｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ

A Sistergő Szentjánosbogarak Kviddics Klubot Gwenog Jones alapította a profinak nem nevezhető, de annál lelkesebb repülni vágyók számára. Nem annyira unokatestvére unszolására, inkább az alapítványi pénzek elborítékolására. Legalábbis ez a hír járta.
A Londontól 50 km-re elnyúló Aston Rowant Nemzeti Park egy fákkal és bűbájokkal körülvett tisztásán gyülekeztek a klub tagjai kéthetente, hogy hódoljanak a karikára dobás, vagy a cikesz után kutatás szenvedélyének. A virágokkal borított tisztáson felhúzott új fa épületben öltözők bújtak meg, a lelátókat függőágyak és összecsukható kerti székek helyettesítették. A csapat tagjai mindenféle korosztályból verődtek össze, és ki-ki a saját tudása szerint adott hozzá nem csak a játékhoz, hanem a csapatszellemhez is. Példának okáért Hettie MacMillan egy kosár mentolos humbuggal érkezett minden edzésre, Amelia Bones az aktáit, Xenophilius Lovegood a furcsa lényeket ábrázoló rajzait, Kit Malory pedig a barátnőit hozta- mivel minden héten másik volt neki, így a csapat bőven találkozott új emberekkel. A különböző személyiségű mágusok először lassan, majd egyre élesebben csiszolódtak össze, mint egy megmunkálás alatt álló gyémánt oldalai. Ami először lejátszott meccseket és hazahoppanálást jelentett, az késő esti tábortüzekbe, Abszol Úti vajsör próbálgatásokba és világmegváltó beszélgetésekbe torkollott.

Charlie Weasley összeráncolt szemöldökkel pillantott körbe, miután tompa pukkanással felbukkant egy fenyőfa árnyékában. A mezőt körbevevő lampionok vöröses fénye mintha a hajában égett volna tovább, a lemenő nap kísérteties színbe vonta a karjait borító forradásokat. A fák között átsejlő derengés elvakította, miközben tekintetével próbálta átfésülni a tisztást, ujjait türelmetlenül egymáshoz érintve a zsebében.

-... Na mindegy, de a Mungó-beli ügyről hallottál?

- Nem, mi történt?

- Wendy Widdershin állítja, hogy a rokonát bevitték, aztán két héttel később, azt mondták, kiengedték. A rokona viszont nem érkezett haza, senki sem látta a családból.

Két idős hölgy lépett ki a faház mögül, egyikük éppen akkor szállhatott le seprűjéről, mert beszéd közben bőszen törülgette bepárásodott okulárját.

- Mondjuk annál a Widdershin bagázsnál sose lehet tudni, mi csak kitaláció, amit fecsegnek... Parancsol egy kis mentolos humbugot, fiatalember? Magam sütöttem - a férfi annyira belemerült a nézelődésbe, hogy összerezzent, mikor a kötött kardigános idősebb nő lépett oda hozzá, cseréptálra felsorakoztatott apró csokis édességeket nyújtva felé.
A másik boszorkány lába közé kapta seprűjét és integetve elsuhant.

- Megyek vissza, Hettie, majd folytatjuk!

- Hajrá, Maggie!

- Persze, élek-halok egy kis humbugért - vigyorgott a férfi, miután betömött egyszerre két édességet. A mentolos íz az Odúban eltöltött karácsonyokat juttatta eszébe. - Charlie Weasley vagyok. Köszönöm a finomságot - nyújtotta oda kezét az asszonynak, aki fürkésző mosollyal nézett rá.

- Henrietta MacMillan. De mindenki csak Hettienek hív. A fiam egy évfolyamba jár az öccsével, úgy tudom... Keres valakit, fiatalember? - a mélykék szemű férfi, miután udvariasan biccentett a boszorkánynak, olyan alapossággal kémlelte tovább az eget, mintha magát Merlint várná előbújni a felhők mögül.

- Ami azt illeti...

