꧁♡︎♡︎♡︎꧂

Másnap reggel Seungmin, Minho és Jisung az igazgató ajtaja előtt topogott.

-Biztos jó ötlet volt nekünk is jönni?

-Persze, egyszer úgy is kiderül hogy együtt vagyunk. Nem lesz baj, ne aggódjatok!-csengetett be.

Pár pillanat múlva kattant a zár és kinyílt az ajtó.

-Jin, megjöttek!-kiáltott be a házba Namjoon.-Gyertek be fiúk, érezzétek magatokat otthon!-terelte beljebb őket.

-Köszönjük!-mondta halkan Jis.

-Hogy vagy Seungmin? Jin és én halálra aggódtuk magunkat! Ugye nem...

-De.

-Jesszusom!-szaladt be egy magas férfi a konyhából. Gyorsan megölelte Seungmint majd megvizsgálta a karját.

-Nam, mostmár tényleg kezdj valamit a bátyáddal, ez nem mehet tovább! Nézd meg mi van a karján!-mutatta felé.

-Beszélni fogok vele!

-Gyere, bekötöm a karod!-húzta magával. Minho és Jisung ott maradt az igazgatóval.

-Mi már találkoztunk, nemigaz?-nézett feléjük.

-I-igen!-dadogta Minho.

-Rendes dolog volt tőled, hogy megvédted az unokaöcsém, ám a verekedésért mindenkinek kell adni valamennyi büntetést. Kivétel nélkül.-ült le a fotelba.-Üljetek le fiúk!-intett a kanapé felé.

-Köszönjük!

Perceken belül ismét megjelent Seungmin, Seokjin pedig egy tálca süteménnyel és poharakkal.

-Fiúk, hozhatok valamit inni?

-A víz jó lesz, köszönjük!

-Nagyon jó barátok lehettek, hogy ennyire vigyáztok a másikra! Seungmin mondta, hogy tegnap este ti is elmentetek kiszabadítani.

-Igen, ez nagyon kedves dolog tőletek!-hozta be a kancsó vizet Jin.-Köszönjük, hogy vigyáztatok helyettünk is Minniere!-ült le a fotel karfájára hatalmas mosollyal az arcán.

-Ami azt illeti...-kezdett bele Seungmin.

-Mit szeretnél mondani?-nézett felé kedvesen Jin.

-Nos, Minho és Jisung a barátom. A másik értelemben.

Namjoon és Jin összenéztek, majd mosolyogva felálltak és megölelték Seungmint.

-Akkor emiatt vesztetek össze, jól sejtem?

-Igen.

-Ne aggódj, megoldjuk! Mi elfogadunk benneteket és sok boldogságot kívánok hármótoknak!-mosolygott rájuk Nam.

-Nem is tudom, hogy bánthatták ezt a gyermeket a testvéredék! Ha embert ölne se tudnék rá haragudni!-simogatta a fejét Jin.

Jisung és Minho is ugyanarra gondoltak. Seokjin és Namjoon példás szülők lehetnének, még akkor is ha nincs gyerekük. Mindketten szeretik Seungmint, jobban, mint a saját szülei, és ahogy látták Seungmin is boldogabban élne velük.

A délelőttöt nálluk töltötték, ám ebédre nem maradtak, hiába marasztalták még őket.

-Sziasztok!-intett nekik szomorúan Minnie.

A két fiú gyorsan megcsókolta őt, majd egy ölés után hazafelé vették az irányt.

꧁꧂

Reggel Chan arra kelt, hogy valami van a mellkhasán. Lepillantva Innie fejét látta meg, aki békésen szortyogott rajta. Másik oldalán Hyunjin aludt, arcát feléjük fordítva.

Mosolyogva húzta közelebb a szőkét, majd mindkettejük fejére adott egy-egy apró puszit. Nem akarta megzavarni kettejük álmát, de kintről hangok zaja szűrődött be. Óvatosan leemelte magáról a kicsit, majd halkan kiment a szobából.

-Ne haragudj, felkeltettünk?-nézett rá Minho.

-Nem, már fennt voltam. Mit csináltok?

-Semmit, megyünk mostmár! Minniet elkísérjük az igazgatóhoz, aztán hazamegyünk.

-Rendben. Vigyázzatok magatokra, ha út közben történik valami azonnal hívjatok!

-Értettem apa!-kuncogott Jisung. Chan szúrós tekintete miatt viszont abbahagyta a nevetgélést.

Amint elhagyták a házat Innie is megjelent a lépcső tetején. Szemét dörzsölgetve indult az idősebb felé, aki hatalmas mosollyal az arcán szorította magához.

-Olyan aranyos vagy így álmosan!-puszilta meg ismét.

Kijelentésére az alacsonyabb a nyakába fúrta fejét zavarában.

Chan nevetve simogatta meg a hátát, majd eltolva magától indult a konyhába.

