„Don't you know i'm no good for you? I've learned to lose, you can't afford to"

A szombat reggeli nap sugarai erősen sütöttek a szemembe. Nagyjából kilenc óra lehetett, mikor felébredtem. Mikor Lucy meglátta, hogy felébredek odaguggolt mellém.

-Na, Csipkerózsika, mikor feküdtél le? -kérdezte mosolyogva

-Nem emlékszem, de nem feküdtem le ahogy látod... -mondtam, majd magamra mutattam, ahogy az ajtónak dőlve ültem.

-Meddig voltál kint?

-Körülbelül fél ötig.

-Addig ültél kint egyedül? -kérdezte, mire elmosolyodtam és felidéztem a Sammel töltött időt, a végig beszélgetett éjszakát. -Szóval nem egyedül... -tette hozzá mosolyogva, mire összerakta a képet. -Na készülődj, megyünk enni valamit. Emmával egy ideje itt kártyázunk, nem akartunk felébreszteni, és egy kicsit elzártad a vészkijáratot...

-Bocsi... Nem is gondoltam bele, csak bealudtam.

-Jaj, semmi baj, legalább volt időnk játszani. Na kelj fel! -szólt mire elkezdett felhúzni, de ellenkezni kezdtem.

-Ne, nem bírok felkelni. Szétmegy a fejem. Mintha a világ összes alkohol molekulája a fejemben lenne és épp trambulinoznának. -mondtam fájdalmasan, majd eldőltem az ajtónak és lassan lecsúsztam a földre. Olyan voltam, mint egy ötéves a boltban, mikor nem kapott meg valamit.

-Gondoltam, hogy másnapos leszel, drágám. El is felejtettem, milyen hisztis vagy ilyenkor -mondta Lucy, mire felhorkantam és a földön heverve arccal lefele megszólaltam.

-Hé! Ilyet nem mondhatsz! Amúgy, meg majdnem annyit ittál, mint én, hogy nem haldokolsz, mint én? -mondtam mire Lucy vigyorogva megszólalt.

-Reggel eléggé fájt a fejem, szóval itta egy kis vodkát. Tudod, ha mindig részeg vagy, sose lehetsz másnapos.

-Csak nem ihatok reggelire vodkát! -mondtam, majd egy kis gondolkodás után megszólaltam. -Van még bor? -erre Emma és Lucy is elnevette magát.

-Van még az üvegben egy két deci körülbelül... -mondta Emma, majd elindult a kis hűtűhöz, hogy idehozza az üveget.

-Köszönöm! -mondtam hálásan, mikor odanyújtotta az előbb említett tárgyat. Meghúztam az üveget, majd lassan megittam, mintha valami gyógyszer lenne. -miután megittam, lassan felálltam, majd kicsit szédelegve a táskámhoz léptem és bevettem két fájdalomcsillapítót. A két lány már fel volt öltözve, és Emma ágyán ültek. -Na mostmár részeg és másnapos is vagyok egyszerre. -mondtam, majd a táskámból kivettem egy fekete farmert és egy sötétzöld trikót és elindultam a fürdőbe elkészülni. A fürdőbe érve lassan elkezdtem átöltözni. Levettem a felsőm és kerestem hova raktam a ruhát, amit felveszek, mikor megvakartam a hasam. Hirtelen felszisszentek, mikor hozzáérek a bőrömhöz. Elveszem onnan a kezem és látom, hogy van egy R alakú karcolás, rajta rászáradt vérrel. Lassan vérezni kezdett, annak hatására, hogy a körmömmel az előbb belekaptam. Lassú, gyöngyöző vércseppek jöttek a bőröm felszínére, de még pont nem olyan mennyiségben, hogy kifollyon a sebből. Nem emlékszem, hogy megkarcoltam volna magam tegnap, vagy bármikor is. Hirtelen az R betűről Ryan jutott eszembe, akiről szinte sikerült megfeledkezem. Tíz évem ment arra el, hogy továbblépjek, de úgy tűnik megérte. Odamentem a zuhanyzóhoz, és lassan megnyitottam a hidegvizet. Mikor beálltam alá, a víz hideg sugarai szinte jégcsapként értek a bőrömhöz. Gyorsan megmostam magam, majd megtörölköztem. A tegnapi ruháimat, kivéve az Amytől kölcsönkapott harisnyát, amit beáztattam a mosdókagylóban, majd kiterítettem az erkélyre. Felöltöztem, és a hajamat kontyba kötöttem. Nem lehet a hajamat normálisan felkötni, hiszen a vegyesen göndör és hullámos tincsek összevissza állnak, így nem is lehet vele nagyon bármit kezdeni. A hajam oldalt meg alul is kicsit kilógott, de én már elengedtem azt, hogy mit lehet kezdeni a hajammal. Sminknek csak egy kis szempillaspirált raktam fel, nem akartam túlzásba vinni. A fejem még mindig sajogott, de a bor legalább annyira ellazított, hogy kicsit elviselhetőbb legyen az éles fájdalom. A két lánnyal elindultunk a bárba enni valamit. Leültünk egy kicsit nagyobb asztalhoz, hogy ha esetleg Daniel és Patrick is jönnek, le tudjanak ülni mellénk. A két lánnyal ott ültünk az asztalnál, hangosan nevettünk és beszélgettünk, hiszen mindhárman ittunk egy kicsit reggel, szóval egyikőnk se tudta nagyon felmérni, hogy vissza kéne fognunk magunkat, de nem is nagyon érdekelt. Már mindhárman befejeztük a reggelit, szóval csak az üres, morzsás tányérok társaságában ültünk és beszélgettünk, mikor felálltam.

