Vee

Azt mondani, hogy meglepődtem, az enyhe kifejezés lenne. Teljesen ledöbbentem, lemerevedtem, és megszólalni se tudtam. A telefonomat leraktam a mellettem lévő kis polcra, majd beljebb merészkedtem a nappaliba, Markot magam után húzva.

- Nocsak, nocsak... valakinek elakadt a szava. - Mosolyog rám a kanapén ülő személy.

- Te mit keresel itt? - Hallom meg Mark dühös hangját. - Hogy jutottál be?

- Volt egy kis segítségem. - Teszi keresztbe lábát, majd ujjai között forgat egy kulcskártyát. - Hát így kell fogadni a vendégeket?

- Miféle vendégeket? - Jön meg a hangom. - Sose hívtalak meg.

- Kedves Vee! Mégiscsak a rokonod vagyok! - Rebegteti meg pilláit. - Kérlek, üljetek le!

Ez nem kérés volt, inkább parancs, de eszem ágában sincs teljesíteni kérését, mire a két fogdmegje a hátunk mögött terem, és odavezet minket a kanapéhoz, és leültetnek minket. Kényelmetlenül érzem magam, mivel csak egy törölköző fedi altestemet, ahogy Markét is.

- Nem válaszoltál Mark kérdésére. - Szúrom oda neki.

- Mit is keresek itt? - Érinti meg mutatóujjával állát. - Elvégezni a munkát, mit a többiek nem tudtak.

- Mégis miről beszélsz? - Kérdezi Mark.

- Jaj, olyan butuska vagy! - Áll fel, majd odamegy Markhoz, és tanulmányozni kezdi, amitől kiráz a hideg. - Vee igazán az utamban áll. Minden bajom fő okozója, így megszabadulok tőle, és tőled is.

- Tőle miért? Nem ártott neked! - Emelem meg hangomat, majd Mark térdére teszem kezemet, nem mintha bármi védelmet tudnék neki nyújtani.

- Oh, milyen védelmező tudsz lenni, ha róla van szó! - Simítja meg Mark mellkasát. - Látjátok fiúk, hogy óvja a szeretőjét. - Néz az embereire, kik hangosan és gúnyosan röhögni kezdenek.

- Ne érj hozzá! Vidd onnan a mocskos kezed! - Mondom kemény hangon.

- Tudod Vee, előtted az enyém volt. Mindent tudok róla, ismerem minden négyzetcentiméterét. Tudom milyen, amikor az élvezettől nyög. Ugye Mark? - Hajol le hozzá, és megnyalja a fülét.

- Ploy! Semmit se tudsz rólam! - Húzódik el érintése elől. - Te sose tudtál kiváltani belőlem olyan dolgokat, mint Vee. - Vágja hozzá dühösen.

- Vee...Vee... Vee... Mindig minden róla kell, hogy szóljon! - Kiabálja. - Elegem van belőle!

- Nem ártott neked soha! Minden rosszat magadnak köszönhetsz! - Felesel Mark.

- Ennyire elcsavarta a fejedet ez a semmirekellő? - Szól egyre mérgesebben.

- Nem csinált semmit! Mindent magamtól adtam neki!

- Nézz magadra! Mivé lettél? Teli van a tested foltokkal! Undorító! - Mark hajába túr, belekapaszkodik és hátrafeszíti fejét, majd erőszakosan megcsókolja Markot.

Megpróbálok felkelni, de az emberei erőszakosan visszanyomnak. Lerázom testemről kezeiket, majd türelmetlenül szólalok meg.

- Engedd el! Ne fogdosd! - Utasítom, nem mintha megtehetném.

Rám néz agresszív tekintettel, és akkora pofont lekever, hogy még a fülem is belecseng. Ráadásul az ajkam is felreped.

- Vee! Jól vagy? - Hajol hozzám Mark, és kezei közé fogja államat, majd megvizsgál.

- Nyugi, nincs baj! Nem üt nagyot! - Felelem.

- Majd meglátjuk, mekkorát ütök...pár óra múlva. - Végigmér, majd elfintorodik. - Vegyél fel valamit! Hánynom kell tőled, ha rád nézek!

Indultam volna szobám felé, mire megállított, és fejével Mark felé bökött, hogy menjen, és hozzon ruhát. Pillanatok alatt visszatért, kezében egy melegítőalsóval és pólóval.

- Azt nem mondtam, hogy te is felöltözhetsz! - Förmed rá barátomra.

- De azt se, hogy ne! - Felesel vele.

Gyorsan magamra veszem a ruháimat, és visszaülök a kanapéra, magam mellé húzva Markot is. Nyugtatólag visszahelyezem kezemet térdére, jobb, ha most csöndben marad. Két ekkora szekrénnyel, kik a hátunk mögött őriznek minket, nem biztos, hogy ebben a helyzetben elbírok.

- Szóval, te állsz mindennek a háta mögött? - Kérdezem, bár tudom a választ.

