[néha a legjobb kapcsolatokban vannak a legrosszabb pillanatok. néha csak azt szeretnéd, hogy mindenki eltűnjön - beleértve a szerelmedet is, de közben akár a szívedet is odaadnád neki, ha arra lenne szüksége. ebből tudod, hogy túl mélyek az érzelmeid- annyira mélyek, hogy az már szomorú, de téged egyszerűen nem érdekel.]

•

- Chanbean elég szarul nézel ki.

- Nálad nem szarabbul, mókus. - mondtam, miközben hozzávágtam egy ceruzát.

Jisung drámaian kerülte ki a felé repülő tárgyat, mintha csak egy golyó lett volna.

- Tudom ám, hogy szeretsz. - mondta szélesen mosolyogva.

- Tudod, sok dolog van, amit szeretek, de te pont nem tartozol közéjük. - fintorogtam.

Jisung túljátszva a szerepét kezdte hangosan kapkodni a levegőt, Minho felnevetett mögötte.

- Azt hiszem tudnék mondani néhányat. - felelte Minho, ahogy félretolta Jisungot, hogy egy széket húzzon a padomhoz (eközben Jisung drámaian a földre vetette magát). Minho a táskám mellé dobta a sajátját és kedves tekintettel nézett rám.

- Mi van? - kérdeztem enyhén rémülten.

- Oh semmi, te hőszerelmes. - rebegtette meg a szempilláit. - Szóval mit is veszel Felixnek?

- Mit kéne vennem neki? Még messze van a szülinapja. - feleltem zavarodottan és magamban próbáltam összegyűjteni az összes fontos dátumot, amit Felix valaha mondott nekem.

Minho meglepetten pislogott és kérdően nézett Jisungra, akinek az arcán egy hasonlóan zavart kifejezés ült.

- Haver, most komolyan, mit veszel Felixnek? - kérdezte Jisung, ahogy helyet foglalt a velem szemben lévő pad tetején és onnan nézett rám játékos mosollyal az arcán.

Kezdett elegem lenni a párosukból és a folyamatos zaklatásukból.

- Nem értem, hogy mire céloztok ezzel-- Minho egy nagyot sóhajtott, ezzel félbeszakítva a mondandómat.

- Jól van! - mondta miközben az asztalra omlott. - Akkor ne mond el nekünk. Tartsd meg magadnak az undorító párkapcsolati dolgaidat, ne is zavartasd magad azzal, hogy elmondod a legjobb barátaidnak. Úgy látszik egy kapcsolat tényleg megváltoztatja az embert.

Idegesen szorítottam össze a fogaimat, Minho idióta kérdései csak még inkább felhúztak.

- Kezdtek azt agyamra menni, mégis mire kéne nekem ajándékot vennem?

Minho zavartan dőlt hátra a székében.

- A búcsúbulijára, gyerünk már, nem hiszem el, hogy még nem gondolkoztál rajta.

Búcsú...buli?

- M-mi? Mi a faszról beszélsz? - álltam fel gyorsan.

Minho is felállt, érezte, hogy megváltozott a hangulat, ezért egy lépést hátrált tőlem, ami még inkább feldühített.

- Miért vagy ennyire mérges? Chan nem mondta el?

- Chan?! Mégis miért menne el? - kiáltottam ökölbe szorított kezekkel.

Minho ijedten nézett Jisungra, aki védelmezően állt a fiú mellett és hűvös tekintettel figyelt engem.

- Haver, mi ütött beléd? Felix visszamegy Ausztráliába, körülbelül egy hét múlva, de ezt te is tudod.

- Mi a szar, az nem lehet—lefagytam.

"Sziasztok! A nevem Lee Felix. Ausztráliából jöttem egy cserediák program miatt és hat hónapig leszek itt. Remélem jól kijövünk majd."

Nem, ez nem történhet meg.
Már öt hónapja járunk, lassan hat.

Elmegy?

- Ezt nem lehet igaz. - suttogtam magam elé, fel sem nézve a földről.

Éreztem, ahogy Jisung maga mögé tolta Minhot, majd közeleb jött hozzám, egyik kezét a hátamra téve.

- Changbin, mi ütött beléd?

Az agyamat elöntötték a kérdések, Felix nevetése, a széles mosolya, a szeplői, a szörnyű koreaija, az arca, miközben éppen eszik és a kezeinek érzése az enyémben.

- Hogy mi ütött belém? Elmondom neked! - mondtam szorító mellkassal, miközben hátrébb löktem a fiút. Jisung megbotlott és meglepődött, amikor Minho gyorsan megragadta a kezét.