- Xeno, ha még egyszer beengeded a kvaffot, csak mert állítólag megakadt a szemed egy Morzsás Szarvú Szapirtyón, olyan szarvakat varázsolok rád, hogy beléphetsz a szapirtyó ligába mostantól! - hallatszott egy ingerült hang a fák közül. A lombok között kinyúló, összetákolt gólkarikák mellett az ábrándos tekintetű, tejszőke hajú Xenophilius Lovegood lebegett, lelkesen mutogatva egy távoli pontra az égen. Pár pillanattal később, öklömnyi sárdarabokat felverve egy boszorkány fékezett le előttük a seprűjével. A nő lemondó mozdulattal földre dobta sárkánybőr kesztyűjét. Egyik kezében Arany Nyíl 500-as seprűjét tartotta, a másikkal megtörölte kipirult arcát, amin halvány koszfolt éktelenkedett. Magasszárú csizmája, - ami puha virágként fogta körbe vádliját - és napsárga kviddicstalárja tökéletesen illett rá, haja néhol kiszabadult fonatából. Repülés utáni tekintetét látva Charlie gyomra lustán felmordult, de ezt igyekezett figyelmen kívül hagyni.- Kit, te jössz, időt kérek!

- Direkt öltöztél Kínai Gömbláng-nak, vagy csak mert tudod, hogy titokban azok a kedvenceim ? - szólt oda Charlie.

Davina Meadowes olyan hirtelen fordult felé, hogy a nyaka is belereccsent. Ideges mozdulattal próbálta felkapni kesztyűit a földről, de azok pók módjára elmásztak az erdő irányába, ő pedig méltatlankodó ciccegéssel nézett utánuk. Seprűje engedelmesen lebegett mögötte.

- Charlie, te meg mi a baldavért keresel itt? - lépett közelebb a nyakát masszírozva.

- Akkor én megyek is, megpróbálom kiszedni Kitet meg a barátnőjét a tárolóból. Örülök, hogy megismerhettem! - szólt vidáman a férfinak Hettie, jelentőségteljes pillantással Davinára kacsintott és elsétált a faház felé.

- Miért támadtad le szegény Xenot? Pedig nagy arc az öreg...

- Tudom, oda vagyok érte. Csak nem akkor, ha elveszíti nekünk a meccset, mert furcsa alakú felhőket figyel. Aztán majd fizethetjük mindenki italát a Fehér Sárkányban- sóhajtott a boszorkány, hangjához képest szemében semmi ingerültség nem tükröződött.

A férfi előrehajolt, hogy köszönésképp megcsókolja a boszorkány orcáját, de az feltartott tenyerét a mellkasának nyomva megállította. Karját hivatalos gesztussal nyújtotta ki felé. Charlie arcán átfutott egyfajta vívódás, miközben megrázta a boszorkány puha tenyerét. Megköszörülte a torkát. - Régen nem így köszöntöttél... Furcsa így, nem?

- Ezt inkább magadtól kérdezd - a nő elhúzta a tenyerét és felkapott egy üveg vajsört az egyik összecsukható asztalról. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Franklin mondta, hogy eljössz ide néha hétvégenként. Gondoltam, egy próbát megér.

Davina majdnem letüdőzte vajsörét, és igyekezett nem tudomást venni a varázsló tenyerének finoman ütögető mozdulatairól a hátán, miközben próbált újra levegőt venni.

- Mikor találkoztál te apával? - hörögte.

- Elmentem hozzátok. Jól megnőtt a fenyő a kertben. Láttam, a rönkház a tetején még mindig megvan...

A boszorkányt elöntötte az a fajta keserű, gyomorfacsaró szédülés, amit olyan emlék felvillanásakor érez az ember, amit legszívesebben vagy elátkozna örökre, vagy őrizgetné egy kis palackban.

- Hogy jutottál át a védővarázslatokon? Legalább egy tucatot raktam a házra.

- Titokgazda vagyok, nem rémlik? - Charlie hangjában cseppnyi sértődöttség bújt el. Davina kerülte a tekintetét, mert nagyon is emlékezett rá, milyen volt annyira bízni valakiben, hogy a legfontosabb hozzátartozója biztonságát is kezébe helyezze, legalábbis részben. Majd milyen, mikor ez a bizalom szétesik, mint a homokszemek az ember ujjai között. - Egyébként, nem jutottam be - a varázsló homlokán apró ránc jelent meg és kutató pillantással figyelte, hogy fog reagálni a nő a következő mondatára.- Frank nem engedett be, mert nem emlékezett rám.

