Vee

Beinvitálom újonnan érkezett vendégeinket a nappaliba, majd hellyel kínálom őket.

- Kérnek esetleg egy italt? - Veszi át a házigazda szerepét Mark, ami megmosolyogtat, és felettébb büszkévé tesz.

- Nem, köszönjük. - Feleli Khun Krusong nyomozó. - Szeretnénk feltenni önnek pár kérdést a balesetével kapcsolatban.

- Persze, semmi akadálya, de attól tartok, nem tudok sok újdonságról beszámolni.

- Attól azért mi feltennénk pár kérdést. - Mondja Khun Naksodsi nyomozó.

Mark leül mellém, majd összefűzi ujjainkat. Szerintem fél attól, hogy mit is fog hallani, ugyanis érzem, ahogy izzad tenyere, és néha meg-megrezzen keze. Ezért nyugtatásképpen megszorítom, és bátorító mosolyt villantok rá.

- Akkor várom kérdéseiket. - Mondom kedvesen.

- Kérem, mesélje el, pontosan mi is történt azon a napon. - Kéri Khun Krusong nyomozó.

- Aznap egy sikeres üzleti megbeszélésről jöttem hazafelé Csanthaburiból. Éppen Nuea barátommal beszéltem, mikor figyelmes lettem egy sötét autóra, olyan érzésem volt mintha követne.

- Ezt pontosan hol vette észre?

- Már majdnem a Devahastin hídhoz értem. Kicsit lelassítottam, és le tudtam olvasni a rendszámot, amit elküldtem Nueanak, hogy nézzen utána.

- Nem akarta önt megelőzni az autó?

- Nem, érdekes módon, ahogy érzékelték a lassítást, ők is lassítottak.

- Értem, ez a rendszám volt? - Tart felém egy papírlapot.

- Azt hiszem, de már nem emlékszem. A barátomnak biztosan megvan a telefonjában.

- Rendben, kérem, folytassa.

- Ahogy felértem a hídra, a szembejövő forgalomból áttért az én sávomba egy kamion.

- Mit gondol, véletlenül történt?

- Nem, határozottan nem. Pontosan felém tartott, nem korrigált, nem rántotta el a kormányt, és még csak nem is lassított.

- Ön miért nem fékezett?

- Mert nem tudtam. A mögöttem lévő autótól nem tudtam.

- Értem, esetleg még valamire emlékszik?

- Sajnos ennyi, többre nem emlékszem. A barátom említette, hogy kihallgatták a kamionsofőrt. Esetleg tőle megtudtak valamit?

- Folyamatban van a nyomozás, addig semmilyen információt nem áll módunkban kiadni.

- Persze, megértem. -Hajtom le fejemet. - Önök szerint baleset volt?

- Nem úgy gondoljuk. - Feleli Khun Krusong nyomozó. - Tud esetleg olyan személyről, aki haragszik önre? Volt valakivel komolyabb vitája?

- Nem tudok ilyesmiről. - Felelem tétován.

- Vee, dehogynem! - Szól közbe Mark. - Ott voltak a szüleim, illetve Ploy is.

- Mi történt pontosan? - Kérdezi Khun Krusong nyomozó.

- Semmiség. - Mondom őszintén.

- Majd én mondom! - Jelenti ki Mark. - Te jelentéktelennek tünteted fel, pedig nem is az!

- Hallgatom. - Veszi elő jegyzettömbjét a nyomozó és már jegyzetelne is.

- Az úgy volt, hogy édesapám nagy tartozást halmozott fel, amit nekem kellett volna kifizetnem. Vee átvállalta a költségeket, de irtunk egy szerződést, melyben lemondanak rólam, vagyis inkább kitagadnak, hogy a továbbiakban ne lehessen semmit se rám terhelni. Illetve kötöttünk egy házassági szerződést is.

- Mármint ön és Khun Vivis? - Kérdezi a nyomozó szenvtelenül.

- Igen, így történt! - Feleli büszkén Mark, majd kihúzza magát.

Legszívesebben agyongyömöszölném érte, azért, mert így kiállt a kapcsolatunk mellett. Kedves mosolyt villantok rá, megszorítom kezét, és a nyomozók felé fordulok.

- Még valakiről tudnak?

- Esetleg még Ploy, az unokahúgom. Vele volt egy komolyabb összetűzésem.

- Mi volt a probléma?

- Engem hibáztatott, amiért rosszul ment férjhez. Igaz, volt benne részem, de a végső döntést ő hozta meg. - Felelem őszintén.

- Milyen része? - Kíváncsiskodik tovább.

- Egy ismerősömnek pénzt adtam kölcsön, hogy tehetősebbnek tűnjön. Ráadásul írtak egy házassági szerződést is, ami nem Ploynak kedvez.

