2019. január 10.

🔥Kayden🔥

3 napja miután találkoztunk ezzel a Chloe-val Sasha elég furcsa lett, nem szólt hozzám a nap további részében és hazafelé sem futottam vele össze. Tegnap előtt mikor reggel fel akartam szedni, mármint eldobni őt a suliba akkor is csak lerázott valami szar indokkal, tegnap pedig már meg sem kérdeztem, csak egész nap a viselkedését tanulmányoztam. Hogy miért? Még mindig érdekesebb volt ez a tevékenység mint az apám halála és anyám -akivel amúgy a költözés óta pontosan 2 mondatot beszéltem- komorsága miatti önmarcangolás. Persze új barátokat is gyűjtögetek közben, van pár haverom már, de valamiért Sasha nagyon megfogott. Továbbra sem úgy csak érdekes személyiségnek tartom. Szóval ma, szombaton eldöntöttem mit teszek. Arra már rájöttem, hogy a szüleiről nem szívesen beszél, az apjáról főleg, róla pedig amúgy van egy elég rossz feltételezésem, de ezt még így inkább nem mondanám ki nyíltan. Szóval fogtam magam, egy létrát és átvágva a havas úton hátra mentem az erkélyhez ahonnan még a költözésünk estéjén láttam lerepülni a csikket. A létrát kitámasztottam, majd óvatosan felmásztam és egy igencsak meglepődött, ijedt, könnyel áztatott, gyönyörű arccal találtam magam szembe. Sasha a földön kuporgott, egy paplanon ült, remegő kezében pedig egy szál cigi volt. Már szólásra nyitottam a számat, de ekkor Sasha arcáról még nagyobb félelem tükröződött és óvatosan megrázta a fejét, jelezve, hogy meg ne szólaljak. Én csak összevont szemöldökökkel, kérdő arckifejezéssel bámultam rá hamarosan azonban mind a ketten össze rezzentünk amikor zajt hallottunk bentről, Sasha felpattant, elnyomta a csikket, firkált rá valamit, hozzám lépve a kezembe nyomta, majd egy pillanatra a szemembe nézett. Smaragdzöld szemei könnyesek voltak amitől még jobban csillogtak, mint amúgy, és mérhetetlen félelmet árasztottak. A szemezés nem tartott egy percnél tovább, ő pedig besietett a szobájába. A létráról gyorsan lemásztam, az erkélytől arréb csúsztattam, majd megnéztem mit írt a csikkre. "Várj a jelzésemre." Remek. Hamarosan kiabálás zaja szűrődött ki, de sajnos nem tudtam kivenni rendesen. Pár perc múlva nagy csend állt be, rövidest pedig egy kocsit láttam elszáguldani a házuktól. Két percre rá Sasha lehajolt az erkélyről és a fejével befelé biccentett. Ismét felmásztam a létrán, majd bemásztam a teraszra.

-Az egyetlen szerencséd, hogy nem az ablakkal szembe tetted a hülye a létrádat! - kezdett velem egyből kiabálni.

-Mi volt ez az egész? És miért nem szólsz hozzám egy szót sem kedd óta? - hagytam figyelmen kívűl a mondatát.

-Az teljesen lényegtelen, és egyébként sincs hozzá közöd. - rázta meg a fejét.

-Miért sírtál? - léptem hozzá közelebb.

-Nem mindegy az neked? - rántotta meg a vállát.

-Nekem is meglepő hidd el, de nem, nem mindegy.

-Oké, figyelj. Legyen elég annyi, hogy nyomós okom van arra, hogy suliban ne beszéljek veled, illetve arra is, hogy azt mondjam ne gyere ide amikor csak akarsz. - mondta nyugodtabb hangnemben.

-Akkor beszélgessünk sulin kívül. - mondtam, a szerintem ésszerű megoldást.

-Ez továbbra sem ilyen egyszerű és miért érdekellek ennyire? - értetlenkedett.

-Mert izgalmas személyiségnek tűnsz. Kíváncsi vagyok rád. - vontam meg a vállam igazat mondva.

-Jó oké. Itt az ajánlatom. Suli felé és visszafelé dumálhatunk. Néha átjöhetsz így, létrával meg mit tudom én, de csak akkor ha szólok. Messengeren, meg ilyesmi helyeken nem tudunk beszélni és ez is maradjon az én dolgom miért. Megegyeztünk? - kérdezte.

-Egyszer úgyis elmondod majd ezeket a dolgokat. Addig is benne vagyok. - bólintottam elfogadva az ajánlatot.

-Azt nem hinném. - horkant fel az első mondatomra.

-Dehogynem, majd meglátod. - bólogattam magabiztosan.

-Ha te mondod. - tette fel a kezeit halványan mosolyogva. - De most menned kéne. Esetleg, holnap ugyan ekkor átnézhetnél ha szeretnél. - a második mondatot egy pár perc gondolkodás után, de kinyögte végre mire elmosolyodtam.

-Itt leszek. - indultam meg a létrám felé. - Csá aranyhaj! - utaltam a szőke hajára, meg a bezártságára meg hát a fel le mászkáláson titokban miközben lemásztam, utána pedig hallottam még egy halk nevetést amin én is elmosolyodtam, majd a létrát összecsukva haza vánszorogtam. Érdekes, egyre érdekesebb ez a lány és a története. A gyanúm az apjáról meg egyre biztosabb. Sajnos.