☀️Sasha☀️

január 17.

Na már csak ez hiányzott. Rájött mindenre, most meg magyarázkodhatok és fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután. Csodás szülinap. Ja igen, ma van. Ígéretemhez híven, dél körül amikor apám nem volt itthon átosontam Kayden-ékhez és ismét az ablakánál próbáltam jelezni neki, ami sikeres is volt. Pár perc után ki is mászott rajta egy kabátban én pedig biccentve elindultam ki az utcára onnan pedig a suli irányába. Mivel a másik irányt nem ismertem és féltem is tőle mert apám mindig onnan jön haza. Igaz csak negyed órája ment el, de akkor is. Egy pár perc séta után amit csendben töltöttünk el, amiért nagyon hálás voltam lehuppantam egy random padra és előhúztam a cigis dobozomat, miután pedig rágyújtottam, végre felnéztem Kayden-re, aki türelmes szemekkel vizslatott és szintén cigizni kezdett.

-Szóval... - kezdtem bele egy nagy nyelés kíséretében, majd elmeséltem neki apukám történetét. Hogy miket csinál velem és anyával, azt, hogy születésem óta ilyen volt, így ebben nőttem fel és valószínűleg ezért nem vagyok képes semmit tenni ellene. Valamint azt, hogy nem tudom anyukám miért nem képes elhagyni őt, egyszer kérdeztem rá, egy éve akkor pedig csak a fejét lehajtva sírni kezdett, de nem mondott semmit, szóval nem kérdezgettem tovább. 

-Értem... Akkor a kötél amin fel-le járkálunk... - emésztgette lassan a dolgokat Kayden, de itt közbe vágtam.

-Ha egyszer rászánnám magam a szökésre. - bólintottam.

-Nem gondolod, hogy itt az ideje? - nézett rám fájdalmasan amitől hirtelen még valóságosabbá vált az egész. Így, hogy eddig senki nem tudott róla, valahogy más volt.

-Nem hagyhatom egyedül anyát. - csuklott el a hangom. -Akkor nem lenne így eloszlatva apa dühe és még az is lehet, hogy anya belehalna! De ő nem képes elhagyni apát... oda vagyok ragasztva. - hajtottam le a fejem, mire Kayden közelebb csúszva hozzám átkarolta a vállam.

-Tudom, ez nagyon rosszul fog hangozni... de szerintem akkor is el kéne szöknöd. Vagy menni a rendőrségre. De előtte mindenképp el kell búcsúznod anyukádtól. - mondta lassan Kayden bennem pedig kezdett elszakadni a ragasztója egy százszor össze ragasztott mécsesnek.

-Nem mehetek a rendőrségre. Nincs elég bizonyíték, apa eltusolná. Sok ismerőse van, sok kapcsolata és mindenki bízik benne... - ráztam a fejem, Kayden pedig a hátamat kezdte simogatni.

-Akkor az első lehetőség maradt. Nem élhetsz így Sasha! Ha most nem teszed meg, talán örök életedre hozzád láncol valahogy... - hajolt közelebb és a tekintetemet kereste, amit nagy nehezen megtalált, mert kissé felé fordítottam a fejem. 

-És mégis hová mehetnék? - horkantam fel megszeppenve. 

-Hozzánk. - jelentette ki magabiztosan, mire hitetlenül felröhögtem.

-A szembe szomszédba. Nagy ötlet. Különben is a szüleid mégis mit szólnának ehhez? - temettem a tenyerembe az arcomat reménytelenül.

-Csak anyukám. Apukám meghalt, ezért költöztünk ide. Repülőbaleset. Anya azóta egy szót sem szólt hozzám, szóval nem érdekelné. - nyílt meg hirtelen, mire meglepetten fordítottam felé a fejem, a szemeim remélhetőleg együttérzést és szomorúságot sugároztak felé. Beszélni akartam, de egy hang nem jött ki a torkomon, szóval ő folytatta. -De oké akkor... ketten elmegyünk valami messzi városba a motorommal. Keresünk állást, lakást és átiratkozunk a suliból. - kezdett tervezgetni mire leállítottam.

-Mi, te mégis miért jönnél? - értetlenkedtem.

-Nem bírok anyával így együtt élni, így nem tudok tovább lépni, ő pedig nem is próbál. És szeretném ha boldog életed lenne ezután. Amit egyedül mégsem kezdhetsz meg. - mondta úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 

-Neked teljesen elment az eszed... - ráztam a fejem zavarodott fejjel, mire elmosolyodott.

-Lehet... benne vagy? - kérdezte végül, mire eltátottam a számat és ismételten nem tudtam megszólalni.

-Igen. - nyögtem ki nehezen öt perc után, és nagyon meglepődtem a válaszon. Nem gondolkodtam abban az öt percben, csak végig pörgettem az életem, a szívem pedig folyamatosan ezt az egy szót éreztette velem, szóval kimondtam. Aztán felfogtam. Meg fogok szökni Kayden-nel. -Mikor? - nyeltem nagyot. 