-Hova mész? -kérdezte Lucy egy kávéval a kezében.

-Hozok inni. Kértek valamit? -kérdeztem tőlük, mire mindketten megrázták a fejüket. Elindultam a bárhoz, ahol most nem a tegnapi báros csaj volt, hanem egy másik. Kértem magamnak egy Margaritát, majd leültem és ott vártam meg amíg elkészül. Mikor megkaptam, már indultam volna el, mikor megéreztem, hogy valaki van mellettem. Oldalra fordítottam a fejem, majd megláttam, hogy Sam az és rögtön elmosolyodtam.

-Már reggel iszol? -kérdezte mosolyogva.

-Tulajdonképpen narancslikőr is van benne, szóval gyümölcslé. Plusz annyira fáj a fejem a másnaposságtól, hogy úgy döntöttem kijózanodás helyett inkább megint leiszom magam, hiszen abban úgyis annyira jó vagyok -mondtam, mire elnevette magát.

-Egyszer kóstolj meg egy gyümölcslevet tequila nélkül. Biztos ízlene -szólt mire elnevettem magam.

-Mi a jó abban? Vagy vizet iszom vagy piálok. Nincs a kettő között hangulatom. Vagy kávé. Ipari mennyiségben. -tettem hozzá, mire mosolyogva nézett rám.

-Tegnap azt hittem, tudok mindent, de úgy tűnik, még korán sem.

-Még van egy pár dolog, amit megtudhatsz. -mondtam, miközben belekortyoltam az italba. Pont ez kellett. De rég volt már, hogy reggelire tequilát ittam. Nem mondom, hogy hiányzott, hiszen általában mikor ittam, szomorúságomban ittam. -Viszont nekem mennem kell, Lucy már biztos vár. -mondtam -Ma még biztos összefutunk. Remélem. -tettem hozzá, majd el is indultam vissza az asztalhoz, ahol már ott is ült a két fiú. Mikor odaértem, reflexből leültem Lucy mellé, akinek odanyújtottam a poharat, hogy igyon belőle. Ez régi szokásunk, hogy mindent megosztunk. Erre Patrick meg is szólal.

-Hallom berúgtatok... -szólt vigyorogva, mire Lucy válaszolt, mert én épp a Margaritával voltam elfoglalva.

-Kicsit, de ahogy látod ott folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk, csak volt közötte egy kis fejfájás. -mondta rám mutatva mire mindenki elnevette magát.

-Ezt úgy mondod, mintha nem egy pohár vodkával kezdted volna a napot- mondtam Lucynek nevetve. -Patrick reggelire is eszel egy kis ketchupos nachost? -kérdeztem.

-Nagyon vicces, de az egy kulináris kuriózum. Vagyis a zsenialitásom kiteljesedése. -mondta magát, és „találmányát" istenítve, mire Emma szólalt meg homlokát ráncolva.

