Mark

Végtelenül hálás vagyok Vee támogatásáért. Nem is tudom, ha ő nem lenne, mi lenne velem. Valószínűleg valamelyik árokban végezném elvágott torokkal, szüleim adósságai miatt, vagy ami rosszabb, valamelyik vörös lámpás házban callboy-ként.

Azt sose gondoltam volna, hogy a szüleim ennyire le fognak csúszni. Amikor fiatal voltam, csak annyit tudtam, hogy jól menő befektetési vállalkozásuk van, ami minden idejüket felemésztette. Ezért nem is volt idejük felnevelni, foglalkozni velem, vagy bármi más. Ezért volt szerencsém, hogy Vee szülei a szomszédban laktak, és elvállalták, hogy gondozásba vesznek. Az év nyolcvan százalékában velük éltem, a maradékban a szüleimmel, de az se olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Csak akkor vettek elő, mikor kellettem, hogy jó benyomást keltsenek az üzletfeleikben. Különböző rendezvényeken mutogattak, céges nyaralásokra hurcoltak, és ehhez hasonlókra. Sose azért voltak velem, mert szerettek volna. Tudtommal, az is véletlen volt, hogy megszülettem. Nem akartak gyereket, a karrierjük fontosabb volt, illetve egymásért voltak. Ezzel sincs semmi baj, mert nem minden ember való szülőnek, és ők legalább be is látták ezt. A nagyszüleimnek köszönhettem, hogy megtartottak. Rábeszélték a szüleimet, hogy tartsanak meg, hogy legyen majd kire támaszkodniuk öreg korukra. Hát ezt jól benézték, mert tőlem nem várhatnak semmit, az ég világnak semmit. Nem érdemlik meg a törődésemet, gondoskodásomat, szeretetemet. Mert igen, attól függetlenül, hogy milyenek voltak velem, csak a szüleim, és szerettem őket, ragaszkodtam hozzájuk, és folyton bennem volt a bizonyítási kényszer. Csak azért, hogy elfogadjanak, de ez már a múlt. Egyvalakinek kell, hogy elfogadjon, feltétel, szabályok és elvárások nélkül. Vee ezeknek az elvárásoknak maradéktalanul megfelel.

- Jól vagy? - Simogatja hátamat. - Nagyon elgondolkoztál.

- Igen, neked köszönhetően. - Emelkedek el mellkasától, és szemébe nézek. - Sajnálom, amit a szüleim tettek veled, jóvá teszem.

- Ugyan! Rá se ránts! Nem kell jóvá tenni, hiszen már megkaptam tőlük a legnagyobb kincset! - Mosolyog rám.

- Vee, mire gondolsz? - Nézek rá könnyes szemekkel, de ugyanakkor megjelenik ajkamon egy halvány mosoly.

- Te kis butus! Hát rád! Több, mint elég vagy nekem! - Közelebb hajol, és megpuszil.

- Túl engedékeny vagy! - Simogatom meg arcát. - De, ezért szeretlek!

- Remélem, nem csak ezért! - Lök felfelé csípőjével.

- Vee, te olyan rossz vagy! Mindig csak arra gondolsz! - Nevetek fel majd lemászok öléből.

-Valóban? Rossz lennék? - Húzza fel szemöldökét. - Pedig, már azt hittem, hogy kedveled ezt a... részemet is!

- Most inkább magadra hagylak! - Vigyorodok el. - Dolgozzál, van mit csinálnod!

- Mit kapok érte? - Szemei kéjesen villannak.

- Fizetést! - Gyorsan kilépek az ajtón, és mosolyogva behúzom mögöttem.

Imádom, hogy ilyen könnyedén el tudja feledtetni velem a gondjaimat, és segít szebbnek látni a világot. Ez az egyik legnagyobb erőssége, amit úgy szeretek benne. Végül visszamegyek irodámba, és nekiállok a munkám elvégzésének.

Miután hazaértünk a fárasztó nap után, leparkoltunk, majd kiszálltunk a kocsiból. Vee indult volna felfelé a lakásba, de megragadtam a karját és visszahúztam. Nincs kedvem még hazamenni, gyönyörű időnk van, a szél is kellemesen fújdogál.

