2019. január 11.

🔥Kayden🔥

Nem tudom minek öleltem annyi ideig őt, talán mert éreztem rajta, hogy szüksége van végre egy kis szeretetre vagy ilyesmire. Tudom hülyén hangzik, de egyszerűen csak úgy jött. És nekem is jól esett az ölelés.

január 16.

Vasárnap óta nem beszéltünk egymással. Párszor szemeztünk a suliban, de ennyi. Hazafele is mindig elkerültük egymást ezúttal már csak véletlenül. Meg hát idő közben én is szert tettem pár új haverra aminek azért örülök. Ma péntek van, az utolsó órám utolsó pár percét szenvedtem éppen amikor egy cetli repült a padomra.

"Hazadobsz?"

Csak ennyi állt rajta. Sasha-ra pillantottam, de ő csak jegyzetelt a füzetébe. Aztán észrevettem a padján a kis sárga post-it-et ami az én padomra repült, majd a ceruzát is amivel írta az üzenetet. Ráfirkáltam egy "igen"-t majd észrevétlenül átdobtam neki. Miután elolvasta ki is csöngettek ő pedig sebesen felállt és miközben elsuhant mellettem odaszólt, hogy a hátsó bejáratnál találkozunk, én pedig engedelmesen odabaktattam. Mikor meglátott kedvesen rámmosolygott majd a zsebéből alig észrevehetően kicsit előhúzta a cigis dobozát és kérdőn nézett rám. Én csak elvigyorodtam és bólogatva mellé léptem. A cigizés összehozza az embereket.

-Gondoltam amíg megkerüljük a sulit a motorodhoz addig elszívhatunk egy szálat. - gyújtott rá.

-Miért nem mehetünk az elülső bejáraton keresztül? - kérdeztem értetlenül miközben én is hasonlóan cselekedtem.

-Az mindegy. Plusz így van időnk ezt elszívni. - fújta ki lehunyt szemmel, mosolyogva a füstöt. Úgy látszik ma jó kedve van.

-Látom ma jó passzban vagy - tettem is szóvá, mire egy kicsit elgondolkodó arcra váltott.

-Egész jó volt ez a hetem. - vonta meg a vállát.

-Mert egyszer sem beszéltünk? - vigyorogtam rá mire édesen felnevetett.

-Nem, nem azért. - ráta meg a fejét, majd lassacskán eldobtuk a csikkeket és a motoromra pattantunk. Nem igazán siettem el a dolgot, hiszen elviekben nem rohantunk sehova se. Éreztem ahogy Sasha az út közben lassan, jobbra-balra forgatja a fejét, nézelődik. Meg kell hagyni hogy gyönyörű volt a táj ami mellett suhantunk. Havas fák, rengeteg hóval borított tető, téli díszek, az ég csodaszép kék volt, egy két felhő volt csak és rengeteg csík amiket repülők húztak. Szóval azért faszán nézett ki. Be kell vallanom volt rajtam egy kis feszkó is miközben hazafelé tartottunk egyrészt a lány titokzatossága miatt másrészt pedig az ő érintésétől. Szorosan karolta a derekamat néha pedig a hátamra hajtotta a fejét. Sajna nem élvezhettem ezt sokáig ugyanis megérkeztünk a házaink közé. Miután leparkoltam egyből lepattant a motorról a kezembe nyomta a bukósisakját, majd rám mosolygott.

-Köszi a fuvart. Majd találkozunk. - indult volna el a házukhoz, de gyorsan utána szóltam mire még egy pillanatra megfordult.

-Ennyi volt? - biggyesztettem le az ajkaimat szomorúságot tettetve.

