｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ

Késő éjjel Davina fülét mosdóba menet ismét megütötte a Sirius szobája felől jövő tompa kiáltás. A boszorkány, miközben végigtopogott a folyosón, elgondolkozott azon, hogyha a férfi minden éjszakája így zajlik, hogyan tudja a mindennapjait túlélni. Az alváshiányról tudott egyet s mást a saját tapasztalataiból, de ha nem volt benne részük, az emberek könnyen bagatellizálták a problémát.
 
Határozottan nyomta le a kilincset és sétált oda a varázsló ágyához. A padló felől csörömpölés hallatszott, ahogy majdnem felbukott egy üres whiskys üvegben. Lába nyomában pormacskák szálltak. Az utcalámpák halványsárga fénye beszűrődött az ablaküvegen. A férfi úgy szorította takarója szélét, mintha ki akarna tépni belőle egy darabot, arca fájdalmas grimaszba fordult, lábai múmiaként betekeredtek a huzatba.
Erősen megrázta a varázslót. Az összerezzent, majd mozdulatlanná vált, mint akit felpofoztak.
Sirius zavartan nyitotta ki a szemét. Pislogva fókuszált rá a lányra az ablakon bederengő holdfényben. Sötét haja a homlokára tapadt. Mellkasa hullámzott, lélegzete érdesen susogott a csendben.
Davina lassan megfordult, és elindult az ajtó felé, eszében tartva a férfi múltkori kérését.

- Meadowes...? - hallatszott a varázsló bizonytalan hangja. Hangszíne olyan volt, mintha egy hete náthával küszködne.

Davina megtorpant. A férfi bizonytalan kézzel próbálta leszedni magáról a paplant. A nő lassan visszasétált az ágy széléig és szótlanul segített a varázslónak kiszabadulni a köré tekeredett, átizzadt takaróból. A varázsló ujjatlan, sötét pizsama felsőjében lassan felült és kiszállt az ágyból. Belekapaszkodott az ágy egyik faragott oszlopába, ujjain halvány remegés futott át. Óvatos léptekkel, mezítláb indult el az ablakfülke felé.
A fülke kopott, selyem párnázata halványzölden sejlett és porszemcsék szálltak le róla, ahogy leült rá. Maga köré csavarta a foltos takarót, és kezébe vette az alatta lapuló kis dobozt.
Davina szótlanul indult volna el ismét, de Sirius megköszörülte a torkát.

- Várj... - Davina kíváncsian nézett vissza rá. - Itt tudnál maradni kicsit?... Kérlek.

A boszorkány megborzongott a hűvös parkettán, miközben mezítláb odasétált az ablakfülkéhez. Sirius a térdei köré fonta a karját és összehúzódott az ablak előtt.
Davina is beült törökülésben a kopott párnázatra és nekidőlt a fülke szélének. Lába libabőrös lett rövid pizsamanadrágjában. A férfi kifelé bámult az ablakon, de lassan felé nyújtotta a folt hátán folt, színes takarója felét, ami így nagyjából befedte a boszorkány fázós lábait.
Hosszú percekig ültek csendben.

A varázsló felnyitotta a kezében lapuló kis dobozt, amiből egy cigarettát vett ki. Ahogy kezébe vette, a tárgy vége halvány parázzsal felvillant. Résnyire nyitotta az ablakot. Kintről tücsökciripelés és nyáresti levegő tódult be. Nyakán a keresztben végződő, indaszerű tetoválásának kacskaringói eltűntek és felbukkantak ujjatlan pólója alatt. Az egyik karján rúnák sora szaladt végig, mellettük egy apró, repülő sirály. A másik karja belső oldalán a Hold fázisainak sorozata sötétlett.
A mélykék ég felé szálló füst zöld színű volt, mentolos és enyhén gyógynövényes illatú. Boszorkányfű gondolta Davina. A gyógynövény a roxforti üvegházak diákok által talán legkedveltebb lakója volt. Az egészségre viszonylag ártalmatlan volt, de nyugtató hatása kézremegést és később apátiát is hozhatott magával. A növényből készült bájitalt beavatkozásokat megelőzően gyakran adták a pácienseknek a kórházakban, lecsökkentve szorongásukat.
Sirius a boszorkány felé fordult. A nő göndör haját a feje búbján tornyozta fel, szája ívelt, a szeme fáradt. A válla libabőrös, mivel a takaró nem volt elég nagy mindkettőjüknek.

