Vee

Egész éjszaka nem aludtam, csak hogy a karjaimban tarthassam az édesen szendergő kiscicát. Hová jutottunk? Puszilok bele hajába, és beszívom édes kókusz illatát.

- Mmm... - Fúrja bele fejét még jobban mellkasomba, és karjai szorosabban záródnak körém. Hogy bír majdnem ülve aludni? Hihetetlen.

- Vee, kérek még... - Motyogja.

Szólongatni kezdem, de nem reagál. Mi a szösz! Rólam fantáziál? Annyira szeretném tudni, miről álmodik. Kinézek az ablakon és látom, hogy már kezd pirkadni, nagyot ásítok, teljesen kimerültem. Óvatosan leemelem mellkasomról és a kanapéra döntöm, majd beljebb tolom, hogy elé tudjak feküdni, nehogy lepottyanjon. A kanapé karfájáról leemelem a plédet, és betakarom magunkat. Fejemet a karfára teszem, utána az ő fejét a bicepszemre húzom, nehogy elgémberedjen a nyaka. Másik karomat testemhez préselem, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Kicsit mocorog fészkelődésemre, közelebb húzódik és átöleli derekamat, végül én is ugyanezt teszem. Úgy néz ki, kényelembe helyezte magát, mert újra mély álomba zuhan, arcára kiülő boldog mosollyal. Végül őt nézve engem is elnyomott az álom.

Arra ébredek, hogy valami piszkálja az arcomat, mire megmozgatom arcizmaimat, erre halk kuncogást hallok. Nehezen ugyan, de kinyitom a szemem és szembetalálom magam egy mosolygó Markkal.

- Jól szórakozol? - Kérdezem tőle nyúzott hangon, majd megdörzsölöm szemeimet.

- Nagyon! Baj?

- De rossz vagy! - Nevetem el magam, majd elkezdem csikizni, amitől lepottyanunk a földre, és ő rajtam landol.

- Déjá vu-m van! - Mondja nevetve, majd a szemembe néz.

Az előbbi mondatától bevillant egy régi emlék, mitől teljesen lemerevedek. Minden jókedvem elszállt, arcom újra felöltötte mindig komor ábrázatát, majd megfogom Mark derekát és leemelem magamról.

- Ezt jobb, ha befejezzük. Menj haza, Mark! - Fordulok el tőle, végül felállok, és az ablakhoz megyek.

- Vee! Ne haragudj! Nem akartam felidézni a múltat. - Jön oda és átölel.

- Menj el, amíg szépen mondom! - Utasítom ridegen, hátra se nézve.

- De Vee!

- Vagy mit akarsz? - Fordulok felé, már tajtékozva. - Oh, szeretnéd, ha behajtanám rajtad az adósságodat? Hát legyen! Ezen ne múljon! Essünk túl rajta! Éppen itt az ideje.

Megragadom derekát, majd íróasztalomhoz irányítom, végül megfordítom és ráhasaltatom.

- Vee, ne! Ne így! - Félelem vegyül hangjába. - Nem akarom.

- Sajnálom, már eddig is túl sokat vártam! - Vágom hozzá mérgesen. - Csináld, amit mondok, és nem fog fájni!

Lerántom a nadrágját és vele együtt az alsóját, látom, hogy remeg a félelemtől, de már nem tudok visszakozni, nem gyengülhetek el. A fiókból előhúzom a síkosítót és egy csomag óvszert. Tökéletes, formás, kerek fenekét széthúzom, és jókora adag síkosítót csorgatok közé. Letolom a nadrágomat, farkamra simítom tenyeremet, és már áll is, mint a cövek. Egyik kezemet rárakom Mark hátára és lenyomva tartom, míg másikkal fenekét simogatom, majd ujjaimat is bekenve végbelét veszem célba. Egy hirtelen mozdulattal felnyomom neki első ujjamat, majd mozgatni kezdem.

- Na hogy tetszik? Ezt akartad nem? - Mondom neki, szinte undorodva.

- Vee, ez nem vicces! Fáj! - Próbál szabadulni, de nem hagyom.

Kihúzom ujjamat és erőset vágok fenekére, így meglátszik rajta kezem piros lenyomata. Erre hangosan felszisszen, és már nyüszíteni kezd.

- Mondtam, hagyd magad előbb szabadulsz!

- Gyűlöllek Vee!

- Ez nem újdonság, már hallottam tőled!

Ujjamat visszavezetem ánuszához, majd két ujjamat helyezem fel, és lassan mozgatni kezdem.

- Nagyon jól tágulsz? Talán nem is én vagyok az első? - Gúnyolódom. - Mekkora csalódás! A kis Mark, a család kedvence is ennyire perverz lenne? Hmm?

- Fogd be Vee, és inkább csináld! Legyünk túl rajta. - Hangjába fájdalom és büszkeség keveredik.

- Te kérted! Ne engem szidj!

