꧁♡︎♡︎♡︎꧂

-Innie, gyere! Mindjárt itt van!-szólt a lépcső aljáról édesanyja.

-Megyek!-nyitotta ki az ajtaját.-Nem úgy volt amúgy, hogy már elhozott mindent?

-Pár dolog lesz most csak; tányérok poharak, evőeszközök. Szükségünk lesz ezekre, ha ő is ideköltözik! A többit sikerült eladnia, szóval meg is rendelte a szekrényt. Holnap azt is hozzák és összeszerelik majd!

-Délutánig ugye nem tart majd a pakolás?

-Dehogyis! Ne aggódj, lesz időd Chanékkal is lenni!-kuncogott.

-Jójó!-vágta rá gyorsan.

Pár perc múlva megérkezett Emma. Leparkolt a ház előtt és felnyitotta a csomagtartót.

-Mennyi doboz van?-nyitotta ki az ajtót Sora.

-Kettő meg egy szatyor!

-Vedd fel a kabátod és mennyünk!-kapta fel magára a pulóverét és kisietett segíteni a nőnek.

-Mi van a szatyorban?-kukkantott bele Innie.

-Néhány kaja a hűtőmből! Az sem az enyém volt, szóval elhoztam azt is!

-Lehet nem csak szekrényt, hane. hűtőt is kell vennünk! A mostaniba épphogy elfér minden, de ha te is ideköltözöl kelleni fog egy nagyobb!

-Ne aggódj, megoldom!-puszilta meg Emma.

Közösen elpakolták a holmikat, majd a nappaliba mentek filmet nézni.

-Csinálok popcorn-t, segítessz Innie?-nézett rá Emma.

-Persze!-tápászkodott fel a kanapéról.

Miután betették a mikróba Emma felé fordult.

-Szeretném, ha te is tudnál arról, amire készülök régóta!-vett elő a zsebéből egy kis dobozt.

Jeongin szája tátva maradt a csodálkozástól.

-Meg akarod kérni anya kezét?-hülledezett.

-Persze, ha nem baj, és nem ellenzed ezt.

-Ellenezni? Én? Soha! És mikor akarod?

-Fogalmam sincs. A megfelelő pillanatra várok, de sose jön el!

-Ma délután elmegyek, szóval akár akkor is megkérheted.

-Meglátom még.

-És hol akartok megesküdni? Koreában még nem legalizálták az azonos neműek házasságát!-riadt meg.

-Nincs ok az aggodalomra. Elmegyünk Kanadába és ott lesz majd esküvő. A szüleimmel megbeszéltem, hogy szívesen látnának bennünket, meg persze téged is!

-Engem?

-Igen! Annyira örültek, mikor megtudták, hogy van egy "unokájuk"!-rajzolt idézőjelet az ujjaival.

-Szívesen megyek akkor! Még sosem voltak nagyszüleim!-lett izgatott mégjobban.

-Akkor ez még egy jó indok, hogy velünk gyere! De szerintem mostmár menyjünk, nehogy feltűnjön anyádnak!-vette ki a popcorn-t.

A délelőtt és a délután első fele ígyhát hamar eltelt.

Öt óra fele Chan telefonált neki, hogy nemsoká odaérnek, kezdjen el készülődni.

-Annyira izgatott vagyok!-topogott az ajtóban már teljesen felöltözve Innie.

-Nyugi, biztos szép ajándékot kapsz majd!

-Az nem is kérdés. Minden amit ők adnak egy kincs számomra!

Ebben a pillanatban meg is állt Chan autója a ház előtt.

-Jó szórakozást nektek!-puszilta meg az arcát Emma.

-Nagyon vigyázzatok magatokra! Az övedet csatold be, ha rosszul vagy azonnal hívjál!-puszilta meg az anyja is.

-Rendben anya! Nektek is jó szórakozást!

Innie anyukája értetlen fejjel nézett utánna, Emma viszont tudta mire gondol.

-Szia baba!-köszönt a hátsó ülésről Hyunjin. Előre hajolva puszilta meg a fejét, Chan pedig az arcára adott egyet.

-Mehetünk?-fordult vissza a kormányhoz.

-Igen igen igeeen!-dobolt a lábával Hyunjin.

-Csak nyugalom Jinnie! Ne verd szét ott hátul a kocsit!-nevetett az idősebb.

-Alig várom már! Hova megyünk?

-Az titok, majd meglátjátok!-kanyarodott ki az utcából.

Körülbelül tíz perc múlva megálltak egy étterem előtt.

-Gyertek, itt vagyunk!-csatolta ki a biztonsági övet Chan.

Az étterem ajtajára ki volt téve egy tábla, amin ez állt: Magán rendezvény miatt zárva! Belépés csak a meghívottaknak!

-Hyung, nem lehet bemennünk!-nézett felé Jeongin.

Chris mosolyogva nyitotta ki az ajtót, előre engedve őket. A két fiú továbbra is össze volt zavarodva. Ezen az sem segített, hogy egy pincér egy közepes köraszalhoz vezette őket.

-Nemsoká kész lesz az ételük, addig hozhatok valamit inni?-vette elő a pincér a jegyzettömbjét.