- Ne nézz így rám, Meadowes... - törte meg a csendet Sirius rekedt hangja és kelletlenül újra kibámult a csendes utcára. Egy éjjeli lepke fáradhatatlanul próbált bejutni az ablaküvegen, szárnya halkan sercegett. A varázsló önkéntelenül beleszagolt a levegőbe. Egy pillanat törtrésze alatt megtudta, hogy délután füvet nyírtak a szomszédban, az utca végében nem vitték el a szemetet, a közeli gyorsétteremben odaégett a hús, vagy, hogy a vele szemben ülő boszorkány orchideás tusfürdőt használ.

- Hogy?

- Mintha sajnálnál. Azt ki nem állhatom - közölte Sirius tárgyilagosan.

- Nem tudom, hogy nézzek valakire, aki nem tud aludni. Tudom, milyen rossz, úgyhogy nem tehetek mást, mint, igen, sajnállak. Tudom, hogy utána egész nap émelyegsz és minden tárgy meg szó mintha posztóból lenne és szétesne. Minden estéd ilyen? - Davina egy pillanatra kilógatta kezét az ablakon az esti szellőbe.

- Hogy egy cseresznyés pizsamás nővel ülök az ablakfülkében, aki ráadásul a takaróm is elveszi? Nem, nem ilyen mindegyik - a férfi sötét pillantást vetett a nevetséges, fehér alapon piros gyümölcsmintás ruhadarabra. Hanyagul fújta ki a füstöt az ablak résén át és egy pillanatra lehunyta a szemét.

- Komolyan ez most a legnagyobb bajod... Azért ezt hordom, mert felvidít. Amúgy a takaród tényleg lehetne hosszabb is - vonta meg a vállát Davina.

- Érdekes... De ugye tudod, hogy az érett nők nem igazán hordanak ilyet. Bár lehet, én is beszerzek egy cseresznyemintás alsót. Ha az lenne rajtam, hátha jobban menne az alvás is - vigyorodott el fáradtan Sirius.
Davina nagyot rántott a kötött takarón, így azt fel tudta húzni az álláig, viszont a varázslónak így már csak a térde alá jutott belőle.

- Vagy sértegetsz, vagy van takaród. Választhatsz - közölte dacosan Davina.

- Talán ez felvidít - vágott vissza Sirius.
- Felőlem - sóhajtotta Davina. - De akkor mondj is le a takaródról most. Amúgy is, honnan tudod, mit viselnek az érett nők, már nem bántásból... - köszörülte meg a torkát a boszorkány.

Sirius szeme megvillant.
- Hát azt sejtem, hogy nem ezt... - húzta fel az egyik szemöldökét.

- Nem tudom, ezt honnan veszed. Majd biztos rád fogok hallgatni a divat terén... Aki csak a fekete színt ismeri...

- Nem ártana néha. Bár a bakancsod tetszik... Meg az a szakadt, sárga szoknyád is jó volt - a férfi elvigyorodott, karikás szeme lustán pislogott.

- Jó, legközelebb, ha megyek ruhát venni, elráncigállak magammal. Biztos nagyon fogod élvezni - állapította meg epésen Davina.

- Jobban hangzik, mint bent ülni - vonta meg a vállát a férfi. Borzongás futott végig rajta, mert az esti szél hűvösebbé vált és rajta nem volt takaró. Fázósan húzta magához közelebb lábait. Davina felé nyújtotta a zölden füstölgő csikket, amit számokkal és rúnákkal borított ujjai között tartott.