-Már gyerekkorom óta ketchuppel eszem a nachost, nem hiszem, hogy te találtad ki. -mondta, mire nevetésünket visszatartva vártuk, mit fog reagálni Patrick.

-Ez csak azt bizonyítja, hogy a zseniális specialitásom a világ minden tájára eljutott és népszerű.

-Milyen világ minden tájáról beszélsz, te világi idióta! Egy utcában nőttetek fel! -szólt Daniel, mire mindenkiből kitört a nevetés.

-Ne támogassátok ezt a dilettánst a nevetésetekkel, nem látjátok milyen rosszindulatú? -kérdezte tettetett sértettséggel, mire Daniel szólalt meg.

-Nyugi nem engem támogatnak a nevetésükkel, hanem téged nevetnek ki. -mondta elégedetten, mint aki nagyon büszke a beszólására, mire már Patrickből is kitört a nevetés.

-Oké, srácok én felmegyek, megígértem Tinának, hogy benézek hozzájuk még délelőtt. -szólt Emma, majd állt fel, mire Lucy is megszólalt.

-Mi Kyrával kimegyünk sétálni, hátha a frisslevegő segít kijózanítani minket, hogy délután tudjunk sokat inni. -szólt Lucy mire nevetni kezdünk.

-Szóval ma is iszunk... -mondtam, majd én is álltam fel

-Csak így itt hagytok? -kérdezte Daniel -Ez az ember ketchuppel eszi a nachost, félek. -mondta mire nevetni kezdünk és fejünket rázva léptünk ki az üvegajtón. Pont akkor jött Mrs. Tanner a bárba, valószínűleg reggelizni.

-Jó reggelt lányok! -köszönt nekünk mosolyogva.

-Jó reggelt, tanárnő! -köszöntünk szinte egyszerre Lucyvel.

-Jól sikerült az este? Lesz mesélnivaló?

-Az nem kifejezés...

-Örülök. Ha mentek fel, tudtok szólni a többieknek, akik a szobájukban vannak, hogy olyan egy körül jöjjenek ki a padokhoz, mert szeretnék mondani valamit a meglepetésről. -mondta, mire bólogatva elköszöntünk tőle, majd a tervünket, miszerint kicsit sétálunk az erdőben, megszakítja, hogy szóljunk a többieknek.

-Akkor mi lenne, ha először felmennénk és szólnánk a többieknek, utána lejövünk és ebédig sétálunk? -kérdeztem Lucyt.

-És mi lenne, ha felhívnám Emmát, hogy mi lesz, ő szól a lányoknak, és ők átszólnak a szomszéd szobába Ryannek és Jacknek? -kérdezte.

-Ez lehet egyszerűbb... -mondtam, majd gyorsan megcsörgettem Emmát. Szinte rögtön felvette. Segítőkészen mondta, hogy szól Amyéknek és a fiúknak is átszól. -Akkor indulunk sétálni? -kérdeztem Lucyt, aki bólintott, majd elindultunk jobbra.

Mikor az épület sarkához értünk, hirtelen megálltam és megfogtam Lucy karját, jelezve neki, hogy megállunk. Lucy értetlenül nézett rám mire suttogva megszólaltam.

-Hallok valamit, shh! -mondtam majd mindketten csendben, a falra szegezve a fülünket és hallgatóztunk. -Ez Sam... és ott van Dean is. -mondtam halkan Lucynek.

-Ennyiből felismered? -kérdezte, majd elvigyorodva folytatta -Ja, el is felejtetettem, hogy vele voltál egész éjszaka. -mondta, mire elvörösödtem.

-Nyugi csak beszélgettünk. -mondtam, mire feletette két kezét védekezően.

-Én nem is mondtam, hogy mást csináltatok beszélgetésen kívül.

-Maximum gondoltál rá!

-Nem én vagyok az, aki gondolt rá. -mondta, mire teljesen vörös fejjel néztem rá. -Shh! Inkább hallgatózzunk! -mondtam terelve a témát.

-Dehogy hallgatózunk! Nyilván azért beszélik meg az épület oldalánál, ahol senki sincs, mert privát beszélgetés.

-Ha annyira privát lenne, akkor a kocsinál beszélnék meg! És amúgy is kíváncsi vagyok. -mondtam.

-Te nem kíváncsi vagy, hanem részeg.

