Este tíz közül járt az idő. Discoba és buliba igyekvő fiatalok csapatostul lepték el az utcákat, kihasználva a nyári este enyhe melegét és csillogóbbnál csillogóbb ruhákba öltöztek.

Davina úgy döntött, mára elég volt a hoppanálásból, ezért inkább gyalog indult el haza. A halántéka lüktetett, de a friss levegő enyhítette a fájdalmat. A sugárúton csoportba verődő fiatalok zenét bömböltettek egy hatalmas magnóból. Mások elegáns ruhákban özönlöttek ki az egyik utcából, valószínűleg egy színdarabnak lett vége, és a nézők csacsogva átbeszélték kedvenc szereplőiket vagy a díszlet minőségét.

- Hé, kis göndör, nem jössz velünk inni? Meghívlak! - ordította Davinának a túloldalról egy, valószínűleg már erősen alkohol hatása alatt álló, felbátorodott suhanc.
Davina megforgatta a szemét és felgyorsította lépteit. Mire a lakásához ért, jócskán eltelt húsz perc, és mostmár a bakancsa is szorított. Felszaladt a lépcsőkön. Mikor megérkezett, ledobta a kulcsát, és egy mozdulattal kibújt bakancsából is. Sziszegve mozgatta meg a lábujjait és kinyitotta az ablakot, hadd szellőzzön ki a befülledt lakás.

A mennyezeti lámpa, aminek origami-szerű körvonalai sejtelmes fényeket hagytak a falakon, megvilágította a kicsi, de otthonos helyiséget. Az egész lakás egy nagy szobából, egy pici hálóból és hozzá tartozó fürdőből állt. A konyhapulton a színes tányérok mellett egy rézüst csillogott. Volt még a pulton egy fa tál, tele gyümölcsökkel, mellettük pedig egy kanárisárga, apróvirágú növény élt egy cserépben és halkan zümmögött. Az egész lakást szinte beborították a növények és a könyvek, amik nemcsak az uszadékfa polcokon, asztalokon és kényelmes fotelekben, hanem a fal mellett feltornyozva és a házban összevissza is fellelhetőek voltak. A kis fa konyhaasztalt pedig csaknem teljesen beterítette egy nagy doboz, aminek eredetét a rajta pirosan virító "Comp-ressors & Giordano autóalkatrész" felirat hirdette.
Átöltözött rövidnadrágos, cseresznyékkel díszített pizsamájába, és elindította a sarokban álló bakelit lemezjátszót. A halk dallam megnyugtatta és fejfájása is lassan enyhült. Végül a kanapén aludt el, a Beatles- While my guitar gently weeps nevű dala közben.

--
Reggel arra ébredt, hogy félig lelóg a keskeny kanapéról és a nyitva hagyott erkélyablakon keresztül dől be a hőség. Haja a nap e részében önálló életre kelt, a szélrózsa minden irányába csavarodott, meg összetapadt a melegtől. Az arcát és a karját kis benyomatok borították, ahogy a kanapé ráncai meggyűrték a bőrét. Elvánszorgott a fürdőszobáig, közben pálcáját a konyhapulton megbúvó kotyogós kávéfőző felé lóbálta. Az először egy bizonytalan nyögéssel válaszolt, de pár pöffenés után nekiállt kávéfőzősíteni magát és kotyogni.

A tükörbe nézve megdörzsölte az arcát és pár hajtincs rakosgatással később megállapította, hogy ennél gubancosabb és rosszabb is lehetne, és figyelembe véve, hogy ma még a Grimmauld téren is tervezett takarítani -bármit jelentsen is majd ez- feleslegesnek érezte megmosni.

Gyorsan lezuhanyozott. Lekapott találomra egy lenge tengerzöld ruhát fehér virágokkal, a kád felé kifeszített szárítókötélről, a melegre való tekintettel. Pár csepp parfümöt öntött a füle mögé a kő mosdókagylóról elvett üvegcséből. Nagyon szerette a jó illatokat és a parfümöket, a mosdó szélén sorakozó legalább öt, különböző színű kristállyal díszített üveg is erről árulkodott.

Mezítláb a konyhába csattogott, és a mostmár lilán gőzölgő kávéfőzőből kiöntött egy kevés éjfekete folyadékot egy Weird Sisters feliratú bögrébe, ami a meleg hatására fehérből rózsaszínre változott és a betűk izgatottan kezdtek ugrálni rajta. Miközben a kávét szürcsölte a pulton ülve, szabad kezével a pulton talált sárga fülbevalót próbálta beapplikálni a fülébe. Szemmagasságban egy régi, megbarnult könyv lebegett előtte. Próbálta követni gazdája tekintetét, ahogy a sorokon futott végig. A borítóján az "ist Oliver" lekopott felirat halványkodott.

