꧁♡︎ ♡︎♡︎꧂

Reggel Innie ismét nyúzottan, de izgatottan ébredt. Chan bulija este 7-kor kezdődik, addig pedig még rengeteg ideje volt.

Iskolába menet ismét találkozott a két idősebbel akik szintén nagyon várták már az estét.

-Szia Innie!-köszönt neki Felix a teremben. Jisung már nagyban bújta a könyvét, ugyanis első órában dolgozatot fognak írni. Jeongin is helyet foglalt a padjában és a könyvét előkapva kezdte el átnézni az anyagot.

Óra után a szekrényéhez igyekezett, hogy kivegye a történelem atlaszát, ám amint kinyitotta annak ajtaját kihullott pár papírlap. Sejtette mik lehetnek azok, mégis elolvasta mik vannak rájuk írva.

Újabb levelek a titokzatos zaklatójától, ám ezek sokkal durvábbak voltak, mint az eddigiek. Legszívesebben elsírta volna magát, de nem tette. Nem akarta, hogy barátai aggódjanak miatta.

A papírokat végül visszetette a szekrénybe és az atlaszát kivéve visszament a terembe.

-Minden oké? Olyan a szemed mintha sírtál volna!-nézett felé aggódva Sungie.

-Kutya bajom, csak viszketett a szemem és megdörzsöltem!-mondta mosolyogva Innie.

Az órák lassan teltek, Innie pedig egyre jobban várta az estét.

Szünetekben hallott pár diákot akik szintén Chan bulijára készülnek, annak ellenére, hogy senki nem hívta meg őket.

-Félek nagyon sokan leszünk és nem fogunk elférni Channál!-mondta Felixnek.

-Amiatt ne aggódj! Chris háza hatalmas, szerintem az egész suli beférne oda! Sokszor voltam nálluk, szóval megnyugodhatsz!-veregette meg a vállát.

꧁꧂

-Ha gondolod jöhetsz hamarabb is, hogy ki tudjuk szedni a sütid!-mondta Hyunjin teli szájjal. Az ebédlőben ettek, mikor néhány lány félrehívta Chant.

-Biztos megint el akarják hívatni magukat a buliba!-forgatta meg a szemét.-Tavaly is ez volt, rá tudták venni, a bulin pedig mind rámásztak!-mesélte idegesen Jinnie miközben Chant és a lányokat nézte szúrós szemmel.

-De ha ti együtt vagytok, miért akar mindenki rámászni?

-Pont ezért! Mindenki irigy volt rám, mikor összejöttünk, sőt még fenyegető leveleket is kaptam, hogyha nem szakítok vele nagyon nagy baj lesz!

-És mi történt utánna?

-Kiderítettük ki küldözte nekem ezeket, majd szóltunk az igazgatónak. Sajna befolyásos volt a gyerek, így csak intőt kapott, de nem tanácsolták el!

-Ide jár még?

-Sajnos igen. Chan évfolyamtársa, de bukott 2 osztályt így idősebb tőle. Baekhyun a neve, gondolom hallottál róla.

-Csak annyit, hogy sokszor megver embereket a mosdóban a bandájával.-hajtotta le szomorúan a fejét.

Baekhyun és a barátai írkálnának neki? Nem tudná mivel bizonyítani, mert név nélkül kapja ezeket. Mondja el Hyunjinnak? Így is nagy rajtuk a teher, majd a buli után legfeljebb!

-Visszajöttem!-ült le melléjük Chris.

-Ugyanaz volt, mint tavaly?-nézett rá a szeme sarkából Jinnie.

-Igen, de most nem engedem nekik! Ha nem fogják fel, hogy van barátom akkor nem látom őket szívesen!-morogta.

-A lényeg, hogy nem lesznek ott!-tette a kezét a vállára Jeongin.

-Ez nem szokott így lenni, de mindegy. Annak tudok csak örülni, hogy ti ott lesztek!-mosolygott rájuk Chan.

꧁꧂

-Elvigyelek?-nézett rá az anyja Innie-re

-Nem fogsz elkésni?