- Rendben. Azt hiszem, ezen elindulhatunk. - Állnak fel, és felém nyújtanak egy névjegykártyát. - Khun Vivis, ha bármi eszükbe jutna, kérem, hívjanak fel. Köszönjük, hogy szántak ránk időt.

- Ez csak természetes. Úgy lesz, nyomozó! - Kisérjük ki őket, majd elköszöntünk és távoztak.

Egy hét telt el, mióta a nyomozók nálam jártak. Azóta nem hallottunk felölük, ez kissé nyugtalanít, mivel nem tudom, pontosan mire is számítsak. Nem akartam Markot ezzel terhelni, de ha egyszer megpróbálták, ki garantálja, hogy másodjára nem fogják. Nem félek, félreértés ne essék, csak aggódom, nehogy akkor történjen valami, mikor Mark is velem van. Egyszerűen csak őt féltem, de ez természetes. Bármikor, amikor kiléptünk az utcára alaposan körülnéztem, nincs-e fenyegetés a közelben. Már lassan azt gondolhatják rólam, hogy paranoiás vagyok.

Voltunk kontrollvizsgálaton is, és engedélyezték, hogy visszatérjek fokozatosan a munkához. Ma van az első munkanapom, mindjárt belépek az ajtón, de előtte nagy levegőt veszek, és mosolyt erőltetek arcomra. Mark megszorítja kezemet, majd félénken bólint, hogy nincs semmi baj, mindenki nagyon aggódott értem. Közelebb hajolok, és a fülébe súgom:

- Szeretlek!

- Én is téged! - Pipiskedik egy kicsit, és puszit nyom arcomra. - Gyere, már várnak!

Azzal belépünk, és mindenhol boldog arcokat látok, némelyik kollégám hangos ujjongásban, éljenzésben törnek ki.

- Köszönöm szépen a meleg fogadtatást, és hogy aggódtatok értem! - Mondom mosolyogva. - Minden rendben, jól vagyok, és boldogan vetem bele magam a munkába!

Yiwaa a nyakamba ugrik, visítva üdvözöl, és jól megszorongat, Nuea nem különben, jól megveregeti hátamat.

- Úgy örülünk, hogy visszatértél! Hiányoztál! Ez a hely nélküled nem volt ugyanolyan! - Hüppög nyakamba Yiwaa.

- Nekem is hiányoztatok! Nem is tudod mennyire! - Ölelem meg.

- Végre van kit piszkálnom! - Mondja Nuea. - Yiwaaval kellett beérnem, de megsúgom cseppet sem volt szórakoztató!

- Most miért mondasz ilyet? - csap vállára Yiwaa.

- Mert ez az igazság! - Feleli neki Nuea. - Egyébként Vee, az asztalodra készítettem pár anyagot átolvasásra, ha megvagy vele, kérlek, szólj és átbeszéljük!

- Rendben, köszönöm! - Mondom. - Most pedig munkára! Van mit behoznunk!

Fejemmel biccentve útjára indítom barátaimat, majd megindulok irodám felé Markkal a nyomomban. A dohányzóasztalomon egy hatalmas gyümölcskosár fogad, amit a munkatársaimtól kaptam. Jó érzéssel tölt el, hogy hiányoztam nekik, és aggódtak értem.

- Nagyon kedvesek! - Mosolyodom el.

- Igen, tényleg azok! És tényleg nagyon odavoltak miattad! - Említi meg Mark.

- Szerinted este melyiknek vesszük hasznát? - Kérdezem. - A szőlőt vagy az epret?

- Hmm... Esetleg mindkettőt? - Néz rám csillogó szemekkel.

- Olyan kis huncut vagy! De legyen, azokat hazavisszük! - Kiveszek a kosárból pár szem narancsot, majd odaadom Marknak. - Ezeket edd meg reggelire! Kell a vitamin!

- Igenis, értettem! _ Vigyorog rám széles mosollyal. - Én most megyek, ha segítség kell, tudod, hol találsz! - Kacsint, majd egy röpke csókot lehel ajkamra és távozik.

Az őrületbe kerget ez a fiú minden tettével. Annyira gondoskodó, odafigyelő, szerető és nem utolsósorban kéjvágyó. Majdnem lekörözi az én étvágyamat, de csak majdnem! Abban sose fog felülmúlni, mert elég csak rápillantanom, és már be is indul fantáziám.

Odasétálok az asztalomhoz, amin egy hallom papír van, és nekikezdek az átnézésének. Közben szidom Nueat, mert ő azt mondta, hogy nincs sok munka. Ha neki ez kevés, akkor mi lehet a sok? Nem baj, szépen lassan átnézek mindent, nem kapkodom el. Teljesen megfeledkezem a külvilágról és csak a munkára koncentrálok.

- Vee, keresnek. - Kopog be ajtómon Yiwaa. - A nyomozó urak vannak itt.