Az órára pillantva kiitta gyorsan itala maradékát, és belökte bögréjét a mosogatóban már ígyis tornyosuló használt edény tömegbe. Pálcájával apró kockacukor-méretűvé zsugorította az asztalon álló hatalmas dobozt és beledobta az immár csepp tárgyat egy fekete hátizsákba. Beleugrott a bőr szandáljába és a következő pillanatban már lefelé száguldott a lépcsőházban. Az angliai nyárhoz szokatlanul meleg idő kissé elszédítette és ezen a reggeli hiánya sem segített.

A King's Cross állomásra sietett, hogy elérje a vonatot, ami London egyik külvárosi része, Woodberry Down felé indult. A mugli jegyszedőtől vett egy szomorkásan lapos sonkás szendvicset és egy rejtvényújságot, amiben természetesen nem mozogtak a megfejtésre váró képsorok.

A vonat nem fülkés volt, így helyet foglalt két idős hölggyel szemben, akik frissen bodorított csigafrizurával, kötött ruhában utaztak, és éppen az unokáikat bemutató, terjedelmes fényképalbumot mutogatták egymásnak.

A rövid vonatúton Davina elmajszolta hevenyészett reggelijét. Közben tovább olvasott a 18.században élő árva kisfiú történetéről a régi illatú könyvében - ami ezúttal nem lebegett a feje körül, hanem engedelmesen hagyta, hogy lapozgassák-. Majd meghallgatta William, Harry, Arthur és Jillian talán teljes babanaplói, védőnői és étkezési történetét, ami a két idős hölgy elbeszéléséből derült ki, akik nagy lelkendezéssel fogadták, hogy egymáson kívül valaki más is végighallgatja büszkélkedéseiket.

Woodberry Down megállóhoz érve leszállt a peronra- de csak miután kedvesen visszautasított egy doboznyi süteményt, amit a két nagymama próbált nem minden erőszaktől mentesen a kezébe nyomni.

Az állomástól pár percre megtorpant egy kicsi, de rendezett ház előtt. A garázs előtt egy magas, ősz afro hajú férfi szerelt egy Honda Integrának tűnő, de az összenyomódott lökhárítója és betört elülső üvege miatt kissé megállapíthatatlan márkájú kocsit, furcsamód fehér ingben és fekete vasalt nadrágban. A nyitott garázsból a Nirvanától a Smells like teen spirit hallatszott, amire a férfi ütemesen dobolt egy csavarkulccsal. Amikor megpillantotta Davinát, eldobta a csavarkulcsot és mosolyogva állt fel.

- Davina, dejó látni! Már legalább egy hónapja nem láttalak... - indult felé a férfi és boldogan megölelte.

- De hát múlt hétvégén voltam, apa... és miért ezt viseled, ebben szoktál templomba jönni! Ez nem munkához való ruha, ez ünnepi - nézett végig rajta Davina, a félrecsúszott szemüvegétől az olajos kezéig.

- Oh, öhm... ezt találtam a szekrényben, nem áll jól? - nézett végig magán zavartan a férfi és megpróbálta leseperni a nadrágját, amivel csak azt érte el, hogy egy olajfoltot szétkent rajta.

- Azt nem mondtam, hogy nem áll jól - nevetett rá a lány és a megviselt Honda felé pillantott.

- Segítsek? - guggolt le a kocsi mellé és szemügyre vette a betört lámpát és a kilógó apró huzalokat.

- Ebben az "ünnepi" ruhában? - gúnyolódott nevetve apja, a földet érő virágos ruhája felé gesztikulálva.

- Öt perc és jövök - csóválta a fejét a boszorka mosolyogva és elindult a gardéniával díszített teraszon keresztül a nappali felé. Közben a pálcája segítségével kihúzott egy sárga-fehér csíkos napvédő vászont, ami a terasz feletti perem alatt lapult összetekerve. - Ezt pedig jobb ha kihúzzuk, nem kéne napszúrást kapni.

Még a nappaliből is hallotta apja dörmögését a figyelmességre. Egy kékre festett szekrényből kihalászott pár ruhát, majd pár perc múlva már egy foltos kantáros nadrágban, sötét pólóban és feltűzött hajjal tért vissza, kezében a táskájából kivett, - és eredeti méretére visszanövelt - dobozt és az állomáson vett rejtvényújságot egyensúlyozva. A doboz tartalma fémesen csengett, amikor letette a terasz csempéjére. A konyha felől egy sárga folyadékkal teli üvegkancsó és két műanyag pohár repült utána, majd helyezte el magát a teraszon álló összecsukható asztalon.

- Majd én folytatom, gyere igyál valamit, nagyon meleg van - szólt oda Davina az éppen a hátsó ülést kiegyengető férfinak, és szelíden elvette a kezéből a szerszámokat. Odavezette az egyik sárga összecsukható műanyag székbe az asztal mellett, a rejtvényújsággal az ölében. A férfi kelletlenül engedelmeskedett, majd kíváncsian nézett a lába előtt magasodó dobozra.

