Másnap Davina a nap korai sugaraival együtt ébredt fel. A lábai elgémberedtek, az arca összegyűrődött. Sirius nyugodtan aludt előtte, feje oldalra billenve. A boszorkány óvatosan kikászálódott a fülkéből, a férfi köré tekerte a maradék takarórészt is és kisietett a szobából.

Mivel ez az ügyelete napja volt, így már korán beigyekezett a kórházba, miután megevett pár pirítóst a konyhából.

A nap elég csendesen telt. Kicserélte a kötéseket a két vérfarkas-harapott férfin, és előre elkészítette az összes bájitalt és főzetet a jövő heti adagokhoz.
Szervezett egy tanácsadót a két férfinak, aki felkészítette őket a vérfarkasléttel járó nehézségekre és megtanította őket a kór enyhítésére szolgáló bájital elkészítésére. Mivel volt kis ideje, kiugrott az utcai hamburgereshez. Amikor odaadta Orlynak a neki szánt, mini méretű szendvicset, a manóval madarat lehetett volna fogatni.

Persze, ahogy szokott történni, amikor este lement Einhorn rendelőjéhez körülnézni, elszabadult a pokol.
Egy csapat embert hoztak be az ambulanciára, akik mind a Kóbor Grimbuszon utaztak az elmúlt két napban, és hasmenésről, hányásról, kiütésekről panaszkodtak. Az utasok hamuszürke arccal álldogáltak a folyosón a falnak támaszkodva, vagy kezüket szájuk elé szorítva ültek a váróban. Mivel Einhorn volt a másik ügyeletes, a varázslóval és házimanókkal közösen szaladgáltak a betegek körül és már majdnem reggel lett, mire mindenkinek infúziót kötöttek be, és megtalálták az ellenszert az ételmérgezés toxinja ellen.

Davina fel és le rohangált az emeletre és a földszintre és hallgatag, kissé mogorva munkatársának segített megírni a kórlapokat és jelentéseket az estéről. Miközben a varázsló behívta a rendelőjébe, hogy megbeszélje vele az egyik beteg kezelését, Davina egy ajtóra lett figyelmes, amit félig eltakart egy ormótlan gyógyszeres szekrény.

Amikor már a reggeli megbeszéléshez készülődtek, Davina azt mondta a varázslónak, hogy felmegy összerendezni a pergameneket a reggeli megbeszélésre és elköszönt tőle. Látta, hogy Einhorn a mosdó felé halad, így gyorsan besurrant a rendelőjébe.

Kissé odébb tolta a gyógyszeres szekrényt és próbálta lenyomni a mögötte rejtőző ajtó kilincsét, de persze az meg sem mozdult. Előhúzta pálcáját talárja zsebéből és elsuttogott egy, a Mordontól kapott könyvből olvasott zárnyitó bűbájt. Az ajtó egy nyikorgással kinyílt. Próbált úgy átoldalazni rajta, hogy közben kissé a szekrényt is visszahúzza.

A szoba kicsi volt, ablaktalan és szürkés csempe borította a falát. Közepén egy vizsgálóasztal állt fehér lepedővel leterítve. Az egyik fal melletti hosszú irattartó szekrényen ellenszer-kavaró szerkezet csillogott, bonyolult csövei és edényei halkan rezegtek a félhomályban. A sarokban egy régi, falig érő sötét szekrény magasodott.

A szomszédos helyiség felől ajtónyitás és léptek zaja hallatszott.

Davina a száját harapdálva pillantott körbe és jobb ötlet híján beugrott a magas szekrénybe.

Dobogó szívvel hallgatózott, vajon Einhorn észrevette e a kinti szekrény kis elmozdulását. Annyira melege lett, hogy lekapta magáról a köpenyét, és a fülét a lecsiszolt szekrényajtóhoz nyomta. Egy tompa kattanást hallott, ami úgy hangzott, mintha valaki bejött volna a szobába, ahol rejtőzködött, de aztán néma csend.

Pár percig még lélegzetvisszafojtva figyelt, aztán izzadó tenyérrel úgy döntött, kiles a szekrényből.

Résnyire nyitotta az ajtaját, de amikor körülnézett, teljesen más látvány fogadta, mint Einhorn rendelőjében. Mintha egy másik szekrényből bújt volna ki.

Ez a helyiség is ablaktalan és gyéren megvilágított, azonban a berendezés elegánsnak, sőt, mondhatni fényűzőnek tűnt.

A kristálycsilláron gyertyák sorakoztak, drágának tűnő szőttesek kanyarogtak a fal mellett és a szoba közepén álló súlyos tölgyfa íróasztalt bonyolultan faragott díszítések szegélyezték. Egy ezüst sárkányt formázó levélnehezék csillogott rajta.

