Vee

Mikor sikerült zaklatott lelkemet lenyugtatni, a rácsok is eltűntek, nagy megkönnyebbülésemre. Legalább nem érzem azt a kellemetlen bezártságot, mint előbb, amikor kelepcében éreztem magam. Újra szétnézek, és körbeölel a mindent elborító sötétség és a magány. Meg kell találnom a kiutat, nem akarok itt maradni. Nehézkesen ugyan, de felállok és megindulok előre, mivel oly mindegy, hogy merre megyek. Az a lényeg, hogy ne csücsüljek a fenekemen, annál bármi jobb. Lassan lépkedek előre, olyan érzés, mintha a talpam alatt mindenhol víz lenne, és ahogy lenézek, minden lépésemnél fodrozódni kezd. Hallom a folyamatos csobogását, mely valamennyire nyugtatólag hat nyugtalan elmémre. Órák óta gyalogolhatok, már kezdek fáradni és türelmetlen lenni.

- Van itt valaki? - Kérdezem a félelmetes sötétségbe. - Senki? -Kezdek kétségbe esni.

- Itt vagyok! - Szól egy ismerős hang.

Meglepődök a hang halltán, őszintén nem vártam választ, csak reménykedtem benne.

- Mégis merre?

- Itt, előtted! - Feleli a hang.

Megszaporázom lépteimet, és a távolba nézek, ahol meglátok egy alakot. Elkezdek futni felé, és nem hiszek a szememnek, hirtelen megállok, és csak óvatosan közelítem meg. Végül megszólítom.

- Nagymama! Miért vagy te itt? És én hol vagyok? - Teszem fel kérdéseimet.

- Kisfiam! Olyan jó látni téged! - Néz rám azzal a mindig mosolygos szemeivel.

Ráncos arca semmit sem változott, haja ugyanolyan szoros kontyban van, mint emlékeimben. Odalépek, és szorosan átölelem.

- Annyira hiányoztál! Elveszett vagyok nélküled! - Potyognak könnyeim.

Hirtelen megjelenik a nagyim hintaszéke, és leült rá, majd maga mellé hívott egy pamlagra. Mosolyogva rám néz, és a hajamba túr.

- Vee, drága unokám, oly sokat változtál! - Fogom meg kezét és simogatni kezdem.

- Dehogy változtam! - Mondom neki kedvesen. - Még mindig a te szerető kisunokád vagyok!

- Azt ugye tudod, hogy nem kellene itt lenned? - Sóhajt fel.

- Mégis hol vagyok? - Nézek körbe. - Nem ismerem ezt a helyet.

- Pedig kellene! - Nevet fel. - Ugyanis most az elmédben vagyunk bezárva.

- Akkor most hallucinálok? - Kérdezem hitetlenkedve.

- Nem éppen! - Válaszol. - Csak olyan dolgokat látsz, amit itt rejtegetsz.

- Rejtegetni? Nem értem!

- Amiket nem akarsz elfelejteni, amik hiányoznak, amiket szeretsz.

- Értem... - Gondolkozom el. - Nagyi, ki tudok innen kerülni?

- Ha nagyon akarod, de csak akkor.

- Miért vagyok itt?

- Kedvesem, kómában vagy. - Mosolyog rám. - Most pedig, mesélj a nagyinak, mi az, ami a szívedet nyomja?

- Annyi minden! - Sóhajtom.

- Akkor kezdj neki, a nagyi csupa fül! - Mondja, majd elkezd hintázni a székkel.

- Van egy jól működő vállalkozásom, amit az örökségből kezdtem el csinálni. - Kezdek mesélni. - Jól forgatom a szavakat, megfelelő befolyással rendelkezem.

- Mindig is tudtam, hogy ügyes vagy!

- Köszönöm, és... - Veszek mély levegőt. - Visszatértem Bangkokba.

- Csakugyan? Miért?

- Tudod te azt jól, bosszút akartam állni. - Hajtom le fejemet.

- Vee, attól nem fogod magad jobban érezni! Csak még jobban meg fogsz sérülni. - Sajnálkozik.