- Kösz, de már leszoktam. Már tudok aludni, egy jó ideje - rázta a fejét Davina. Sirius kétkedő pillantást vetett rá.

- Erre elvileg nem is lehet rászokni...
- Ó, valóban? Akkor mitől remeg néha a kezed? - a varázsló mindkét karja libabőrös volt már, sötét haját lágyan rebbentette meg az erősödő szél, ami egyre dühösebben vonult végig a párát ontó aszfalton, újságpapírokat és üdítős dobozokat görgetve magával.

- Biztos attól, ha meglátlak - csattant fel a férfi halkan. Davina megforgatta a szemét. - Mióta eljöttem a börtönből, remeg. Főleg, ha ideges vagyok, vagy ilyesmi - tette hozzá Sirius egyszerűen. - Nem kaphatok mégis egy rész takarót? - nézett rá a lányra, lebiggyesztve ajkát.

- Na jó. De csak ha elmondod, miért nem tudsz aludni. - Sirius bizonytalanul pillantott rá és lemondóan sóhajtott egyet.

- Remussal nosztalgiáztunk kicsit délután. Erre az agyam úgy döntött, nosztalgiázik a nem túl kellemes emlékeimből is. - mesélte a férfi.- Nem mindig van ez este egyébként. De néha szétesek - közölte gyomorforgató őszinteséggel. Davina a varázsló felé nyújtotta a takaró végét, így az betakarta a lábait.

- Ki nem? - nézett rá Davina. A férfi csodálkozott, hogy megértést és nem viszolygást lát átsuhanni a nő arcán. - Te legalább nem rejtegeted... 
Sirius elnevette magát.

- Miért, jobb lenne, ha elrejteném? Aztán rövidesen megjelennék, mint egy nyáladzó őrült, és szétverném a nappalit, vagy valami...

- Mindenkinek van valami heppje... - vonta meg a vállát mosolyogva Davina. - Csak van, aki ügyesebben el tudja rejteni.

- Én nem akarom elrejteni - szaladt ki Sirius száján, sötét szeme elgondolkozva figyelte a nő arcát, ahogy egy hajtincsét meglobogtatta a szél.

- Ismertem a nővéred - szólalt meg pár perc csend után, amíg a szellő rajzolt kacskaringókat a boszorkányfű zöld füstfelhőjébe.
A boszorkány idegesen ráncolta össze a homlokát, és biztosra vette, ha állna, meg kellene támaszkodnia valamiben.

- Most az a célod, hogy én se aludjak ma sem? - tette karba a kezét. - Mert akkor kitalálhatnál ám valami humánusabb módszert is.

Sirius apró vakkantáshoz hasonló kuncogást hallatott és igyekezett kerülni a fiatal nő tekintetét.

- Mi az?

- Semmi, semmi - elgondolkozva forgatta a csikket ujjai között és megköszörülte a torkát. - Mesélhetnél róla, tudod...

- Neked lehet több emléked van róla, mint nekem...- mondta bizonytalanul Davina. - Nem sokat volt otthon. Az aurorképzésről a Rend üléseire ment, én gyerek voltam, és már aludtam, mire hazaért. De mindig őt tartottam példaképemnek, meg felnéztem rá, még ha kissé hűvösen viselkedett is a családunkkal. Emlékszel, hogy bűbájokat talált ki, meg változtatott meg, amivel tankönyveket írhatott volna át? - nézett Siriusra kíváncsian a boszorkány.

- Igen. Felettünk járt egy évfolyammal a Roxfortban. McGalagony ódákat zengett róla az óráinkon, pedig ő nem az a dicsérős fajta - Davina elmosolyodott. - Lilyvel sokat tanultak közösen, meg Marlene-nel is nagy volt a barátság, a Rend tanácskozásain ezek csak vihogtak, ha hárman összekerültek - vigyorgott Sirius.