Davina összeráncolt homlokkal nézett vissza a szekrény felé, ami a kiköpött mása volt Einhornénak. Hogy kerültem ide?

Lassan odasétált az íróasztalhoz, ami furcsa módon kissé ferdén állt, mintha odébb tolták volna, hogy a szekrény irányából jobban el lehessen férni mellette. A csiszolt fa felületen egy levelezőkészlet terült szét, középen egy pergamentömbbel. Davina közelebb hajolt, hogy kivegye a pergamenek fejlécére ezüst, kacskaringós betűkkel nyomott írást.

Lucius Malfoy

állt a papíron.

Davinával forogni kezdett a szoba egy pillanatra. Nem tudta, pontosan hol van. Körülbelül 24 órája folyamatosan fennt volt. Malfoyékról pedig az a hír járta, hogy nem igazán szívlelték Dumbledoret, viszont a halálfalók köreiben annál otthonosabban mozogtak.

Igyekezett egyenletes légvételekre ösztökélni magát. Gondolkozz! Eldöntötte, hogy semmiképp sem szeretne már az első - bár nem hivatalos - Rendhez kapcsolódó küldetésén kudarcot vallani. Felvillant az édesanyja képe lelki szemei előtt, ökölbe szorította a kezét és kilépett a szobából.

Egy alagsori folyosón találta magát, ami a szobához képest egyszerűbb csempeburkolattal rendelkezett. A folyosót középen egy elegáns fekete márványlépcső szelte ketté, így elindult lassan annak az irányába.

A levegőben frissen sülő péksütemény és rántotta illata szállt, amitől gyomra éhesen megkordult. Lábujjhegyen elhaladt egy mosókonyha-szerű helyiség, majd egy konyha mellett, ahol szobalányok és konyhások sürögtek- forogtak, észre sem véve a folyosón elhaladó fiatal nőt, miközben ételt pakoltak tálcákra, terítőket vasaltak és lekvárokat porcióztak üvegedényekbe.

A lépcsőn felérve egy előcsarnokba érkezett, ami szintén fekete márvánnyal volt kövezve, falán megannyi portréval. Kőoszlopokon különleges műalkotások és növények sorakoztak a helyiségben.

A bejárati ajtón keresztül beszűrődő reggeli fény bejárta a csarnokot és visszaverődött a járólapról. A színezett ablaküvegeken keresztül a kert zöld növényzete tűnt át.

Davina habozás nélkül megindult az ajtó felé, de mielőtt elérhette volna, léptek kopogtak a márványcsempéken és az egyik, előcsarnokból nyíló szobából egy magas, sötét taláros, hosszú világos hajú varázsló lépett ki.

Magabiztos eleganciával mozgott, de mintha lett volna valami sunyi a tartásában.
Amikor meglátta a boszorkányt, megtorpant.

- Maga mit keres itt? - csattant a hangja, visszhangot verve a műtárgyakon.

Davina szíve olyan gyorsan dobogott, hogy úgy érezte, menten elájul, de nyugalmat erőltetett magára és egyenes háttal fordult a varázsló felé.

- A... Az álláshirdetésre jöttem... Szobalány vagyok - cincogta, magában imádkozva, hogy beváljon a hirtelen támadt ötlete.

- És ki engedte be? - Lucius Malfoy bizalmatlanul nézett végig rajta, tekintete elidőzött virágos szandálján. Davina gondolatban megdicsérte önmagát, hogy reggel egy világoszöld blúz, és egy sötét szoknya mellett döntött, a szokásos koncertpólói helyett.

- A kertész... Látta, hogy a kapunál várakozok, és beengedett - a férfi szürke szeme metsző volt és hideg. Davina alig hallotta a saját hangját, fülében dübörgő szívdobogásától.

- Jöjjön velem - mondta a varázsló fagyosan és elindult a balra nyíló folyosón. Davina megszaporázva a lépteit követte és közben fohászkodott, hogy ne legyen Malfoyéknak valami szurcsókokkal vagy mantikórokkal teli verme, ahova bedobhatnák őt. A gondolat abszurditásától halványan elmosolyodott. Lucius is észrevette a gesztust és ridegen egy bőrfotelekkel, faasztallal és szőrmékkel kirakott helyiségbe vezette.

- Megtenné, hogyha esetleg alkalmaznánk, akkor ne legyen ennyire vidám? Nem díjazzuk alkalmazottaink öncélú érzelemkifejezését.

Davina lárvaarcot erőltetett magára, de legszivesebben az arcába vágta volna a férfinak, hogy mi az, amit díjazzon.

