A vasárnap szinte egy pillanat alatt eltelt. Miután délben felkelt, beáztatta magát egy kád vízbe és mindenízű drazsé ízeket próbálgatva olvasta el az aktát, amit Dumbledore adott neki. Főzött egész hétre elég ételt és becsomagolta őket műanyag dobozokba, este pedig elkísérte apját egy mugli templomba.

Másnap reggel, amikor átsuhant a Szent Mungo bejáratán, a csarnokban már nyilvánvaló hétfői káosz uralkodott. Megannyi színes ruhába öltözött boszorkány és varázsló sorakozott az információs pultnál és a reggeli triage-ra beosztott fiatal gyógyítók már szorgalmasan rótták köreiket irattábláikkal.
Davina berobogott a szobájába, felkapta a köpenyét és az első emelet felé vette az irányt, ahol egy hosszú helyiségben a reggeli megbeszéléseket tartották. Az intézmény szinte összes dolgozója bennt ült már a poros könyvespolcokkal körbevett asztalnál kávét szürcsölgetve, vagy a Reggeli próféta aznapi számát böngészték még néha ásítozva, nyújtózkodva. Mások a kórlapjaikat rendezgették, vagy a hétvégén érkezett betegek adatait foglalták össze jegyzeteikben idegesen.
Davina lezökkent a kevés árválkodó szék egyikére. A mellette ülő göndör hajú varázsló, Augustus, alig látott ki a fejéből és jegyzeteit lapozgatva majdnem lecsúszott a székről.

A St. Mungo igazgatója, Horatius Galenus egy ősz hajú, görnyedt hátú, kissé nagyothalló varázsló minden lelkesedés nélkül üdvözölte őket. Aztán halk, motyogó hangon elmesélt egy anekdotázós történetet, egy hegyi úton felbukkant durrfarkú szurrcsók és egy túrázó főszereplésével, amiből valahogy az kerekedett ki, hogy az idős gyógyító fiatal korában hősiesen megmentett egy lezuhant koboldot.

Davina a vele szemben ülő Ursulára pillantott, akivel egy dolgozószobán osztoztak. A boszorkány arckifejezése arról árulkodott, inkább átfestené ismét a szemöldökét, minthogy a sztorit hallgassa.

Végre valahára nekikezdtek az ügyeleti beszámolóknak. A hétvége meglepően nyugisan alakult. Davina felkapta fejét, amikor a vasárnap esti eseményekről a beszámolót Barnabas Einhorntól kérték.
Eddig nem igazán figyelte meg a varázslót, mivel az eléggé hallgatag volt, és ritkán jelentkezett ügyeletre, amiről beszámolhatott volna. A hírek szerint viszont ebben a hónapban minden szerdán és vasárnap is vállalta az esti túlórákat. Davina gondolatban feljegyezte az időpontokat.

Barnabas középkorú, kissé elhanyagolt külsejű varázsló volt, hosszú vöröses szakállal és kopasz fejtetővel, vizenyős tekintettel. A pletykák szerint Skóciából érkezett pár éve, ahol egy kis rendelőt vezetett a hegyekben.
Davina úgy gondolta, elég hamar leleplezné magát, ha rögtön a megbeszélés végén odamenne a varázslóhoz, így úgy döntött, csendesen fogja megfigyelni, majd, ha nem jut előbbre, ráér akkor új taktikát kitalálni. Mivel a sunyiban megfigyelést, vagy a megtévesztést nem tanították a gyógyító képzőben és mivel Dumbledore semmiféle egyéb utasítást nem adott neki az aktán kívül, improvizálnia kellett.

Amikor minden napirenden lévő dolgot megbeszéltek, Horatius szélnek eresztette őket. A mellette ülő két fénylő köpenyű gyógyító sietve eliszkolt a teremből, mielőtt még az igazgató feléjük tudott volna nézni pápaszemével, és elkezdené őket egy újabb anekdotás történettel szórakoztatni.

Emmeline átbújt a tömegen, hogy elérje fiatal tanítványát és egy kis adag pergament nyújtott át neki.