-Részeg a kíváncsiságtól!

-Én a Margaritára tippelnék, de te tudod... -mondta, mire halkan elnevettem magam.

-Jó lehet részeg vagyok, viszont kíváncsi is.

-Veszélyes kombináció.

-Az lehet, te meg tettestárs vagy.

-Aki szintén ittas!

-Nem a jogosítványt teszed le, lehetsz ittas.

-Végül is... -egyezett bele Lucy a hülye tervembe. -Biztos vagy benne, hogy ők azok?

-Biztos. -mondtam. -Elég titokzatosak, így legalább megtudhatunk róluk még valamit. Azon kívül, hogy nem mérnökök.

-Nem mérnökök? Honnan tudod? -kérdezte értetlenül.

-Majd elmondom. -legyintettem, majd mindketten a falra tapadva hallgatóztunk. A meleg, napos júliusi időjáráshoz képest, az épület azon része, ahol voltunk elég hideg volt. A faj hűvös érintése szinte megborzongatott, ahogy az árnyékban maradtunk. Ha kicsit csöndbe maradunk, tökéletesen halljuk minden szavukat, és nem is látnak minket. Csak reménykedni kellett, hogy ne halljanak meg minket, és hogy ne induljanak el a bár felé, mert akkor lesz egy kínos beszélgetésünk, kínosabb, mint a tegnapi a bárban.

-Nem hiszem el, hogy komolyan gondolod -hallottam meg Dean fojtott, ingerült hangját -Ez a dolog... ez túl nagy ahhoz, hogy egy látomás alapján cselekedjünk.

-Azalapján, amit láttam, minden stimmel eddig. Kyra hatalmas veszélyben van, meg kell tennünk mindent, hogy megmentsük. -mondta Sam. Hangjában érződött az aggódás és a feszültség. Nem tudom, mi ez a férfiaknál. Kényszeresen próbálják megvédeni a lányokat, csak nem jönnek rá, hogy kilencven százalékban pont a férfiaktól kéne megvédeni minket. Szerintem sosem fogom megérteni a férfiakat. Erősnek tettetik magukat, és gyengébbnek tűntetnek fel minket, hogy több esélyük legyen erősnek lenni és más férfiakkal versenyezni. Ez gondolom hasonló lehet, mint lányoknál a menstruáció, vagy valami olyasmi. Csak mi menstruálásnál szenvedünk, majdnem egy életen át, hogy új életeket teremtsünk, miközben a férfiak egymásnak fitogtatják az erejüket, hogy az egojukat jövelhessék. Mikor meghallottam Sam mondatát egyáltalán nem izgultam, hiszen a fiúk túlreagálják a dolgokat. És ha csak azért jöttek ide, hogy férfinak érezhessék magukat, hogy megvédenek valaki, akkor én köszönöm szépen, nem kérek ebből. Ekkor megszólalt Dean.

-És mi van, ha tévedsz? Csak mert hősködni akarsz, nem sodorhatsz veszélybe ennyi embert. -Dean hangjában keveredve csengett a harag és a kétségbeesés.

-Dean, ez nem a hősködésről szól, hanem hogy Kyra veszélyben van, én meg nem fogom az ölbetett kézzel végignézni, ahogy meghal. -szólalt meg Sam jóval hangosabban. A mondat hallatán még a hideg is kirázott. Már tegnap óta érzem ezen a helyen, hogy van valami nem stimmel ezen a helyen. A tegnapi áramszünet, amit az emberek nem vettek észre, a kaparás a falon, a szél a zárt helyeken és a karcolás a hasamon, ami pont abban a pillanatban kezdett el sajogni. Mikor láttam, nem tűnt olyan mélynek, de abban a pillanatban hatalmas, mély, tátongó lyuknak tűnk a hasam közepén. Nyilván sikerült összekötnöm ezek alapján, hogy van valami természetfeletti dolog ezek mögött, de arra korántsem gondoltam, hogy meghalhatok. Mármint így visszagondolva logikusnak tűnik, hogy a halálomat jelzik, de nem raktam össze. Lucy aggódva rám nézett, mire üveges tekintettel bámultam magam elé. A falnak támaszkodva próbáltam feldolgozni a hallottakat. Miért lennék én ennek az egésznek a középpontjában? Még a saját életemnek is a mellékszereplője vagyok. Dean mélyet sóhajtott, majd teljesen más, nyugodtabb hangon szólalt meg.