- Természetesen... El.. Elnézést - mondta kötelességtudóan Davina.

A férfi unatkozó arccal elhelyezkedett egy fekete bőrszékbe és hanyagul a vele szembe lévő helyre mutatott. Davina is leült és idegesen figyelte a férfi arcát.

- Hogy hívják?

- Danielle Matthews

- Nem emlékszem, hogy olvastam volna az elküldött referenciáit, pedig külön kértem a jelentkezőktől, hogy előre küldjék el nekem postán azokat - Malfoy idegesen dörzsölte meg kézfejét.

- Pedig elküldtem őket - mondta sietve Davina és csodálkozó arcot erőltetett magára, ami fogalma sem volt, mennyire válik be, ugyanis a fáradtságtól arcizmai mintha berozsdásodtak volna. - Azt hittem, már megérkeztek... Mostanában gyakran lehet hallani baglyok elleni támadásokról és elveszett levelekről...- megcsóválta a fejét, amitől apró fénypontok kezdtek táncolni a szeme előtt.- Attól félek, most én is áldozatul estem ezeknek.

A férfi összehúzott szemmel nézett rá. Davina erősen próbált pislogni, hogy a varázsló feje ne egy meggyújtott szülinapi tüzijátékhoz hasonlítson.

- Dolgozott már más háztartásban is korábban?

- Igen

- És megtudhatnám az illető nevét?

- Horatius Galenus. Egy tiszteletreméltó öregúr, sok könyvvel és sok történettel.
- És miért nem akar már nála dolgozni? - Lucius a kérdéseket úgy tette fel, mintha éppen a fogát húznák, de hideg tekintetével figyelt minden válaszára.

- Mert... Azért, mert őt a családja magához vette, így már ők gondozzák. Nem volt többé szüksége rám - magyarázta Davina és idegesen lesimította szoknyája szegélyét.

- És miért pont az én családomat választotta?
- Megtiszteltetés lenne egy ilyen nagy múltú és ősi családnak dolgozni - Davina gondolatban öklendezett az ötletre, hogy akár csak egy napot is itt kelljen dolgoznia, de igyekezett csodálattal teli és naiv hangnemet megütni.

- Azt tudnia kell, hogy az alkalmazottaimnak különleges beosztást és rendet kell követniük... És öhm, öltözködést.

Davina ijedten pillantott ingujjára, de szerencsére egy csepp futkárlobonc oldat se virított rajta.

- Gondolja, meg tudna felelni ezeknek az elvárásoknak? - nézett rá gúnyos mosollyal a varázsló.

- Úgy vélem, igen - Davina egy percig farkasszemet nézett a varázslóval, aki feladta a néma küzdelmet és lustán felemelkedett süppedős irodaszékéből. Megigazította drága karóráját, egy utolsó lenéző pillantást vetett a fiatal nőre és intett az ajtó felé.

- Küldje el még egyszer a referenciáit, csak akkor tudok véglegesen dönteni az alkalmazásáról. Most elmehet.

- Köszönöm. Viszontlátásra, Mr Malfoy - cincogta Davina és elsietett a folyosó felé.

- Egy pillanat, Miss Matthews, még valami.. - szólt utána a varázsló, mire Davina szédülni kezdett. Már a kilincsen volt a keze és úgy érezte, mintha csak ez a hideg fém kötné a valósághoz. A szája kiszáradt.

- Az alkalmazottaimtól elvárom az őszinteséget. Minden körülmények között. Kérem, ehhez tartsa magát a jövőben is.

Davina bizonytalanul bólintott és hosszú léptekkel elindult a folyosón.

Az előcsarnokon átvágva szinte feltépte a bejárati ajtót, és a szökőkutakkal, formára vágott sövényekkel és pávákkal ellepett előkertben találta magát. Erősen küzdött a kísértéssel, hogy fejvesztve meneküljön a helyről. Gyors léptekkel átvágott a magamutogató kerten, amiből szinte csak elmosódott foltokat érzékelt. Amikor a vaskapun kívülre ért, habozás nélkül dehoppanált.

A következő pillanatban már a Grimmauld tér sötét ajtaján kopogott. Miután az kinyílt előtte, az előszobába belépve összeroskadt.
Léptek zaja dobbant körülötte és egy meleg kezet érzett a vállán. Térdét beütötte az esernyőtárolóba, így az sajogni kezdett.

- Mi történt, drágám? Minden rendben? - szólt egy aggódó hang. - Segíts, vigyük be a konyhába...

