꧁♡︎♡︎♡︎꧂

-Annyira félek!-kucorodott Hyunjin és Chan ölébe Innie.

-Nem kell aggódnod! Hajnalban már itt lesz nállunk biztonságban!

-Remélem bejön a terved és nem lesz baj!-tördelte a kezét Jisung. Az elmúlt órák szinte összes percében vagy tördelte a kezét vagy a körmét rágta idegességében. Szorongása előjönni látszott, de Minho próbálta elterelni a kisebb figyelmét hogy ne csinálja ezeket.

Most is megfogta a kezét és jelentőségteljesen rápillantott.

-Tudod hogy megbeszéltük ezt Sungie! Nem lesz gond, ne félj!

-És mi van ha most is bántják? Mi van, ha épp verik a szülei ebben a pillanatban is?-állt fel mérgesen.-Nem tudok nyugodtan ülni, amíg őt otthon ütik most is!-könnyezett be a szeme.

-Azt mondta, hogy elmentek a szülei. Reménykedjünk benne, hogy nincs komoly baja!

-Hogy tudod ilyen nyugodtan kezelni ezt az egészet? A párunk veszélyben van, te pedig ilyen nyugodtan mondod ezeket?-csattant fel.

-Srácok, ne veszekedjetek!-húzta arrébb Changbin Jisungot.

-Én veszekszek? Ő kezdett el minden ok nélkül kiabálni!

-Ez nem az óvoda, ne csináljatok balhét! Együtt vagytok, nem igaz? Meg lehet ezt beszélni a teraszon is normális hangnemben!-szólt rájuk Chan.

Kimentek a teraszra, de néhány percig nem szóltak a másikhoz.

-Ne haragudj hyung! Semmiről sem tehetsz, én pedig mégis...-kezdte el Jisung, de Minho megállította a beszédben.

-Nem haragszok Sungie! Lehet nem látszik rajtam, de én is nagyon aggódom! Viszont nem mutatom ki, mert valakinek meg kell őriznie a nyugalmát, hogy minden simán menjen! Nem tudunk semmit csinálni amíg nem hív minket Minnie, addig is próbálj meg nem erre gondolni, oké?

-Rendben.

-Szeretlek Sungie! És Minniet is!-puszilta meg az arcát.

꧁꧂

Este 10 órakkor értek haza Seungmin szülei. Szerencsére rögtön aludni mentek, nem pedig sorozatot néztek a földszinten.

Éjfél környékén óvatosan kinyitotta az ajtót és benézett a szülei szobájába. Mindketten mélyen aludtak, ám az anyja asztalán megpillantotta a telefonját. Minden bátorságát összeszedve bement és elvette onnan. Becsukta maga mögött az ajtót és visszament a bőröndjéért. Gyorsan megcsörgette Minhot, de nem beszéltek, nehogy felkeljenek erre. Maga után bezárta a szobája ajtaját és zsebre vágta a kulcsot.

Felkapta a táskáját és a bőröndöt majd a lehető leghalkabban lement a lépcsőn. Kiment a kapun és amilyen gyorsan csak tudott az utca végéig ment.

Chan közben Minho irányításával megérkezett a helyes utcába.

-Ott van!-mutatott az előttük lévő Seungminra. Kiszálltak mindhárman. Míg Chan a csomagtartóba tette a bőröndöt Minho és Jisung sírva szerelmük nyakába ugrott.

-Hyungok, miért sírtok ennyire?-nevetett halkan.

-Szerinted?-motyogta a nyakába Sungie.

Szorosan magukhoz ölelték, ám a sebei miatt felszisszent.

-Bántottak? Nagyon súlyosak a sebek?

-Ha mégegyszer hozzád mernek nyúlni gondoskodni fogok róla, hogy ne legyen mivel bántani téged!-csikorgatta a fogai között Minho.

-Ezt majd Channál beszéljük meg, most inkább siessünk!-terelte a kocsi felé őket.

꧁꧂

Jeongin nagyokat pislogva próbált nem elaludni Hyunjin ölében. Ezt az idősebb is észrevette.

-Nyugodtan aludj egy kicsit, majd ha megérkeznek szólok!

-Nem kell!-válaszolta gyorsan.

Hyunjin nevetve húzta magához közelebb, amit Innie sem ellenzett. A szőke szívverésétől azonban csak mégjobban álmos lett.

Changbin és Felix a konyhában ücsörgött, egymással szemben. Lixie feje is egyre inkább konyult lefele, amin nagyot szórakozott a fekete hajú.

-Gyere, menj inkább aludni!

-Nem, megvárom hogy hazajöjjenek!

Egy ideig egymást nézték, majd Changbin felállt és Felix mellé ment. Óvatosan megsimította az arcát, száját pedig egy szomorú sóhaj hagyta el.

-Tudod, hogy nem érdekel hogy nézel ki, de...

-Nem!-vágott közbe Felix.-Akkor is el fogom takarni a szeplőimet!

-Lixie...gyönyörű vagy és az arcod is! A szeplők pedig ezt még szebbé teszik!

-Dehát régebben azt mondtad, hogy undorítóak!