Nem kínlódok tovább a felkészítéssel, farkamra markolok, rántok rajta még párat és lyukához igazítom, majd egyetlen döféssel testébe hatolok, teljesen elveszve benne. Felsikít fájdalmában és az íróasztal szélébe kapaszkodik. Megsajnálom szegényt, és várok egy kicsit, hogy alkalmazkodni tudjon. Miután megszokott, ráhajolok, és a vállába kapaszkodok, majd elkezdek benne rendületlenül mozogni. Hallom, ahogy sír, nem vagyok benne biztos, hogy a fájdalom miatt, vagy a lelki sérülése miatt. Az biztos, ha eddig volt bármi gyenge érzelme felém, az most porrá vált. Nem bánom, nem bánhatom! De nem tudom visszatartani lelkem fájdalmát, Markkal az én szívem is fáj, és tisztában vagyok vele, most vesztettem el mindent, ami nem is volt az enyém.

Elemelkedek hátától, már nem akar szabadulni, csak hagyja, hogy tegyem a dolgom, minden ellenállás nélkül. Örömmámorban úszok, ahogy farkam ki-be mozog benne. Sose gondoltam volna, hogy ennyire élvezetes lesz együtt lenni vele. Bárcsak mások lennének a körülmények! Legszívesebben addig dédelgetném, míg el nem élvez, de ezen talán tudok segíteni. Lenyúlok farkához, és meglepődve tapasztalom, hogy izgalmi állapotban van. Ez hihetetlen! Megkínzom, és mégis élvezi, talán ennek tudatában kicsit megkönnyebbülök. Rámarkolok farkára és csípőm rendíthetetlen ütemére verni kezdem. Már jólesően nyög, nyöszörög, azt hiszem elkapta az érzést. Másik kezemmel csipőjébe kapaszkodok és szorosan tartom. Hangosan csattog az összeütköző testrészünk, a levegőt a fülledt szex illata lengi be. Most Markra összpontosítok, azt akarom, hogy elmenjen, és rövid időn belül hangosan remegve elélvez. Elégedetten nézem végig izzadtsággyöngyökkel borított testét, hallgatom a kielégüléstől hangos lihegését. Most már a saját örömöm hajszolásával foglalkozhatok. Másik kezemmel is a csípőjébe kapaszkodok, majd hátára hajolok, és vállába mélyesztem fogaimat, mire felkiált. Végignyalom gerincének vonalát, majd pár erős döfés kíséretében hatalmasat élvezek Mark testébe, még jó, hogy óvszer van rajtam, nem tudná, hogy takarítsa ki magát. Pár utórengést követően kihúzódok belőle, majd lehúzom a gumit és csomót kötök rá, végül kidobom a szemétbe.

Felhúzom a nadrágomat, mint aki jól végezte dolgát, majd Markhoz hajolok, aki még mozogni se mer.

- Milyen érzés gusztustalannak és undorítónak lenni, hmm? Egy perverznek? Egy visszataszító kis buzinak? - Kérdezem tőle viszolyogva. - Nos hát, azt hiszem, most már tudod mit éreztem akkor! - Nevetek gúnyosan.

- Vee! Csak ezért tetted ezt velem? - Egyenesedik fel és potyogni kezdenek könnyei. - Mert gyerekként olyanokat mondtam, ami meggondolatlanság volt? - Most már kiabál velem.

- Igen. - Vonok vállat. - Ennyi járt neked. Most már tudod milyen érzés. Egálban vagyunk, nem tartozol semmivel. - Mondom neki gúnyosan.

- Gyűlöllek! Mindig is gyűlöltelek, és mindig is gyűlölni foglak!

- Jól jegyezd meg, amit most mondok neked. A kimondott szónak, súlya van. - Sóhajtok. - Bármit is mondasz, az előbb vagy utóbb vissza fog ütni rád, mint ahogy most megtapasztaltad.

- Vee... - Rogy le az asztal mellé, és arca már teljesen könny áztatta. - Sajnálom, annyira sajnálom!

- Fogd! - Nyújtok felé egy doboz zsepkendőt. - Rakd rendbe magad, és aztán menj haza. Nincs szükségem rád. - Vetem oda hanyagul.

- Gondolom, szedjem össze a holmijaimat is. - Szipog.

- Mint mondtam, a munkát nem keverem a magánüggyel. Ha el tudod különíteni, felőlem nincs akadálya a közös munkának. Nem foglak emlékeztetni soha arra, ami itt történt, csak ha te akarod.

Megkeményíti magát és feláll, majd nehéz járással elindul az ajtó felé, de még visszaszól.

- Hétfőn találkozunk! És Vee... - Néz szomorú szemekkel a dohányzóasztalon lévő a tegnap esti maradványainkra, majd fájdalmas grimasszal néz a szemembe. - Boldog szülinapot! - És ezzel távozott.