- Dorcas és a vihogás? - billentette oldalra fejét Davina kétkedve.

- Meglepődnél. Remekül ki tudtak minket, srácokat figurázni. De Remus volt a kedvencük, őt sose cukkolták bezzeg - csóválta a fejét nevetve Sirius.
- És téged?

- Engem nem is tudtak, én voltam a megtestesült jó magaviselet - pislogott ártatlanul Sirius. Davina hitetlenkedve felhorkant. A varázsló csillogó szemmel szívott bele a cigarettájába, és lábujjaival megbökte a nő vádliját.

- Hé... Ha Pinokkió lennél, már áttörte volna az ablakot az orrod - húzta fel a szemöldökét Davina. Azok alapján, amit a férfi meg Remus mesélt, meg az elkapott félmondatok és utalások alapján a varázsló minden volt, csak jó magaviseletű nem. A boszorkány időnként látta elő-előbújni azt a régi, fiatal srácot, a ráncok, a fáradtság és a kézremegés álcája mögött is.

- Ez meg milyen hasonlat - Sirius ugatáshoz hasonló nevetést hallatott. - Na jó - sóhajtott feltartott kézzel. - Én voltam az arrogáns bőrkabátos, aki mindig motorozott, meg bulizott, és veszélyesebbnél veszélyesebb bevetésekre vállalkozott a Rendnél.

- Nem is számítottam másra - ráncolta össze az orrát Davina. - Remélem Lilyék jól beszóltak néha, hogy kicsit letörjék az egódat. 

Sirius elmosolyodott.
- Arra fogadhatsz... - sötét szemén szomorúság futott át. A cigarettacsikket babrálta, miközben ujjain remegés haladt át. - Néha felébredek, és egy pillanatra azt hiszem, hogy ugyanazok a hideg kőfalak, meg sötét, nyirkos levegő van körülöttem... és kétségbeesés, meg örömtelenség. Mint tizenkét évig minden nap, a börtönben. És akkor attól félek, sosem fognak eltűnni a fejemből. De a barátaim eszembe jutnak, meg itt van Harry, meg a Rend és így talán elhalványodnak a falak.

Davina szája megremegett, és különös tekintettel nézett a varázslóra.

- Én... azt... - a boszorkány sóhajtott egyet. - Nem tudod visszahozni az elmúlt éveket. És ez szörnyű lehet. Senki még csak el sem tudja képzelni, mit éltél át. Szinte újból meg kellett tanulnod embernek lenni most. De hiszem, hogy el fog múlni a bezártság, és vége lesz a háborúnak. Az nem lehet, hogy ne érjen véget - ökölbe szorította a kezét, majd felengedett. - És ígérem, annyiszor szólok be, ha felveszed a bőrkabátod, hogy azt is elfelejted, valaha menő voltál. Még a nem létező karika is kiesik a füledből.

Sirius halvány mosolyt küldött felé és önkéntelenül beletúrt sötét hajába.

- Pedig tényleg menő voltam, Meadowes. Kaptam díjakat is... Nem hiszem, hogy tudsz olyat mondani, amitől ezt elfelejteném - hangjában nem kis büszkeség bujkált, szemében játékos fény csillant. Davina összeráncolta a homlokát, de titokban örült, hogy a varázsló egy pillanatra nem búslakodik.

- Közlöm, Black, hogy a "legtöbb lányt vitt a seprűtárolóba" cím nem számít díjnak. Ha eddig nem tudtad volna - cukkolta Davina dacosan.

- Hát ezt meg miből gondolod, hogy ilyenre vetemedtem? - Sirius ártatlan kutyaszemekkel nézett rá és keresztbe tette lábait. Lábfejének élén Davina tizenkét apró, hulló őszi levelet ábrázoló tetoválást vett észre. A boszorkány felhúzta az egyik szemöldökét. - Na jó, de nem tehettem róla, ha az otthonról elszökött, motoros rosszfiú stílus meglehetősen népszerűnek bizonyult. - sötét pillantással nézett a vele szemben ülő fiatal nőre, és leplezetlen kíváncsisággal tekintett göndör fürtjeinek kusza zuhatagára. - Arról már kevesebb díj szólna, hogy hónapokig olyan volt, mintha ordítanék belülről. Amit egy tizenhat éves fiúnak nehéz bevallani meg kifejezni mások felé. 