-   Ügyeletben felvettem neked pár beteget. És ne haragudj, hogy miattam Dumbledore ilyen kellemetlen helyzetbe hozott... De részletesen kifaggatott és arra jutottunk, hogy mindkettőnknek fontos a biztonságod. - mondta bűnbánó mosollyal Emmeline. - Egyébként biztos ügyes leszel, ne hagyd hogy bárki is letörjön. Nagy bátorság kell ahhoz is, hogy valaki egyáltalán jelentkezzen a Rendbe...

- Kicsit váratlanul ért... - vonta meg a vállát Davina. - De örülök, hogy tanulhatok új dolgokat.
Megnyugtató mosollyal kikérdezte Emmelinet a felvett betegekről, majd izgatottan elindult a negyedik emeletre, ahol már a hivatalosan is saját kórtermei várták.

A folyosó lengőajtajánál összefutott Orlyval, a házimanóval, aki most kivételesen üres kézzel jött szembe vele.

- Jó reggelt, Orly! Van kedved velem jönni kicsit? - mosolygott a manóra biztatóan.

- Hát persze, kisasszony!

Pár perc múlva már mindketten kötszerekkel és bájitalokkal megrakodva haladtak a kórtermek felé.
A boszorkány szeretett a manókkal együtt dolgozni, mivel nem számított, ő milyen fáradt volt, mindig biztos lehetett benne sajnos, hogy a kis lények aznap nála jóval korábban kezdték a végeláthatatlan szaladgálásukat a kórház útvesztő-szerű folyosóin. És erre gondolva mindig megemberelte magát, hogy ne panaszkodjon, hiszen hozzájuk képest alig van oka fáradtságra és panaszra.
Sebeket kötöztek, és kötéseket cseréltek. Bájitalokat kevert össze és összetevőket zúzott finom porrá egy bronz mozsárban, hogy aztán egy rézmérlegen lemérje őket. Leült a betegekhez és beszélgetett velük. Rohanva szaladt a földszintre, mert lehívták, hogy egy vérfarkas támadásról értesültek és vegye fel az osztályra az érintettet. Egy halom papírmunka, Emmeline és Orly segítségével a beteg egy óra múlva már az egyik kórteremben pihent, kötésekkel beborítva, folyadékpótló és Farkasölőfű infúzióval.
Egy beteg elsírta magát neki és elmondta, mennyire hiányzik neki a kislánya és mennyire szeretné látni. Számtalan bagolyküldés és óvintézkedés után meg tudta szervezni, hogy a kislányt behozzák a nagyszülei.

Ismét lehívták, és fel kellett vennie az osztályra a mugli miniszterelnök-helyettest, aki valószínűleg egy félresikerült Imperius átok hatása alatt állt és egy kacsát utánzott. A politikus totyogva és hápogva követte őt a lépcsőn fel, a kórteremben pedig addig csipkedte és topogott körülötte, amíg elő nem varázsolt neki egy felfújható gyerekmedencét és abban helyezte el, a tiszta és kényelmesen megterített kórházi ágy helyett.
Az ilyen elrontott varázslatokat nem volt könnyű kibogozni, hát még végleg megszüntetni, úgyhogy Emmeline-nel konzultálva oldotta meg a feladat egy részét.
Már délután volt, mikorra úgy ahogy mindent elintézett és gondolkozni tudott Einhornon.
Orlytól megtudta, hogy a varázsló a harmadikon, a Mágikus mérgezések osztályon dolgozott és a földszinten is rendelt.
Mivel két mugli férfit is fel kellett vennie, akik áldozatul estek az álnok Willy Widdershin-féle harapdáló ajtógomb mugli ellenes tréfának és csont növesztő elixírkúrát kellett nekik elindítania, a nap végére összvissz annyit haladt a Rendhez kapcsolódó feladattal, hogy lelkesen felajánlotta szerdára beugrását az ambulancián, ami pont Einhorn eldugott kis rendelője mellett helyezkedett el.
Öt előtt pár perccel kapcsolt, hogy neki már a Grimmauld téren kéne lennie. Így kénytelen volt hoppanáláshoz folyamodni.