Vee

Végre itthon vagyok! Ezt vártam attól pillanattól fogva, hogy felébredtem a kómából. Feszélyezett a kórház, olyan hideg és rideg hely, ráadásul mindent átitatott a fertőtlenítő illata. Szokták mondani, mindenhol jó, de legjobb otthon, és ez mennyire igaz. Ahogy kitárom az ajtót, megcsap az otthon ismerős illata, amit mélyen beszívok. Igen, határozottan erre volt szükségem, mosolyodom el. Kis idő után torokköszörülést hallok a hátam mögül, és hirtelen eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül.

- Beljebb is mehetnél! Nem muszáj az ajtóban ácsorogni!

Hátrafordulok, és egy vigyorgó Markkal találom szembe magamat. Még nem sikerült tisztáznunk a dolgokat, de ez nem az ő hibája, én nem akartam beszélgetni róla, mert féltem az eredménytől. Időt akartam hagyni, hogy lássam, mennyire veszi komolyan, és hagytam időt gondolkodni is.

- Megyek már, megyek! - Beérve a nappaliba ledobom a csomagjaimat a kanapé mellé, és levetem magam rá, majd hátradőlök.

- Vee, nem gondolod, hogy először el kellene pakolni, és utána piheni?

- A doktor ágynyugalmat rendelt el! - Felelem.

- Attól, hogy elpakolsz, még nem lesz semmi bajod!

- De! Még a végén megrántom a derekamat! - Nyafogok.

- Olyan vagy, mint egy gyerek! Nőj már fel! - Vitatkozik.

- Azt mondod, gyerekesen viselkedek? - Állok fel a kanapéról, és felé magasodok.

- Nem tudsz megfélemlíteni! - Bökdösi meg mellkasomat. - Vee, legyél egy kicsit...

Elkapom kezét, majd közelebb rántom, hogy testünk összeérjen, amitől kissé zavarba jön. Élvezem a szituációt, még mindig el tudom érni, hogy teljesen széthulljon magabiztossága. Derekára csúsztatom karomat, és szorosan tartom, nehogy egérutat tudjon nyerni.

- Egy kicsit milyen? - Búgó hangon suttogom fülébe.

- Nem... Nem emlékszem. - Akadozik hangja, arca pedig pirulni kezd.

- Akkor szólj, ha újra eszedbe jutott. - Húzom végig orromat nyakhajlatán, majd hirtelen elengedem, mintha mi sem történt volna.

Fogom a csomagomat, kinyitom és elkezdem szétválogatni a cuccaimat, miközben Mark ott áll lemerevedve. Fütyörészve viszem a szennyest a fürdőszobába, és beindítom a mosógépet. Visszaérve kicsit megszédülök, amit Mark észrevesz, és egyből ott terem mellettem, és megragadja karomat, mit átvet a vállán.

- Gyere! Itt az ideje pihenned! - Kezd el a hálószobám felé terelni.

- Nem szeretnék, jól vagyok!

- Dehogy vagy! - Nyitva az ajtót, és a látványtól annyira megdöbben, hogy elenged, én meg éppen összeesni készülök, de utánam kap, és megtart. - Vee Vivis! Mi ez a rendetlenség?

Az elénk táruló látvány kissé kaotikus, már teljesen elfelejtettem, hogy milyen állapotban hagytam hátra lakásomat. Mikor összevesztünk, kissé megzuhantam, és nem érdekelt semmi. Nem takarítottam, nem ágyaztam be, csak kétségbeesetten fetrengtem az önsajnálat bugyraiban.

- Nem volt időm takarítani, nagyon leterhelt a munka! - Füllentem, nem kell tudnia az igazat.

- Akkor miért nem szóltál a bejárónődnek?

- Tudod, hogy csak ritkán hívom, jobban szeretem magam takarítani a lakásomat.

- Azt látom! - Emeli fel a mellettünk lévő komódról a használt alsómat.

- Ne panaszkodj, majd rendet rakok! Végül is, nekem kell elviselni!

- Csak neked? - Kérdezi, de hangjában érzékelem a sértődöttséget.

- Ez még változhat. - Vetek rá egy békítő mosolyt, amitől kissé meglágyul.

Zavarában ide-oda nézett, majd leültetett a fotelba. Kinyitotta az ablakot, hogy átszellőztesse a szobát, lehúzta az ágyneműt és frisset húzott fel, megigazította az ágyat, összeszedte a szennyest.

- Oké, átmenetileg megteszi. - Jelenti ki, majd felém fordul. - Be az ágyba!

- Nem kellene átöltöznöm előtte? - Állok fel, és gombolni kezdem ingemet.