-Kaphatnánk egy ital lapot, hogy könnyebben tudjunk választani?

-Persze, máris hozom!-ment a bejárat előtti pulthoz.

-Chan, még mindig nem értem! Miért vagyunk itt, ha rendezvény lesz?

-Nos...kibéreltem ezt a helyet két órára.

Mindkét fiú szeme csésze nagyságúra nyílt.

-De mégis minek?

-Nem akartam, hogy rossz szemmel nézzenek rátok. Így nem kell feszengenünk, hogy mit gondol a többi ember, mert nem lát minket senki!-simított a kezükre.-Tudom, hogy titeket nem érdekel ez, de nem akarom, hogy bármelyikőtök is rosszul érezze magát!

-Chan...nem is tudom mit mondjak erre...-motyogta zavarában Jinnie.

-Parancsoljanak, az ital lapok!-tett eléjük egyet-egyet a pincér.

Miután választottak Chan tovább folytatta.

-Mielőtt megkérdeznétek, már előre megrendeltem a kedvenc ételeteket!

-Köszönjük Chan! Nem tudom, miért érdemlem meg ezt a bánásmódot!-hajtotta le a fejét Innie.

-Nem kell megköszönni! Ez a minimum amit érdemelhettek! Azért is gondoltam, hogy jöhetnénk ide, mert nemsoká leszünk 1 hónapja együtt!

-Nem tudok szóhoz jutni!-nézett rá Hyunjin.-Hálásan köszönöm én is!

Néhány perc múlva fel is szolgálták az ételeket. Valóban a kedvenc ételüket rendelte, amitől mindkét fiú szíve nagyot dobbant.

-Chan, te vagy legkedvesebb és legfigyelmesebb fiú a földön!

Az említett erre csak elvörösödött és inkább nekilátott a saját adagjának.

Miután mindhárman elfogyasztották a pincér beszedte a tányérokat, egy másik pedig egy-egy szelet csokitortát tett eléjük.

-Nahát, desszert is van!-evett bele Hyunjin.

-Nagyon finom!-kóstolta meg Innie is.

-Ennek örülök.

Az evés végeztével felálltak, és elhagyták az éttermet.

-Ez valóban nagyobb ajándék volt, mint az enyém.

-És még mindig van valami számotokra!-ültek be az autóba.

-Istenem, Chan! Nem azt kértük, hogy kényesztess el minket!

Negyed óra múlva megálltak a folyót átívelő hídnál.

-Miért jöttünk ide?

-Majd meglátjátok! Sétáljunk egy kicsit!-fogta meg a kezüket. Az idő kissé lehűlt addigra, a lámpák is fel lettek kapcsolva az utcán és a hídon is.

-Olyan szép a kilátás!-nézett a távolba Hyunjin.-Egyszer le akarom festeni!

A korlátra könyökölve gyönyörködtek a távolban, mikor Chan halkan megszólalt.

-Köszönöm, hogy vagytok nekem! Nagyon szeretlek titeket, és remélem örültök majd az ajándékomnak!-vett elő a zsebéből három dobozkát. A kezükbe adott egyet-egyet, a harmadikat pedig a kezébe fogta.

-Nézzetek bele!-mosolygott rájuk.

Szinte egyszerre nyitották ki a tetejét. Mindhárom dobozban egy ezüst gyűrű lapult.

Innie sírni kezdett, Hyunjin keze pedig remegett az örömtől és az elfolytott könnyektől.

-Bár ezek nem eljegyzési gyűrűk, egyszer  azt is az ujjatokra akarok húzni!

Amint kivették a dobozokból Innie észrevette, hogy valami bele van gravírozva a belsejébe.

-Mi van oda írva?

-Mindhármunk neve!-válaszolta széles mosollyal. Mostmár Hyunjin arcán is megjelentek a könnyek, amiket Chan óvatosan letörölt a kezével. Felhúzták az ujjukra a gyűrűt, majd kézenfogva tovább mentek.

-Nézzétek!-mutatott Chris a híd korlátjára. A korlát egy szakaszán egy csomó lakat volt feltéve.

-Milyen sok pár tette rá ezeket!-hajolt hozzájuk közelebb.

Chan ismét a zsebébe nyúlt, ám most egy apró lakatot vett elő.

-Azt ne mondd, hogy...-könnyezett be ismét Hyunjin.

-Hova rakjuk?-nyitotta ki a kis kulcssal a zárját.

-Ide, nézd!-mutatott egy részre, ahol még nem volt lakat.

-Rendben.-tette rá a vasra.-Mi lenne, ha együtt fordítanánk el?-nézett rájuk.

Hyunjin hangosan kifújta az orrát, majd ő is megfogta a kulcsot. Elfordították a zárban, majd kivették belőle.

Chan kezébe vette és lehajította a folyóba.

-Nagyon szeretlek titeket!-ölelte magához a két fiatalabbat és megcsókolta őket.

꧁...................꧂

Sziasztok! Sajnos az a bejelenteni valóm van, hogy már csak egy része lesz a könyvnek! Gondoltam szólok, hogy ne érjen meglepetésként titeket. A befejező részt valószínűleg a hétvégre, vagy jövő hétfőre fogom tudni megírni, addig is legyen szép napotok!💜