꧁♡︎ ♡︎♡︎꧂

Innie az egész hetét azzal töltötte, hogy a boltokat járta a megfelelő ajándék után kutatva.

Barátai úgy látták, hogy nagyon boldog mióta a két idősebb beszélget vele. Ez így is volt, viszont senkinek nem árulta el sötét titkát. Combjára újabb vágások kerültek mikor ismét talált egy rosszakaró levelet a szekrényébe csúsztatva. Enni napközben evett rendesen, így senkinek nem fordult meg a fejében, hogy baja van.
Esténként, mikor anyja már elment dolgozni meghánytatta magát, ezzel viszont csak rosszabb lett a helyzet. Nem tudott figyelni az órákon, sokszor szédült és rosszul volt.

Seungmin lebetedett, így Jeongin minden délután elvitte neki az aznapi anyagot.

-Nem megyek el nélküled!-jelentette ki Jeongin mikor ismét átvitte Seungminnak a leckét.

-Ne hülyéskedj, Chan biztos szomorú lesz!

-Ha te nem tudsz jönni én sem megyek!

-Nem kell miattam lemaradnod a buliról! Lehet lesz valami fejlemény hármótokkal!

-Úgy gondolod?

-Biztos vagyok benne, hogy történni fog köztetek valami!

-Akkor sem megyek! Még ajándékot sem találtam neki!

Seungmin óvatosan felült, de Innie rögtön visszatolta.

-Pihenj! Így is magas a lázad!

-Miért nem veszel neki egy karkötőt?

-Nagyon eredeti!-forgatta meg a szemét.-Szerintem nem is venné fel!

-Hát, én pedig azt mondom örülne neki! Mindennek örülne amit te adnál neki!

-Miért vagy ilyen biztos ebben?

-Ugyan!-nevetett.-Szerinted nem láttam hogy néznek rád? Olyan szerelmesek beléd, mint én Jis...

Amint realizálta mit akart mondani, rögtön bebújt a takaró alá.

-Seungmin, mit akartál mondani?

-Semmit, felejtsük el!-fordult a fal felé.

-Minnie...valamit titkolsz előlem. Kibe vagy szerelmes?

Könnyes szemmel kitakarózott.

-Én...szerelmes vagyok Jisungba!-zokogta el magát.-És Minhoba is!

Jeongin meglepődött a válaszán. Nem számított erre. Seungmin visszabújt a takarója alá és folytatta szívszaggató sírását.

-Mióta?-kérdezte halkan.

-Régóta. Jisungot eddig is szerettem, Minhot pedig azóta mióta átiratkozott.-szipogta.

-Kérlek nyugodj meg, megoldjuk rendben?

-Ne mondd ezt! Egymásba vannak bolondulva, én szóba se jöhetnék nálluk!

-Seungmin én...annyira sajnálom!-mondta Jeongin a sírás szélén állva.-Szeretnék neked segíteni, de nem tudom hogyan...

-Nem kell! Elég nekem, ha csak távolról nézem őket!

Innie szíve majdnem megszakadt, annyira sajnálta gyerekkori barátját.

-Kérlek ne mondd el ezt senkinek se! Még Felixnek se szólj erről semmit!

-Megígérem!-mondta szomorúan.-Pihenj sokat!-búcsúzott el.

Hazáig rohant, viszont az ajtónál nem tudta visszatartani a könnyeit.

-Mi történt!-szaladt hozzá édesanyja.

-Anyira sajnálom Seungmint!

-Mi történt vele?

Részletes beszámolója után sajnálkozva simogatta meg fia fejét.

-Szerinted mit csináljak?

-Ebben a helyzetben sajnos nem sokat tehetsz. Próbáld meg Seungmint lefoglalni, hogy ne ez járjon folyton a fejében!

Jeongin csak bólintott és felment a szobájába.

Válaszolt Chanék üzeneteire majd nekiállt a tanulásnak.

꧁꧂

Reggel az iskola előtt furcsa módon csak Felixel találkozott, Jisungot sem ő, sem Jeongin nem látta.

A termükbe beérve sem találták, hiába írtak neki, nem válaszolt.

-Megkérdeztem Minhot, vele reggel még találkozott!-mondta Changbin.

Innie úgy hitte a mosdóba bújt el Jisung, így oda igyekezett. A fülkék aljába benézve felismerte Jisung cipőjét. Halk szipogást hallott bentről, halkan bekopogott.

-Foglalt!-hallotta meg barátja rekedtes hangját.

-Én vagyok az Jisung! Mi történt, miért bújtál ide?

-Menj el!

-Nem megyek! Hallom a hangodon hogy sírtál, nyisd ki!

Kattant a zár, Innie pedig megpillantotta a kisírt szemű Jisungot.

-Elmondod mi a baj?

-Csak ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek!

-Tudok titkot tartani!