Bűnbánó arccal hajolt le hozzá.

-Az régen volt. Nem tudtam kifejezni magam, hülye voltam! Még most is borzalmasan érzem emiatt magam, ne tudd meg mit akartam csinálni!-simított most a szőke tincsei közé.

-Ugye nem azt amire gondolok?-emelte felé a tekintetét.

Kellemetlen, rossz érzést keltő csönd következett. Lix pulzusa az egekben volt, kezdett egyre inkább aggódni a válasz miatt.

-De, igen azt!-mosolyodott el szomorúan.

Felix sírva állt fel és ölelte szorosan magához Bint.

-És ezt miért nem mondtad el nekem? Mégis mikor, és hogy...-csuklott el a hangja.

-Akkor amikor randizni kezdtünk. Előjött az a sok rossz dolog, amiket mondtam neked, és hirtelen bánatomban a folyóba akartam ugrani. Ezt találtam a leggyorsabb módnak, hogy ne legyek itt.

Felix ha lehet mégjobban zokogni kezdett.

-Miért nem mondtad el? Meg tudtuk volna beszélni!

-Nem akartam, hogy aggódj miattam. Gyáva vagyok! Először féltem neked szerelmet vallani, később pedig megtenni azt! Felmásztam a híd korlátjára, de nem mertem leugrani!

-Ha leugrottál volna akkor nem lennénk együtt! Nem lennék olyan boldog mint pár perccel ezelőtt!

-Most nem vagy az?

-Nem, most leginkább félelmet érzek. Nagyon kérlek ne tegyél ilyet, sőt, ne is próbálkozz ilyesmivel! Ha pedig mégis ez járna a fejedben azonnal hívj fel, rendben?!

-Persze, szólni fogok.

-Nem szégyen segítséget kérni! Szeretlek és nem haragszok rád! Nem miattad takarom el a szeplőim, egyszerűen csak nem szeretem őket.

-Pedig gyönyörűek! Tudod mire emlékeztet leginkább? A csillagos égboltra! Mindkettő csodaszép, de a tiedet jobban szeretem!

-Miért?

-Mert egész nap láthatom. Nem kell megvárnom az estét, mert mindig gyönyörködhetnék bennük, ha persze nem fednéd el sminkkel!-puszilta meg az arcát.

-Köszönöm, hogy így gondolod!-suttogta halkan.

Hyunjin hallotta Changbinék beszélgetését. Amit hallott valószínűleg nem rá tartozott, mégis elgondolkodott rajta. Innie közben békésen szuszogott az ölében, ami mosolyt csalt az arcára.

Chan autója viszont ebben a pillanatban kanyarodott be az udvarba. Hyun óvatosan simogatni kezdte az alvó fiú oldalát, hátha arra felkel.

-Innie baba, megjöttek Chanék!

Nyöszörögve ugyan, de felkelt. Bambán pislogott Jinnie felé, aki elismételte mondatát.

-Merre vannak?-pattant fel gyorsan.

-Szerintem most szállnak ki az autóból.

Az ajtó kinyílt és betoppant rajta a négy fiú. Jeongin rögtön Seungmin felé szaladt és egy hatalmas ölelést adott neki.

-Vigyázz, sok sérülést szerzett!-tette le a kocsikulcsát a többi közé Chan.

-Nagyon fájnak? Ugye nincs sok belőle?

-Ami azt illeti, már nem fájnak annyira, viszont elég sok van belőle.

-Keresek valami jeget rájuk!-ment be a konyhába Hyunjin. Felix és Changbin is megkönnyebültek hogy sikerült elszöknie.

-Remélem hamar rendeződnek a dolgok!-jegyezte meg Lix.

-Én is remélem. Még felhívom az igazgatót, hogy mi legyen a következő lépés!-vette elő a telefonját. Amint viszont realizálta mit is mondott már késő volt.

-Az igazgatót?

-Mégis miért pont őt?

-Nem értem, van valami közötök egymáshoz?

Sóhajtott egyet, majd elmagyarázta nekik.

-Tudjátok Kim Namjoon, az igazgató...nos a nagybátyám!

-Hogy miii?

-Azt hittem csak névrokonok vagytok!

-Nem. Nincsenek jóba a szüleimmel, ezért az iskolán kívül nem is látom szinte soha.

-És akkor miért hívod fel?

-Lehetséges, hogy magukhoz vesznek arra a pár napra. Bár jobban örülnék, ha nálluk élnék, mint a szüleimnél!

-Nálluk?

-Igen, Joon bácsinál és a férjénél, Seokjinnél!

-Az igazgatónak férje van?

-Igen, épp ezért nincsen jóba anyuékkal.

-Mik ki nem derülnek!

-Sok volt ez mára!-dörzste meg a fejét Changbin.

-Azt mondom mennyünk aludni! Még szerencse, hogy hétfőn nem lesz iskola!-sóhajtotta Jinnie.

-Minho, mutassátok meg Seungminnak a szobát, Felix, ti pedig már tudjátok merre kell mennetek!

-Rendben.

-Jóéjt mindenkinek!-intett Jeongin, majd felment Channal és Hyunjinnal az idősebb szobájába