Vee

Nyugodtan hagyom hátra Bangkok városát. Mikor megkaptam Mark üzenetét, egyből bepánikoltam, kivert a víz, és örült tempóban rohantam hozzá. Tudom, hogy nem nekem szánta az üzenetet, hanem Nueanak, valamiért mégis nekem küldte el, amiért nem lehetek elég hálás. Amikor odaértem hozzá, nem nyitott ajtót, ezért be kellett törnöm, még szerencse, hogy a szomszédok nem voltak a közelben. Beérve a lakásba, eszeveszetten keresni kezdtem, és a hálószobában találtam rá eszméletlenül. Magas láza volt, és összevissza beszélt.

Gyorsan lefürdettem, rendbe raktam az ágyat, ágyneműt húztam. Folyamatosan törölgettem testét, lázcsillapítókat, és forró leveseket diktáltam bele.

Mikor már úgy láttam, hogy rendben van, szóltam a szerelőnek, hogy csinálja meg a zárat, illetve nekiálltam főzni. Két napig nem tért magához, összevissza beszélt, de azt kivettem belőle, hogy megbánta, ami azon a napon történt. Elmondta, hogy mennyire szeret, és hogy el ne vegyem azt a nőt. Kis bolond! Miként tudja elérni ilyen rövid időn belül, hogy feladjam érte az elveimet?

Nem kellett volna, de szívem egyből hevesebben kezdett el verni, és mintha egy reménysugár lett volna, amibe kapaszkodhatok. Annyira szeretném, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatunk.

Csörög a telefonom, és rácsatlakozok az autó kihangosítójára, majd felveszem.

- Mondd Yiwaa, hallgatlak.

- Befutott a szerelmed! - Kacarászik a telefonba.

- Hogy van?

- Viszonylag jól, már ami a betegségét illeti.

- Miért, mire gondolsz?

- Oda meg vissza van érted, és teljesen kétségbe van esve, hogy elveszed azt a nőt.

- Megtehetném, de nem fogom. - Mosolyodok el.

- Vee, talán meggondoltad magad?

- Úgy is mondhatjuk. De még időre van szükségem, ezért is hagytam ott a várost.

- Jól van Vee, addig vigyázok a fiúcskádra, bele ne betegedjen a nagy vágyakozásba. Hogy tudtad ennyire az ujjaid köré csavarni?

- Ezt nevezik tudománynak, és persze, a személyes varázsomnak.

- Bolond! - Nevet fel, majd komolyra vált. - Ahhoz, hogy működjön, komolyan el kell beszélgetnetek. Rossz így látni mindkettőtöket.

- Azon leszek, de még hagyom, hadd följön a saját levében. Szüksége van rá, hogy átgondolja, hogyan is akarja folytatni.

- Jól van, addig is vigyázok rá. Majd beszélünk, most dolgom van.

- Szia Yiwaa, és köszönöm!

Hosszú, fájdalmas heteken vagyok túl, és most úgy néz ki, hogy kisüt végre felettem a nap. Végre egy kis megkönnyebbüléssel folytathatom utamat. Volt időm átgondolni a Nueaval folytatott beszélgetésemet, amíg Markot ápoltam. Meg sem érdemelte, hogy gondozzam, a kis szemtelen fickó, de másra nem bíztam volna. Na, szóval, hogy visszakanyarodjak, igaza volt barátomnak, nem ugorhatok bele egy olyan kapcsolatba, amihez semmi nem köt. Mit kapcsolat, inkább kölcsönös együttműködésre alapozott házassági szerződés.

Nem, köszönöm, erre nincs szükségem, nem akarom magam gúzsba kötni egy olyan személy mellett, akit nem szeretek.

Végre megérkeztem, kiszállok és kinyújtóztatom végtagjaimat. Abban a szállodában szállok meg, ahol legútóbb Markkal voltunk.

Bemegyek a recepcióra, és meglepetésemre ugyanaz a hölgy fogad.

- Á Mr. Vivis! Micsoda öröm, hogy újra a vendégünk! - Mosolyog rám.

- Üdvözlöm, foglaltam egy szobát.

- Máris, egy pillanat. - Nyomkodja a számítógépét. - Egyedül Mr. Vivis?

- Igen, most egyedül jöttem.

- Oh, és a kedves barátja? - Kérdezi kedvesen.

- Lebetegedett, így jobbnak láttam otthon hagyni, gyógyulgatni.

- Jobbulást kívánok!

- Köszönöm, átadom! - Mosolygok vissza.

- Tessék, meg is van. Ugyanaz a szoba. Kérem, érezze jól magát.

- Köszönöm szépen!

Fogom a kulcsot, és megyek a szobám felé, mikor érzem, hogy rezeg a telefonom. Beérve a szobámba, ledobom a táskámat a fotelbe, és elvetem magam az ágyon. Semmi sem változott, minden Markra emlékeztet ebben a szobában, mi egyszerre kellemes és rossz érzés is egyben.

Végtelenül hiányzik, azokkal a kócos fürtjeivel, gödröcskés arcával, édesen csilingelő nevetésével. Ebben a pillanatban eszembe jutott a telefonom, és előhúzom zsebemből, majd megnézem ki keresett. Kicsit meglepődve húzom fel szemöldökömet, és kíváncsian nyitom meg az üzenetet.