Szívemre szorítom a kezemet, mert belehalok, annyira fáj, és a sírás kerülget. Meg kellett tennem, megfogadtam magamnak, és nem tágíthattam! Most, hogy megtettem, ürességet érzek legbelül, nem pedig megbékélést. Ezután minden meg fog változni, nem fog rám olyan édesen nézni, nem bújik hozzám, mint egy kiscica, és nem csókol puha ajkaival vágyódóan. Jól leszek, el fogom felejteni ezt az egészet, és nem fogok rá gondolni. Véletlenül se fog beugrani a kép, ahogy meggyötört, könnyáztatott arccal néz fel rám, és ahogy végtelen csalódottság költözik gyönyörűen csillogó fekete szemében. Viszont a fájdalomból ítélve, a régi érzések újra felbukkantak, de lehetetlenné tettem minden lehetőséget. Tovább sajnálom magam, de abba kell hagynom, bármilyen gyötrelmes is, túl kell lépnem. Megemberelem magam és néma könnyekkel szememben elkezdtem kitakarítani utánunk az irodámat. Eddig se voltak fantasztikus szülinapjaim, de ez, ez volt a legszebb és egyben legszörnyűbb életem során.

Gyorsan eljött a hétfő reggel, és nagy odafigyeléssel készültem el. Mindennek tökéletesnek kell lennie, felvettem a legközönyösebb álarcomat, és bementem az irodába. Mindenki boldogan mosolygott, kedvesen köszöntek, de nem tudtam elviselni, olyan voltam, mint egy pokróc. Nem akartam senkivel se beszélni, így hát magamra zártam az irodaajtómat. Mivel látták rajtam, hogy nem éppen felhőtlen a hangulatom, nem zavartak kérdéseikkel. Azt se tudtam, hogy Mark betartotta-e az ígéretét, és jött-e dolgozni. Féltem megkérdezni, mert mi van, ha nem jött? Ebbe belegondolni se akartam! Csak hadd lássam, nekem ennyi is elég. A délelőtt folyamán percenként néztem az ajtóra, vártam, hátha belép mosolyogva, és azt mondja, nem történt semmi baj, de nem tette. Délutánra teljesen elcsüggedtem és a munkába temetkeztem. Ha dolgozok, nem gondolkozok, ez a legjobb benne. Mindig is ezt csináltam, tanulásba, munkába mindig valami elfoglaltságba temetkeztem. Egyszer csak nyílt az ajtó, de nem néztem fel, azt gondoltam Nuea merészkedett be az oroszlán barlangjába, de nem ő volt, hanem Mark.

- Uram, folytathatjuk a tanulást? - Kérdezi minden érzelem nélkül.

Arca kissé színtelen, szeme fénytelen, ajka elvesztette kedves mosolyát. Némán bólintok, és jelzem, hozza a széket. Kicsit megnyugodtam, legalább nem hagyott el, vagyis nem engem, hanem a vállalatomat. Kissé arrébb húzódtam, hogy kényelmesen elférjen mellettem, és véletlenül se kelljen hozzám érnie. Ha eddig nem undorodott tőlem, akkor a hétvége után ez már biztosan nem mondható el róla.

- Kezdhetjük? - Kérdezem szobor merev arccal, de ránézni nem mertem, mert a tekintetem mindent elmondott volna helyettem, és azt nem akartam.

- Hallgatom. - Feleli.

Így hát belekezdtünk, nagyon jól haladt, érdekes kérdéseket feszegetett és mindent alaposan el is magyaráztam neki. A nap végére mindketten elfáradtunk, így elköszönt és távozott. Az ajtóban összefutott Nueaval, köszönt neki és kilépett.

- Vee nem jössz velünk? Megyünk vacsorázni? - Kérdezi kedvesen.

- Nem köszönöm, van még mit csinálnom. - Felelem morcosan.

- Rendben, értem. Meddig maradsz? - Érdeklődik, de meglátom szemében az aggódást.

- Ha úgy érzem, ígérem, haza fogok menni. Most menjetek, érezzétek jól magatokat. - Biztatom, majd még hozzáteszem. - Markot is vigyétek, szüksége van rá.

- Úgy lesz főnök! - Hagyott magamra.

És ez így ment egész héten, és a következőn is. Csak dolgoztam és dolgoztam, ha kellett Markot tanítottam, de már adtam neki apróbb feladatokat is, amit remekül teljesített. Ebben a két hétben egyre rosszabbá vált a hangulatom, aminek a többiek itták meg a levét. Így elértem, hogy Nuean kívül senki se akarjon hozzám szólni. Még Yiwaat is magamra haragítottam valami semmiséggel. Egyedül Markot kíméltem, nem akartam, hogy még jobban megbántsam, elég volt, amit kapott tőlem. Végül elértem, hogy két hét alatt teljesen túlhajtottam magam, nem ettem alig ittam, csak a munkával haladtam, teljesen zombi üzemmódba kapcsoltam. Péntek délutánra annyira kikészítettem magam, hogy amikor fel akartam állni, a lábaim feladták a szolgálatot és összeestem, szemem előtt elmosódtak a képek és elájultam. Az az utolsó emlékem, hogy Mark felettem térdel és kétségbeesetten szólongat, de már válaszolni nem tudtam, elnyelt a néma jótékony sötétség.