- Az ütött belém, hogy kibaszottul nem szólt erről egy szót sem! Miközben nevettünk, randiztunk és boldogok voltunk egyetlen egyszer sem jutott eszébe megemlíteni, hogy kibaszottul el fog húzni több ezer mérföldre innen! Hogyne, a tudat valahol ott volt a fejemben, de talán nincs jogom felszólalni a kapcsolatunkban? Talán nincs jogom ahhoz, hogy megbeszéljem vele? Mégis mit gondolt? Talán azt hitte, hogy örömmel fogadnám, hogy egyszer arra ébredek, hogy kibaszottul egy repülőgépen ül és az óceán másik végére tart? Nem hiszem el, hogy egy szót sem szólt erről, de képes volt ódákat zengeni a leghaszontalanabb szarokról, amiket csinálni akar, miközben nagyon jól tudta, hogy le fog majd lépni! - mondtam belerúgva a székembe. A mozdulat erősebbre sikerült, mint terveztem, a szék hangosan borult az oldalára, ezzel felkeltve Hyunjin figyelmét, aki éppen egy diákkal beszégetett.

Jisung hitetlenkedve nézett rám.
- Mi a franc bajod van? Letelt a hat hónap! Mind tudtuk, hogy előbb vagy utóbb ez lesz, ne minket hibáztass, amiért nem voltál rá felkészülve.

Szinte felforrt a vér az ereimben, ahogy egy lépést tettem Jisung felé fenyegetően felemelve a kezemet.

- Mi a fasz? Azt akarod mondani, hogy az én hibám? - kérdeztem csendben, hűvösen a fiú szemeibe meredve.

- Mi van?! Nem ezt mondtam! Csak arra céloztam, hogy mondhattál volna mást is, ahelyett, hogy-

- Heló, öhm mi folyik itt? - kérdezte egy ismerős hang, egy hang, amitől hirtelen megszédültem.

Lassan fordítottam fejemet az ajtó felé, hogy lássam a szeplők alkotta csillagképet azon a sápadt bőrön, a természetellenesen szőke tincseket, amikből néhány árnyat vetett a barna szemekre.

Biztos hallottátok már azt a kifejezést, hogy majd felrobbant dühében, de egyszer sem tudtátok elképzelni.

A vérem égetően forróvá vált, amikor láttam elhalványulni a mosolyt az arcán.

Hátrébb léptem Jisungtól, Minho a tekintetével követte minden egyes lépésemet. Hyunjin elment valahová- valószínűleg azért, hogy megtalálja Chan-t.

Összeszorult a torkom.

- Te— a hang hidegen csendült fel, ismeretlennek hatott a csendben, amely most a termet uralta. Csak akkor jöttem rá, hogy az enyém volt, miután Felix összerezzent tőle.

- Changbin, mi a baj? - kérdezte csendesen.

Eszembe jutottak az orvos szavai; sétálj el, ha úgy érzed, hogy nem leszel képes visszafogni magad, sétálj el, ha úgy érzed, hogy nem tudsz nyugodt maradni.

- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy nézzük meg együtt a cseresznyefa virágzást jövőre is? Igazából nem gondoltad komolyan.

Felix tekintetéből tisztán ki lehetett olvasni, hogy arcon vágta a felismerés.

- Emlékszel, amikor arra kértél, hogy mutassak egy hatalmas vidámparkot és megígérted, hogy  a következő hónapban elmegyünk oda? Hazudtál, nem igaz?

Felix szemeiből kiszökött a fény, a barna tekintet most könnyektől csillogott.

Sétálj el.

- Amikor azt mondtad, hogy maradjunk együtt örökre! Amikor azt mondtad, hogy sose engedjük el egymás kezét! Amikor kibaszottul azt ígérted, hogy mellettem maradsz, ha én melletted maradok- Én még mindig itt vagyok, szóval mi a faszért hagysz magamra?!

- C-Changbin é-én beszélni akartam veled...

Sétálj el.

Lenéztem a lábaimra és a parkettán lévő vonalakat számoltam, tanulmányoztam az apró, fát tarkító karcolásokat. Láttam, ahogy Felix könnyei földet érnek, egyenesen előttem.

Felnéztem, tekintetemet mélyen a barna szemekbe fúrva. Reméltem, hogy a sötét íriszek elnyelnek majd és felébredek ebből a rémálomból.

Éreztem, hogy valami nedves folyik le az arcomon.

És ahogy a tanár bejött, hogy megtartsa a matekot az első órában, én elmentem.

Elsétáltam.