-Ma este. Várlak a motornál. - mondta magabiztosan én pedig csak kábultan néztem rá. Bólintottam párat, majd mivel vissza kellett mennem a házba elbúcsúzkodtam tőle és haza felé vettem az irányt. Otthon elvégeztem a teendőimet, majd egy levelet írtam anyának. Apa délután érkezett, ma csak ordibálás volt szerencsére. Este miután már mindketten aludtak, a levelet anya táskájába rejtettem, a hátizsákomba bedobtam pár ruhát, a tartalék pénzemet, néhány tisztálkodási szert, majd jó melegen felöltöztem, amennyire csak tőlem tellett. Utána kiléptem a teraszra és a kötelet leeresztve lemásztam, majd magam után húztam azt és elrejtettem egy bokor mögé, hogy apa minél később jöjjön rá, hogy elszöktem. Csak a biztonság kedvéért. Bár ki tudja, lehet nem is fog kerestetni. Mikor a ház elé értem, már láttam Kayden-t ahogy a motornál pakolászik. 

-Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. - ráztam a fejem köszönésképpen. 

-Én sem. De jobb lesz így. - biztatott engem és egyben saját magát is. Nem kérdezősködtem egyébként, csak feltétel nélküli bizalommal mögé pattantam a motorra és hagytam, hogy egy számomra teljesen ismeretlen útra induljon velem. Pár órát utazhattunk mikor is megálltunk egy motel hátuljánál, csak a biztonság kedvéért. Már messze jártunk otthonról, sőt egy másik tartományba érkeztünk, Ontario-ból Québec-be mivel nagyon gyorsan száguldoztunk, amitől mondjuk kicsit féltem, de látjátok épségben ideértünk. Később aztán kissé kínos szituációba kerültünk, mivel csak egy ágyas szobával tudott nekünk szolgálni a lepukkant motel vezetője. De természetesen elfogadtuk. 

-Ó amúgy, nem tudom, hogy vagy vele, de ha esetleg keresnének téged... hoztam neked ilyet. - mutatott fel már a szobában Kayden egy barna hajfestéket. Gondolom anyukájáé.

-És veled mi lesz? - kérdeztem ráncolva a szemöldököm, mire nagyot nyelt.

-Anya... öngyilkos lett. - mondta lehajtott fejjel. Többet nem mondott, nem is kellet én csak oda léptem hozzá és a sírás szélén állva magamhoz húztam. Ő a nyakamba fúrta az arcát, egyik kezével szorosan átkarolt, a másikat csak maga mellé ejtette. Éreztem a nyakamon, hogy végig folyik rajta Kayden forró könnye. -Mindkét szülőm halott... hogy jutottunk el idáig? Régen minden olyan jó volt... - motyogta megsemmisült hangon, mire kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.

-Minden rendben lesz. - vezettem végig a kezemet a hajától az állkapcsáig. -Ígérem. De neked is meg kell ígérned. - néztem mélyen a szemeibe, szintén könnyezve, mire bólogatni kezdett.

-Ígérem. - szedte össze magát pár perc alatt, majd a kezembe nyomta a festéket.

-Új élet, új haj ahogy a mondás tartja. - mosolyodtam el kicsit, mire felnevetett. Jó volt hallani.

-Hajrá Sasha Rogers. - tolt kicsit a fürdő felé ahová én nagyot sóhajtva léptem be. Egy órát szórakoztam vele, utána pedig akkor már le is fürödtem és egy törülközőt magam köré csavarva léptem ki a hálóba.

-Milyen lett. - kérdeztem megszeppenve Kayden-től aki melegítőnadrágban feküdt az ágyon, amikor pedig meghallott gyorsan felült és egy gyors ajaknedvesítés kíséretében végigmért, végül pedig szeme megállapodott a hajamon.

-Nagyon jól áll. - bólogatott féloldalasan mosolyogva, mire én is hasonlóan tettem, majd pár ruháért nyúltam és vissza osontam a fürdőbe. Miután felöltöztem és megszárítottam a hajam, bizonytalanul az ágyhoz lépkedtem. -Ha szeretnéd alszom a földön. - ajánlotta fel Kayden, amin kicsit meghatódtam.

-Dehogy, nem kell, te vezetsz. - ráztam a fejem egyből és inkább bemásztam mellé az ágyba. Magam is meglepődtem a bátorságomon, de hát ha már egyszer elszöktem otthonról, ez a legkisebb dolog. 

-Akkor okék vagyunk? - kérdezte Kayden felém fordulva, mire mosolyogva bólintottam, sőt közelebb húzódtam hozzá. -Fázol? - kérdezte miután érezte, hogy remegek kicsit. 

-Így már nem. - vackoltam be magam az ölelésébe, ő pedig egy puszit nyomott a hajamba.

-Tényleg jól áll. - mondta a hajamra célozva én pedig elmosolyodtam.

-Aludjunk inkább. Kell az energia. - néztem fel egy pillanatra a szemeibe, majd visszahajtottam a fejem a mellkasára, majd ahogy az ő szívverése lassult, úgy nekem is kezdett nehezebbé válni a szemhéjam. 

Most meglepődtetek mi gyerekek? Remélem élvezitek a sztorit, írjátok meg, ha bármilyen észrevételetek van! xoxo