Davina tekintete előtt fénypontok kezdtek cikázni és olyan erővel szorult össze mellkasa, mintha egy jeges kéz ragadta volna meg. Szeme megvillant, ahogy meglátta a varázsló arcát.

- Tudom, mit gondolsz, de...

- Mit gondolok? Jól esett kitörölni engem az emlékeiből, mi? Ha már a sajátjaidból nem tudsz...

- Te törölted ki magad az életemből, ha jól idézem fel!

- Tudom, hogy az én hibám, de azért Frank... tudod, mennyire kedveltem. Azt hittem, legalá...

- Az utóbbi négy évben nem igazán tapasztalhatta, mennyire kedveled!

- Felfogtam, oké? De csak így? Fel se tudta eleveníteni a nevem sem...

- Nem én voltam, hát nem érted? - Davina mindig türelmes arcát most a finom porréteget átszelő könnyek áztatták, hangja olyan tehetetlen dühtől csattant, hogy Charlie hátralépett egyet. - Beteg, te barom! És semmilyen varázslattal nem tudom visszafordítani... De persze, vádolj csak, nem neked kell majd itt lenned és végignézned, ahogy fokozatosan elfelejt rólam mindent!

A boszorkány hangja elcsuklott, álla megfeszült a keményen elfojtott sírástól, a vajsörös üveg kihullott ujjai közül és ripityára tört. Charlie közelebb lépett hozzá és a válla köré fonta egyik karját.

- Ne érj hozzám! - ordította, és próbálta eltolni magától. A varázsló átölelte, ő pedig végül hagyta magát egy pillanatig. A férfi nyugodt hangja halkan duruzsolt, az illata azonban- szappan, föld és szantálfa - valahogy már nem volt sem megnyugtató, sem borzongató, egyszerűen csak - idegen.

Szívdobbanásnyi idő után kibújt a szorításából. Kézfejével idegesen megtörölte szemét, könnyárkai poros napsugárként terültek szét szempillái alatt. - Miért jöttél ide egyáltalán?

- Látni akartam, hogy vagy - közölte őszintén Charlie.

- Láthatod, hogy kicsattanok - dünnyögte Davina. Charlie felhúzta egyik szemöldökét.

- Azért nem ez az alapállapotom, csak hogy felvilágosítsalak. Ha nem rontasz be, akár még nyerhettünk volna a mai csapatommal, Xeno szapirtyója ellenére is - a boszorkány lesimította a haját, és leporolta sárga nadrágját. Sötét szempillái összetapadtak a könnyektől.

- Beszállhatok a maradék időre? - vetette fel lelkesen a varázsló.

- Nemsokára induln...

Elharapta mondata végét, mikor egy hatalmas, éjfekete bagoly suhant el arca előtt, majdhogynem súrolva az orrát, majd karmos ujjaival elhelyezkedett a vállán. Huhogva kinyújtotta a lábát, és addig pislogott lenézően a jelenlévőkre, míg Davina le nem ügyeskedte a hozzá erősített levelet. Az állat megrázta tollait, mintha élete legszörnyűbb feladatán lenne túl, elrugaszkodott és elrepült, mint egy áldozata után kutató Lethifold.
Davina gondolkodás nélkül felbontotta az ezüst pecséttel lezárt borítékot, kigyűrte belőle a pergament és összehúzott szemöldökkel olvasta végig a hegyes, elegáns betűkkel írt szöveget. Mikor az üzenet végéhez ért, groteszk nevetést hallatott. Apró fecnikké tépte a pergament, földre lehulló darabjait pedig felgyújtotta pálcájával.

- Na, mi az, mit kaptál? A mosolyodból ítélve vagy felgyújtottad Umbridge cicás porcelán- szállítmányát, vagy kikosaraztad Mr Leharcolt Rocksztár -Vagyok-De-Úgy Nézek-Rád-Mint-Az -Utolsó-Pengetőmre alakot a Rendből - dörmögte Charlie, mire a boszorkány olyan pillantást vetett rá, hogy egyszerre kedve támadt a saját alsóját is felgyújtani.

