/♬ Rolling Stones- Paint it Black/

Korgó gyomorral, összekócolt hajjal, egy kifakult Led Zeppelines pólóban és sárga szoknyában érkezett meg az ismerős sötét ajtó elé. Szédelegve kopogott, próbálva utánozni a Dumbledore-tól ellesett mintázatot.
Akármennyire is igyekezett, ütötte az ajtót gyengébben vagy erősebben, dobogott keresztbe vagy felfelé, az nem nyílt ki. Szitkozódva forgolódott a lábtörlőn. Csengetni nem akart, pedig már csak az tűnt az egyetlen megoldásnak, hogy bejusson. Legalábbis az egyetlen ésszerű megoldásnak.
Nagyot sóhajtott. Lassan odasétált a ház egy oldalsó ablaka elé, amit egy mintás függöny takart el belülről. "Alohomora" suttogta és megkísérelte felhúzni az ablakot, ami persze nem nyílt ki.
"Finestrapertura" próbálkozott egy kevésbé ismert, de annál hatékonyabb varázslattal és meglepetésére az ablak egy kattanással felemelkedett.

Lábujjhegyre állt és felhúzta magát a nyílásba. Egyik kezével az ablakkeretbe kapaszkodott, a másikkal a molyrágta függönyt nyitotta szét. A félhomályban éppenhogy a nappali zongoráját tudta csak kivenni a párkányról, mert kissé túl erősen rugaszkodott el a földtől bakancsával, túllendült, ezért fejjel előre elkezdett a szoba padlója felé szánkázni. A feje fölött fémes kattanások sorozata hallatszott, ahogy a függöny, amibe gyorsan belekapaszkodott, megadta magát az őt tartó fém karikáknak. A padló vészesen közeledett és immár a függönyre sem tudott támaszkodni, hogy az megtartsa.
Összehúzott szemmel várta az ütközést, de mielőtt bekövetkezett volna, egy erős kéz ragadta meg a vállát. A függöny egy utolsó kattanással végleg levált a karnisról. A lezúgó karikák egyesével koppantak a kéz tulajdonosán, aki kissé megingott, de Davina derekát és karját megragadva kihúzta a párkány széléről és letette a recsegő fapadlóra.

A boszorkány remegő térddel nézett fel. Szoknyája több helyen elszakadt, tenyerébe pedig egy szálka fúródott bele az ablakkeretből. Előtte pedig zihálva, sötét, kopott felsőben Sirius Black állt, haja zilált, borostája kissé megnyírva.

- Te meg mi a Merlin hupilila szakállát művelsz itt, Meadowes? Hogy tudtál betörni a házamba? - sziszegte kifulladva. - Nem tudtál volna kopogni? - feldúlt arccal nézett végig rajta, tekintete elidőzött erősen megtépázott szoknyáján.
Davina összeszorított szájjal húzta ki a tenyeréből a szálkát, és a férfira pillantott.
-  Hosszú percekig kopogtam, de valaki a füle botját sem mozdította - méltatlankodott grimaszolva, és mivel megszédült, megkapaszkodott a hozzá legközelebb eső fotel támlájában, korgó gyomrára szorítva a kezét.

Sirius közelebb lépett, arcán az aggodalom alig észrevehető árnyéka suhant át.
- És az volt a legjobb ötleted, hogy bemászol az ablakon, mint valami besurranó tolvaj...? - kérdezte morogva, tétován nyújtva a kezét, ha a boszorkány el találna esni, de az csak a fejét rázta.
-  Nem akartam elkésni. És azt mondtad, ne csengessek...- mondta Davina halkan.
A férfi az orrnyergét kezdte el masszírozni. Próbált komoly arcot vágni, de arcizmai nem engedelmeskedtek. Horkantott egyet, ami leginkább egy kutya boldog ugatásához hasonlított. Vállai rázkódni kezdtek, majd kitört belőle a nevetés. Mintha saját magát is meglepné a reakciója, tenyerével eltakarta az arcát.
Davina is kacagni kezdett. Egy pár pillanatig a boldog hang megtöltötte a szobát és csendülve visszahangzott a zongora fényesre súrolt felszínéről.
Szúró oldala miatt görnyedve kerülte meg a fotelt, levegő után kapkodott, és nagy nehezen leült a kanapé szélére.
- Van valami ennivaló? Reggel óta nem ettem... - kérdezte, miután nagy nehezen kifújta magát.

- Tele van a konyha, köszönhetően Mollynak - közölte Sirius és elhelyezkedett a kanapéval szembeni fotelben. - Invito szendvics hozzávalók - pálcája lusta intésére egy csapat becsomagolt batyu, tányér meg kés érkezett a nappaliba katonás rendben. Szótlanul kibontogatták a zsömlét, sajtokat és sonkát rejtő fóliákat.

