Mark

Két hete tudtam meg, hogy Veet baleset érte, és kórházban kezelik. Az első hét során minden nap bejártam hozzá. Ahogy felébredtem, ő volt az első gondolatom, gyorsan felöltöztem, és bementem hozzá a kórházba, késő este pedig hazamentem. Vee mellől dolgoztam, nehogy lemaradjak bármilyen javulásról is. A második hét alatt már haza se jártam, ott aludtam, egyszerűen megőrjített a tudat, hogy nem vagyok ott vele, ha szüksége lenne rám. Hosszas egyezkedés után beleegyezett a kórház igazgatója, egy nagyobb támogatás ellenében.

Még jó, hogy magánkórtermet kapott, így kényelmesen be tudtam lakni. Vittem be váltóruhákat, papucsot, laptopot, és minden mást, amire szükségem lehet. Elég nagynak bizonyult az ágy, kényelmesen elfértem Vee mellett, úgy, hogy ne zavarjam. Néha odabújtam mellé, átöleltem, és csendben fohászkodtam, hogy legyünk már túl ezen, gyógyuljon meg.

Nem adom fel a reményt, folyton beszélek hozzá, elmondom mi újság a vállalattal, biztosítom arról, hogy mennyire szeretem. A következő este, gyorsan megfürödtem, felvettem a pizsamámat, és bebújtam Vee mellé az ágyba. Átöleltem, majd dúdolni kezdtem az egyik kedvenc dalomat, amit ő is annyira szeret, végül nagy sokára mély álomba merültem.

Éjszaka arra ébredek, hogy a hajamat birizgálja valaki, mire megszólalok, hogy alszok, majd mérgemben megfordulok. Közelebb húz magához, érzem, ahogy végtagok nehezednek rám, majd boldogan mosolyogva merülök vissza az álomvilágomba.

Másnap reggel nyöszörögve ébredek, tudtam volna tovább aludni, de inkább felkeltem. Abban a pillanatban, mikor kinyitottam a szememet, egy sötétbarna, meleg szempárral néztem farkasszemet.

- Jó reggelt álomszuszék! - Emeli fel kezét, és kifésüli homlokomból kusza hajtincseimet. - Megtudhatnám, hogy mit keresel itt? - Kérdezi összehúzott szemöldökkel.

- Vee! - Lepődök meg, és azzal a lendülettel hanyatt döntöm és átölelem, majd összevissza csókolgatni kezdem. - Annyira örülök neked!

- Nyugi Mark! - Tol távolabb magától. - Itt vagyok, nincs semmi baj.

- Annyira hiányoztál! Rettegtem, hogy nem ébredsz fel! - Kezdenek el potyogni könnyeim.

- Mi a baj? Látod, hogy semmi bajom! - Feleli kissé mereven.

- Vee! Kómában voltál! Kicsivel több, mint három hétig! - Simítanám meg arcát, de elhúzza érintésem elől.

- Miről beszélsz? - Értetlenkedik.

- Emlékszel a balesetedre?

- Valami rémlik... Nekem jött egy kamion és belelökött a folyóba, de ez tegnap történt.

- Oh Vee! Nem! Négy hete volt, és majdnem meghaltál! Sikerült újjáéleszteni, de kómába estél! - Szipogok hangosan - Azt hittem, elveszítelek.

- Hihetetlen! Nekem olyan, mintha tegnap történt volna! - Gondolkozik el.

- Pedig nem! Volt már itt orvos? Megvizsgált?

- Dehogy volt, csak nemrég ébredtem! - Furán néz rám, mintha kissé bolondnak tartana.

Gyorsan kiugrok az ágyból, felveszem a köntösömet és kirohanok a szobából, a nővérpult felé. Mikor odaérek, kilihegem magam, majd boldog mosollyal jelentem be a jó hírt.

- Felébredt! Vee felébredt a kómából!

- Szólok a kezelőorvosnak! - Mosolyog rám a nővérke, majd tárcsázza is a számot.

Figyelem, ahogy tájékoztatja az orvost, közben bólogat, majd leteszi a kagylót.

- A doktor úr mindjárt jön, kérem, várja meg a szobában.

- Köszönöm szépen! - Mosolygok rá, majd visszacsoszogok a szobába.

Visszaérve azt látom, hogy Vee már az ágy szélén ül, és próbál felkelni. Rám pillant, majd morogva nyújtja felém kezét.

- Kérlek, segíts! Kicsit elgyengültem, és nem tart meg a lábam!

- Persze jövök! - Pattanok mellé, majd megragadom derekát, hogy rám tudjon támaszkodni.

Óvatosan elindulunk a mosdó felé, és a megerőltetéstől kicsit megfárad szegény. Megvárom az ajtó előtt, míg elvégzi a dolgát, majd visszakísérem az ágyhoz. Mielőtt lefeküdne, felrázom a párnáját, utána segítettem neki lefeküdni és hátradőlni, majd betakartam a takaróval. Ekkor lép be a doktor úr mosolyogva.