- Mégis mit gondolsz? - Nevet fel. - Persze, hogy én! Legelejétől kezdve, hogy javasoltam Mark szüleinek, hová érdemes elmenniük, ha nagyot akarnak szakítani kártyával. Arról, hogy vesztettek, nos, hát, nem én tehetek! De mint tudjuk, kissé telhetetlen az öreg!

- Miért pont oda küldted? - Értetlenkedik Mark.

- Olyan egyszerű! Tudtam, hogy nem tudnak majd fizetni, és te sem. Azzal is tisztában voltam, hogy pontosan mivel is foglalkoznak azon a helyen. Biztos voltam benne, hogy elvisznek szexmunkásnak, ami elégtétel lett volna számomra, de nem! Veenek közbe kellett szólnia! Miért nem tudott megülni a fenekén, most az egyszer?! Nem, neki közbe kellett szólnia! - Áll fel, és összevissza járkál a lakásban őrjöngve.

- Miért rajta akartad kitölteni a bosszúdat? Nem ártott neked! - Vágom fejéhez, mi nem nagyon tetszett neki.

Fel se tudtam fogni mi történik, már a földön hevertem, és gyomorszájon rúgtak, amitől csillagokat látok.

- Mondtam, hogy beszélhetsz? - Kérdezi fellengzős hangon. - Amúgy, ő sem annyira ártatlan ám!

- Mire gondolsz? - Nyögöm neki a földön fetrengve, mire Mark odakuporodik mellém, és a fejemet ölébe hajtja, és némán sírva simogatja hajamat.

- Mindig is téged pártolt! Csak körülötted forgott az élete, mintha én nem is léteznék. Majd mikor összejöttünk akkor se rám koncentrált, mindig csak te, te és te... Elegem volt az irántad érzett szerelméből. Gyomorforgató volt már akkor is.

- De hát nem is szeretett! - Jelentem ki.

- Mekkora idióta vagy te is! Istenem! - Kacag fel. - Folt a zsákját megtalálta! Mindig is téged szeretett, te kis butus! Csak még ő se tudta! Ez volt a legjobb az egészben! Elvettem tőled, ami mindig is a tiéd volt, és még csak nem is tudtál róla.

- Bosszút álltál rajta, nem tartozik neked semmivel! Engedd el, kérlek! Könyörgöm. - Mire újabb rúgás éri oldalamat.

- Ne bántsátok! - Nyűszít fel Mark mellőlem.

Teljesen figyelmen kívül hagyja Ploy, úgy válaszol nekem.

- Nem lehet, neki is meg kell halnia. - Mondja szenvtelen hangon, majd megáll, és a körmét kezdi el piszkálni.

- Miért kellene? - Kérdezem értetlenül. - Szeretted őt!

- Igen, szerettem! De mit ért a szerelmem? Csak hamu volt a szélben. Ennyi, semmi több. És azt se felejtsük el, hogy ha meghal a családod fog örökölni mindent, vagyis én! - Nevet fel.

- Elment az eszed! - Döbbenek meg. - Mikor lettél ilyen alávaló?

- Nem nevezném annak! - Mosolyodik el ördögien. - A korral jött, és jó ismeretségeket kötöttem.

- Azt hiszed, nem fognak elkapni? - Kérdezi Mark. - Te leszel az első gyanúsított!

- Ugyan, ne legyél naiv! Ki gondolna egy olyan ártatlan és törékeny lányra, mint én? Senki.

- Ploy, édes drága Ploy! És még mi vagyunk a buták? - Nevetek fel. - Olyan titok nincs, ami ne derülne ki!

- Állítsátok fel! - Utasítja embereit, kik nagy nehezen felráncigálnak. - Azt te már nem fogod megtudni!

- Mit akarsz csinálni? - Kérdezem. - Itt nem végezhetsz velem, túl sok lenne a bizonyíték.

- Szerinted nem tudom? - Förmed rám. - Mindent elterveztem.

- Ahogy a balesetemet is? - Gúnyosan elmosolyodok. - Akkor is csak félkész munkát végeztél, elszúrtad!

- Vee! Ne húzz fel még jobban! - Jön oda hozzám, és megfogja arcomat, majd körmeit belém mélyesztette. - Ha te nem volnál, most boldog lehetnék!

- Miért kell folyton mást hibáztatni? Nézz magadba. - Köpöm a szavakat, mert már nagyon elegem van belőle.

- Fejezd be, nem mondom még egyszer! Vagy itt helyben megölöm a kis barátodat! Vagy... - Fordul Mark felé. - Van egy jobb ötletem. Eladom őt a húspiacon, és akkor mindenféle mocskos ember kényére kedvére eljátszhat vele. Neki úgy is mindegy, hogy férfi vagy nő az illető. - Néz rá gonoszul.

- Mindent neked adok, csak hagyd őt! - Remegni kezdek a dühtől, és próbálom magamat kiszabadítani a szorításból.

Az egyik ember megunja kínlódásomat, és gyomorszájon vág, amitől kétrét görnyedek.