- Umbridge-al más terveim vannak... Sirius pedig nem rád tartozik - közölte Davina, kőkeményen állva a férfi még mindig kissé gúnyos tekintetét. - Nem, ez a levél Lucius Malfoytól jött. - halkította le a hangját, gyors pillantást vetve a gólkarikák körül suhanó alakokra. Annyira nem tudta, mit érezzen a Dumbledoretól kapott megbízással kapcsolatban, hogy eddig az agya egy hátsó, eldugott zugába nyomta a problémát, hogyha nem gondol rá, biztos nem fog megtörténni.- Két hét múlva kezdek nála felmosni, meg ilyesmi. Repesek az örömtől. Mollyt muszáj lesz kikérdeznem a háztartási bűbájokról.

- Ez totál izgalmas szerintem, képzeld, mennyi hasznos infót szerezhetsz a Rendnek. Ha szerencsénk van, azt a rohadék Luciust is lelephezhetjük végre - mondta Charlie csillogó szemmel.

- Igen, ez nagyon... izgalmas - szólt bizonytalanul Davina és csizmája hegyével berugdosta a hamuvá égett levél darabjait a földbe. - Legalább nem írta, kell e egyenruhát viselnem. Apró örömök.

- Mindig tudtam, hogy az az ember egy orbitális idióta - Charlie horkantva pillantott vöröses-sárga pikkelyekkel díszített karórájára és izgatottan szólt. - Mennünk kell. Ma van a gyerekek utolsó napja Londonban. Anya szervezett valamit. Elvihetlek? - nyújtotta a karját a boszorkány felé. - Utazni mindig szerettél velem.

Davina megragadta a könyökét és résnyire húzott szemmel készült az elkerülhetetlenre.
Pontosan tudod, hogy mindig utáltam hoppanálni. - Indulhatunk.

｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ

A nyári szünet, és egyben Harry meg a többi fiatal szálláson tartózkodásának utolsó napján, Molly meg Sirius jóvoltából szalonna - és pillecukor sütést rendeztek a kertben.

Weasleyék, Hermione, Lupin és Tonks is a vidáman lobogó tűz körül üldögélt, húsokat sütögetve, zöldségeket vágtak fel, vagy kenyérszeleteket vettek magukhoz a teraszon lévő asztalról. Sirius egy karton vajsört is előhozott, meg olyan pillecukrot, ami a tűz hatására megváltoztatta a színét és az ízét.

Mr Weasley feldúlt monológban szidta a Bethnal Green-i böfögő wc-ket, leginkább bárkinek, aki hajlandó volt odafigyelni rá. Fred és George rájöttek, hogyha a kezükkel nyújtják be a tűzbe pillecukraikat, akkor végtagjuk is új színt kapott. Miután Frednek már a lábujjai is kék, zöld és narancssárga színekben játszottak, mintha furcsa manók lennének, Mrs Weasley közbelépett, hogy azonnal fejezzék ezt be, mert megégetik magukat.

Sirius Harryvel beszélt fojtott hangon, miközben szalonnát sütöttek és kenyereikre csorgatták a sercegő zsírt.

Davina és Charlie egy pukkanással érkezett meg a kert muharral átszőtt gyepére, a tűz körül ülők pedig érdeklődve fordultak a hang forrásának irányába.
Davina elengedte a férfi karját. A varázsló közel hajolt a füléhez és suttogva így szólt.

- Látod, nem is vagyok akkora barom. Legalább nincs hányingered.

Davina sápadtan elmosolyodott, nagyot kortyolva a friss levegőből.
- Én azért nem így fogalmaznék a baromságodat tekintve.

Elhúzódott a férfitól és odasétált a szálló füstbe burkolt társasághoz. Sirius felpillantott, tekintete arcáról a háta mögé vándorolt, ahol éppen Charlie lépkedett lelkesen két sütőnyárssal, amit a teraszon telezsúfolt kis asztalról vett el.

- Csacsi, mizu, 'Vina? - szólította meg Tonks. - Bírom ezt a kviddicses szerkót. A Sistergőkkel voltál?

Davina leült egy farönkre a lila hajú boszorkány és Harry közé.

- Sziasztok! Ahha. Döntetlennél jártunk, mikor eljöttem - kutatni kezdett a zsebében, majd sóhajtva pár csillogó körömlakkot nyomott Tonks kezébe. - Nem fair, Xenophilius megint virított. Még az a szerencse, hogy nem tudok haragudni rá, különben furcsa testrészei nőnének hirtelen.