-Ugyan! Nincs messze a kórház! Amúgy is hétre megyek mindig, neked pedig hét előttre kell ott lenned!

-Akkor jó. Megyek, gyorsan átöltözök!-szaladt fel a szobájába. Pár perc vacilálás után végül a táskájába csusszantotta a három karkötőt.

A kocsiba beülve indultak el a megadott címre.

-Eltettél mindent?

-Igen.

-Tudod a szabályt; nincs alkohol, nem fogadsz el másoktól üdítőt, ha valaki rádmászik lefújod paprika spray-el! Azt is eltetted?

-Persze, nem felejtettem el!

-Éjfélre legyél otthon, majd hívj ha hazaértél!-állt meg az utca sarkánál.

-Rendben anya!-ölelte meg, majd gyorsan kiszállt az autóból és kivette a hátsó ülésről a süteményes tálcát.

-Nagyon vigyázz magadra, ha valami baj van azonnal hívjál!

-Oké!-integetett neki.

Hamar megtalálta a házat, nem is kellett sokat gyalogolnia. Valóban hatalmas volt, mint ahogy Felix is mondta. Bentről már javában szólt a zene. Nem tudta, hogy becsengessen-e, ilyen hangzos zene mellett meghallja-e bárki is.

Bátorságát összeszedve megnyomta a gombot. Pár pillanat múlva kinyitódott az ajtó.

-Szia!-mosolygott rá kedvesen az idegen nő. Biztos Chan anyukája, gondolta magában Innie.

-Ki az?-jelent meg a háta mögött Chris. Amint meglátta Jeongint felragyogott az arca.

-Gyere be!-tessékelte be a fiatalt.

-Anya, ő itt Jeongin, Innie, ő pedig anyukám!-mutatta be egymásnak.

-Jónapot asszonyom!-hajolt meg illedelmesen.

-Milyen jólnevelt gyerek vagy! Olyan kis aranyos az arcod!-nevetett fel Chan anyukája.

-Szerintem vigyük be előbb a tálcát, majd utánna is tudtok beszélgetni!-ragadta meg Innie vállát Chan és beljebb vezette a konyhába.

-Ide leteszem akkor!-vette ki a kezéből és az asztalra tette.-Ne haragudj anya miatt, mindig ilyen ha bemutatok neki valakit a baráti körömből!-vakarta meg a tarkóját.

-Nem haragszom, szerintem kedves az anyukád!-mosolygott rá.

-Hellóka!-hallotta meg Jinnie hangját mögüle. Majdnem felsikoltott, ha Hyunjin nem fogja be rögtön a száját.

-Ne ijedj meg baba, csak én vagyok az, nem az ördög!-simogatta meg a fejét.

-Máskor ne gyere be ilyen halkan hyung, a frászt hoztad rám!-mérgelődött a kisebb.

-Mitől lehetséges az, hogy még mérgesen is aranyos vagy?-csipkedte meg az arcát.

-Nem vagyok aranyos!-vörösödött el Jeongin.

꧁꧂

Percekkel később már tele volt a ház bulizókkal. Senkit sem ismert közülük személyesen, ami pedig aggasztó volt számára, hogy a barátait sem találta a tömegben.

Jeongin ijedten kémlelte az embereket, hátha lát egy ismerős arcot.

-Szia Felix!-köszönt amikor végre megtalálta.

-Szia! Nem láttad Changbint? Egy ideje elkeveredtünk egymástól.

-Nem, sajnos nem láttam.

-Hogyhogy nem Chanékkal vagy?

-Ő a szülinapos, nem lehetek folyton a nyakán.

-Értem. Azért szerintem örülnének, ha te is ott lennél velük! Nézd, ott vannak Minhoék!-mutatott mögé.

A két fiú kissé félve járkált az ismeretlenek között, de amint meghallották Lixie hangját egyből keresni kezdték merről jött.

-Haló, itt vagyunk!-hadonászott Felix.

-Már megijedtem, hogy csak mi vagyunk itt!-nevetett Jisung.

-Nem láttátok Changbint?

-Ami azt illeti talán őt láttam a konyhában, de nem vagyok benne biztos!-gondolkozott el Minho.

