꧁♡︎♡︎♡︎꧂

Hétfő reggel Innie kivételesen hamar kelt. A tény, hogy mostmár együtt van Channal és Hyunjinnal jobb kedvre derítette.

Sietve indult a megállóba. Szíve hevesebben kezdett verni, mikor mindkettejüket látta a buszmegállóban.

Félve lépett hozzájuk, nem tudta hogy köszöntse őket. Egyáltalán szeretnék felvállani, hogy egy párt alakít velük?

Hyunjin nem tétovázva húzta magához egy csókra, majd Chan is ezt tette.

-Nem akarom, hogy miattam szégyenkezzetek!-mondta halkan Innie.

-Számunkra nem vagy szégyen! Nem érdekel mit mondanak a többiek, akkor is szeretni foglak!-puszilta meg arcát Chris.

-Szeretlek titeket!-ölelte meg őket.

-Nállam nem jobban!-simította meg az arcát Jinnie.

-Sajnálom, hogy nem segítettem nektek összepakolni!

-Ugyan már! Te voltál a vendég, neked csak jól érezni kellett magad!

-Mégsem sikerült.-motyogta.

Szomorúan összenéztek. Nem akarták, hogy rosszul érezze magát a buliban.

-Figyelnünk kellett volna rád! Kérlek ne okold magad, mindekivel előfordult ilyen!-ölelte magához Chan.

Beszélgetésüket a busz szakította félbe. Chan előreengedve a két fiatalt szállt fel a járműre szokásos helyüket keresve.

Az út többi része nyugodt hangulatban telt, Hyunjin a füzetébe rajzolt valamit, Chan pedig leellenőrize Jeongin angol háziát.

-Vannak benne hibáid, de szerintem azokat el tudnám magyarázni. Ma délután ráérsz?

-Persze.

-Akkor délután találkozzunk nállam! Hány órád lesz délután?

-Kettő.

-Nekem is, akkor együtt megyünk, rendben?

-Rendben!

꧁꧂

A buszról leszállva Jeongin megfogta a kezüket és a barátaihoz vezette őket. Távolról már lehetett látni ahogy Felix tátott szájjal mutogat feléjük.

-Sziasztok!-mondta Innie hatalmas mosollyal az arcán.

Érdeklődve nézett rá mindenki, mire egy hatalmas sóhajt követően folytatta.

-Igen, összejöttünk!

Varázsütésre mindannyian tombolni kezdtek és sorra gratuláltak nekik.

-Végre sikerült!-mondta Lix meghatódva, ezzel pedig túljátszva szerepét.

A nagy hangzavarra minden arrajáró értetlen fejjel ment el mellettük.

-Jobban vagy már?-nézett Seungmin felé.

-Igen, mostmár meggyógyultam!-mosolygott.

-És...mi a helyzet veletek? Összejöttetek?

-Hát...hivatalosan még nem...de nem baj, nem akarom, hogy Minho elsiesse.

-A bulin nem is láttalak titeket!-mutatott Changbin Jisungra és Minhora.

-Nos, az első órában leléptünk és átmentünk inkább Minniehez!-húzta magához Minho kettejüket.

A jó hangulatot a csengő szakította meg. Gyorsan a terembe igyekeztek, hogy még a tanár előtt odaérjenek. Villámgyorsan leültek a helyükre és előszedték a felszerelésüket.

꧁꧂

Szünetekben Chan szekrényénél találkoztak egymással. Pár nap alatt Innie elfelejtette minden gondját, ezért is érte hatalmas törés a szívében, mikor megint leveleket talált az idegen zaklatójától. Nem bírta visszafolytani a könnyeit, a legközelebbi mosdóba szaladva magára zárta az egyik fülkét és keservesen sírni kezdett. Az elmúlt 1 hónapban mindent megtett, hogy vékonyabb legyen, de úgy látszik ez sem segített.

Nem sejtette, hogy zaklatója pontosan ezt akarta elérni. Lehet, hogy összejött a két fiúval, de a problémája ettől nem oldódik meg.

Az ebédjébe alig evett bele, amit két szerelme is rögtön észrevett. Mindig annyit láttak, hogy Innie rendesen eszik, a fejükben sem fordult meg, hogy a kisebb mit művel magával.

-Nem vagy jól?-simogatta a hátát Chan.

-Nem. Valahogy most...nem megy le a torkomon...

Hyunjin aggódva nézett rá. A lehető legtöbb dolgot túlreagál, ez alól az aggódása sem kivétel.

-Igyál egy kicsit!-nyújtotta felé a poharát Chris.

-Fáj valamid? Van nállam fájdalomcsillapító, adok ha kell!-ajánlotta Jinnie.