- Megmondtam, hogy ez lesz - nevetett Tonks és elégedett pillantást vetett a lakkokra.

- Davina, Charlie! De jó, hogy ideértetek - köszöntötte őket Molly, megpaskolva az éppen akkor helyet foglaló Charlie vállát, széles mosollyal nézve a mellette ülő fiatal boszorkányra. - Már itt találgattuk, hol lehettek. Vegyetek nyársat, meg pillecukrot.

Davina tompa érzékekkel bámult a tűzbe, szinte automatikusan sütve és megrágva a pillecukrokat. Sirius időnként felé pillantott, de annyira kavarogtak a gondolatai, hogy ezt észre sem vette.

- Tényleg, Gwenog benézett legalább? - fordult oda hozzá Tonks, miután Ginnyvel módszeresen kibeszélte a legutóbbi Walpurgis Lányai koncertet.

- Dehogy, tudod milyen.

- Legalább akkor megtenné, amikor ott vagy, végtére is unokatestvér, családi kapcsolat, izé... - vonta meg a vállát Tonks.

- Gwenog Jones az unokatestvéred? - nézett rá Harry kikerekedett szemmel, amire Ron és Ginny is felkapta a fejét. Davina nem nagy lelkesedéssel bólintott. A fiatalok egymás szavába vágva kezdték el kérdezgetni a híres kviddicsjátékosról, és könyörögtek, hogy szerezzen nekik jegyet.

- Jegyet talán tudok szerezni - mondta, még mindig kevés lelkesedéssel. - Egyébként bírom a fejét, csak ő nagyon "elfoglalt". Tulajdonképpen egész jól ellennénk, ha nem kezdene mindig nagyképűsködni. De persze van is mire neki, úgyhogy ez elnézhető- mesélte Davina.

Ginny és Ron közben elkezdték tervezgetni, hogy addig összedobnak egy Holyheadi Hárpiás zászlóra.

Sirius idegesen sepert ki a szeméből egy hajtincset, miközben elhajolt a felé szálló füst elől, néha aggódó pillantást vetve Lupinra. A fáradt arcú varázsló csak a hamut kapargatta nyársával és még csak egy pillecukrot se szúrt rá.

- Kérsz egy pillecukrot, Remus? - nyújtott felé Tonks egy édességet. A férfi csak csendesen megrázta a fejét. - Mi a baj? Olyan lehangoltnak tűnsz...

Remus egy pillanatig elnézte, ahogy a tűz szikrái megcsillannak a boszorkány lila tincsein és csak ezután válaszolt.
- Áh, nem akarom lelombozni a jó hangulatot... - motyogta és feltűrte pulóvere ujját, hogy egy kis darab szalonnát szúrhasson a nyársára.

- Ne már... Meséld csak el, mi a baj... - biztatta Davina, egy vörös cukrot szétnyomkodva ujjaival.

Lupin lassan belenyújtotta szalonnáját a tűzbe, arcán árnyék suhan át.
- Öm... Igazából csak annyi, hogy nem vettek fel... Voltam egy állásinterjún múltkor. Küldtek egy baglyot, hogy félnek, az alkalmazottaik nem maradnának tovább, ha... engem felvennének. - A férfi színtelen arccal bámult a tűzbe, világos hajában az ősz szálak visszaverték a parázs fényét. Davina szemébe füst csapódott és könnyeket pislogva próbált elhajolni.

- Micsoda? - hüledezett Sirius, aki Harryvel együtt csendesen csatlakozott a beszélgetéshez. Mindketten felháborodott arcot vágtak. - Ezt mondták?

- Semmi gond... Már megszoktam - vonta meg a vállát Lupin.- De most az egyszer tényleg bíztam benne, hogy sikerül. Nem ártana egy kis rendszeres kereset sem...- Szalonnája közben kissé elszenesedett, de nem igazán törődött vele.

- Tudod, hogy rám mindenben számíthatsz, Holdsáp - mondta Sirius vigasztalóan. - Ha bármire szükséged van...

- Tudom, és hálás vagyok mindenért. De ideje lenne most már magamat is eltartanom... Nem mintha nem próbálkoztam volna több tucat alkalommal a munkakereséssel... De annak az Umbridgenak köszönhetően a Minisztériumból, az utóbbi időben a legtöbb helyre be sem hívtak interjúra - komorodott el Lupin.