-  Miért nem ettél olyan rég óta? - kérdezte Sirius és egy késsel kettévágta a zsömlét, majd szótlanul átadta a boszorkánynak, aki alaposan megpakolta a péksüteményt sajttal és sonkával.

- Elfelejtettem - vonta meg a vállát Davina. - Hétfő egyenlő a káosszal a kórházban - magyarázta, és pár harapással benyomta a szendvics felét.
-  Ho-ho, ne olyan gyorsan, így meg fogsz fulladni - figyelmeztette Sirius. - Hacsak nem arra pályázol amúgy... Mert akkor nem szóltam - kezeit széttárva dőlt hátra a fotelben.
Davina lesújtó pillantást vetett rá, és tüntetően még egyet harapott a zsemléből.

- Lehet jobban járnék, mielőtt még túl kéne élnem a harci kiképzést veled, mint tanárként - a férfi felé dobott egy összegyűrt alufólia galacsint, de az félrehajolt és szigorúnak tettetett arckifejezéssel felpattant a fotelból.
- Kérsz még egyet? Vagy esetleg tízet? - nézett csillogó tekintettel Sirius a Davina kezében tartott üres szalvétára, amiben egy perccel ezelőtt még a szendvics lapult. - Vagy akkor akár el is kezdhetnénk... - indult el hosszú léptekkel a kert felé vezető tolóajtó felé.

-  Sietsz valahova, Black? - Davina megtörölte a kezét a szalvétába és kelletlenül követte a férfit. Tenyere kicsit sajgott a szálka helyén, de a szendvicsnek hála már nem szédült és korgó gyomra is lecsendesült. - Talán randid lesz?
Kilépett a teraszra, ahol két viharvert fém szék álldogált.
Érezni lehetett az egész napos fülledt idő utóhatását. A meglehetősen kopár kertben megbarnulta magas fal mellé ültetett tuják levele, a pázsit pedig foltokban kifakult.
A megemelt magasságú falak nem engedtek rálátást a szomszéd házakra és kertekre, felettük pedig fénylő, búraszerű pára borult halványan a kert fölé, a védőbűbájok oltalmazó jelenlétét jelezve.
A tuják között még mindig ott lapult egy megviselt motor fémes csillogással, mellette pedig egy rogyadozó fáskamra törte meg a kert egyhangúságát.
- Gúnyolódj csak nyugodtan, még a végén megjárod - fordult szembe vele Sirius a kert közepéről felemelt pálcával és így szólt - Capitulatus!

Davina pálcája a levegőbe repült. Próbált utána nyúlni és elkapni, de a varázseszköz egyenesen a varázsló tenyerébe suhant.
- Nem vagy vicces - méltatlankodott a boszorkány és dühösen a varázsló elé trappolt. - Add vissza! - nyújtózkodott pálcájáért, de a férfi a feje fölé emelte a kezében tartott pálcát, ami még inkább megnövelte az így is jelentős magasság különbségüket. Davina lábujjhegyre állt és apró szökellésekkel próbálta kicselezni, nem sok sikerrel.

- Nem értem, ez milyen sötét varázslat kivédésében segít - villogó tekintetét meglátva Sirius ünnepélyesen vissza nyújtotta neki pálcáját markolatával előre, amit egymásba tekeredő, kacskaringós faragványok díszítettek.

- Az biztos, hogy a magasugró készségedet még gyakorolni kéne - szólalt meg Sirius ördögi vigyorral. Mély hangja reszelős volt a fülledt melegtől.

- Ne akard, hogy kipróbáljam rajtad a kedvenc tinikori rémdenevér-rontásomat - fenyegette Davina, és közben összekötötte hosszú haját, hogy ne melegítse a nyakát, pálcáját a fogai között tartva.
-  A fenyegetőzéssel nem fogsz messzire jutni... Ahogy abban a szoknyában sem amúgy, ha futni kell - mutatott a férfi Davina megviselt sárga szoknyájára, amit egy nagy vágás szelt át a vádlijánál.
- Elkezdenél végre tanítani is valamit, vagy a divatról cseverészünk? - pillantott fel a férfira fújtatva a boszorkány felemelt pálcával.

- Igaz... Szóval akkor... - dörzsölte össze a tenyereit összpontosítva a varázsló. - Tíz kör futás a kert körül. Indulhatsz is - mutogatott körbe elégedetten ujjával a tuják felé.

Davina olyan arcot vágott, mint aki legszívesebben lekeverne egyet az elégedetten vigyorgó férfinak, de szó nélkül elindult a tuják mentén. Fél kör után megállt, mivel kétszer is majdnem elbukott szoknyája szánalmas maradványában.
- Meadowes, nem állunk meg, még van kilenc és fél kör! - kiáltott oda Sirius. Davina erősen küzdött a kísértéssel, hogy egy csapat dühös rémdenevért küldjön a férfira, de inkább beérte egy gyilkos pillantással. Egy hirtelen mozdulattal leszakította szoknyája alját és oldalt összekötötte a maradék anyagot, ami így a térdéig ért és kevésbé volt útban. Majd folytatta a kocogást a száraz fűben.