- Nem, nagyi! Hidd el nekem! - Szabadkozom. - Találkoztam újra vele.

- Oh, azzal a cuki fiúval, akiért annyira rajongtál? Emlékszem rá! - Mosolyodik el. - Mindig szanaszét álltak a fürtjei, és olyan aranyos gödröcskéi voltak.

- Igen. Először rajta is bosszút akartam állni, ami valamennyire sikerült is.

- Valóban? Szegény fiú...

- Nagyi, ne csináld! - Nevetek fel rá. - Nem alakultak olyan rosszul a dolgaink.

- Úgy érzem, szerelem van a levegőben! - Kacsint le rám.

- Mondhatjuk azt is. - Felelem. - Elkezdett nálam dolgozni, nagyon ügyes és okos! - Mondom büszkén.

- Mondd csak ki!

- Mivel sok időt töltöttem vele, újra feléledtek a régi érzéseim.

- Szóval szerelmes vagy? És ő hogyan érez?

- Úgy gondolom, vagyis tudom, hogy viszonozza. Csak éppen vitáztunk, és azóta nem láttam. Mikor újra találkoztunk volna, nos, hát látod. Itt vagyok.

- Olyan édes vagy, mikor szabadjára engeded az érzelmeidet! Sűrűbben tehetnéd! Nem kellene mindig savanyú képet vágni.

- Nem is teszem! - Ellenkezek.

- Dehogynem, nézz csak előre! - Bólint fejével.

Az előttünk lévő helyen elkezd világosodni a terület, és életemből bizonyos jelenetek jelennek meg, pont, mint a moziban.

Először azt látom, ahogy pakolászunk a régi irodánkban, Yiwaa és Nuea viccelődnek egymással, de nekem csak még komorabb lesz a tekintetem, amivel a barátaimra is hatással leszek, elszáll a jókedvük. A következő kép már az új irodámban van, ahol éppen Ploy szerződését dolgozom ki, gonosz tekintettel, mégis szoborszerű arccal. Hirtelen váltás jön, és a szülinapom másnapja jelenik meg, ahol éppen Markot az asztalra nyomom.

- Nagyi, ezt talán nem kellene látnod! - Pirulok el.

- Tudom! - Kuncog fel. - Ha megnézed magadat, folyamatosan szomorú, csalódott és elkeseredett vagy. De mióta megjelent a gödröcskés fiú...

Az előttünk lévő kép tovább pereg a negatív énemmel. Most jobbra nézek, ahol a Markkal közös emlékeink játszódnak le. Ahogy nézni kezdem, valami melegedni kezd szívemben, és boldogság fog el. Elkezdem figyelni a kisfilmet, ami sokkal régebbre nyúlik vissza.

A történet ott kezdődik, amikor életemben először megpillantottam. A szülei háta mögül leskelődött félve kifelé, haja összevissza kunkorodott, szemei kitágultak, és félénken mosolygott rám. Azt hiszem, abban a pillanatban beleszerettem, pedig csak hét éves volt. Emlékszem arra az érzésre, ami akkor fogott el, meg akartam óvni, védeni, dédelgetni, mint egy cuki kisbabát. következő jelenet, az a bizonyos rosszul elsült csókjelenet. Kívülről látva teljesen más benyomást kelt, mint amit akkor gondoltam. Amikor megcsókoltam egyáltalán nem ellenkezett, kicsit tartózkodó volta az elején, de utána szenvedélyesen viszonozta, vágyott rá, döbbenek meg. Végül megjelent Ploy, és Mark visszakozott, de nem az undor miatt, hanem inkább a félelem uralkodott el rajta. Most már megértem őt, fiatal volt, és nem tudta kezelni az érzéseit, vágyait. Ráadásul magasszintű megfelelési kényszere volt, ezért jócskán lehetett befolyásolni. Most már értem, megértem. A következő képek gyorsan peregnek, minden jelenet arról szólt, amikor megalázott Ploy, háttérben a sajnálkozó Markkal, aki próbálta visszafogni unokahúgomat minden egyes alkalommal. Ezt akkor miért nem vettem észre? Tovább nézve minden jelenteben Mark volt a lökhárító, aki mindig megvédett a maga szerény módján. Végül az utolsó képkockák arról szólnak, hogy Mark újra megjelenik az életemben, azon a gálán vagyunk, és azt látom, hogy minden lépésemet sóvárogva követi. Szóval így állunk, még csak nem is tudta, de már akkor eldőlt, hogy nekünk közös a sorsunk.