Tonks átkarolta a férfit és kiseperte világos haját a szeméből.
- Az a banya tényleg kiállhatatlan, szinte hetente próbált kihallgatni minket nyáron, de az utóbbi időben szerencsére békén hagyott... Remélem egyszer jól fenéken harapja egy kiméra - morogta dacosan Tonks, karja továbbra is a varázsló körül, akinek arcán végre egy mosoly halvány árnyéka suhant át.

- Ismerem ezt az Umbridget... Ott volt a tárgyaláson. Caramel embere és arra szavazott, hogy ítéljenek el - mesélte Harry összehúzott szemöldökkel.

- Én is emlékszem még, mit le nem vágott az irodájában a vérfarkas elleni propagandájáról - fintorgott Davina. - Ezek után minimum egy rémdenevér rontás kijár neki.

Lupin hálásan nézett körbe rajtuk és közben lángra kapott szalonnáját fújkálta.

Davina elgondolkozva ette pillecukrait, majd izgatottan pillantott fel Lupinra.

- Remus! Mi lenne, ha azt mondanám, nagy eséllyel lenne számodra munka a Mungóban... - Davinának megdobbant a szíve a hirtelen jött ötletre, ami olyan kézenfekvőnek tűnt, hogy nem is értette, eddig miért nem jutott eszébe.

- Ohó, támad Miss Mungo - vigyorgott Sirius, de kíváncsian nézett a lányra.

- Black, hagyod, hogy végigmondjam, vagy felszúrjalak a nyársamra? - Davina a férfi felé irányította a szúrós végű botot. A varázsló elhajolt előle, közben lelopott egy fehér cukrot róla és vigyorogva a szájába tömte.- ... Szóval egy olyan osztályon dolgozom, ahol mostanában megnőtt a vérfarkas-harapott betegek száma... És nem igazán van nekik kitalálva semmiféle támogató hálózat, vagy egy ember, aki beszélhetne velük... Aki felkészítheti őket, mi vár rájuk és elmondja nekik, hogy ezzel a kórral is együtt lehet élni. Volt egy csávó pár hétig, de felszívódott. A főnököm ott bosszankodott, hogy nem tudjuk elérni és most kereshet új embert...

Sirius bizakodva veregette vállon barátját.

- Látod, Remus, te vagy erre a megfelelő ember... És így másokon is segíthetsz. Szervezhetnél egy csoportot is akár, ahol ezek az emberek ki tudják beszélni a nehézségeik, olyan társaikkal, akik megértik őket - mondta komolyan Sirius, szeme izgatottan csillant fel a fejében cikázó ötletektől.

- 'Vina ez remek ötlet! - libbentette meg Davina egy göndör tincsét Tonks.

- És megemlítenél a főnöködnek? - nézett rá reménykedve Lupin. - De jó lenne, ha tudnék egy rendes talárt is venni... - elhalkult a hangja.

- Tekintsd elintézettnek az ügyet - mosolygott rá Davina.

Sirius és az immár sokkal jobb kedvű Lupin vidáman kezdték kikérdezni Harryt a tervezett kviddics válogatóról, és csapattagokról, meg a kiválasztott prefektusokról. Harry arcán megkönnyebbülés jelent meg, mikor közölték vele, hogy James, az édesapja sem volt prefektus. A baráti társaságukból Lupin kapta a jelvényt, talán abból a célból, hogy így meg tudja majd fékezni barátait, ami az elmondott történeteik alapján nem teljesen sikerült neki.

Közben kis közjáték zajlott le a tűz másik oldalán. Fred és George varázslattal próbáltak egy vágódeszkányi kést reptetni a társaság felé, aminek az lett a vége, hogy Ron fejét épphogy elkerülte egy bárdhoz hasonló húsvágó kés, egy hámozókés pedig belefúródott Sirius székébe, arra a helyre, ahol egy másodperccel azelőtt még a varázsló keze nyugodott.

Mrs Weasley paprikapiros arccal kiabált velük, és elkezdte aludni terelni a fiatalokat, mondván, holnap korán kell kelniük, hogy elérjék a Roxfort Expresszt. Azok kelletlenül elköszöntek a társaságtól, bár Fred és George méltatlankodását még a nappaliból is hallani lehetett.