- Úgy látom, rám már nincs is szükség! - Továbbra is jókedvűen mosolyog. - Hogy vagyunk? - Kérdezi Veetől.

- Köszönöm, jól! A körülményekhez képest, legalábbis! - Vigyorog vissza Vee.

A doktor úr alaposan megvizsgálja, közben tünetek után kérdezősködik. Belevilágít a szemébe, meghallgatja szívverését, vérnyomást mér. Megkocogtatja a térdét, a reflexeit vizsgálva, végül hatalmas megkönnyebbülésemre mindent rendben talál.

- Úgy látom, minden rendben, de ma csinálunk egy részletesebb kivizsgálást, szeretnék mindent alaposan kizárni.

- Mikor engedik haza? - Érdeklődöm.

- Ha minden rendben, akkor még bent tartjuk pár napig megfigyelésre.

- Köszönöm szépen, doktor úr! És mindenki másnak is! - Mondja Vee.

- Nincs mit, ez a dolgunk! Örülök, hogy jól van. Úgy látszik, a védőangyala jó munkát végzett! - Néz rám jelentőségteljesen.

- Igen, határozottan szerencsém van! - Kétkedve néz rám. Vajon, mi járhat most a fejében?

- Most magukra hagyom, később még visszatérek.

Figyelem, ahogy kilép a szobából, majd Veere pillantok, aki feljebb ül, és hátát nekitámasztja az ágy háttámlájának. Óvatosan odasomfordálok az ágyhoz, majd a szélére ülök, és kicsit félve emelem rá tekintetemet. Annyira félek belekezdeni, de azt hiszem, minél hamar túl kell esnünk rajta.

- Vee! Úgy sajnálom! El nem tudod képzelni, hányszor kértem már bocsánatot tőled!

- Megmondtam neked, hogy több esélyt nem fogsz kapni, és mégis ezt kéred tőlem?

- Sajnálom! - Könyörgöm neki sírós hangon. - Szörnyű dolgokat vágtam a fejedhez! Még csak meg se hallgattalak!

- Nem tudom Mark, annyi mindent érzek ezzel kapcsolatban. Pokolian hiányoztál, sóvárogtam érintésed után, ugyanakkor mi van, ha megint vitázni kezdünk? Újra és újra fejemhez vágod azokat a szavakat?

- Vee, kérlek! Bebizonyítom neked, hogy többé nem fog előfordulni! Szeretlek, hidd el nekem!

- Tudom, hogy szeretsz. De ez még nem garancia arra, hogy nem bántjuk meg újból a másikat, te is tudod.

- Kérlek, csak egy utolsó esélyt kérek! Megérdemeljük, hogy boldogok legyünk, együtt.

Előre hajol, karjait átfonja derekamon, majd közelebb húz, állát vállamon pihenteti.

- Még gondolkodom rajta. - Suttogja fülembe. - Beszéljük meg később! Elfáradtam.

Keserűen mosolygok rá, pillantásomat rá vezetem, mi tele van megbánással, fájdalommal, szerelemmel.

Kezeimet mellkasára helyezem, és élvezem mellkasának emelkedését és süllyedését, illetve szívének erős dobogását tenyerem alatt. Előrehajolok, és végre valahára összeérintem ajkainkat, amire már oly rég óta vágytam. Végül felállok, segítek neki kényelembe helyezni magát, majd megyek a telefonomért és laptopért. Tétován nézek rá, szeretnék mellé fészkelni, de nem is akarom zavarni. Rám pillant, majd megpaskolja maga mellett a paplant, és boldogan mászok be mellé. Nézem egy darabig, látom, ahogy elnehezülnek pillái és végül elalszik.

Szerettem volna, ha már most meg tudjuk beszélni a dolgainkat, de megértem, hogy pihenésre van szüksége, és a mi ügyünket, nem lehet ilyen egyszerűen megbeszélni, ebben igaza van. Az a lényeg, jól van, itt van, és remélem minden helyére fog kerülni. Előveszem telefonomat, és írok Nueanak.

- Vee magához tért. - Írom neki.

- Hála az égnek! Erre vártunk! - Örvendezik.

- Az orvos azt mondta, hogy nincs baj, később kivizsgálják, ha mindent rendben találnak, pár nap múlva hazaengedik.

- Jó hír! Szólok Yiwaanak, és bemegyünk!

- Kicsit később gyertek, most éppen alszik. Nagyon örülni fog nektek!

- Már alig várom, hogy lássam! Mázlista!

- Igen, az! És mi is! - Mosolyodom el.

- Szólsz, ha végzett a vizsgálatokkal?

- Mindenképpen. Később beszélünk.

Leteszem a telefont, és Vee felé fordulok. Figyelem, ahogy édesen szundikál, kisimult az arca, végre eltünt a komorság arcáról. Amíg alszik, beletemetkezek a munkába, hogy majd ha felébred, csak rá tudjam fordítani teljes figyelmemet.