- Vee! - Kiállt fel Mark, megpróbál felállni, de Ploy visszalöki.

- Ne csinálj hülyeséget Mark! - Mondja neki Ploy. - Vagy Vee fogja megbánni! - Fenyegetőzik.

Szól az egyik emberének, hogy kötözzék meg Markot, és ragasszák be a száját. Szegény, próbál védekezni, de nem tud. Néma könnyei végig csordulnak szép arcán, szemei a kétségbeesést sugározzák.

- Ne aggódj Mark! Minden rendben lesz. - Küldök felé egy biztató mosolyt.

Abban a pillanatban hangos dörrenést hallunk a bejárati ajtó felöl, és elszabadul a pokol.

Rengeteg fekete ruhába öltözött készenlétis jelent meg a nappaliban, csőre töltött fegyvert tartva kezükben. Mark döbbenten húzza meg magát az egyik sarokban, nem tudja, mi történik.

- Én mondtam, hogy semmi se marad titokban! - Nevetek Ployra.

Válaszolnia se volt ideje, mert az egyik fekete ruhás megszólalt.

- Tegyék fel a kezüket, le vannak tartoztatva!

- Az nem lehet! - Riad meg Ploy. - Én ártatlan vagyok, ők a hibásak! Mutat a két emberére! Kényszerítettek!

- Nem mondjuk még egyszer, kezeket fel! Maga is hölgyem! Bizonyítékunk van maga ellen!

- Nem lehet, nem csináltam semmit.

A tömeg mögül egyszer csak előáll Khun Krusong nyomozó, majd büszkén sorolni kezdi.

- Hölgyem, most letartoztatjuk önt és az embereit, gyilkossági kisérletért, emberrablásért, és emberkereskedelemért, nyújtsa előre a kezét.

Még gyorsan felsorolja a jogaikat, majd előveszi a bilincseket, hogy felhelyezze. Engem már elengedett a két szekrény, csuklójukon már kattant is a bilincs, majd elvezették őket. Amikor unokatestvérem felé fordulnak, Ploy úgy tesz, mintha megbotlana, és nem tudom honnan, de egy pisztolyt húz elő.

- Ne közelítsenek, vagy lövök!

- Hölgyem! Tegye azt le, ne súlyosbítsa a helyzetét!

Mondanom se kell, minden fegyver rá irányul, kissé feszült lesz a helyzet, én is csak kapkodom a tekintetemet.

- Mondom! hagyjanak elmenni! Vagy lelővöm Veet! - Irányítja felém a pisztolyt.

Mindenki megtorpan egy percre, de nem engedik le a fegyvereket. Ploy látja, hogy reménytelen a helyzete, kész feladni mindent, és akkor, abban a pillanatban meghúzza a ravaszt, és én csak a fegyver dörrenését hallom. Minden káoszba fullad, emberek rontanak Ployra, valaki a földre ránt, és hirtelen minden elsőtétül.

Nem kell sok idő, hogy magamhoz térjek Mark karjaiban, és kérdő tekintettel nézek Khun Krusong nyomozóra. Közben sikeresen ülő helyzetbe tornázom magam.

- Nincs semmi baj Khun Vivis! - Mosolyog rám. - A fenyegetés elhárult, ül le mellénk a nyomozó.

- Mégis mi történt? - Kérdezem tőle.

- Szerencsére a golyó célt tévesztett és a falba csapódott. Az embereim lerántották magát a földre, és az eséstől beverte a fejét, amitől elájult.

- Ploy-al mi lett?

- Elvitték az embereim. Most már minden rendben lesz! A veszély elhárult. Az embereim elvégzik a helyszínelést, később kérem, jöjjenek be a kapitányságra vallomást tenni.

- Mégis hogyan kerültek ide? - Kérdezi Mark értetlenül.

- Khun Vivis nem tette le a telefont. Így hallottam, hogy bajban vannak. Gyorsan bemértük a telefonját, és már indultunk is. Közben rögzítettük az itt elhangzottakat, bizonyíték céljából.

- Köszönjük szépen nyomozó! - Mosolyog rá Mark. - Nem is tudom, mi történt volna, ha nem jönnek!

- Ezen jobb nem is gondolkodni. - Áll fel a nyomozó. - Most pedig, ha megbocsátanak, megnézem, hogy haladnak a fiúk.

Ahogy magunkra maradunk, magamhoz húzom Markot, és átölelem derekát, majd vállamra hajtja fejét.

- Vee, annyira féltem! - szipog - Féltem, hogy elveszítelek!

- Most már nyugodj meg, nincsen semmi baj! Minden rendben lesz innentől. - Mosolygok rá, és belepuszilok hajába.

- Megígéred? - Emeli fel fejét, és reménykedő pillantással néz szemeimbe.

- Igen, minden a legnagyobb rendben lesz! - Nézek szemeibe, és tudom, hogy valóra váltom ígéretem, mert mostantól fogva, csak szép dolgok jöhetnek.