-szépszemű szőke hercegem, csak nem felébredtél mély álmodból? mi szúrt meg?-nevet fel majd hajamba túr, megigazítva azt. -nem vagyok csipkerózsika!-morogtam majd kiindulva próbáltam a lehető legtávolabb kerülni a többiektől. -minjun csak viccelődik. hisz testvérek vagytok. ne durcizz már.-sétál hozzám juwon, az én vöröshajú félistenem. -én is tudom. csak ez az egész, olyan kellemetlen. egyszer hoz el valahová, én akkor is végigalszom a programot. -ugyan máár. az este még hátra van. nem tudom, az az idióta mondta e, de szeretne elmenni yeongjin szalagavatójára. utána házibulit csapunk, és örülnénk ha te is ott lennél. -nem hiszem, hogy tudnék ott bármit is csinálni. amúgy sem vagyok túl közkedvelt, társasági ember. -azért szólj, ha meggondolnád magad.-simít gyengéden vállamra és továbbsétál.

persze. én és az ilyen faszságok. minek mennék ha ott is csak levegőnek néznének? -jun! nem érzem jól magam, hazamegyek. azért kedves tőled, hogy próbálod rendbehozni a nemlétező szociális életem. -tessék? de hát... -mondd meg a srácoknak, hogy örültem!-halovány mosolyt küldök felé, majd megfordulok, és már indulok is, nehogy mégis meggyőzzön azzal a pincsikutya fejével.
...
amint hazaérek ugyanaz fogad, mint az elmúlt három évben minden egyes nap. csend. amióta a szüleink meghaltak csak ez van. se én, se a bátyám nem hív haza soha senkit. hiszen az itthoni állapot már-már számunkra is rémisztő. a lámpák furcsa villogása, a félhomály, a kályha folytonos zúgása mind természetes a számunkra. de ha belegondolunk, ijesztő. sőt, félelmetes.
felbattyogok az emeleten lévő szobámba, s amint a testem érzékeli a puha matracot, összegörnyedek. könnyeim mint a zápor kezdenek el hullani. és megint az ürrességtől. attól, hogy értéktelen, és pótolható vagyok. fájdalmas.

nos, i know, hogy szar és azt is, hogy nem olvassa senki, mégis élveztem a rész megírását. megér még egy részt, vagy inkább hagyjam a faszba?XD