Kora délutánra lett vége a vizsgálatoknak, mindenhová elkísértem, nehogy lemaradjak bármilyen információról. A doktor úr megnyugtatott, hogy nem kell aggódnunk, minden a legnagyobb rendben, Veenek nagy szerencséje volt, hogy nem maradt maradandó károsodása. Megbeszéltük, hogy még pár napig bent tartják, hétvégére viszont hazaengedik, legnagyobb örömömre. Azt javasolták, hogy sokat mozogjunk, egészségesen egyen, legyen ereje felépülni. Majd vissza kell jönnünk ellenőrzésre, és akkor megmondják, mikor állhat munkába.

- Nem is baj, hogy otthon maradsz még, legalább rendesen kipihened magad! - Mondom mosolyogva.

- Igen, de egyedül... - Szomorodik el.

- Ki mondta, hogy egyedül leszel? Én ott leszek, nem hagylak magadra.

- Valóban? - Kérdezi óvatosan.

- Soha többé nem hagylak magadra, ígérem! Nem akarlak elveszíteni!

- Mmmm. - Mormolja orra alá, de rám már nem néz.

- Vee! Komolyan beszélek. Az életed része akarok lenni.

- Rendben, ott maradhatsz nálam egy darabig.

- Tényleg? Maradhatok? - Kérdezem reménykedve.

- Nem jó a hallásod? - Kezd el duzzogni. - Mosd ki a füled! Nem szeretem ismételni magam.

- Úgy lesz! - Borulok nyakába. - Vee, szeretlek, annyira szeretlek! Azt hittem, elveszítettelek mikor megtudtam, hogy baleset ért!

- Több kell ahhoz, hogy megszabadulj tőlem. Bár bevallom, jó úton haladtál felé.

- Úgy szégyellem magam! Bíznom kellett volna benned! De Ploy mindig ilyen hatással volt rám, nem akarom azt mondani, hogy az ő hibája, mert nem.

- Igen, bíznod kellett volna bennem! Meg kellett volna, de nem tetted! - Fájdalmasan felsóhajt.

- Viszont, csak hogy tudd, nagyon kiosztottam! El akarta foglalni a helyedet a vállalatnál, de helyre raktam. Azt is mondtam, hogy hivatalos útra tereltük a kapcsolatunkat. - Hajtom le fejem, és még a fülem is belepirul.

- Ha ezt mondtad, akkor nincs mit tenni! Mindig előbb jár a szád. - Mondja kedvesen.

- Úgy bizony! Egyik legnagyobb hibám. - Emelem fel fejem és megcsókolom édes puha ajkait, és ő nem ellenkezik, átadja magát az élvezetnek. Gyengéden magához húz, és éhesen viszonozza csókomat. Legalább abban biztos lehetek, hogy még hatással vagyok rá.

- Mark! Annyira kívánlak! - Suttogja ajkaimba.

- Erre viszont még várnod kell! Első az egészség! - Mondom félénken. - Másodszor, tisztáznunk kell a kapcsolatunkat.

- Nincs testi sérülésem, hogy ne tudjam csinálni! - Háborodik fel, majd kezemet ágyékára szorítja. - Meg fogjuk beszélni, hogy hogyan tovább, de még nem most.

Érzem kőkemény merevedését, mely égeti tenyeremet, kicsit simogatom, majd pipiskedek kicsit, hogy a fülébe tudjak súgni.

- Lehet, hogy nem sérültél meg, de én egész embert akarok alattam tudni! - Húzódom el tőle, majd kacsintok egyet, miközben farkára szorítok. - Csak, hogy tudd, mire számíthatsz tőlem...

- Ezt hogy érted? - Nyel egy nagyot, és látom, ahogy beindulnak fogaskerekei.

- Meg akarlak lovagolni! - Kuncogok fel, majd hátat fordítok, megrázom fenekemet és a mosdó felé veszem utamat. - Szeretnék mindent neked adni, már, ha hagyod.

- Mark, miért teszed ezt velem? Most, ha lehet még jobban, akarlak, mint előtte! - Kiabál utánam.

- Az már csak a te bajod! - Nevetek hangosan, hogy ő is meghallja.

Kétségbeesetten dobálom le ruháimat, és állok be a tus alá, most egy hideg zuhanyra van sürgősen szükségem. Olyan régen voltam már vele, hogy egy röpke érintésétől beindulok, mint ahogy most is, de ezt neki nem kell tudnia. Addig, amíg nem tisztázzuk a dolgokat közöttünk, nincs nyúlka-piszka, semmi testiség. Tiszta fejjel kell gondolkodnunk, nem hagyhatjuk, hogy csupán a vágyaink vezessenek. Szolidaritásból nem elégítem ki magam, bár irtó nehéz megállni, de erőt veszek magamon. Tudom, nemsokára eljön a mi időnk, csak legyünk már túl rajta...