꧁♡︎♡︎♡︎꧂

Miután mindhárman lefürödtek Chan szobájában lefeküdtek aludni. Jeongin ragaszkodott hozzá, hisz nem akart egyedül lenni, másrészt pedig meg tudják beszélni mi lesz velük a jövőben.

-Ha szeretnéd elviszünk randira, nem akarjuk, hogy azt érezd elsietjük a dolgokat!-simította meg az arcát Chan.

-Nem szükséges, ennél jobban már nem is lehetne belétek szeretnem!-nevetett fel.

-Mi is nagyon szeretünk!-puszilta meg Hyunjin.

-Akkor mi lesz most?-kérdezte.

Erre mindketten féltérdre ereszkedtek és úgy néztek fel az ülő Inniere.

-Yang Jeongin, életünk szerelme, leszel a barátunk?-kérdezte Chris.

Nevetve bólogatni kezdett.

-Hyung, nem kell ezt térden állva megkérdenetek! Persze, hogy leszek a barátotok!

A két idősebbek is nevetni kezdett, majd mindkettejük megcsókolta a még mindig zavarban lévő szerelmüket.

-Már elmúlt hajnali 1, aludjunk mostmár!-mondta Hyunjin miután elváltak.

Befeküdtek az ágyba, Chan pedig leoltotta a villanyt.

-Jóéjt!-puszilta meg őket, majd bemászott Innie másik oldalához és átölelte őt. Hyunjin is így tett, majd Channal összekulcsolták a kezüket és közelebb bújtak egymáshoz.

꧁꧂

Reggel Hyunjin kelt fel a leghamarabb. Mosolyogva nézett végig két párján. Kétségkívül a legszerencsésebbnek érzete magát a tegnap történtek után.

Pár pillanat múlva Chan is felkelt. Egymásra néztek, de nem szóltak a másikhoz; szavak nélkül is megértették mit érez a másik.

-Nyolc óra. Szerinted keljünk fel?-suttogta Chris.

-Hétvége van! Tudod ki akar ilyenkor felkelni!-dőlt vissza.

-Még haza kell vinnünk Inniet!

-Nincs szívem felkelteni!-simogatta meg a nyugodtan szuszogó Jeongint.

-Elmegyek reggelit csinálni, majd szólok mikor gyertek le!-mászott ki az ágyból.

Hyunjin csendben gyönyörködött a kisebb látványában. Még most is alig hitte el, hogy összejöttek vele.

-Jó reggelt hyung!-motyogta Jeongin. Jinnie elmosolyodott a kisebb álmos arát látva.

-Neked is baba! Hogy aludtál?

-Meglepően jól!-dörzsölte meg a szemét.

-Chan csinál nekünk reggelit! Én elmegyek a mosdóba, addig hívd fel az anyukád!-nyújtózott, majd egy apró csók után elhagyta a szobát.

Gyorsan felhívta anyját, de nem tartott sokáig, mert szerette volna, hogy tudjon ő is aludni. Nem is mesélte el neki részletesen a történteket, majd mikor kipihente magát.

Lement a lépcsőn és a reggelin munkálkodó Chan mellé állt.

-Jó reggelt!-puszilt kobakjára Chris.-Ülj le, nemsoká kész lesz a tojás!-fordította meg a serpenyőben a reggelijüket.

Ekkor jutott az eszébe Innienek, hogy tegnap nem is hányt. Rögtön elszégyelte magát, nem kellett volna erről elfelejtkeznie, kövér lesz ha benne maradnak a tegnap elfogyasztott ételek.

-Hyung, merre van még mosdó?

-Itt a földszinten is van egy! A lépcsőnél jobbra, a folyosó végén!-mutatta.

-Köszönöm!-rohant el. Chan furcsállva nézett utánna, nem értette miért ment el ilyen gyorsan.

Pár perccel később Hyunjin is megjelent mellette.

-Gyere, segíts megteríteni!-adta a kezébe a tányérokat. Középre tette a serpenyőt, majd mindketten szedtek maguknak.

Innie majdnem elájult. Észrevette, hogy minél többször hánytatja magát, annál többet ad ki magából. Nem sejtette ennek veszélyét, csakis arra gondolt, hogy ettől le fog fogyni.

Szerencsére a vágásokat nem látták a fiúk, ám mégis félt, hogy esetleg meghallották. Nagy nehezen feltápászkodott a földről és kiöblítette a száját.

Mosolyogva ült le az asztalhoz, ahol két szerelme rögtön megpuszilta az arcát.

-Jó étvágyat!-mondta Hyunjin.