-Sajnos mára igen. - cselekedett hasonló képpen, majd egy utolsó mosolygós intés után megfordult és a házukhoz sietett. Megvártam amíg eltűnik az ajtajuk mögött, majd lekászálódtam a motorról és a saját házunk felé indultam. Mielőtt beléptem volna még vissza pillantottam, s láttam hogy egy részegnek tűnő férfi erősen bevágja kocsijának ajtaját Sasha-ék háza előtt, majd betámolyog az ajtón. Ő lenne az apukája? Nem sejtet túl sok jót. Úgy éreztem ki kell derítenem mi folyik itt szóval átosontam a lány erkélye alá és hallgatózni kezdtem. Üvöltözést hallottam bentről, de nem tudtam kivenni rendesen mígnem majdnem teljesen fölülem hallottam. Azaz Sasha szobájából.

-Tényleg nem hiszem el, hogy nem lehet semmit sem rád bízni te szajha! - ordibált feltehetően az apuka.

-Sajnálom apa... de megcsináltam mindent amit kértél. - hallottam nagyon halványan Sasha remegő, kétségbeesett hangját. A szívem szakadt meg, hogy most nem tudok berontani hozzájuk és megvédeni őt.

-Megcsináltad? Ne hazudj nekem, látok mindkét szememmel! Ha még egyszer ez előfordul..... Örülhetsz, hogy egyáltalán eltartalak a faszságaid ellenére! - kiabált tovább az apa, majd nem hallottam, hogy mi történik ezután, csak azt hogy néhány perc múlva az apa idegesen kitrappol, Sasha pedig az erkélyére csoszog zokogva. Nem bírtam tovább és kicsit kijjebb állva felkiáltottam Sashanak.

-Mit csinálsz te itt? Menj haza! - sziszegett a lány szipogva miután meglepett arccal kihajolt az erkélyén.

-Nem. Engedj fel. - kértem lágy hangon, mire egy pillanatra sok érzelmet láttam átfutni az arcán.

-Kizárt. - rázta meg aztán semlegesen a fejét.

-Kérlek. - néztem rá őszintén, mire megadta magát és halk sírásba kezdett. Majd egy pillanatra eltűnt aztán leeresztette a kötelet én pedig gyorsan felmásztam. -Mit művelt veled? - léptem hozzá közelebb, meg akartam érinteni az arcát, de ő először félve elkapta azt mint egy sebzett ártatlan állat. Másodszorra már nem ellenkezett, hagyta, hogy óvatosan lesimítsam a könnyeket az arcáról. Eltűrtem egy tincset is aztán megláttam a lila foltot az álla jobb oldalán, a szemeim pedig elsötétültek. Ijedve nézett rám és elkapta a fejét.

-El kéne menned. - mondta remegő hanggal.

-Nem. Az apád egy féreg. Tennünk kell valamit. - válaszoltam.

-Nem kell semmit tenned azon kívül, hogy eltűnsz. - nézett a szemeimbe mérgesen.

-Sasha... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.

-Kérlek ne. Csak... majd holnap elmagyarázok mindent jó? Most csak menj el. - folytak le újra könnyek az arcán.

-Rendben... de egy kicsit hadd maradjak veled. Nem kell beszélnünk. - kértem. Szüksége volt valakire. És rajtam kívül senkije nem volt. Egy kis gondolkodás után szipogva bólintott és gyorsan a karjaim közé rohant ahol aztán kiengedte a sírást. Én egyik kezemmel átkaroltam a derekát a másikkal pedig a haját simogattam. Sajnáltam őt. Nagyon. Egy apa aki nem is igazából apa talán még rosszabb is mint egy igazi elvesztése. Én legalább megtapasztalhattam az apa-fia programok szépségét, de Ő... Őt csak sérelmek és rengeteg fájdalom érte. Egy 10-15 perc után ellépett tőlem, majd letörölte a könnyeit és felnézett a szemeimbe. Az övé most még zöldebb volt a szomorú csillogástól, körülötte pedig piros volt a sírástól.

-Most már menj. - mondta, majd összefonta kezeit a mellkasa előtt. -Holnap tényleg mindent elmondok. - vett egy mély levegőt.

-Rendben. - mondtam halkan, majd egy bátorító mosoly után lemásztam és vissza mentem saját házunkba.