- Most pedig azt szeretném, hogy figyelj nagyon, mert közben megpróbálom kapitulálni a pálcád - mondta Sirius. Davina megütközve nézett rá, de tovább csattogott bakancsában körbe. - Capitulatus! - a pálca ismét kirepült a kezéből és megint nem tudta elkapni reptében.
- Újra! - szólt Sirius nyugodtan és visszadobta neki a pálcáját. A férfi ezúttal nonverbálisan irányította a varázslatot, aminek csóvája elől végre le tudott bukni, így az az egyik tujába csapódott. Majd sorozatban szórta rá a varázslatot, ami elől hol el tudott ugrani, hol nem.
-  Álljunk meg egy percre! - Sirius nyugodt léptekkel indult el felé. Davina megállt, összegörnyedt, és zihálva vette a levegőt. A párás levegőtől pár hajtincse a homlokához tapadt. A varázsló odasétált hozzá és megállt előtte. - Úgy veszem észre, nem koncentrálsz eléggé... - nézett rá komolyan.
- Ó, valóban? Megnézem, hogy koncentrálna, Rabszolgahajcsár Úr, ha egy kilenc órás munkanap, majd egy ablakon beesés után kéne futkorásznia harminc fokban! - fújtatott rá Davina és megtörölte a homlokát.

- Én értem, fáradt vagy. De a halálfalókat, akik majd üldöznek, és a Capitulatusnál sokkal rosszabb átkokat szórnak rád, ez nem fogja érdekelni - magyarázta neki a férfi nyugodtan. - Muszáj koncentrálnod. Hunyd be a szemed.

- Persze, majd biztos behunyom és kékre fested a szemöldököm, vagy valami... - vágott vissza Davina bizalmatlan tekintettel és megdörzsölte szúró oldalát.
- Ígérem, hogy semmi ilyet nem teszek. Csak csukd be és vegyél nagy levegőt.

- ... Na jó - Davina lecsukta szemeit és próbálta lecsendesíteni felgyorsult légzését.
- És most ne törődj azzal, hogy itt vagyok. Hallgasd meg a zajokat körülöttünk. De csak az egészen aprókat.

Davina úgy tett, ahogy a férfi mondta. A távolból a főút egyenletes zúgása szinte minden mást próbált elnyomni. De mégis... a közeli tuja leveleit gyenge szellő libbentette meg, ágai között egy madár csiripelt. A talpuk alatt megroppant a kifakult fű. A fáskamra alatt egy tücsök ciripelt. A tetején valami apró állat motoszkált. Hallotta a férfi légvételeit és saját szívdobogását.
A lélegzete lassan lecsendesült. A szellő enyhe füstös, fűszeres és fa illatot hozott feléjük, ami megnyugtatta.
- A hallásoddal észlelni tudod a feléd repülő varázslatot, még akkor is, ha azt nem mondják ki hangosan. Ilyenkor használhatod a Protegot, vagy megelőzheted egy saját lefegyverző átokkal.- hallatszott Sirius mély hangja halkan. Lélegzetét érezte a homlokán. - Mehet újra? Készen állsz? - kérdezte tőle.
Davina kinyitotta a szemét és a varázsló felé bólintott.
Miközben újra kocogni kezdett, könnyebbnek érezte lábait és a feje is kitisztult.
- Kár, egyébként, egész jól állna a kék szemöldök - nevetett rá a varázsló a kert közepéről és már küldte is felé a lefegyverzést. - Na, majd legközelebb...

Davina most résen volt és mielőtt a varázslat becsapódott volna, elmotyogott egy Protegot, pálcáját a varázsló felé irányítva futás közben. Telibe találta az átok. A férfi megtántorodott és elesett a fűben. Davina diadalittas kiáltást hallatott. Nem hagyta abba a futást, de azért odapillantott, fel tud e tápászkodni a varázsló, akit nem tört le a pillanatnyi vereség, mert már folytatta is véget nem érő támadásait.
Mire befejezték, már sötétbe borult a kert. Az idő is lehűlt és a hangokból ítélve egy egész sereg kabóca kezdte el esti serény ciripelő tevékenységét.
Davina a végére már csukott szemmel is könnyűszerrel kivédte az őt célba vevő varázslatokat. Amikor egy különösen szép ívben küldött Tarantallegra rontás miatt Sirius is csatlakozott hozzá a futásban pár percig, de olyan mozdulatokkal, mintha egy néptáncos eltévedt volna útközben fellépésre menet, kurjongatás hallatszott a ház felől.
Az egyik emeleti ablakból Fred, George, Ginny és Ron feje kandikált ki összezsúfolódva, akik lelkesen ütögették az ablakkeretet örömükben.