Egy kéz nyúlt a hóna alá, a földről egy erős váll húzta fel, amit valami vékony anyag borított és lassan elindultak a konyha felé. A lábai mintha zseléből lettek volna, a folyosó sötét falai és derengő gázlámpái szellemként suhantak el mellette.

Egy kéz szelíden lenyomta egy székre és egy másik, virágillatú kéz kiseperte a haját a homlokából.

-Sirius, hozz egy kis vizet és kenyeret!- szólt egy hang a feje fölül és szédülve felismerte, hogy Molly Weasleyhez tartozott.
Egy pillanat múlva koppant valami előtte az asztalon. Molly segítségével a szája elé emelte a kupát és kiitta a tartalmát, majd az asszony újratöltötte a kupát és azt is megitatta vele.

Davina feje kissé kitisztult és tekintete először az asztalon fekvő tányérra fókuszált, amin két vajas-lekváros pirítós gőzölgött ínycsiklandóan.

-Egyél csak, Davina drágám, attól jobban leszel - mondta kedvesen Molly.
Davina rávetette magát a pirítósokra, a gyors rágástól majdnem begörcsölt az állkapcsa. Elégedett sóhajjal ette meg a tányér tartalmát.
A feje még mindig kótyagos volt és lesújtóan fáradtnak érezte magát.

- Mi történt? - a pizsamát viselő Sirius ült le vele szemben, egy kávésbögrével tetovált ujjai között.

Davina előhúzott a zsebéből egy összegyűrt pergament és kiterítette az asztalra. A Malfoy kúria íróasztaláról elvett levelezőpapíron még mindig jól kivehető volt a Lucius Malfoy név.

- Tíz perccel ezelőtt még a Malfoy-kúriában dadogtam egy szobalány állásinterjún - magyarázta Davina, önmaga is ledöbbenve a helyzet abszurditásán.

Mollynak elállt a lélegzete.
Sirius hangos csattanással levágta bögréjét az asztalra, aminek legalább a fele kilöttyent így, de ügyet sem vetett rá.

- Micsoda? Mit kerestél ott? - kérdezte feszült testtartással a varázsló.

-Nyilván nem akarom feladni a gyógyítóságot, azért, hogy Malfoyéknál legyek szobalány - borzongott meg Davina. - Ugye Dumbledore megbízott, hogy figyeljem meg az egyik gyógyítót, aki elvileg halálfalókat látott el a Mungóban.

Molly is helyet foglalt mellette, még egy tányér pirítóst csúsztatva elé. Davina hálás mosollyal nézett rá és folytatta.
- A szobájában találtam egy szekrényt, ami valószínűleg egy volt-nincs szekrény vagy valami hasonló lehet, mert amikor belebújtam, Malfoyéknál találtam magam.
Elmesélte nekik a történések többi részét is.

- Szerinted tényleg bevette a szobalány meséd? - kérdezte Sirius csillogó szemmel, összeráncolt homlokkal.

- Úgy tűnt, hogy igen. Szerintem éppen valami hivatalos reggelire készült, ezért nem volt sok ideje végiggondolni az egészet - Davina annyira hihetetlennek érezte, hogy kijutott szorult helyzetéből, hogy szórakozottan végigsimított az asztal egyik forradásán, mintha nem hinné el, hogy a Grimmauld téren van, biztonságban.

- Merlinnek hála, hogy nem lett semmi bajod! - fakadt ki Molly és pirítós illatú, kötött mellényes ölelésbe zárta Davinát. - Mi van ha rájönnek, hogy betolakodó vagy és feljelentenek? Vagy még rosszabb...

- Szerencsére nem történt semmi ilyen, Molly. Mellesleg, muszáj megtanulnom vigyázni magamra, ha a Rend tagja szeretnék lenni, nem igaz?
Mrs Weasley aggódva csóválta a fejét, amikor végignézett a boszorkányon.

- Meg se kérdezem, mióta nem aludtál... Menj fel és aludd ki magad!

- Még jelentést kell íí-írnom - felelte kelletlenül Davina egy hatalmas ásítás közepette. - Dumbledorenak muszáj lesz tudnia erről...
Elslattyogott a nappali irányába, majd a kanapénál megtorpant, mint aki elfelejtett valamit.

- Molly, nem tudod, hol vannak a... ? - pár értelmetlenül elmosott szót motyogott.

- Ezeket keresed? - lépett be a szobába vigyorogva Sirius, egy köteg pergament lobogtatva a kezében.

- Igen, kösz! - Davina elvette a varázslótól a jelentésekre szolgáló, Proteus-bűbájjal megbűvölt oldalakat. Fáradtan elhelyezkedett törökülésben a kanapén, egy pennával a kezében.