Charlie, aki eddig magához képest feltűnően keveset szólt, Davina felé fordult, zavartan futtatva végig ujjait egy forradáson az alkarján.
- Sajnálom, hogy úgy neked támadtam. Biztos kiakasztott ez a tehetetlenség Frankkel kapcsolatban, nem érdemled meg, hogy még én is vádaskodjak. Emlékszem, hogy sosem sírtál senki előtt - a varázsló a fogai között szűrte ki a szavakat, ügyelve arra, hogy csak ők ketten hallják, amit mond.

Csak előtted.
- Azt hiszem, aki vádaskodhatna, az én lennék, de már egyáltalán nincs értelme - válaszolta egyszerűen a boszorkány. Lassan felemelte a fejét és kótyagos tekintettel nézett Siriusra, aki pálcájával éppen egy cigarettát gyújtott meg, a csikk vége hamarosan versenyt lobogott a tűzrakóhely parázsával. A lángok felrebbentették a tetoválásokat a férfi kezén. Egy villanásnyi pillanatig négy apró, mozgó fekete tappancs sétált be kézfejére, megkerülte hüvelykujját, majd elkószált bőrkabátja ujja felé, és eltűnt. Davina nem tudta eldönteni, csak a szeme káprázott, vagy tényleg látta az apró jelenést.

- Mi az, Meadowes? Tudod, csak kérned kell, nem szükséges úgy nézned, mintha elvettem volna a kedvenc játékod...  - tódította Sirius és felé nyújtotta a cigarettáját. Davina, mint aki álomból ocsúdott fel, pislogva nézett a férfira, akinek fáradt szemében játékos derű csillant.

- Muszáj itt dohányoznod, haver? - nézett rá szúrós szemmel Charlie. - Nem mindenki szereti a füstöt szívni. 
Sirius állkapcsa megfeszült, de semmi jelét nem adta, hogy válaszra akarná méltatni a megjegyzést, csak tüntetőleg beleszívott a csikkbe.

- Egyénként igen, muszáj pont itt? Valaki próbálna leszokni - jegyezte meg halkan Davina, miközben halványan megremegő ujjait összefonta az ölében és a sötét hajú férfiról a tűz narancssárgán incselkedő lángjaira bámult.

- Péntek este még nem ezt mondtad az ablakban - mormogott Sirius, és ő is a tűzbe bámulva kifújta a zöld, gyógynövényes illatú füstöt.
Tonks és Lupin egymásra néztek és egy "na, kezdik már" típusú pillantást váltottak vigyorogva.

- Kösz, hogy emlékeztetsz a gyengeségeimre.

- Szívesen, bármikor. Egyébként, nem úgy volt, hogy erre " nem is lehet rászokni"?

- Öhm, 'Vina és mi volt Pitonnal? - köszörülte meg a torkát Tonks, hogy elejét vegye a további szóváltásuknak. - Remus most mondja, hogy találkoztál vele.

Sirius felkapta a fejét, szemében sötéten tükröződött a parázs lobogása.
- Ja, ti még nem is tudjátok. Dumbledore azt szeretné, hogy fogadjam el a szobalány állást Lucius Malfoynál, hogy kémkedjek utána és megtudjam, mi a nagyszerű terve a Volt-nincs Szekrényekkel - hadarta el Davina, kerülve a jelenlévők tekintetét, közben a gyomrát árvízként öntötte el az idegesség. - Azóta már bemagoltam Lotti Dustless teljes háztartási bűbájos könyvét, meg... - mesélte, zavartan hadonászva ujjaival.

- Hogy mit akar Dumbledore? - Sirius úgy pattant fel, mint aki parázsba ült.

- Hallottad. Hogy nyomozzak Lucius Malfoynál - nézett rá megütközve Davina.

- Azt majd meglátjuk. Beszélek Dumbledore-ral - a férfi döngő léptekkel indult el a nappali felé, és idegesen vette ki szájából a cigarettát. Lábai nyomán néhány szentjánosbogár rebbent fel a fűből.