-Szólsz Felixnek és Changbinnek? Csinálok reggelit nekik is!

-Rendben!-indult meg a páros szobája felé.

Időközben Hyunjin rémülten ült fel az ágyban. Rossz álma volt megint, ami miatt hevesen kapkodta a levegőt. Mire realizálta, hogy csak álmodott, felpattant és kiszaladt a szobából, egyenesen le a nappaliba.

-Chan merre vagytok?-nézett körbe rémülten.

-Erre vagyok, mi történt?-lépett ki Chan is ijedten.

A szőke amint meglátta rögtön a karjaiba rohant.

-Borzalmas álmom volt!-ölelte magához erősen. Szinte már folytogatta az időset, de ez cseppet sem zavarta a másikat.

-Elmondod?

-Majd később, előbb merre van Innie?

-Bint és Lixiet ébreszti, mindjárt itt lesznek szerintem. Addig kérlek nyugodj meg, nem történt semmi baj!-simogatta a hátát és a fejét egyaránt.

-Igen igen, nyugodt vagyok!-fújta ki a levegőt hosszan. Megpuszilta Chan arcát, majd az asztalhoz ülve várta a többiek érkezését.

Pár perc múlva Felix csoszogott be, mellette pedig Changbin jött kézenfogva.

-Még félálomban is egymás kezét fogjátok!-mosolygott Chan a szituáción.

-A tegnapi után soha nem engedem, hogy egyedül maradjon!-mondta határozottan a szeplős. Changbin bűnbánó arccal fordult felé.

-Nem akartam, hogy megtudd...Nekem kéne vigyáznom rád, nem pedig fordítva!

A beszélgetést Jeongin szakította félbe, aki továbbra is álmosan jött be a konyhába.

-Oh...megzavartam valamit?-nézett körbe amint nagy csend lett.

-Nem, ezt később megbeszéljük!-húzta Bint a fiatalabb az asztalhoz.

Hyun felállt a székből és jó erősen megölelte Inniet.

-Mi a baj hyung, miért sírsz?-kérdezte Innie amint megérezte az idősebb könnyeit a vállán.

-Borzalmasat álmodtam! Egy pillanatra azt hittem, hogy a valóság és annyira megijedtem!

-Mi volt az?

-Azt álmodtam, hogy meghaltatok! Ott feküdtetek mellettem és nem vettetek levegőt! Próbáltalak felkelteni titeket, de nem mozdultatok, majd hirtelen vérezni kezdtetek és mintha beszippantott volna titeket az ágy!

Chan is odalépett melléjük és hátulról átölelte őt.

-De az nem a valóság volt! Itt vagyunk, nem halt meg egyikünk sem, mostmár nincs mitől tartanod!

-Vegyél mély lélegzetet hyung, úgy hamarabb megnyugszol!-húzódott el egy pillanatra Jeongin.

A szőke pár perc után megnyugodva mosolygott rájuk, Chan pedig óvatosan megcsókolta mindkettejüket.

-Mi is itt vagyunk, ugye tudjátok?-szólt közbe Changbin.

-Ne, most elrontottad a pillanatot!-mérgelődött Felix.

-Nem rontott el semmit!-mosolygott kínosan Chan.-Együnk mostmár tényleg!

꧁꧂

Innie amint belépett a házuk ajtaján azonnal megcsapták a konyhából jövő hangok. A konyhaasztal mellett az anyja beszélgetett, valószínűleg Emmával.

-Oh, Innie, hazaértél? Gyere beljebb, ne félj!

-Szia!-mosolygott rá a másik nő. Már látta őt képeken, de élőben csak most látja először.

-Emma vagyok!

-Én pedig Jeongin.

-Anyukád nagyon sok mindent mesélt rólad! Milyen nagy fiú vagy, nem gondoltam volna, hogy ennyi idős vagy már! És mennyire hasonlítassz anyádra, gyönyörű az arcod!

-Köszönöm.

-Hát még a szemed milyen különleges! Olyan, mint egy rókáé!

-Oh igen, sokan mondták már!

-Gyere, mesélj még egy kicsit magadról! Annyira sajnálom, hogy nem találkoztunk hamarabb!-nézett rá kedvesen.

Innienek rögtön dezsávű érzése lett; mintha az anyja lenne a nő, pedig csak pár perce találkoztak. Úgy érzi megbízhat benne, mintha minden titkát elmondhatja neki, mert nem fogja tovább adni. Mintha ő is a saját anyja lenne, nem pedig egy idegen nő.

꧁...................................꧂

Így a végére szeretném megköszönni a több mint 1K megtekintést! Köszönöm azoknak is, akik kommenteltek a részek alatt, hatalmas motivációt kapok tőletek, amit nem tudok elégszer meghálálni! Remélem tetszett ez a rész is, legyen szép napotok, sziasztok!💜