- Baj van Mark? - Emeli rám kérdő tekintetét.

- Nem, csak sétálni van kedvem. - Mosolygok rá szelíden. - Csatlakozol hozzám?

- Vagy úgy, ez nem kérdés! Gyere, add a kezed. - Megfogja kezemet és ujjaimat összefűzi.

- Vee! Engedj el, még meglátnak minket. - Félénken pillantok rá.

- Engem nem érdekel, más mit gondol. Nekem csak te számítasz! Szóval, indulhatunk? - Vigyorog rám, fülig érő szájjal.

- Akkor induljunk! Merre menjünk? - Kérdezem teljesen felélénkülve.

- Van a közelben egy park, gyerünk oda! - Mondja kedvesen.

Arra vesszük az irányt, de olyan fura érzésem van, mintha folyamatosan figyelnének. Párszor hátrafordulok, de nem látok semmi gyanúsat. Biztos, csak beképzelem, rázom meg fejemet, és boldogan pillantok barátomra.

- Jól érzed magad? - Kérdezi.

- Igen, nagyon! - Húzom ki magam mellette. - Ott vagyunk már?

- Egy pillanat, befordulunk a sarkon és ott is leszünk. - Mosolyog rám.

- Kapok fagyit?

- Akár az összeset is megkaphatod! - Feleli.

- Nekem van a legjobb pasim!

- Erre csak most jössz rá?

- Neeem... Mindig is tudtam!

Közben befordulunk a sarkon, és már csak egy gyalogátkelőhely választ el minket a parktól. Éppen piros a lámpa, így várunk egy kicsit, majd mikor zöldre vált, elindulunk. Éppen időben veszem észre a gyorsan közeledő autót, hogy Veet vissza tudjam rántani.

- Ez egy hajszálon múlott! - Sóhajt fel.

- Még szerencse, hogy veled voltam! Miért kell így hajtani? - Dühöngök.

- Mert az emberek csak rohannak, nem figyelnek oda! Mintha ez a pár perc jelentene is valamit! - Forgatja fejét.

- De itt vagyok veled, és megvédelek!

- Te leszel az én hősöm? - Nevet fel. - Nem túlzás ez?

- Vee, én vagyok a mindened! Akkor a hősöd miért is ne lehetnék? - Nézek rá tágra nyitott szemekkel.

- Legyen, feladom! - Nevet fel.

Végül csak beértünk a park területére, gyönyörűen zöldellő pázsit fogad, mindenhol hatalmas lombú fák nőnek, gyerekek rohangálnak körbe-körbe nevetve. Olyan békés és meghitt környezet, régen volt ilyenben részem. Érdekes, hogy senkit se érdekel, ahogy kéz a kézben sétálunk, mintha ez olyan természetes lenne, ezért kicsit megnyugszok. Nem azért, mert zavar vagy valami hasonló, csak nem szeretném, ha rólunk csámcsognának. Viszont semmi pénzért nem engedném el a kezét, látom, mennyire boldoggá teszi ez az apró gesztus.

- Nézd, ott a fagyis! - Hívom fel figyelmét.

- Gyere, menjünk, vegyünk! - Kezd el húzni a fagyit árusító bódé felé.

Mikor odaérünk, illedelmesen köszönünk, majd Vee megkérdezi, hogy milyen ízesítésűt kérek.

- Vaníliát, csokit és kókuszt kérek!

Kiméri az eladó a gombócokat, majd felém nyújtja, amiért csillogó szemekkel nyúlok. Vee is választ, lime, vanília és sárgadinnyéset kér. Mikor ő is megkapja, kifizeti és elindulunk egy pad felé, és helyet foglalunk. Csendben elfogyasztjuk, de nem veszem észre, hogy maszatos vagyok, így elővesz egy zsebkendőt és felém fordul, majd letörli.

- Úgy eszel, mint a gyerekek! - Nevet fel.

- Nem is igaz! - Ellenkezek jókedvűen.

- Ha te mondod! - Hagyja rám. - Gyere, ideje indulnunk, fáradt vagyok!

