Mark

Már nem számolom, hány nap telt el Vee eltünése óta. Próbáltam hívni, számtalan üzenetet hagytam, de válasz egyikre sem érkezett. Tudom, hogy elhagyta a telefonját, de ennyi idő alatt már visszaszerezhette volna a telefonszámát a szolgáltatónál. Yiwaat és Nueat pedig nem akartam ezzel zaklatni, mert vagy nagyon lehangoltak voltak, vagy nem is jöttek dolgozni. Egyedül tartottam a frontot, ami így, nem is volt olyan egyszerű. Azt csodálom, hogy Vee győzi ezt a kemény munkát. Ha visszatér, és esetleg sikerül rendezni a dolgainkat, akkor átvállalok tőle kicsit több feladatot. Ha mégsem sikerül, akkor valószínűleg felmondok, mert így nem tudok vele dolgozni. Az érzéssel, ami bennem kavarog, lehetetlenné teszi a közös munkát.

Már sokadszorra kellett letolnom magamat, hogy ne legyek már ennyire pesszimista, minden rendben lesz, biztos megmagyarázható oka van az eltűnésének.

Éppen Vee irodájában ülök, és szorgoskodok, mikor egy váratlan és egyben kellemetlen vendég toppan be.

- Oh, Mark! Micsoda meglepetés. - Mosolyog negédesen. - Mit keresel itt?

- Szia Ploy! Úgy látom, az udvariasság, nem tartozik az erényeid közé. - Felelem unott hangon. - Miben segíthetek?

- Te? - Néz rám lenézően. - Ugyan, semmiben! Mit keresel te még itt? Azt hittem felveszed a nyúlcipőt és lelépsz a múltkori után! - Foglal helyet velem szemben, majd szórakozottan babrálni kezdi Vee névtábláját.

- Nem eszik olyan forrón a kását! - Mondom mosolyogva. - Most nem adom fel olyan könnyen, mint azt te elképzelted! Veenek szüksége van rám, és nekem is rá!

- Felettébb szórakoztató ez a „szerelmi" történet, kár, hogy nem lesz belőle semmi. - Szinte vicsorogva vigyorog rám.

- Vee szeret engem! - Jelentem ki magabiztosan.

- Drága Mark! Ezt én mindig is tudtam. - Nevet fel. - Csak te nem vetted észre!

- Mégis miről beszélsz? - Kérdezem óvatosan.

- Olyan okos fiú vagy, de ha érzelmekről van szó, akkor kissé csacska! - Villantja rám macskaszerű tekintetét.

- Nem értelek.

- Vee még azok után is a távolból figyelt, és mindent megtett érted, mikor olyan kegyetlenül elutasítottad miattam! - Kacarászik mondandója közben. - Szerinted kinek köszönheted a szülinapi tortákat és az ajándékokat? Hát nem a szüleidnek, és nem is nekem. Én biztosan nem költöttem volna rád egy bathot se. - Mondja flegmán.

- Milyen kedves vagy! Nagyon szerethettél...

- Ráadásul, ha nem tudnád, direkt vállalta magára a család fekete báránya címet, hogy mindenki neked adja azt a szeretetet, amire szükséged volt. Ő csak a háttérből örült a boldogságodnak.

- Ezt nem tehette! Nem áldozhatott fel mindent értem! - Jelentem ki, és szívemet hatalmas fájdalom kezdi mardosni.

- Pedig megtette! Sőt még a zaklatóidat is sorra elverte, hogy hagyjanak békén. Azért volt néha teli kék-zöld foltokkal.

- Hazudsz! Nem tenne magával ilyesmit!

- Dehogynem! Miattad bármire képes volt... Annyira szeretett...

- Most már elég volt belőled! Ne gúnyolódj rajta, inkább példát vehetnél róla, hogyan is kell szeretni. - Mondom magamból kikelve. - Azt is mondd meg, hogy miért kellett ezt csinálnod?

- Hogy miért? Hát nem érted? - Néz rám sajnálkozó szemekkel. - Mindent, amit valaha is akartam, ő kapott meg. Kezdjük veled. Ha akkor nem lépek közbe, te őt választottad volna.