- De... Azt hiszem... - Kezd el dadogni, ahogy végigpillant rajtam.

Leveszem az ingemet, és odaadom neki, majd lassan a nadrágomtól is megszabadulok. Hallom, ahogy halkan nyel egyet, mi mosolygásra késztet. Felnézek, és látom, ahogy meresztgeti a szemét csupasz testemet tanulmányozva.

- Szerintem fogytam! - Jelentem ki, végignézve magamon. - Szerinted?

- Hát, ahogy én látom... - Közelebb jön, és végighúzza ujjait felsőtestemen. - Ugyanolyan tökéletes vagy, mint eddig! - Reszketegen sóhajtja.

- Valóban? Így gondolod? - Egy arasszal közelebb lépek hozzá.

Felemelem kezemet, és nyakára csúsztatom, miközben ujjaimmal körkörös mozdulatokat teszek tarkóján.

- Ha... határozottan! - Nyögdécseli, amitől dagadok a büszkeségtől.

- Akkor rendben. Most lefekszem, érezd magad otthon. - Mondom neki, és becsusszanok a frissen vetett ágyikómba.

Kicsit forgolódok, hogy megtaláljam a tökéletes pozíciót, és már majdnem sikerült elaludnom, mikor érzem, ahogy besüpped a matrac. Hirtelen kipattan a szemem, és nem akarom elhinni, ami éppen történik.

- Mégis mit csinálsz? - Kérdezem döbbenten.

- Azt mondtad, hogy érezzem magam otthon. Szóval azt teszem. - Emeli fel a takarómat, bemászik alá.

Most én jöttem zavarba, nem vártam azt tőle, hogy alsónadrágban bekúszik mellém. Úgy gondoltam, hogy majd tévét néz, esetleg takarít, vagy főz valami finomat, de nem...

- Nem csak neked jár a pihenés! - Mondja kuncogva. - Én is fárasztó időszakon vagyok túl.

Hozzám bújik, majd átöleli derekamat, fejét belefúrja nyakhajlatomba.

- Olyan jó illatod van, úgy szeretem. - Mormolja.

Átölelem vállait, és szorosan tartom. Kiélvezem minden pillanatát a helyzetnek, és végül elaludtunk, karomba tartva az egyetlen személyt, kire szükségem van, csak ezt még ő nem tudja.

Miután felébredtem kimentem a nappaliba, és hagytam Markot tovább aludni. Behúztam a sötétítőt és felkapcsoltam a tévét. Halkabbra veszem, nehogy felébredjen és bambulni kezdem, de gondolatban teljesen máshol járok. Hogy kellene felvezetnem a témát? Itt az ideje a megbeszélésnek, hazai pályán vagyok. Nyílik az ajtó, Mark álmosan dörgöli szemeit, miközben közelít felém. Lehajol, és arcon csókol.

- Jól aludtál? - Kérdezi kedvesen.

- Köszönöm, igen! - Lepődök meg, majd megragadom derekát, és áthúzom a kanapé háttámláján.

- Vee! Mit csinálsz? - Viháncolni kezd kezeim között.

- Nyugi! Ne ficánkolj! - Ültetem a térdeimre, hogy arcunk szembe kerüljön egymással. - Eljött az ideje.

- Mégis minek? - Kérdezi értetlenkedve.

- A beszélgetésünknek.

- Oh, vagy úgy. - Feszeleg egy kicsit, ami által kissé közelebb csúszik ölembe. - Hát jó! Kezdjünk bele.

- Hallgatlak. Te akartál annyira beszélni velem! A végén majd elöntöm, hogyan tovább. - Mondom neki szigorúan.

- Hol is kezdjem? - Feszeng kicsit, jól látszik rajta, hogy hirtelen bejelentésemtől összeszedett beszéde darabjaira hullott.

- Rád bízom. Van időm! - Mosolyodom el, hátha bátorságot merít.

Én már tudom a választ, de Mark még csak nem is sejti. Rengeteg időm volt gondolkozni az elmúlt napokban, és folyton beugrik egy álomszerű valóság arról az időről, mikor kómában voltam. Az az érzés kerít hatalmába, hogy csak miatta éltem túl, annyira ragaszkodtam hozzá, vele akartam lenni. Nem akartam végleg elveszíteni, látni akartam édes, gödröcskés mosolyát, szenvedélytől csillogó pillantását, hallani a kéjtől suttogva nevemet, vagy mikor huncutkodó, kihívó hangon flörtöl velem. A gondolatra, hogy másé lehetne esetleg, a hideg futkos a hátamon, szóval igen, bármit is mondd, őt akarom, vele akarok lenni.