- Már értem nagyi! Ő mindig is az életem része volt, azóta, hogy megismerkedtünk! - Döbbenek meg. - Közös az utunk.

- Várj még egy percet, ezt is meg kell nézned! Úgy lesz teljes a kép. - Mosolyodik el.

Balra nézve elindul a film, ami már az újratalálkozásunk utáni időkről szól. Ezekben a jelenetekben én vagyok fókuszban, és olyan pillanatokat ragad meg, amikor Mark megjelenik előttem, szám mosolyra görbül, szemem boldogságtól csillog. Amióta újra megjelent életemben, sokkal boldogabbnak, vidámabbnak, kiegyensúlyozottabbnak tűnök.

- Látod kisfiam, a boldogságodhoz csak egy személyre van szükséged, semmi másra. - Simogatja meg fejemet.

- Ezt most nem szabad elrontanom, nem hagyhatom, hogy elhagyjon. - Suttogom magam elé.

- Nem bizony! - Kuncog nagyi. - Olyanok vagytok, mint a borsó meg a héja. Kiegészítitek egymást, és szükségetek is van egymásra, ez nem is kérdés.

- Nagyi! Segíts! Ki akarok innen jutni! Vissza akarok térni hozzá! Szeretem!

- Hiányozni fogsz! - Néz rám a lehető legszeretetteljesebb tekintettel. - Figyelj most rám, csak követned kell a hangot!

- Milyen hangot nagyi? - Nézek rá, de már kezd halványulni előttem.

- A hangot, kövesd a hangot! - És már csak hűlt helyét látom.

Vajon milyen hangra gondolhatott? Nem értem, állok fel, kinyújtóztatom tagjaimat. Megint magamra maradtam ebben a nyomorúságos sötétségben, és ekkor meghallom. Igaza volt a nagyinak, tényleg hallom a hangot. Egy édesen dudorászó hangot elmém egyik ismeretlen szegletéből, és elindulok felé. Ahogy közelebb érek, egyre erősebb a hang, és már fel is ismerem, ez Mark hangja, a zuhany alatt is mindig így dudorászik, mosolyodom el. Végül szaladni kezdek, hogy elérjem a hang forrását, ölelni akarom, a karjaim közé szorítani, és addig csókolni, míg el nem ájul. Végül elérem a célomat, körbevesz a fény, és boldogan tárom szét karjaimat, várva a legjobbakat.

Olyan finom illatot érzek, ha jó a szimatom, akkor kókusz, mit annyira szeretek. Nehéz karok ölelnek, és csak Mark halk szuszogását hallom a szoba falain visszhangzani. Kinyitom fáradt szemeimet, úgy érzem, be vannak dagadva, de megéri a fáradtságot. Kinézek az ablakon, a városra sötétség borult, csak az éjszaka fényei adnak némi világosságot.

Pillantásomat végigvezetem Mark puha testén, majd kezemet felemelem és fürtjeibe túrok.

- Mmm Vee, alszok! - Fordul a másik oldalára.

Nagyon kimerült lehet, ha még a szemét se nyitja ki. Mosolyodok el, majd oldalamra fordulok, szorosan magamhoz húzom, gyengéden átölelem, lábamat átvetem rajta. Arcomat nyakhajlatába fúrom, megcsókolom nyakát, beszívom édes illatát. Olyan érzés tölt el, mintha végre hazaérkeztem volna, a békesség és nyugalom szigete. Sose akarom, hogy ez megszűnjön, szükségem van rá és Markra. Békés mosollyal lehunyom újra szemeimet, és békés álomba merülök, melyből tudom, hogy reggel felébredek.