- De én...

- Ne szólj közbe! - Ordít rám dühösen. - Szerinted nem vettem észre, hogy te is vonzódsz hozzá? Állandóan a kedvében akartál járni, a közelében lenni? Csüngtél minden szaván. Szerinted milyen érzés volt tudomásul venni, hogy én csak állandó második lehetek az életedben?

- Sajnálom, ha így érezted.

- Ne sajnáld! Részben a te hibád is.

- Azt se tudtam, mi az a vonzódás, gyerek voltam. Ráadásul ilyenért haragudni eléggé gyerekes, nem gondolod?

- Nem, egyáltalán nem. Akkor szerettelek! Őrülten szerelmes voltam beléd! És azt látni, hogy csillog a szemed, mikor vágyakozva nézel rá! Rám sose néztél úgy. Soha! Hiába volt ő az első csókod, akkor is az volt életed legérzékibb csókja, velem azt is csak mímelted. Semmi érzékiség nem volt irányomba.

- Akkor miért nem engedtél el? Neked is jobb lett volna!

Csak most jövök rá, hogy mennyire irányítható voltam. Szégyen, sose álltam ki magam és az érzéseim mellett. Engednem kellett volna kibontakozni szárnyaimat, nem pedig begubózni, és várni a sült galambot.

- Bolond vagy? Hogy ő nyerjen és megkapjon téged? Na, azt már nem! Inkább játszottam veletek, és élveztem szenvedését.

- Elvettél tőle... Nem volt neked elég? - Kérdezem fájdalmasan.

- Nem, hogy lett volna? Az csak olaj volt a tűzre, hogy hiába voltál az enyém, valahogy mégis távol voltál. Így hát elvettem tőle mindent, amit szeretett. Téged, a családját, a családi vállalkozást. Gondoskodtam róla, hogy a szülei kitagadják őt.

- Ez őrültség.

- Nehogy azt gondold! Mivel Vee kikerült a képből, így rám várt a családi vállalat ávétele.

- Soha nem Vee volt az undorító, hanem te! Igazi őrült ribanc vagy!

- Lehetséges, nem tagadom! - Mosolyog rám. - Mégis mindenem megvolt, amit csak akartam, addig amíg Vee hozzá nem kötött ahhoz a csatornapatkányhoz.

- Talán, mert megérdemelted. Patkányt patkányhoz, de még így is sajnálom szegény férjedet. Szánalmas vagy! - Kicsit lenyugtatom idegrendszeremet. - És most mondd meg, minek is jöttél te ide?

- Hát nem nyilvánvaló? - Kérdezi rosszindulatúan nevetve. - Hogy átvegyem az engem megillető helyet, azt a helyet, ahol éppen most csücsülsz!

- Mit akarsz? Ez Vee helye, nem gondolom, hogy bármi közöd is lenne hozzá.

- Szóval, lehet, hogy te nem is tudod? - Kérdezi döbbenten. - Hihetetlen! Gondolom a pribékjei nem mondták el?!

- Mit kellett volna elmondaniuk? - Félve kérdezem, és már előre rettegek a választól.

- Veet „baleset" érte, és most kómában fekszik. Az orvosok úgy gondolják, hogy nem fog felébredni. Zöldség lett! - Nevet fel. - Most pedig, ha kérhetem, emeld fel azt a csinos kis fenekedet, és add át nekem a helyemet!

Nem hallom, hogy mit beszél, cseng a fülem, és szédülök. Ez nem lehet igaz, biztos csak hazudik, és Vee jól van. Viszont, ahogy belegondolok, kezd összeállni a kép. Miért is nem tudtam elérni őt? Hát, nem az elhagyott telefon miatt, az már biztos. Yiwaa és Nuea folyamatosan lógatták orrukat, vagy éppen sírtak, esetleg mindent egyszerre. Ekkor beugrik a Híradó a tévében, amiben szó volt egy autóbalesetről a hídon aznap, amikor Veenek haza kellett volna érnie. Minden összevág. Akkor íratta alá velem Nuea a szerződést villámgyorsan, késedelmet nem tűrően. Emlékszem mennyire maguk alatt voltak, és el is rohantak. Mindjárt összeesek, Vee bajban van, szüksége van rám, és inkább engem véd, ahelyett hogy mellette lennék. Amit ezért kapni fog, azt nem teszi zsebre, de először meg kell, hogy gyógyuljon. Ez nem kérdés, helyre fog jönni, helyre kell jönnie, mert lezáratlan ügyünk van. Így hát erőt veszek magamon, felállok, és komoly tekintettel nézek Ploy szemébe.