-Köszi, akkor mentem is!-tolakodott a konyha felé.

-És te Innie? Azt hittem Hyunjin közelében leszel.

-Nem akarom őket zavarni, most adják oda Channak az ajándékokat!

-Ahogy gondolod. Azért egyél is valamit, nehogy rosszul legyél!

-Rendben. Menjetek, érezzétek jól magatokat!-intett nekik Innie.

-Te is!- köszönt el Jisung, majd Minho felé fordult. -Sajnálom, hogy nem lehet itt Seungmin!-sóhajtotta.

-Tudod, hogy nem tehet róla! Próbáljuk meg jólérezni magunkat addig is!

Elvegyültek a tömegben és az ételek felé vették az irányt.

-Egyél Mókusom, nehogy te legyél rosszul!-simogatta meg a haját.

Jisung szedett magának egy tányérra, Minho pedig széket kerített kettejüknek.

-Kérsz?-tartotta felé a villáját. Mosolyogva bekapta a falatot, közben pedig keresett maguknak poharat is.

Csendben nézték a bulizókat. Egyikük sem szólt a másikhoz. Örültek egymásnak, de mégis nyomta valami a szívüket.

Már egy órája ott ültek, mikor Jisung elsírta magát. Minho persze megijedt, rögtön felállt és simogatni kezdte a fejét.

-Mondd, mi a baj?

-Hiányzik Seungmin! Rosszul érzem magam, hogy nem lehet velünk! Mi itt vagyunk együtt, ő pedig otthon van egyedül! Azt akarom, hogy ő is itt legyen!-törölgette a szemét.

-Megoldjuk Sungie!-vette elő a telefonját. Jisung csak annyit vett észre, hogy az idősebb ír valakinek, pár perc múlva azonban mosolyogva zsebretette a telefont.

-Gyere!-húzta fel a székből és a tömegen átverekedve húzta magával az ajtó felé.

-Hova megyünk?-nézett rá értetlenkedve.

-Seungminhoz! Írtam neki, hogy megyünk hozzá.

-Nem fogjuk zavarni?

-Azt írta örülne nekünk! Minden barátja itt van a bulin, ő pedig egyedül fekszik az ágyában! Boldog volt, mikor írtam neki!

Valóban így volt, Seungmin épp a telefonját nyomkodta unalmában mikor Minho ráírt. Az üzenetet elolvasva hatalmas boldogság terült szét az arcán.

Negyed óra múlva meghallotta a csengőt. Kiugrott az ágyából és az ajtó felé igyekezett. Szerencsére a szülei nem voltak itthon, úgyhogy nem aggódott emiatt.

Az ajtót kinyitva mindkét fiú azonnal a nyakába ugrott, Jisung pedig ismét sírni kezdett.

-Hyung, miért sírsz?-nézett rá aggódva.

-Nagyon hiányoztál neki!-mondta Minho. Kijelentésére megint elszégyelte magát. Folyton az megy a fejében, hogy az idősebb valójában nem is szereti őt.

Lehajtott fejjel engedte be őket, amit Minho is észrevett.

-Minden oké?-simította meg az arcát.

-Nem tudom, hogy hogy érzel!-mondta ki az őszintét Seungmin. Jisung érdeklődve nézte mögülük mi fog történni.

-Olyan érzés van bennem mindig, hogy te csak muszájból vagy ilyen velem! Lelkiismeret furdalásom van, mert azt hiszem, hogy közétek álltam!

Szavait hallván Minho rögtön megölelte.

-Ne haragudj Minnie! Eddig lehet nem mondtam még ki, de nagyon szeretlek téged! Nem állsz közénk, mert mindkettőtöket ugyanúgy szeretek!-simogatta meg a hátát,közben pedig másik szerelmére nézett. Jisung szája megremegett és a másodperc törtrésze alatt csatlakozott az ölelésbe.

-Tekintsük a mai napot egy egyfajta...randinak, rendben?-nézett rájuk Minho.

A két kisebb rögtön bólogatni kezdett, mire mindketten kaptak egy-egy puszit az arcukra.