-Jó, tegyük fel, hogy igazad van. De mit akarsz tenni? Honnan tudjuk, hogy pontosan mi fog történni? Nem bízom ezekben a látomásokban, Sam. Apánk is mindig arra tanított minket, hogy ne hagyjuk, hogy az érzelmeink irányítsanak minket.

-Nem az érzelmek vezérelnek! -emelte fel a hangját Sam. -Én... -szólalt meg újra, mire ebben a pillanatban kezdett csörögni a telefonom. Anya hívott. Mondta, hogy hívni fog, de hogy ilyen precízen kiválasztott, pillanatban, azt nem gondoltam.

-Baszki. -suttogtam, majd reflexből kinyomtam anyát. Lucyvel egy pillanatig egymásra néztünk, hogy mit csináljunk, majd meghallottuk, hogy léptek közelednek felénk a két fiú irányából. Lucy megfogta a karom és futottunk fel az épületbe, úgy, ahogy csak bírtunk. Hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsétlen?! Beértünk a szobánkba és reflexből kulcsra zártuk az ajtót. Lucy kipirosodott arccal feküdt az ágyamon, mire én is odaültem. A kezembe vettem a telefonomat és visszahívtam anyát.

-Szia anya -szóltam a telefonba, a hangom a futástól és az adrenalintól még kicsit remegett.

-Szia, drágám! Minden oké?

-Persze, minden nagyon jó.

-Rosszkor hívtalak. -kérdezte, mire suttogva mondtam, hogy a lehető legrosszabbkor, mire Lucy felnevetett. -Az ott Lucy?

-Igen, ki vagy hangosítva.

-Csókolom, Mrs. Ivory! -köszönt Lucy a telefonba anyunak.

-Szia, Lucy! Jól vagy?

-Tökéletesen. És ön?

-Én is jól vagyok köszönöm. Na lányok, gondolom csináljátok a galibát, mint mindig... -mondta anya.

-Dehogyis. -mondtuk nevetve.

-Szóval csak pont annyira, mint régen.

-Pontosan, csak egy kicsit több itallal. -mondta Lucy vigyorogva.

-Igen, azt gondoltam. Kyra, még hazajössz mielőtt visszamész az egyetemre, vagy már rögtön odamész? Csak mert akkor úgy főzök ebédet. -mondta, mire elmosolyodtam.

-Sajnos nem tudok, mert kedden kezdődik a vizsgaidőszak, szóval ahogy hazaérek, tanulni fogok.

-Rendben, szívem, akkor majd jövőhét hétvégén ugrom be hozzád.

-Alig várom. -mondtam mosolyogva. -Főzzek akkor ebédet? -kérdeztem cinikusan.

-Tudom, hogy milyen szemetet szoktál enni, szóval ne is próbálkozz. Viszek neked tésztát.

-Köszi anyu. -mondtam hálásan.

-Na, hagylak titeket szórakozni, érezzétek jól magatokat. Majd meséld el milyen meglepetés volt, olyan kíváncsi vagyok.

-Oké, anya, vigyázz magadra, szeretlek.

-Én is téged, Kyra!

-Csókolom! -köszönt el Lucy is.

-Sziasztok lányok! -köszönt el anyu, majd kinyomtam a telefont. Lucy ott feküdt az egyszemélyes ágyamon, fejét lelógatva és lábait felrakva a falra. Odafeküdtem mellé ugyanabban a pozícióban.

-És most mi lesz? -kérdezte Lucy.

-Úgy érted, már ha egyáltalán túlélem. -mondtam, de ez olyan nevetségesen hangzott, hogy elnevettem magam, mire Lucy is nevetni kezdett.

-Akkor mondhatjuk úgy, hogy te vagy az anomália? -kérdezte, mire mégjobban nevetni kezdtem. -Szóval tényleg nem mérnökök...

-Nem nagyon. Viszont, ha komolyan beszélnek, az elég aggasztó...

-Ugyan, ezek férfiak. Képtelenek komolyan beszélni, kivéve, ha autókról, vagy kajáról beszélnek. -mondta, mire elnevettem magam.

