꧁♡︎♡︎♡︎꧂

Aznap Emma megkérte Jeongin anyukája kezét, aki azonnal igent mondott. Még a szünet alatt elmentek Kanadába, hogy megtartsák az esküvőt. Bár nem volt menyasszonyi ruhájuk, így is könnyekig hatódott Innie.

A nagyszülei nagyon kedvesek voltak, azonnal megkedvelte őket is. Szívesen marasztalták volna még a családot, sőt, azt is javasolták, hogy költözzenek Kanadába, hogy közel legyenek hozzájuk. Ám Emma erről lebeszélte őket, miszerint Innie és az anyja sem beszéli még olyan jól a nyelvet, hogy elboldoguljon külföldön, ráadásul Innienek Koreában laknak a barátai is.

A szünet előtt két nappal tértek haza. Ez volt az első alkalom, hogy Jeongin külföldön járt. Az esküvő mellett pedig sok emlékezetes élményt szerzett.

Seungmint véglegesen a nagybátyjához költöztették, a szüleit pedig letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Pár napja újra elkezdődött az iskola, Innie pedig visszatért a szokásos hétköznapokba.

Ma délután ismét átjönnek Chanék, előtte azonban segített Emmának ebédet készíteni.

-Nagyon finom lett!-dícsérte meg az anyja, miután megkóstolta.

Miközben ebédeltek eszébe jutott valami.

-Öhm...Emma...

-Mondd!-fordult felé.

-Nem lenne baj, hogyha nem a neveden szólítanálak? Annyira idegenen hangzik ez, mintha nem lenne közünk egymáshoz!

-De akkor hogyan szólítanál?

-Hát...igazából Anyunak! Így talán van különbség; anyu és anya!-mutatott rájuk.

Mindkét nő szeme könnybe lábadt.

-Persze, nyugodtan hívhatsz anyunak!-szipogott.

-Jaj, nem kell sírni! Mostmár ha úgy vesszük két anyukám van, szóval ez természetes, nem?

-Akkor is köszönöm neked! Próbálok a lehető legjobb anyu lenni!-törölte meg a szemét majd mosolyogva megölelte fiát.

Délután Chan és Hyunjin ölében üldögélve forgatta az ujján lévő gyűrűjét. Gondolatai messzire vitték őt a valóságtól, miközben a két idősebb a hátát simogatta vagy az arcára adtak apró puszikat.

-Hyungok!-törte meg a csendet hirtelen.-Ugye együtt maradunk sokáig?

-Míg meg nem halunk, sőt még utánna is!-halytotta a fejét a vállára Hyunjin.

-Csak félek, hogy egy idő után meguntok és szakítotok velem...

-Semmi okot nem tudnék találni arra, hogy elszakadjunk tőled! A világ összes kincsénél többet érsz számunkra és soha nem hagyunk magadra!-puszilta meg Chan.

-Szeretlek titeket hyung! Azt hiszem én vagyok a legszerencsésebb ember a földön, hogy velem vagytok!-bújt hozzájuk közelebb.

Csendben hallgatta a két idősebb szívverését. Szemei kezdtek nehezebbek lenni, amit a két idősebb is észrevett.

-Nyugodtan aludj baba! Itt leszünk amikor felkelsz!-mondta Hyunjin, majd óvatosan megcsókolták a kisebbet.