- Kívül tágasabb! Semmi keresnivalód itt.

- Ha valakinek nincs itt keresnivalója, az te vagy! Végül is csak egy ócska alkalmazott vagy.

- Valóban! - Nevetek fel. - De hát tisztában kell lenned azzal, hogy szerződésem van Veevel, amit oly kedvesen a tudtomra is adtál a múltkor.

- Az csak egy fecni, amíg alá nem írod.

- Hát itt a bökkenő. Ugyanis aláírtam. - Mosolyodok el. - Vee és én hivatalos útra tereltük kapcsolatunkat, tehát, amíg fel nem épül, én veszem át a vállalata irányítását. Ha ezzel gondod van esetleg, kérlek, vedd fel a kapcsolatot az ügyvédjeinkkel. - Húzom gúnyos féloldalas mosolyra számat. - Most pedig távozz, vagy hívom a biztonságiakat, és kipenderítelek innen, hogy a lábad se éri a földet.

Addig bírtam magam míg Ploy szitkozódva távozott. Amint kilépett visszaroskadtam a székbe, és zakatolni kezdett elmém. Gyorsan átgondolom mit is csináljak, Nuea pont ezt a pillanatot választja, hogy belépjen.

- Miért nem mondtátok el? - Kérdezem szemrehányóan.

- Mire gondolsz? - Pillant rám óvatos tekintettel.

- Tudod, te nagyon jól miről kérdezlek! - Nézek rá mérgesen. - Hol van most? Melyik kórházban?

- Sajnálom, én elmondtam volna, de Vee...

- Nem érdekel, hogy ő mit gondol jónak! Ez rólam is szól! Jogom van tudni!

- Tudom, és én is így gondolom...

- Milyen barát vagyok, hogy amikor kellene, nem vagyok mellette? Ráadásul önhibámon kívül! Miért ne aggódhatnék én is érte? - Lábad könnybe szemem. - Szüksége van rám, tudom, érzem! Hol van?

- Sirindhon kórházban. A második emeleten.

- Köszönöm, most megyek. Majd jelentkezek.

- Rendben, és Mark!

- Igen?

- Ha rajtam múlt volna, egyből szólok.

- Tudom. - Csak ennyit felelek, és már ott se vagyok.

A kórházba érve felmentem a másodikra, és odamentem a nővérpulthoz érdeklődni.

- Üdvözlöm, Vee Vivishez jöttem, tudna segíteni?

- Hozzátartozója? - Kérdezi a nővér, de a mögötte elhaladó doktor úr is megállt és érdeklődve figyelt.

- Nem, a párja vagyok. - Felelem magabiztosan és büszkén.

- Miért csak most jött? - Szólal meg szemrehányóan a doktor úr.

- Sajnos eltitkolták előlem. Amint megtudtam, jöttem is. - Mondom kétségbeesve. - Esetleg kaphatnék felvilágosítást az állapotáról?

- Igen. Az állapota stabil. Levettük a lélegeztetőgépről, már magától lélegzik. A duzzanat felszívódott, ami a fejét ért ütéstől keletkezett.

- Akkor fel fog épülni? - Reménykedő szemekkel nézek a doktorra.

- Reménykedjünk a legjobbakban. Úgy gondolom, nincs szervi akadálya felépülésének. Most már minden tőle függ.

- Köszönöm szépen. Ha bármi történne, kérem, hívjanak, a nővérnek leadom a számomat.

- Rendben, úgy lesz. Most pedig ha megbocsát...

A nővérkével egyeztettem, és felírattam magam az értesítendők listájára, majd megkérdeztem a szobaszámát, és rettegve ugyan, de elindultam felé.