-Viszont, nem lehet, hogy van egy kis igazság ezekben a természetfeletti dolgokban. Nagyi mindig ezekről mesélt, és lehet van bennük egy kis igazság. Tegnap a szél a mosdóban, az áramszünet, meg van még valami... -mondtam, majd kicsit felhúztam a pólómat, ezzel megmutatva Lucynek a friss sérülést.

-R... Ryan?

-Fogalmam sincs. Nem is emlékszem, hogy történt. Reggel, mikor mentem zuhanyozni, akkor vettem észre.

-Most már én is aggódom emiatt. Mármint eddig is aggódtam, de most mégjobban. Még anyád helyett is. -mondta, mire elnevettem magam.

-Anya is milyen jókor tud telefonálni... Szerinted megláttak minket?

-Nem tudom, hogy megláttak-e, de az biztos, hogy tudják, hogy valaki hallgatózott.

-Lehet azt hiszik, a démonok... -mondtam, mire mindketten nevetni kezdünk. Ekkor meghallottuk, hogy valaki kopog az ajtón. -Baszki. Szóval lehet mégis megláttak... -mondtam kelletlenül, majd elkezdtem felállni, mire Lucy megállított.

-Mit csinálsz?

-Kinyitom. -mondtam, mintha ez egyértelmű lenne

-Dehogy nyitod! Kunyhót építenek belőlünk! -mondta, mire lenevettem magam -Na, mostmár tudják, hogy itt vagyunk.

-Akkor viszont tényleg kinyitom. -mondtam, majd lassan, a legrosszabbra számítva mentem az ajtóhoz. Fogalmam sincs mit fogunk mondani nekik, ha kiderül, de majd csak lesz valami gondolom. Elforgattam a zárban a kulcsot, majd résnyire kinyitottam az ajtót. Mikor megláttam, ki áll az ajtó előtt, hatalmas kő esett le a szívemről. Tina állt az ajtóban, mire kitártam, majd bekiabáltam Lucynek, aki a szobában feküdt.

-Tina az!

-Hála istennek! -mondta Lucy, mire Tina értetlenül állt és homlokát ráncolva szólalt meg.

-Mi a fene bajotok van? Soha nem örültetek még nekem ennyire? -majd elvigyorodva folytatta -vagy a páros alkoholizmusotok már ott tart, hogy reggelire is isztok?

-Tulajdonképpen ittunk egy keveset reggelire, meg egy kicsit előtte is, de most kivételesen nagyon örülünk neked, Tina. -mondtam mosolyogva.

-Szóval, csak annyi lenne, hogy ott van a szobánkba minden lány, és gondoltuk, hogy felelsz vagy merszezünk. Van kedvetek jönni? Biztos jót fog tenni egy kis nosztalgia. -mondta, mire mi kicsit értetlenül néztünk rá- Jézusom, azért ennyire ne ujjongjatok! Lesz bor is. -mondta, mire Lucy megszólalt.

-Nem is tudom, lehet mi túl prolik vagyunk a borhoz...

-Meg túl alkoholisták is... Jól hangzik, megyünk. -mondtam, majd még indulás előtt kiszaladtam az erkélyre Amy harisnyájáért, amit kölcsönadott nekem, hogy visszaadjam. A kezemben a harisnyával, Tinával és Lucyvel indultunk el az eggyel felettünk lévő emeleten lévő szobába. Ekkor megint benyilalt a hasamon a seb. Csak úgy a semmiből. A kezemet rátéve próbáltam kicsit nyomni, hátha attól egy kicsit csillapodni fog a szúró érzés. Próbáltam minél észrevehetetlenül odanyúlni,nehogy Lucy meglássa, hogy valami baj van és aggódjon mégjobban.
Mindketten nevettünk a hallottakon, viszont mindketten pontosan tudjuk, azt, amiről a két férfi beszélt. Aggódtam, mert tudtam, hogy igazuk van. Igaz, ittam egy kicsit,akár csak Lucy, de mindketten tökéletesen tudtunk józanul gondolkodni ahhoz,hogy erre rájöjjünk. Minden barátságban, kapcsolatban eljön az a pillanat,amikor már nem kell kimondani dolgokat, sőt attól csak nehezebb vagy rosszabb lesz. Egyikőnknek sem kellett kimondani, hogy nagyon féltjük a másikat.