- Mikor érünk már oda? - nyafogott Felix a fekete hajú mellett sétálva.

Végre véget ért a tavasz és kezdődött a hőség. Ez azt is jelentette, hogy a nappalok hosszabbak voltak, mint az éjszakák, tehát a két fiú több időt tudott együtt tölteni iskola után.

Ezen a bizonyos kedden a fiúk a derekukra kötötték a zakójukat és- Felix beleegyezése nélkül- Changbin vitte mindkettejük táskáját.

Kezeik néha egymásnak ütköztek, ahogy lefelé sétáltak az utcán, de a köztük lévő távolság túl nagy volt ahhoz, hogy megfogják egymás kezét.

- Befejeznéd a nyavalygást? Itt van a közelben. - mondta Changbin, olyan nyugodtan, amennyire csak lehetett, bár helyzetén nem segített a másik fiú morgása.

- 3 utcával ezelőtt is ezt mondtad! Biztos, hogy nem tévedtünk el? Szerintem már láttam ezt a fát! - mondta elhúzva az 'á' betűt. Nekiment Changbin-nek, ami miatt majdnem mindketten a mellettük lévő sövényben kötöttek ki.

Changbin megköszörülte a torkát és megrázta a fejét. Nem akarta bevallani, hogy tényleg eltévedtek.

- Legalább el tudnád mondani, hogy hová megyünk? És akkor talán én is tudnám az utat. - mondta Felix, miközben hátradöntötte a fejét.

- Édes ist- VÉGRE MEGVAN! - kiáltotta a fekete hajú. Felix pár pillanatig csak dermedten állt, fel kellett dolgoznia, hogy Seo Changbin éppen a fülébe visított.

A szőke az út túloldalára vezette a tekintetét, mire egy apró épületet látott, amely egy tetováló szalon és egy körmös bolt között állt. A bejárat felett piros és fekete, festett betűkkel állt a 'stray kids' felirat, de Felixet jobban lekötötte a látvány, ami az ablakon betekintve fogadta.

Különböző színű és ízesítésű torták, kekszek és péksütemények sorakoztak egymás mellett, árcédulákkal előttük.

Changbin megindult az ajtó felé, de megtorpant, amikor észrevette, hogy felix nem követte őt. Hátrafordult, mire látta, hogy a szőke még mindig nyitott szájjal bámul befelé az ablakon. Összekapcsolódott a tekintetük, mire Changbin kérdőn vonta fel a szemöldökét.

- Akkor jössz, Ru?

Changbin és Felix éppen abban a szakaszban voltak, ahol mindenféle undorítóan aranyos beceneveket adtak egymásnak. Mivel a "hangos és hiperaktív kenguru kinézetű barom" túl hosszú lett volna, Changbin egyszerűen csak Runak hívta a másikat.

Felix pedig egyre inkább beleszeretett.

- SZENT MOGYORÓ- MENJÜNK! AKAROM A RÓZSASZÍNT- NEM NEM- INKÁBB A KÉKET!- URAM ISTEN VAN VÖRÖSBÁRSONY TORTA IS - kiáltotta és megiramodott a bejárat felé, ezzel maga mögött hagyva a boldog Changbin-t, aki csak csendesen kuncogott a fiún.

•

Felix már vagy 10 perce bámulta a menüt. Nyugtalan kifejezéssel az arcán kezdte rágni a körmét, mire Changbin aggódva simogatta meg tarkóját. Egy ideig a szőke hajú nyakán hagyta a kezét, majd kérdőn vonta fel a szemöldökét.

Felix egy hosszú sóhajt hallatott.

- Nem szeretek rendelni. - mondta csendesen.

Changbin gondolatban fejbe csapta magát, amiért nem jutott előbb eszébe, hogy a szőke nem csak, hogy életében először járt ezen a helyen, hanem egy olyan nyelven kellett megszólalnia, amit nem beszélt magabiztosan.

Changbin kezdte észrevenni, hogy a hangos nevetések és ragyogó mosolyok mögött, egy törékeny fiatal volt, aki ugyanannyira szorongott bizonyos helyzetekben, mint ő maga.

Changbin-t magabiztosság töltötte el, ahogy megfogta Felix kezét és összefűzte az ujjaikat.

- Semmi gond, majd én rendelek!

A szőke hajú lágyan elmosolyodott, ahogy lenézett a kezeikre, majd vissza Changbin-re, aki körül mintha rózsaszín köd lebegett volna.

Ó igen, Felix kétségkívül beleszeretett.

•

A kék ég egyre sötétebb lett a pár fölött, ahogy immár teli hassal és kéz a kézben sétáltak az üres utcán.

Felix lehunyta szemeit, hogy jobban érezze a lágy szellőt, míg Changbin a fiú arcán lévő szeplők alkotta galaxisban gyönyörködött- amik mintha sötétebbek lennének azóta, hogy hosszabbak  a nappalok.

Egy kellemes csend állt be kettejük közé, ahogy egymás mellett sétáltak. De ebben a kapcsolatban ritka volt a csend.

- Hé... valamit nem értek. A Starbucks-ban úgy rendelsz, mint egy profi, de nem tudsz megrendelni egy tortát? - kérdezte Changbin ördögi vigyorral az arcán.

Felix teste megmerevedett, érezte, hogy ez lesz.

- Mentségemre szóljon, hogy még sosem jártam abban a kávézóban és nehéz kimondani a sütik nevét. Mármint "kirobbanó áfonyás finomság"- tényleg? Ki nevez el így egy áfonyás muffint?

Changbin felnevetett, majd megértően hümmögött, egyetértve a fiúval. Ismét csend állt be, ahogy egyre közelebb értek Chan-ék utcájához.

De mit is mondtunk a csendről ebben a kapcsolatban?

- Plusz, megtanultam 8 különböző nyelven elmondani a Starbucks rendelésemet.

Changbin megállt.

- Hogy mit csináltál?

- Megtanultam hogyan mondjam el, hogy "kérhetnék egy forró csokoládét?" és hogy "egy karamellás macchiatot szeretnék" 8 különböző nyelven. Angol, kínai, japán, koreai, francia, román, spanyol és német.

- Tudod, néha nagyon utállak.