- Nem ismerem túl jól a Roxforti kitüntetéseket - közölte remegő hangon Davina. - De ugye az orrod nem volt átfúrva? - kérdezte gyanakodva.
- Mondja ezt, akinek két-há-négy... öt fülbevalója van - vágott vissza Sirius a szemrehányás legkisebb jele nélkül, miközben előrehajolt, hogy megszámolja a nő ékszereit. - Te milyen voltál a Roxfortban, Meadowes? Benne voltál a kviddics csapatban? - ült fel izgatottan Sirius, lábfeje pár milliméterre Davina tenyerétől.

- Nagy volt a hajam, mint most, és nagyon sovány voltam... Nem úgy, mint most - nevetett Davina, szemlátomást cseppet sem bánva megjegyzését. - Sokszor bejártam a gyengélkedőre segíteni az ápolásban, élveztem, hogy valakinek kevesebb a fájdalma, mert segítek neki. Nagyon szerettem a Legendás lények gondozását. Az egyetemen a sárkányhimlő elleni bájital teljes ellenanyagként működő változatát akartam kifejleszteni egy kutatócsoporttal. Sajnos csak kicsivel jutottunk közelebb a megoldáshoz - sóhajtott a boszorkány lemondóan, felidézve a kutatómunka érzelmi hullámvasútját. -  És igen... - csillant fel a szeme az emlékekre. - tagja voltam a csapatnak. Hajtó poszton játszottam.

- Tudtam én! Én őrző voltam. James, a legjobb barátom meg fogó. Mit nem adnék, ha egyszer visszamehetnék a Roxfortba, megnézni egy mérkőzést. Vagy ha újra játszhatnék - Sirius révedt tekintettel szívott bele csikkje végébe, kezével lelkesen gesztikulált, miközben magyarázott.

- Ugye tudod, hogy a kerten számos bűbáj van, ami megakadályozza, hogy belássanak...?

- Hát nem is tudom... Lehet, az már nem ugyanolyan. De ha szépen megkérsz, 'Dowes, talán repülök veled egy kört - kacsintott rá Sirius, és vonakodó mondatai ellenére szemlátomást alig várta az említett repülést.

- Megtisztelsz, Black. De azt is tudnod kell, hogy a nagyképű majom címért sem jár már kitüntetés. Kikerült a palettából. Biztos nagyon csalódott lehetsz most. - Sirius fejcsóválva nevetett a nő szarkasztikus hangnemén.

- Téged titokban fizetnek a felvágott nyelvért, Meadowes, vagy csak engem ért az a megtiszteltetés, hogy hallgathatom?

- Az ingyen van. A szarkazmusért fizetnek.- vonta meg a vállát Davina. - Valamiből meg is kell élni -nyugodt mosolyt küldött a varázsló felé. - És remélem, kevesebb álmod lesz a hideg falakról mostantól. Ha csak egy egészen kicsit is. 

Sirius elmosolyodott és közben lassan behunyta a szemét. A mosolyod egy csapat dementort is elűzne, te lány. Hátradőlt a fülke falának, és belekapaszkodott a kötött pokrócba a térde fölött. Légzése lenyugodott.

Davina összegömbölyödött, fejét a fülke párnázatán nyugtatva. Az éjjeli lepke felhagyott az ablaküveg ostromjával és elszállt a fénylő hold irányába. A szellő bebújt az ablak résén keresztül. Sirius, szemét ki sem nyitva Davina vállához nyúlt, feljebb húzta a takarót a boszorkány tarkójáig és rémálmok nélkül végigaludta az éjszakát.