꧁♡︎♡︎♡︎꧂

A csütörtöki nap is ugyanúgy kezdődött. Találkozott két párjával, majd az iskolában szétváltak és a termükbe igyekeztek.

A második szünetben azonban Innie megint nem érezte jól magát. Szédült és alig látott rendesen. Egyik pillanatban barátait még hallotta maga mellett, de hirtelen elsötétült előtte minden és elvesztette az eszméletét.

Chan és Hyunjin türelmesen várakoztak Innie-re a megbeszélt helyen.

-Merre lehet vajon?

-Biztos elfelejtette és a többi barátjával beszélget!

Amint kimondta ezt Hyunjin telefonja csörögni kezdett. Changbin hívta, hogy elmondja nekik mi történt.

-Úristen! 3 perc és ott leszünk!-bontotta a hívást, majd Chan kezét megragadva száguldott végig a folyosón.

-Hová megyünk, mi történt?

-Innie! Elájult, Changbinnek kellett bevinni az orvosiba!-mondta remegő térdel.

-Te jó isten...-suttogta.-Menjünk, gyorsan!

A szoba előtt már ott várakoztak a többiek.

-Mit mondtak?

-Még semmit.-motyogta Felix.

-Nem tudtok semmit, mi baja lehet?

-Csak sejteni tudom. Evett mostanában rendesen? Olyan könnyű volt, hogy Felix is elbírta volna!-szólt közbe Changbin.

-Persze hogy evett! Tegnap viszont kicsit rosszul volt.

Az ajtó hirtelen kinyílt, mire mindenki odakapta a fejét. A nővér volt az.

-Már felkelt, de egyenlőre csak két ember jöhet be hozzá!

-Menjetek!-mondta nekik Han. A két fiú hálásan nézett rájuk és gyorsan besiettek a szobába.

Hyunjin már nem tudta visszatartani könnyeit, sírva ölelte át a meglepődött Inniet.

-Annyira megijedtem!-motyogta a nyakába. Chan is megölelte őt, majd mindketten mellé ültek.

-Mondd, mi történt? Nem ettél ma eleget, vagy...-találgatott Chan.

A kisebb nagyon szégyellte magát. Nem akarta, hogy rájöjjenek, titokban akarta tartani, most mégis elbukott.

A nővér ismét bejött és leült az asztalhoz.

-Elmondott nekem mindent, gondolom ti nem tudtok erről semmit.

-Miről kéne tudnunk?-nézett rá értetlenül Chan.

-Elmondhatom Jeongin, vagy te szeretnéd?-kérdezte a nővér. Jeongin bólintott, ezzel engedélyt adva az orvosnak.

-Elmondása szerint hetek óta fogyókúrázik, viszont nem az egészséges módon. Először csak egyszerűen nem evett, utánna pedig hánytatni kezdte magát.

Hyunjin szeme megint könnyes lett, Chan pedig nehezen kezdte venni a levegőt.

-Még azt is elmondta, hogy...időnként bántotta magát a...borotvájával.-kereste a szavakat. A telefon megcsörrent, a nővér pedig gyorsan felvette. Néhány pillanat múlva le is tette a kagylót.

-Most mennem kell, nemsoká visszajövök és a pszichológusnak is szólok, rendben?

-Köszönjük!-mondta rekedtes hangon Innie. Amint távozott hatalmas csend ült ki a szobára.

Hyunjin sírni kezdett, Chan pedig a kezét tördelte.

-Innie...

-Kérlek ne haragudjatok rám!-sírta el magát mostmár ő is.

-Miért tetted azt, amit tettél?-nézett rá Hyunjin.

-Őszinte leszek...egy hónapja talán találtam egy levelet valakitől a szekrényem résén becsúsztatva. Azt írta, hogy kövér vagyok és senkinek se fogok kelleni! Utánna még többet kaptam, ezen a héten szinte minden szünetben amikor belenéztem a szekrényembe!

Chris keze befeszült a haragtól.

-Megvannak még a levelek?

-Igen, mindegyik még benne van a szekrényben!

-Akkor a következő szünetben elmegyünk az igazgatóiba velük! Nem hagyom szó nélkül, hogy bántsanak téged!-puszit homlokára.

-Tavaly nekem is írkáltak, tudod, Baekhyun. Most is ő lenne a dologban?-simogatta Innie hátát Jinnie.

-Meglehet. Innie, te pedig ne csinálj ilyet többé, rendben?

-Szeretünk téged, ha kell egy nap ezerszer is elmondjuk neked!-mondta Hyunjin. Mindkettejük megcsókolta Jeongint, majd apró puszikkal lepték el az arca minden szegletét.

-Melyik lábadon vannak vágások?-simított a térdére Chan.

-Mindkettőn.

Szomorúan megölelték őt.

-Gyönyörű vagy baba, nem szeretnénk, hogy csúnyának lásd magad!

-Megpróbálok mindent, csak ne hagyjatok el!

-Soha nem hagynánk el! Ezt biztosíthatom!-mosolygott rá Chan.

Jeongin óvatosan a vállára hajtotta a fejét, közben Hyunjin a combját simogatta.

-Nem akarok pszichológushoz járni!-motyogta.