Igaz is, elfelejtettem, hogy még mindig nem nyerte vissza teljes erejét. Teszünk még egy kört a parkban, és utána elindulunk hazafelé. Megint az az érzésem támad, hogy figyelnek, ez már kezd kényelmetlen lenni.

- Vee, te nem érzed úgy, mintha valaki figyelne? - Kérdezem óvatosan.

- Már egy ideje észrevettem én is. - Néz szét. - Csak nem látok senkit se.

- Akkor jó, már azt hittem megbolondultam. - Mondom komolyan.

- Nem, dehogy. Ha hazaérünk fel is hívom a nyomozót. - Szorítja meg kezemet.

Sietősre vettük lépéseinket, így gyorsan haza is értünk. Végre a biztonságos négy fal között vagyunk, itt nem leskelődik ránk semmilyen veszély. Leveszem a cipőmet, majd beljebb sétálok.

- Vee, nem megyünk el fürdeni? - Kérdezem.

- Ketten? - Néz rám jelentőségteljes tekintettel.

- Naná, utána is ráérek felhívni a nyomozót! - Húz be a fürdőszoba felé.

Ledobáljuk a ruháinkat, és beállunk a zuhany alá. A vizet kellemes hőmérsékletűre állítom, és élvezem, ahogy a cseppek beterítik testemet. Érzem, ahogy Vee karjai átölelik derekamat, és magához húz. Hátam nekifeszül kemény mellkasának, állát vállamra teszi, és elvagyunk így egy darabig. Egy idő után elenged és tusfürdőt nyom kezeire, majd elkezdi hátamat dörzsölni, mire én karjaimmal megtámaszkodok a zuhany falán. Néha érzékeny pontomat érinti, mitől kéjesen felsóhajtok.

- Vee, ezt ne csináld!

- Miért is ne? - Suttogja fülembe.

- Mert, mert... - Nem találom a szavakat, minden érintésére felizzik bőröm.

- Látod, hogy nincs is kifogásod ellene! - Fordít meg, majd éhesen ajkaimra tapad.

Átkarolom nyakát, és ugyanolyan intenzitással viszonzom csókját. Egyik kezemet lecsúsztatom izmos karján, majd áttérek lapos hasára, végül felfelé bordáin haladok. Ujjaimmal minden egyes bordát játékosan kitapintok, végül tenyeremmel beterítem mellkasát, és érzem alatta a megkeményedett mellbimbót. Izgatottan sóhajt fülembe, és belesúgja, mennyire kíván.

Hirtelen Vee telefonja megszólal, és rendületlenül csörög, nem akarja abbahagyni. Amint elhallgat, újra csörögni kezd, és ezt kétszer háromszor megismétli.

- Fel kellene venned! - Suttogom kelletlenül. - Ezt később is be tudjuk fejezni, biztos nagyon fontos dolog miatt keresnek.

Bosszankodva lép ki a tus alól, maga köré teríti a törölközőt, és duzzogva nyúl a telefonért.

- Ki volt az? - Érdeklődöm.

- Khun Krusong nyomozó. - Néz rám értetlen tekintettel. - Vajon mit akarhat?

- Hívd vissza, biztos fontos! - Mondom neki, miközben én is kijövök a zuhany alól.

Éhes tekintetét végigvezeti rajtam, majd lemondóan szemembe néz.

- Nem lehetne előbb? - Vigyorodik el.

- Nem! Hívd vissza! - Utasítom. - Utána kapsz egy kis jutalmat.

Erre valamivel jobb kedvűen tárcsázni kezdi a számot, majd elindulunk a nappali felé, de út közben megáll és beszélgetni kezd.

- Jó estét nyomozó keresett. Miben segíthetek?

- ...

- Igen, pár furcsaságot mi is észleltünk.

- ...

- Mintha valaki folyamatosan követne.

- ...

- Igen, és ma délután majdnem elütöttek.

- ...

- Rendben, úgy lesz nyomozó.

- ...

- Köszönöm.

Ahogy beérünk a nappaliba, mind a ketten lefagyunk az előttünk lévő látványtól.

- Sziasztok, fiúk! Már vártunk benneteket....