Davina figyelte, amíg iszik a limonádéból és pár szerszámot a kezébe véve elkezdte finom mozdulatokkal szétszedni az autó elülső lámpáját... legalábbis, ami megmaradt belőle.

- Mi van ebben a dobozban? - kérdezte a férfi, miközben lassan már a második pohár limonádét töltötte ki, pár cseppet kilöttyintve az asztalra is.

- Pár alkatrész, amit rendeltem neked. Szerintem hasznukat fogod venni. - nézett hátra Davina, miközben az apró körtét csavarta ki óvatosan a lámpából. Apja hálásan pillantott felé barna, ráncokkal övezett szemével és a rejtvényújságot kezdte lapozgatni.

Franklin Meadowes sosem volt nagybeszédű ember, de az utóbbi időben ez mintha méginkább szembetűnő lett volna. Davina kicserélte a teljes elülső lökhárító részt és amikor már a nap magasan dél felé járt, pihegve megtörölte a homlokát, amin egy olajfolt égtelenkedett. Letette a szerszámokat és megindult a terasz felé, kissé kimozgatva elzsibbadt lábait, amitől mintha apró hangyák másztak volna fel a vádlijában. Apja már a teraszon aludt az árnyékban, kezéből félig kicsúszott a rejtvényújság, amiben egy oldal félig megfejtve. Finoman megrázta a vállát, és megigazította orrán a félrecsúszott szemüveget.

- Gyere, menjünk be ebédelni! - már indult be a konyha felé és belenézett a hűtőbe, ahonnan kivett két előző nap reggeli dátummal ellátott műanyag dobozt és benyomta őket a mikróba, de hiába indította el az időzítőt a masinán, az nem csinált semmit.

- Mit keres itt ez a doboz, majdnem beleütköztem befelé - dörmögte Franklin és leült a hosszú étkezőasztalhoz, ahol már ki volt készítve az ebédhez két tányér.
Davina keze megállt a mikro bekapcsoló gombján és hírtelen fények kezdtek táncolni a szeme előtt.
- Alkatrészek, apa. Én hoztam - mondta halkan, nagyot pislogva. - A mikró pedig nem működik - lemondó sóhajtással halászta ki a dobozokat, és inkább a pálcájával melegítette fel az ételt.
Komolyan figyelte apját, ahogy az lassan megrágta a borsófőzelékét és fasírtját. Ő maga pár perc alatt megette gőzölgő hagymalevesét, és a maradék hagymadarabokat tologatta a tányérja alján le és fel.

- Bánt valami, 'Vina? - kérdezte az apja, felnézve a kissé kemény fasírt feldarabolásáért folytatott küzdelemből. - Olyan hallgatag vagy.

- Minden remek, jövő héttől már saját kórtermeim lesznek, és találkoztam a barátnőmmel, Tonks-szal - szólt Davina, mire az apja bizonytalanul bólintott. - És megismertem pár új embert is...

- Dehát, ez jó dolog, nem? Vagy volt még valami más is...? - kérdezte az apja.

- Megismertem valakit, aki... minden ok nélkül eléggé gorombán viselkedett velem. Na nem mintha ne fordulhatna ez elő bármelyik embernél... de mindenki mással viszont elég normálisan viselkedik. Próbálok rájönni, miért, de nem értem.

- Hát azt én sem tudom elképzelni, hogy téged bárki is utáljon... - mondta az apja, feladva a fasírttal vívott küzdelmét, letette a villáját és a mosogatógép felé vitte a tányérját. Davina hitetlenkedve csóválta rá a fejét.

- De mit tudok ezzel kezdeni... Persze, sosem lehet tudni, mi zajlik egy ember cselekedetei mögött, de mit tudok kezdeni egy olyan valakivel, aki látszólag lenéz és ok nélkül gonoszkodik... - tárta szét a kezeit Davina, miközben mindkettejük edényét berakta a mosogatógépbe.

- Csak szeresd őket. Semmi mást - mondta az apja egyszerűen, és megpróbált belerakni egy mosogató kapszulát a gépbe, amibe Davina már tett egyet.

Davina, miközben a városba visszafelé tartó járaton ült - miután lezuhanyozott és visszacserélte foltos nadrágját a nyári ruhájára, majd elköszönt apjától - azon gondolkodott, hogy lehet az, hogy Franklin Meadowes, aki elfelejti a pár órája elétett doboza eredetét, egy egyszerű mondattal olyan gyorsan helyre tudja rakni a lelki iránytűjét, hogy arra semmilyen más tanács, pszichológus vagy kolléga nem lett volna képes.