- Azt viszont nem tudom, mi az a jelmtőspermenget, de ha gondolod, kereshetek neked egyet - vigyorgott továbbra is a varázsló és elterpeszkedett a dohányzóasztal melletti fotelben. Sötétkék selyem pizsamafelsőjéről hiányzott egy gomb.

Davina olyan elcsigázottnak érezte magát, hogy egy visszavágásra sem futotta tőle, csak szuszogott egyet. Elkezdte kitölteni a pergament és felidézni a szekrények pontos helyét, meg a kúria szobáinak elhelyezkedését.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogy tényleg sokkal rosszabb is történhetett volna... - zavarta meg Sirius.
- Rendes, hogy aggódtál értem, Black, tényleg, de erre most nincs időm - mondta Davina, fel sem nézve a körmölésből.

- Mire nincs időd?
- Rád - Davina lesújtó pillantást vetett rá, majd tovább sercegett a pennája.
- Vérzik a szívem... De mi lett volna, ha az egész Rend lelepleződik miattad... Ha véletlenül elszólsz valamit, vagy kivallatnak Imperiussal? - feszítette tovább a húrt a varázsló, és sötét szemeivel elnézte, ahogy Davina teleírja a pergament. - Akkor mindaz, amiért eddig küzdöttünk, füstbe megy.

- De semmi ilyen nem történt. Ezért is kell különórákra járnom hozzád, meg minden... Hogy gyakoroljam ezeket a helyzeteket - magyarázta Davina egyszerűen.

- Nem gondoltál arra, hogy egyszerűen... feladd? Megéri neked ez az egész...? Ráadásul úgy, hogy nem is vagy tapasztalt a bevetésekben sem - Sirius összeráncolt homlokkal nézett rá és összehúzta magán a pizsama felsőjét.
Davina leengedte a pergament az asztalra és összehúzott szemöldökkel gondolkozott el a varázsló felvetésén.

- Dumbledore világossá tette, amikor először beszélt a tagságomról, hogy elég hasznos lehetek a Rend számára, akkor is, ha csak a Mungóról és az Egészségügyi Minisztériumról teszek neki jelentést. Meg esetleg ellátom a Rend megsebesült tagjait. De önként vállalkoztam a további... feladatokra is - nyújtózkodott a boszorkány és álmosan beletúrt a hajába. - Vagyis tudom, hogy van, amiben béna vagyok, de nem fogom emiatt feladni. Tudom, hogy mi forog kockán.

Sirius elgondolkozva nézett rá és szórakozottan tépkedte a fotel egy helyen kilógó plüss bélését.

- Mellesleg... - grimaszolt oldalra hajtott fejjel a boszorkány. - Te feladnád?... Nekem nem úgy tűnik.

A varázsló már korábban is észrevette, hogy amikor a fiatal nő valami számára fontosról beszélt, lelkesen csillogott a szeme, és alig észrevehetően remegett a keze, ahogy most is. Bár ezt most be lehetett tudni a kialvatlanságnak is.

- Meadowes, mint látod, itt ülök bezárva ebbe a házba, így nem sok szolgálatot tudok tenni a Rendnek, hacsak Lucius Malfoynak nincs szüksége egy házőrző kutyára is - meredt savanyú mosollyal a dohányzóasztalra Sirius.- Nem igazán rajtam múlik, feladnám e, vagy sem.

- Az, hogy hogyan döntesz, rajtad múlik. Odaadtad a házat a Rendnek, pedig nem lehet kellemes, ha mindenki ellepi a lakhelyed. A szemszögedből patthelyzetnek tűnik az egész, gondolom. Azkaban vagy főhadiszállás, börtön, vagy egy másik fajta bezártság. De ha a gondolataidba is bezárod magad, akkor tényleg feladtad - Davina kissé elmosottan ejtette ki a szavakat, de a fáradtságtól mintha a gondolatai és a szavai közötti szűrő elgyengült volna és kimondta, amit valójában gondolt.

Sirius nyelt egyet, beharapta a szája szélét és elgondolkozva nézett maga elé.
A kert felől madárcsicsergés, a konyhából kávéillat szállt és sutyorgás hallatszott, ahogy leérkeztek a gyerekek is reggelizni. A zongora unalmában halkan lengette a kottatartón porosodó papírokat.

- Amúgy neked nem kéne valahol máshol lenned, mondjuk felvarrni a gombod, ilyesmi...? - motyogta Davina és lassan lehunyta szemét. A kanapéról félig lecsúszott helyzete ellenére is elnehezültek végtagjai. Még annyit érzett, hogy egy vékony pokróc ereszkedik a bőrére, mielőtt mély álomba merült.