꧁꧂

Jeongin egészen mostanáig nem tudta, hogy Channak már van jogosítványa. A szülei autójával vitték haza.

-Apropó!-vette elő a táskájából az anyjától kapott karkötőket. A kezükbe nyomott egyet-egyet, majd feltette a karjára.

-Ez nagyon aranyos!-nézegette a medált Hyunjin.

-Anya vette nekünk. A lelkemre kötötte, hogy adjam oda nektek amikor összejövünk!-nevetett Innie.

-Akkor ezek szerint az anyukád...hogy is mondjam...-kereste a szavakat Chan.

-Nem, nem zavarja, hogy két emberrel vagyok együtt! Sokat próbált segíteni, hogy összejöjjek veletek, és szerintem nagyon fog örülni, ha elmondom mi történt!

-Köszönjük Innie, hogy helyettünk is bátor voltál!-ölelték meg.

-Magatoknak is köszönhetitek! Ha nem beszélgettetek volna rólam, lehet soha nem jöttem volna rá!

Búcsúzóul még megcsókolták egymást, majd bement az ajtón. Visítani tudott volna örömében, de nem akarta felébreszteni anyját.

Azt hitte, hogy már alszik, de amint bement a konyhába meglátta, hogy az anyja a pultnak dőlve kávézgatott.

-Anya, menj aludni, fáradt leszel holnap!

-Még jó hogy nem kell a hétvégén is dolgoznom!-ásította.

-Akkor is, menjél pihenni mostmár!

-Előbb viszont elmeséled mi történt!-húzta a kanapé felé.

Belekortyolt a bögréjébe és érdeklődő tekintettel fordult fia felé.

-Nos, összejöttünk.-mondta halkan.

Tátott szájjal meredt rá, majd hatalmas öröm rivalgásban tört ki.

-Annyira büszke vagyok rád, hogy azt el sem tudom mondani!-ölelte magához könnyes szemmel.

-Én is nagyon örülök ennek!

Részletesen elmesélte mi hogyan történt, de az alkoholos részt kihagyta.

-Hogyhogy nem hívtad be őket?

-Azt hittem alszol!

-Igaz. Mikor fogod személyesen bemutatni őket?

-Nem tudom még.

-Mi lenne, ha áthívnád őket jövő hétvégén ebédre?

-Jó ötlet, mindjárt meg is kérdezem őket! Te viszont mostmár tényleg menj aludni!

-Rendben, megyek már!-nevetett fel.

꧁꧂

Minho hirtelen felriadt álmából. Kellett neki pár perc, mire realizálta kinél is van. Oldalra nézve megpillantotta a két fiatalt, akik édesen szuszogtak párnájukon. Széles mosolyra húzódott a szája, mikor eszébe jutottak a tegnap történései. Nem akarta felkelteni a kisebbeket, de Seungmin szülei bármikor hazajöhetnek.

-Hé, Minnie! Sungie! Ideje lenne felkelni!-rázta meg óvatosan a karjukat. Seungmin rögtön nyitogatni kezdte a szemét. Zavartan felült, majd lehajtotta a fejét.

-Sajnálom, hogy azt feltételeztem rólad, hogy nem szeretsz! Attól féltem, hogy...-kezdett bele, de Minho félbeszakította. A lehető leggyorsabban tapadt rá a másik ajkára.

-Én sajnálom, hogy így tűnt neked! Ha kell egy nap százszor elmondom, hogy mennyire szeretlek téged is, és Jisungot is!

-Kelni kéne Jisung, a szüleim nemsoká itt lesznek!

Az említett személy végül nyöszörögve felült.

-Csináljak reggelit?-kérdezte Seungmin.

-Nem kell, otthon majd eszünk! Nem akarjuk, hogy a szüleid dühösek legyenek rád!

-Nem érdekel!

-Minket viszont igen, szóval megyünk is!-ült fel az ágyban Jisung.

Hiába próbálta még marasztalni őket, de a két idősebb nem akarta, hogy bajba kerüljön a szüleinél.

-Majd hétfőn találkozunk!-ölelték magukhoz a szomorú Seungmint.

-Majd írunk még!-puszilta arcon Minho, majd Jisung is.

Amikor elmentek, Seungmin visszament a szobájába. Átöltözött és lement a konyhába reggelit készíteni. Szomorú volt, hogy a szülei miatt kellett elmenniük. Örült volna, ha a családja nem lenne homofób, de ez ellen nem tud tenni semmit.

Üzenetet kapott Jisungéktól, amit mosolyogva olvasott el. Boldogsága nem tartott sokáig, ugyanis hazaértek a szülei.