- Vee. Tudom, hogy hülyén viselkedtem, meggondolatlanul és hirtelen. - Kezdi el kaparászni a körmén lévő bőrt, de megfogtam kezét, hogy elállítsam.

- Ne legyél ideges, árt a szépségednek. - Erre félénken pillant fel rám.

- Rengeteget gondolkodtam rajta, hogy mennyire megbántottalak a meggondolatlanságom miatt. Nem kellett volna így reagálnom, főleg nem Ploy előtt, így még jobban beléd rúghatott.

- Igen, ebben igazad van. - Bólogatok.

- Nem vagyok jó a kapcsolatokban, végül is csak egyben volt részem, és az is rémes volt.

- Valóban? Miért?

- Hát, tudod Ploy felnyitotta a szemem, mikor kielemezte, hogy igazából sose szerettem őt, hanem már gyerekkorom óta utánad epekedek.

- Ploy ezt mondta? Neked? - Kérdezem döbbenten.

- Igen, fejemhez vágta, amikor összevesztünk. Mennyire élvezte. Úgy gondolta, hogy sikeresen szétválasztott minket akkor is és most is. De megmondtam neki, hogy most nem működött, mert igenis melletted állok, mert szeretlek. Ezen senki és semmi nem tud változtatni, főleg ő nem.

- Szóval megmondtad neki, hogy szeretsz? - Teszem kezemet derekára. - Vajon komolyan is gondoltad vagy csak a pillanat hevében tetted?

- Vee, mit kell tennem, hogy higgy nekem? Melletted akarok lenni, támaszod akarok lenni, a szerelmed akarok lenni. Tisztában vagyok vele, hogy nagyot hibáztam, de remélem, hogy adsz még egy esélyt.

- Mennyire vagy biztos magadban?

- A legbiztosabb! Soha, semmiben nem voltam még ennyire biztos! - Néz rám reménykedve. - Vee, ugye még szeretsz engem?

- Nem is tudom... Ez nem volt túl őszinte, hogyan bízhatnék benned? - Mondom, de magamban már nevetek.

- Vee! - Potyogni kezdenek könnyei, ajka lefelé görbül. - Tudtam, hogy mindent elrontottam... De azért mégis csak reménykedtem.

- Igen, hibáztál, ezt kár is lenne tagadni. Azt is megígértem, hogy nem kapsz több esélyt, mégis itt vagy. - Simogatom meg a hátát.

- Igen, de most is csak én erőltettem rád magam. - Vinnyog tovább, ilyenkor olyan édes tud lenni. - Én akartam veled jönni, hogy gondoskodhassak rólad! - Kezdi el ütögetni mellkasomat.

- Hidd el, ha nem akarnám, akkor nem lennél itt, bármennyire is könyörögnél érte.

- Azt mondod, hogy akarod? - Hüppög.

- Igen, te kis butus! Hogy tudnék neked ellent mondani. - Húzom közelebb, majd karjával átöleli nyakamat.

- Szóval, akkor most hogyan tovább? - Úgy látom, kezd elapadni könnycsatornája, és kissé elmosolyodik.

- Mi lenne ha... - Mondom, majd függőben hagyom mondatomat.

- Vee! Ne csináld! Kérlek, mondd ki!!! Ezt tovább már nem bírom elviselni a bizonytalanságot!

- Kezdjük újra Mark, tiszta lappal. Csak te és én.

- Igen, legyen úgy! Ígérem, nem okozok csalódást!

- Az jó, mert tényleg ez az utolsó esélyed. Nem lesz több! - Próbálok szigorúnak tűnni.

- Megértem, és most minden más lesz! - Borul nyakamba, én meg még jobban magamhoz szorítom.

Kis idő múlva, eltávolodik, és csókokkal borítja el arcomat, majd áttér nyakamra. Végül alsófelét is ágyékomhoz kezdi dörzsölni, ami azonnali reakciót, vagyis erekciót okozott.

- Mark! Nem korai ez még? - Kérdezem fülébe nyögve.

- Azóta sokat javult az állóképességed! - Feleli magabiztosan.

- Vagy úgy! Megfigyeltél? Mire vágysz most? Mondd el nekem!

- Békülős szex? - Csillogó szemeit rám emeli, amire nem lehet nemet mondani.

- Állok elébe! De tudod, múltkor ígértél valamit!

- Mit is? - A nevetéstől belyukad az arca.

- Tudod, a lovaglással kapcsolatos!

- Vee! Miért kell neked mindenre emlékezned? - Kuncog fel, majd tenyerét arcomra simítja, és elfordítja.

- Mindenre emlékszem, ami veled kapcsolatos. - Ajkát ajkamra tapasztja.

- Én kis paripám, vágtassunk a végtelenbe és még tovább!