-Elbizonytalanodtam. Minhoban és bennem. Nagyon szeretem őt, de...Seungmit is! Régóta ismerem, egy ideje érzek iránta is valamit, de Minho iránt is!-sírta el magát megint.

Jeongin szája tátva maradt a csodálkozástól.

-Olyan érzésem van, mintha megcsaltam volna őt, és hogy ez nem helyes! Most hogy beteg csak mégjobban hiányzik ő is!

Innie óvatosan megsimogatta a haját. Nem tudta, mit tegyen; mondja el neki, hogy Seungmin mit érez, vagy tartsa meg a titkát.

-Kérlek ne mondj semmit erről Minhonak! Biztos nagyon dühös lesz!

-Mit ne mondjon el nekem?-lépett melléjük az említett. Jeongin ijedtében felsikoltott, nem hallotta az idősebbet bejönni, Jisung pedig olyan arcot vágott, mint aki szellemet látott.

-M-minho é-én meg tudom magyarázni!-dadogta ijedten, de Minho nem foglalkozott vele. Szorosan magához ölelte, Jisungból pedig ismét kitört a sírás.

-Nem haragszok rád, sőt! Nagyon szeretlek én is, ez pedig egy cseppet sem változtat az érzésemen! Való igaz, hogy Seungmint még nem ismerem annyira, mint téged, de szívesen elhívnám őt is egy randira!

-K-komolyan mondod?

-Igen! Szeretlek téged, és Seungmin is szimpatikus nekem!

-Mondd hogy ez nem egy álom!-nézett Innie felé.

-Nem, ez a valóság!

-Mostmár csak ki kell deríteni Seungmin mit gondol erről!-sóhajtott gondterhelten Minho.

-Félek, hogy nem viszonozza!-remegett meg Jisung.

-Tévedsz!-szólt közbe Jeongin.-Tegnap könnyek közt bevallotta nekem, hogy mindkettőtökbe szerelmes! Megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek, de nem akarom, hogy szenvedjetek!-hajtotta le a fejét.

-Jézusom!-könnyezett be Sungie szeme, csak most a boldogságtól. Minho arcára is őszinte mosoly ült ki, minek láttán Jisung a karjába ugrott.

-Délután vigyétek el neki a házit és beszéljétek meg!-dobta fel Innie az ötletet.

-Mit szólsz hozzá?-nézett Minho felé.

-Azt, hogy persze! Nagyon izgatott vagyok!-szorította meg a kezét.

꧁꧂

-Nagyon boldog vagy, mi történt?-ült le mellé Hyunjin.

-Nem fontos, majd elmondom.

Chan a tálcáját letéve rögtön nekikezdett az evésnek, reggel ugyanis otthonhagyta a tízóraira szánt szendvicsét.

-Máskor feküdj le időben!-korholta le Hyunjin a párját.-Folyton fennmaradsz, reggel pedig alig bírsz felkeni! Hosszútávon nem tesz jót neked!

-Az anyukám nővér a kórházban! Este dolgozik, nappal pedig otthon van!-mesélte Innie.

-Bizonyára már hozzászokott ehhez, Chan viszont mindig ébren van!

-Hyung, én sem akarom, hogy fáradt legyél! Hyunjin is jól mondja, nem tesz jót neked!-helyeselt Jeongin.

-Megpróbálok!-mosolygott rájuk Chan.-Köszönöm, hogy ennyire aggódtok miattam!-ölelte meg őket.

-Ez csak természetes!-puszilta szájon Chant Jinnie. Ezt látva Innie lehajtotta a fejét, hogy ne vegyék észre az idősek a pírt az arcán.

Az ebéd további része jó hangulatban telt, aminek csak a közelgő angol óra tudott véget vetni.

A teremben Innie megpróbálta átnézni az előző órán vett anyagot, de balszerencséjére becsengettek, a tanár pedig belépett a terembe.

Az osztálynaplót kicsapva átfutott a neveken, majd felszólította az első felelőt. Mit ad Isten, pont Jeonginra esett a választása. Sok kínkeserves perc után leültette, a naplóba pedig beírta az egyest.

-Össze kéne szednie magát Yang, csak az én tantárgyamból ilyen gyenge! Szeretném, ha rendszeresen tanulna az órámra, fontos az idegennyelv elsajátítása ha el akar érni valamit az életben!

Felix már épp felszólalt volna Jeongin védelmére, de Innie visszarántotta.

-Felesleges, nem fogod meghatni! Majd többet tanulok angolra!-suttogta neki.

A tanár ment tovább és sorra szólította fel a felelőket. Úgy látszik nem volt jó napja.

-Ne búsúlj Innie, kijavítod!-vígasztalta Jisung.

-Oké.-lógatta tovább az orrát. A kapuban elköszöntek egymástól, a Minsung páros pedig Seungminhoz igyekezett.

Hazaérve ledobta magáról a cipőjét, bekapott pár falatot és felment a szobájába angolozni.