-Nem, csak nincs étvágyam.

-Azt sem szeretnénk, ha rosszul lennél óra közben, egyél még pár falatot, rendben?

Jeongin óvatosan bólintott és a szájához emelte kanalát. Megmelengette a szívét, hogy ennyire szeretik és aggódnak miatta, de szomorú is volt egyben. Ha kiderül mit tett, lehet dühösek lesznek rá, vagy még rosszabb, elhagyják őt.

Nem akart erre gondolni, de amint eszébe jutottak ezek ismét elsírta magát. Két párja persze nagyon megijedt.

-Innie, mi történt? Te jó isten, mi a baj?-rémült meg Hyunjin.

A kérdést meg sem hallva állt fel és szaladt el a legközelebbi mosdóba. A wc mellé térdelve kiadta magából az ebédet. Remegett a keze, alig tudta lehúzni a wc-t annyira erőtlen volt.

Chan és Hyunjin rögtön felálltak a helyükről és a tálcájukat hátrahagyva indultak megkeresni Jeongint.

-Istenem, mi baja lehet?-motyogta Hyunjin könnyes szemmel.

-Ne stresszeld magad, megtaláljuk és beszélünk vele!-fogta meg a kezét amit biztatóan megszorított.

Jeongin épp az arcát mosta mikor a két idősebb rátalált.

-Édes Istenem, csakhogy megvagy!-ölelte magához drámai túlzással Jinnie. Chan is megkönnyebbült mikor meglátta párját. Két ölelkező szerelmét átölelve nyomott mindkettejük arcára egy-egy kedveskedő csókot, amit mindkettejük pipacs piros arccal viszonzott.

-Miért sírtál?-nézett mélyen a szemébe mikor elváltak.

-Csak...rosszul éreztem magam és kiszaladtam ide.

-Ugye nincs komoly baj?

-Nem, csak megmostam az arcom!-hazudta.

꧁꧂

A délután további részét Channál töltötte. Segített neki az angol háziában, majd a tananyagot is elmagyarázta. Később Hyunjin is átjött hozzájuk, de neki már nem volt kedve tanulni.

-Úgy utálom a hétfőt!-dőlt végig az ágyon Jinnie.

-Szerintem mi is pihenjünk most egy kicsit!-állt fel a székből Chris.

Hyunjin mellé dőltek le pihenni, aki az alkalmat kihasználva csiklandozni kezdte Jeongint.

-Hé, ne, hagy abba!-nevetett hangosan. Mosolygva abbahagyta és megpuszilta a kisebbet.

-Olyan aranyos vagy amikor nevetsz!-puszilta meg Chan a tarkóját. Jóleső borzongás járta végig a testét. Chan hátulról, Hyunjin pedig előről ölelte magához Inniet, akinek szinte felgyulladt az arca.

A kellemes pillanatot Chris anyukája vetett véget, aki rágcsálni valót hozott be nekik.

-Olyan édesek vagytok együtt!-áradozott mikor meglátta, hogy egymást ölelve fekszenek. Letette az asztalra a kaját és gyorsan kiment, hogy ne zavarja őket.

-Nem is mondtad, hogy anyukád tud róla!-ült fel Jinnie.

-Nos, akkor mondtam neki, mikor összejöttünk. Meglepően jól fogadta, de majd szeretne megismerni téged jobban!-simította meg Innie vállát.

-A hétvégén ti jöttök át, ugye nem felejtettétek el?

-Hogy is tudnánk!-mosolygott rá kedvesen.

-Az én anyám nem tudom, hogy reagálna...elfogadja, hogy együtt vagyok Chrissel, de nem tudom mit mondana most!-gondolkozott el Hyunjin.

-Egyszer el kell neki mondanod!

-Ha elzavar jöhetsz hozzánk lakni!-ajánlotta Jeongin.

-Remélem nem fognak odaáig elfajulni a dolgok!-mondta a tarkóját megvakarva.

-Gyere, menjünk vissza tanulni!-húzta fel az ágyról Chan Jeongint.

Hyunjin elővette a füzetét és rajzolni kezdett, Chan pedig tovább magyarázta Jeonginnak az igeidőket.

Gyorsan teltek a percek, mire észbe kaptak már délután 5 óra volt.

-Köszönöm, hogy elmagyaráztad!-ölelte meg hálásan az idősebbet. Hyunjin is elbúcsúzott Chantól és Innie-vel együtt mentek haza.

-Holnap megmutatom, mit rajzoltam, addig az titok!-puszilta homlokon.

-Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép lett!

-Köszi!-ölelte át a derekát.

Innie házához érve elköszöntek, Hyunjin pedig egyedül folytatta tovább az útját.