-Pedig pont azért van, hogy segítsen neked! Én már voltam nálla, nagyon kedves nő!

-Hyunjin? Te? Hogyhogy voltál nálla?

-Mint mondtam, nekem is küldözgettek leveleket. Plusz még szóba jöttél te is...

-Én hogy kerülök oda?

-Régóta szerelmesek vagyunk beléd. Már az első napokban felfigyeltünk rád, de nem mertük egymásnak bevallani. Rosszul éreztem magam, de kiderült, hogy Chris is érez irántad, így ez megoldódott.-mesélte.

-Ezt...nem is mondtátok.-jött zavarba egy pillanat alatt a kicsi.

-Hát, mostmár tudod! Ígérd meg nekünk, hogy nem csinálsz ilyet!

-Ígérem!

-Annyira féltem!-remegett meg Jinnie. Jeongin amint ezt megérezte átölelte az idősebbet.

꧁꧂

A pszichológus valóban nagyon kedves és szimpatikus volt. Jövő hétre megbeszéltek egy időpontot amikor találkoznak, majd jobbulást kívánva elköszönt a nő tőle.

-Szóltak az anyukádnak?-ölelte meg Chan, mikor kiengedték az orvosiból.

-Nem, mondtam hogy én fogok neki.

-Akkor azonnal hívd fel!

-Nem akarom, még ilyenkor aludni szokott! Ha most hívom nem tudna visszaaludni, annyira aggódna!

-Ám legyen. De mindenképp szólj neki, ha hazaértél!

Jeongin szekrényéhez mentek, hogy megmutassa nekik a leveleket amiket kapott.

A kezükbe adta ezeket, ők pedig tüzetesen átolvasták.

-Bárki is volt az, a szemem elé ne kerüljön, különben megtalálom fojtani!-csikorgatta a foga között Chan.

-Ki ne kerüljön hová?-hallottak mögülük egy hangot.

Byun Baekhyun volt az, mögötte pedig a bandája.

-Tudsz ezekről valamit?-dobta elé az egyik levelet. Baekhyun mosolyogva felvette a földről és nevetve elolvasta.

-Sajnos nem!-mosolyodott el.-Ez a levél valószínűleg egy egyszerű szivatás, nem én írtam!

A körülöttük kialakult diák tömegből bekiabált valaki.

-Pedig te voltál, láttalak, hogy valamit becsúsztatsz a kis srác szekrényébe!-tolakodott előre egy magas fekete hajú.

-Te meg mit szólsz bele, azt se tudom ki vagy!-förmedt rá Baek.

-Sehun vagyok és azért szólok, mert láttam! Chan, hallgass rám, igazat beszélek!-fordult osztálytársa felé.

Jeongin pár pillanat bambulás után újra átnézte a lapot. Amint megfordította, csak akkor vette észre a hátulján lévő B betűt.

-Hyung, nézd!-mutatott a lapra. Mindketten odakapták a fejüket.

-És mi ez a B betű a lap hátuján?-tartotta felé. Kis idő múlva felnevetett, majd összegyűrte a kezében tartott lapot és Sehun felé dobta.

-Jólvan, látom nincs más választásom! Igen, bevallom én írtam ezeket!-nevetett hangosan.

-Kai, te tudod a dolgod!-biccentett a mellette állónak, aki megragadta Sehun csuklóját és elrángatta valamerre.

-Mit akar vele csinálni?

-Csak néhány dolgot, nem fontos!

-Akkor miért bántod őt, vagy Inniet? Miért jó ez neked? Tavaly Hyunjinnal is hasonlót műveltél, de kérdem én; ennek mi értelme van?-kérdezte feszülten Chan.

-Elég egyszerű a válasz! Bosszúvágy vezérelt!

-Nem is vagyunk osztálytársak, se barátok! Soha nem szóltunk egymáshoz egy büdös szót sem egészen tavalyig!

-Valóban. Viszont elkezdtelek...unni. Unalmas volt számomra, hogy te vagy mindenki kedvence, te vagy minden tanárnak és gyereknek a követendő példa. Szóval keresnem kellett egy gyenge pontot nállad, hogy végre te is megtudd, mi a fájdalom.

-Attól még, hogy te nem kaptál szeretetet nem kell mást bántani! Különben is, mi a gyenge pontom, ha már itt tartunk?

-Ők!-mutatott Hyunjin és Innie felé.

-Ezt honnan veszed?

-Nos...mondjuk úgy, hogy véletlenül meghallottam mikor bevallottad Hyunjinnak, hogy te...szerelmes vagy a kis szarosba is.-nevetett.-Bocsánat, de ez annyira beteg! Két emberbe szerelmes lenni?-röhögött fel hangosan a bandájával együtt.

-Szóval miután megtudtam, hogy mindkettőtök szerelmes, úgy döntöttem így állok bosszút. Először Hyunjint akartam eltávolítani, de nem sikerült. Ebben az évben pedig Innie-vel próbálkoztam és úgy látom ez sikerült is!-mosolygott rá Jeonginra. Ez nem az a mosoly volt, amit bárki viszonozna; látszott benne a színtiszta gúny és a megvetés.