- Engedd be őket. - Állok fel, és eléjük megyek, hogy megfelelően fogadhassam őket.

A két nyomozó besétál, illően üdvözölnek, amit viszonzok is.

- Kérem, foglaljanak helyet. - Mutatok a kanapéra, én pedig helyet foglalok a fotelba.

- Köszönjük. - Mondja Khun Krusong nyomozó, majd helyet foglalnak.

- Egy kávét esetleg vagy valami más innivalót? - Kérdezem.

- Nem kérünk. - Köszöni meg kedvesen.

- Esetleg segíthetek valamiben? - Kérdezem, mert nemigen tudom, miért jöhettek.

- Igen, de ha megtenné, ide tudná hívni Khun Masa urat?

- Természetesen, egy pillanat. - Állok fel, odamegyek az asztalomhoz, tárcsázom, és mikor felveszi, szólok neki, hogy jöjjön át.

Visszaülök helyemre, és ujjaimmal a fotel karfáján dobolok, mikor Mark megérkezik. Tétován körülnéz, nem tudja mire vélni a helyzetet, mint ahogy én se. Köszön a nyomozóknak, majd mellém húzza a másik fotelt és helyet foglal.

- Uraim, akkor hallgatjuk önöket. - Mondom a nyomozóknak.

- A nyomozás során felmerült Khun Masa szüleinek neve is. Utánajártunk, és sajnos valóban közük volt a balesethez.

- Az nem lehet! - Kerekedik el Mark szeme. - Mondják, hogy nem.

- A kamionsofőr felismerte őket.

- Őket? Ezt nem értem. - Rossz előérzetem van a dologgal kapcsolatban.

- Khun Masa, a szülei bérelték fel a kamionsofőrt a bűncselekmény elkövetésére.

- Nem, biztos valami félreértés. - Bizonygatja.

- Sajnos nem. Kiderült, hogy újabb adósságot halmoztak fel, és közvetítőként kellett részt venniük. Az a bizonyos személy, akit még nem sikerült kiderítenünk, hogy kicsoda, kifizette a szülei adósságát, és kicsivel többet is, de nem ingyen tette.

- Így lettek a szüleim a közvetítők? - Remeg meg Mark hangja. - Elfogták őket?

- Körözés alatt állnak, de elhagyták az országot. - Feleli Khun Naksodsi. - Gondolom, nem vették fel önnel a kapcsolatot?

- Nem, idejét se tudom, mikor találkoztam velük utoljára. - Hajtja le szemét.

- És ön Khun Vivis? Esetleg hallott felölük?

- Sajnos nem, uram. - Eszembe jut az öltönyös pasi, akivel az adósságot rendeztem. - Egy pillanat!

Állok fel, és az íróasztalom fiókjában kotorászva megtalálom azt a kártyát, amit még tőle kaptam, visszamegyek és átadom a nyomozóknak.

- Ez micsoda? - Kérdezi Khun Krusong nyomozó, és ujjai között forgatja a kártyát.

- Adósságbehajtó. Ő intézte az előző kölcsönt is, esetleg ő szolgálhat információval. - Felelem.

- Köszönjük, most pedig távozunk.

Felállnak és az ajtó felé indulnak.

- Nyomozók!

- Igen? - Fordulnak vissza.

- Köszönjük az információt! Ha esetleg megtudnak valamit, kérem, jelezzék.

- Úgy lesz, viszontlátásra!

Amint becsukódik az ajtó, Mark felpattan, és az ölembe ül, nyakamat átkarolja, és rázkódni kezd a zokogástól.

- Ne sírj most Kedves! - Simogatom hátát. - Nincs semmi baj!

- Vee! Úgy szégyellem magam miattuk! - Szipogja nyakamba.

- Csss... Tényleg nincs semmi baj!

- De igen! Ráadásul nem tudom eldönteni, miért érezzem magam rosszabbul. A szüleim tette miatt, vagy azért, mert valószínűleg soha többé nem látom őket!

- Persze, hogy azért mert nem találkozol velük többet! Mégiscsak a szüleid! Akármilyenek is, attól még szereted őket! - Emelem meg állát és könnyes szemeibe nézek. - Az, hogy mit tettek velem, ne befolyásoljon. Majd a törvény ítélkezik. Viszont attól még a szüleid maradnak, és természetes, hogy aggódsz és szereted őket.

- Vee... De nem kellene így éreznem.

- Butuska! Dehogynem! - Hintek apró csókot könnyáztatta arcának mindkét oldalára. - A szüleid... Ez rendben van.

- Olyan megértő vagy! - Bújik még jobban hozzám. - Annyira szeretlek, meg se érdemellek.

- Te érdemelsz csak meg igazán... Szeretlek. - Simogatom tovább hátát, míg meg nem nyugszik.