan és a végén majd, ahol a kamera van – mutat valahova, de nem merek odanézni. – Feltesznek nektek pár kérdést, és utána elvezetnek titeket a helyetekre.

- Rendben – bólint Calum, majd megindít a szőnyegen.

Vele együtt lépkedek szinkronban, miközben a fotósok és fanok összessége figyeli minden mozzanatunkat.

- Fura, nem? – suttogja felém Calum. Akaratlanul is elmosolyodom.

- Igen, de most már élvezem – válaszolom. – Haragszom magamra, hogy az előző ilyen meghívásaimat elutasítottam.

- Bolond vagy, Davis – rázza meg a fejét nevetve.

- Jó, most álljunk meg, mert felrobban az összes fotós feje, ha nem csinálnak normális képet rólunk – mondom és megállítom Calumot, majd a legelbűvölőbb mosolyommal fordulok a kamerák felé.

- Egy csókot kérhetnénk? – szólal meg hangosan az egyik ember a kamerával a kezében, aki a kordonon belül áll, közelebb hozzánk, mint a többiek.

Próbálom palástolni a rémült tekintetem, és valószínűleg Calum is megérzi a testem hirtelen merevségét, mert jobban szorítja magához a karomat. A francba!

- Peach kikészülne, ha elmázgálnám a szájfényét – rám néz, válaszolva az fotós faszinak, majd lepillant ajkaimra, és a szabad kezével végigsimít az arcomon, ami után egy lágy puszit nyom a bőrömre. Lehunyom a szemeimet az érintésére, majd még pár kép ellövése után, végre eljutunk a szőnyeg végéig.

Előttünk sétál el a kamerától, és a mikrofont szorongató emberkétől Jennifer Lawrence, mi pedig felváltjuk a helyét.

- Mr. és Mrs. Hood! – a férfi nagy mosollyal az arcán köszönt minket. – Sziasztok! Marcus Stawarski vagyok, de hívjatok nyugodtan csak Marcnak.

- Szia Marc! – köszönünk kedvesen.

- Milyen érzés itt lenni? – nyomja felénk a mikrofont.

- Fura – mondja ki Calum elsőnek azt, amit én is mondtam volna. – De meg tudnám szokni – neveti el magát a fiú, mi pedig vele együtt nevetünk.

- Hát elhiszem, főleg neked Calum, hogy most csöppentél bele ebbe a nagy felhajtásba. Hogy bírod a strapát?

- Most már, hogy Peach hivatalosan is mellettem van, sokkal jobban – válaszolja Calum.

Vajon tényleg így gondolja, vagy a szájába adott szavakat mondja el Marcnak, amiket a menedzsere, Josh mondott neki?

- Hirtelen jött ez a házasság, nem gondoljátok?

- Nem – rázom meg a fejem. Vagyis Margaret azt mondta, hogy ezt nyilatkozzam, ha bárki megkérdezné. A vicc az egészben, hogy a Rumours adásában jobban szétfognak szedni minket kérdésekkel. Ez még semmi ahhoz képest. – Boldogabb nem is lehetnék, így nem gondolom elhamarkodott döntésnek a házasságunkat – mosolygok a fickóra.

- Calum, hallgatva a számaitokat, amiket a bandatársaiddal írtál, sokaknak úgy tűnt, hogy Peach egy jelentős személy lehetett, aki inspiráció volt pár szövegeiteknek. Ez így volt? – vált témát Marc, nem is foglalkozva már azzal, amit mondtam neki. Ha tehetném, most a szemeimet forgatnám és elsétálnék innen.

- Ez nem titok most már, de igen, tényleg így volt. Mindig jó, ha valaki vagy valami inspirál minket, és az én esetemben Peach volt, aki a legtöbbet segített, még úgy is, hogy akkor nem voltunk benne egymás életében – magyarázza Hood.

- Peach, szerinted melyik zenét inspirálhattad? Gondolom már ezerszer végighallgattad mindet – vigyorog rám Marc.

Az gáz, ha egyetlen egy számukat se hallottam még a fiúknak? Nem csak azért, mert nem régiben még gyűlöltem Calumot, és semmit sem akartam hallani, ami az ő nevéhez volt köthető. Én szimplán azt akartam, hogy megmaradjanak nekem azoknak, akik gimiben voltak. Nem szeretnék híres bandaként gondolni rájuk, akik slágerlistás számokat adnak ki a kezeik közül, inkább maradnék a gimis bohókás énjeiknél, akikkel az ebédszünetben az aznapi pletykát beszéltük át röhögve.