Davina értetlenül ment utána, bocsánatkérő pillantást vetve Tonksék felé.
- Black, várj már! Mit akarsz csinálni? - kocogott a nő a ház felé. Zihálva utolérte a férfit, aki éppen a kandalló tetején álló Hop-Poros edénybe nyúlt bele. Davina el akarta kapni a vállát, de miközben a férfi gyorsan meg akart fordulni, ujjai csak a varázsló fekete bőrkabátja gallérjába tudtak belemarkolni. Sirius keze félúton megállt a Hop-Por felett. 

- Elmegyek Dumbledorehoz és lebeszélem erről az eszméletlen hülyeségről. Lesz egy-két keresetlen szavam hozzá - morogta és ingerülten nézett Davina gallérját markoló kezére.

- Hagyd már! El tudom dönteni, mit vállalok és mit nem. Ha Dumbledore úgy gondolja, hogy...

- Persze, biztos sok választási lehetőséget hagyott neked! Mint ahogy engem is megkérdezett, akarok e itt dekkolni!

A nő egy pillanatig csak hápogni tudott. 

- Miért gondolod mindig, hogy nem vagyok képes ezekre a feladatokra? - Davina arcán csalódottság suhant keresztül, keze ökölbe szorult, ahogy kissé elhúzta a férfit a kandalló lángjaitól. 

- Soha nem mondtam, hogy nem vagy képes...   - Sirius szeme komolyan csillant meg, nyoma sem volt már benne a tűznél mutatott lazaságnak és gúnynak. - De Lucius Malfoy egy halálfaló. És minden bizonnyal egy kegyetlen ember. És az ő házába akar beküldeni, mint egy nyulat a rókalyukba...

- Köszönöm szépen, ezt én is tudom. De tudod, milyen lehetőség ez a Rendnek? Rengeteg olyan tervet meg információt megtudhatunk, amit...

- Persze, dobd csak oda az életed. Kit izgat, ha amúgy megtudhatjuk, Lucius milyen mosóport használ. Kit izgat, ha lehetősége lesz kínozni téged, vagy akár rád küldeni egy jó kis Imperiust, hogy bármit megtegyél neki - Sirius hangja keserű felindultság színezte, kezével gyengén megfogta a nő vállát, hogy kiszabadítsa magát a szorításából és elérje a kandalló párkányát. - Nem lenne szabad Dumb...

- Ki vagy te, hogy megmondd, mit szabad nekem? A nővérem az életét adta a Rendért és a békéért. Ehhez képest én, mit is teszek, egész nap kötéseket cserélek? - sziszegte a boszorkány olyan közel hajolva a varázsló arcához, hogy az meg tudta volna számolni az arcára kviddics közben rakódott porszemcséket. A férfi lehelete a szempilláit rezgette, bőr és füst illata, a keze a vállán és a nő megborzongott, pedig közvetlenül a kandalló mellett álltak.

- A mentorod vagyok. És tudom, hogy mindenre képes vagy, amit a fejedbe veszel. Akkor is, ha túl jólelkű és túl tapasztalatlan vagy hozzá. De nem hagylak bemenni önként és dalolva egy halálfaló házába csak úgy takarítgatni. - Sirius pislogott egyet, mintha egy röpke pillanatig maga is meglepődne szavain, de tekintete kemény volt, és őszinte. Anélkül, hogy elengedte volna a boszorkány vállát, próbál közelebb oldalazni a kandallóhoz. - Engedj el, kérlek.

- Engedj el te előbb - mondta halkan Davina, karja libabőrös, fonatából egy göndör tincs bomlott a vállára.
A férfi arca már olyan közel volt, hogy látta a szeme sarkában megbúvó, apró ráncokat és a borostája egyenetlen vonalát, keze megremegett a vállán.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd? - suttogta Sirius.

A nő igyekezett figyelmen kívül hagyva a gyomra bukfencét, lassan leengedte a varázsló gallérját és ujjaival próbálta követni a nyakán felbukkanó és borostája alatt köröket leíró négy, apró tappancsot, amik mintha direkt menekültek volna ujjai elől.
A varázsló arca megrezzent, szeme sötéten villant.

-Ne érj hozzám, Meadowes. Engem csak feketeség követ és nem boldogság, bárkivel érintkezek - mondta halkan, finoman megragadta a nő csuklóját és elvette a nyakától, majd újabb érintése elől kibújva beleszórt egy fél marék port a kandallóba és eltűnt a zölden felizzó lángok között.