- Csendesebben, vagy felküldöm hozzátok Siport esti mesét olvasni! - kiáltott oda nekik Sirius ingerülten, miközben leszedte magáról a rontást és a lábai visszatértek nyugodt állásukra.
- Uuuuh, most aztán megijedtünk! - visította Fred gúnyosan, és a többi Weasley is vele kuncogott.

- Utána én megyek! - mordult rájuk Sirius egy szemvillanással. Az ablak nyomban visszazárult, és már csak a vörös fejek körvonalait lehetett kivenni mögötte a csillagok fényében.
- Ennyi elég is volt mára, Meadowes - szólt oda Davinának, aki megkönnyebbülve torpant meg.

- Egyébként nem kellett volna neked is futnod? Ha már azt játszottuk, hogy üldöznek a halálfalók - ráncolta a homlokát Davina és sajgó bokával odabicegett a varázsló mellé.

- Ó, akkor sokkal rosszabbul jártál volna - közölte sejtelmesen a férfi. - Egyébként, gratulálok, a végére már egészen decensen ki tudtad védeni a lefegyverző átkom.

- Miért, akkor talán csárdás lépésekben üldöztél volna? - utalt mosolyogva Davina a varázsló előző mutatványára. - Táncleckéket nem akarsz adni? - Sirius erre oldalba próbálta bökni a pálcájával, de ő eloldalazott előle.
- Huu, jó késő lett - roppantotta ki futástól beállt vállát a boszorkány és felpillantott a kéken sötétlő égre. - Indulnom kellene - elindult a teraszajtó felé. A varázsló követte. - Holnapra tuti mindenem sajogni fog, és muszáj lesz meginnom egy egész üveg Murtlap kivonatot...

Sirius kérdőn nézett rá.
- Oh, ööh, jó az izomláz ellen... - magyarázta Davina. - Neked nyilvánvalóan nem lesz szükséged rá - nézett a varázslóra, aki ruganyos léptekkel követte őt az előszobáig. Sirius fáradtan dörzsölte meg az állát.

- Elég késő van... ha nincs kedved hazasétálni, Nymie és Ginny kitakarítottak egy szobát. Nymie kifejezetten lefoglalta magának és neked. Harmadik emelet, első ajtó balra. Zuhany is van hozzá - mondta a férfi bizonytalanul, mintha saját magát is meglepné, amit mond.
Davina válaszra nyitotta a száját, de összerezzent. Valami súrolta a vádliját.
- Sárvérűek és vérárulók, mit szólna az úrnőm, ha látná - hallatszott egy motyogó hang Davina lábánál. Egy nagyon ráncos, összetöpörödött házimanóhoz tartozott, aki a jelek szerint észrevétlenül odasettenkedett hozzájuk. Apró kezében egy régi képkeretet szorongatott és nagy, üveggömb szerű szemével sunyin pillantott fel rájuk - Ellepik a házat, és még invitálja is őket, hjaaj mit szólna..

 - Sipor! Takarodj innen - mondta halk dühvel Sirius. Davina finoman megérintette a könyökét.
 - Hagyd csak... Semmi baj. Jó estét, Sipor... Davina Meadowes vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek - a boszorkány lehajolt a manóhoz és kezet nyújtott neki. Davina nem tudta eldönteni, hogy Sirius, vagy a manó megrökönyödése volt nagyobb.

 - A nő megszólította Siport, de Sipor úgy tesz, mintha nem hallaná... - motyogta alig hallhatóan a manó. A boszorkány kinyújtott kezét pillantásra sem méltatta.

- Bocs, nem igazán hallom, amit mondasz, Sipor - mondta türelmesen pislogva Davina. Sirius apró köhintést hallatott.
- Üdvözlöm, Miss Meadowes. Remélem, kellemesen érzi magát a Black család üde házában - recsegte kissé hangosabban a manó, majd egy undorodó nyögést adott ki és elsomfordált a lépcső felé. Davina megütközve nézett utána.

- Ne törődj vele... Most már érted, miért mondtam azt a házimanókról, amit...
- Hmm, igen... De az még mindig a döntéseden múlik, te hogy viselkedsz velük - mondta Davina egyszerűen. - Köszönöm a segítséget. De indulok inkább... Idegen helyen nehezebben alszom elsőre.
- Pénteken ötkor várlak. Ha neked is megfelel - mondta Sirius csendesen, kerülve a tekintetét.
- Persze, itt leszek. Jó éjt!

Hoppanált a lakásához. Amikor végre az ágyához ért, ruhástól beledőlt és azonnal elaludt.