- Oh, ebbe még nem gondoltam bele – próbálom kimenteni magam, már amennyire sikerül. – Faggattam már erről Calumot, de még nem kaptam normális választ.

- Nos, Calum? – kérdi Marc visszafordulva felé.

- Talán a Lonely Heart – vágja rá Calum, nekem pedig visszhangként cseng végig a fejemben a szám címe.

- Egyik legjobb dalotok, ezt el kell ismerni.

- Köszönjük – búgja a mellettem álló fiú, de én még mindig a gondolataimban vagyok elveszve, és a szám címét ízlelgetem magamban továbbra is.

- Most ennyire jutott időnk, köszönöm, hogy itt voltatok! – mondja Marc búcsúzásként. – Jó szórakozást kívánunk nektek a filmhez!

- Köszönjük – mondjuk egyszerre, majd elsétálva a kamerától, ami percről percre felvett minket, megkönnyebbülten fellélegzek.

Miután lement a vörösszőnyeges program, mindenki elfoglalja a helyét a mozi legnagyobb termében. Valami ismeretlen fazon ül a másik oldalamon, ami megnyugtat, mert így nem kell összepisilnem magam, ha esetleg Tom Holland levágná magát mellém. A film a tizenöt perces reklám sorozat után megkezdődik, mi pedig figyelemmel kísérjük végig azt a két órát.

Csillogó szemekkel élvezem ki a látványt, amikor pedig százhúsz perc múlva, legnagyobb sajnálatomra vége lesz a filmnek, és felkapcsolódnak a fények, Calum elnyújtózkodva mellettem, felém fordul.

- Na?

- Szerelmes vagyok – mondom ki az első gondolatom. – Mármint na, érted – motyogom elvörösödve.

- Az szép, Davis – biccent nekem egy kicsit mogorván, de aztán elneveti magát.

Ugyanúgy kézen fogva megyünk vissza lassan lépkedve a kocsihoz, néha meg-meg állva társalogni egy kicsit a többiekkel. Az autóba beleülve ránk nehezedik egy kellemes csönd, és az ablaküvegnek hajtom a fejemet. Így tesszük meg a haza fele vezető utat, amikor pedig nem sokkal később Calum leparkol a Haileyvel való közös lakásunk előtt, végre megdörzsölve a szemeimet, nem is törődve azzal, hogy elkenem a sminkem, megköszönöm Calumnak a fuvart.

- Köszi mindent – sóhajtom és kicsatolom a biztonságiövem.

- Akkor két hét múlva Rumours? – kérdi Calum rekedt hangon, nekem pedig olyan érzésem van, mintha három medve bukfencezett volna a hasamban.

- Igen – engedek el egy halvány mosolyt, és ez a mosoly végre nincs megjátszva.

- Lehet mondtam már Peachy, de köszönöm szépen.

- Mit?

- Hogy ezt teszed. Megint. Hogy megint másokat helyezed előnybe, és... – félbeszakítom.

- Ez most más Calum – mondom. – Nem lettem megfenyegetve és most kivételesen tudom, hogy nem lesz ebből nagy bajom. Segítek, mert tudom, hogy ez a helyes. Benne vagyok minden szarságban, csak hogy rendbe tudjátok hozni a fiúkkal azt, amit elcsesztetek és szépen építgetni tudjátok a banda jövőjét.

- Tudom, de mindenképp meg akartam köszönni, és... – ismét meg kell szakítanom Calumot a mondandójában.

- Calum, álmos vagyok és tudod, hogy nem akarom felhánytorgatni a múltat. Ami megtörtént, az megtörtént. Rendben?

- Jó – elszakítja rólam a fejét, és inkább a távolba mered, át a szélvédőn és nem szól semmit.

- Jó éjt, Hood! – suttogom és hirtelen felindulásból egy csókot lehelek az arca jobb oldalára.

Mielőtt még bármit megjegyzést tehetne a gyengébb pillanatomra, kiszállok a kocsiból és amilyen gyorsan csak tudok, a lakáskulcsomat szorongatva, a bejáratiajtóhoz lépkedek. Mire visszanézek az utca azon részére, Calum már nem áll ott a kocsival.