- Vee, köszönöm, hogy gondoskodtál rólam, és csak hogy tudd, hiányzol.

Hosszú ideig nézem, és nem hiszek a szemeimnek, tényleg írt nekem, ez már nagy haladás. Nem sokra rá, újabb üzenetem érkezik.

- Tudom, hogy haragszol, de én már nem. Szóval, csak jelezni szerettem volna.

Nem lehetek ennyire lágyszívű, ezért csak mosolyogva nézem, és nem válaszolok. Nehogy azt gondolja, egy szavába kerül és ugrok is. Ezt tényleg meg kell majd beszélnünk. Újabb üzenetem érkezik, amit mosolyogva olvasok el.

- Tartozom rengeteg bocsánatkéréssel, és ideges is vagyok! Legalább azt mondd meg, hogy megbeszélhetjük? Ugye beleegyezel?

- Rendben. - Csak ennyit válaszolok neki, hogy végre megnyugtassam valamennyire.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Ígérem, mindent jóvá teszek.

- Csak beleegyeztem, hogy beszéljünk, semmi másba. - Felelem szigorúan.

- Tudom, de bízom a legjobbakban.

Részemről befejeztem a beszélgetést, de boldog vagyok, hogy végre ő is felvette a kezdeményezés fonalát. Nem én teperek állandóan, hanem most kivételesen fordítva.

A megbeszélések kissé elhúzódtak, majd mindennap órákig tárgyaltunk Khun Siriphanittal. Hol neki kedvezett a tárgyalás, hol nekem, ez folyamatosan változott. A tárgyalás folyamunk végére sikerült egy mindkettőnk számára előnyös megállapodást kötnünk. Megbeszéltük, hogy amint megíratja a szerződést, átküldi nekem, hogy az én ügyvédeim is átolvashassák.

- Khun Vivis, és gondolkozott már az ajánlatomon?

- Mire gondol pontosan? - Kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- A lányommal való ismerkedésre gondolok. - Mosolyog rám.

- Sajnálom Khun Siriphanit, de foglalt vagyok. Ha ez gondot okoz önnek, akkor sajnálom, hogy raboltam az idejét.

- Értem, nincs semmi gond, megértem. - Feleli kedvesen. - Csak egy lehetőség lett volna, de ha kapcsolata van. Tiszteletben tartom.

- Köszönöm. Nemsokára újra találkozunk! - Köszönök el, és boldogan indulok a szálloda felé, hogy összepakoljak, és végre elinduljak, oda, ahová már távozásom óta a szívem húz.

Hazafelé tartok, már ideje visszatérnem. Kellően lenyugodtam, átgondoltam a történteket, és igaz, hogy azt mondtam, hogy több esélyt nem adok neki, de nem tudom megtenni. Első utam hozzá fog vezetni, hogy tisztázzuk a dolgokat, és végre egyenesbe jöjjünk. Azon kívül, hiányzik az érintése, csókja, mosolya. Hiába akarnám azt mondani, hogy nem szeretem, hazugság lenne. Ránézek a visszapillantóra, és észreveszem a mögöttem haladó fekete autót. Már egy ideje követ, amit furcsállok. Lelassítok annyira, hogy le tudjam olvasni a rendszámát, majd gyorsan memórizálom. Bepötyögöm a telefonba és elküldöm Nueanak, majd felhívom, és a segítségét kérem.

- Mondd Vee, miben segíthetek?

- Nézz majd utána a rendszámnak, amit küldtem. Valamiért követ.

- Rendben, miért gyanús?

- Nem tudom, de rossz előérzetem van.

- Hol jársz?

- Mindjárt felhajtok a Devahastin hídra, már nem vagyok messze.

- Légy óvatos.

- Mindenképpen, de hát ismersz. Nuea, valami nem stimmel.

- Vee, a frászt hozod rám! Mi történik? - Hallom Nuea ijedt hangját.

- Figyelj jól rám! Bármi is történik, írasd alá a szerződést Markkal!

- Miért, mondj már valamit!

- Csak írasd alá, és ne mondj semmit! Rólam se!

Már a híd közepén járhatok, mikor szemből egy kamion tart felém, és kezd átjönni az én sávomba. Közben a visszapillantóban látom a nyomomban gyorsuló fekete autót. Most hatalmas bajban vagyok. A kamion csak közelít felém, lassítani, kikerülni nem tudom, ez biztosan ütközés lesz. Ha frontálisan ütközök, azt nem élem túl, gondolom át a lehetőségeimet, amiből most olyan kevés van. Minden egy pillanat alatt történik, és gyorsan meghozom a döntésemet, talán így még van esélyem. Félre rántom a kormányt, így a híd oldalába csapódnék, de oldalról belém jön a kamion, legnagyobb szerencsémre a hátsó ajtót éri a becsapódás, és tolni kezd, míg át nem szakítjuk a híd oldalát és bele nem taszít az alattunk csordogáló jéghideg vízű Bang Pakong folyóba. Az ütközéstől erősen beütöm a fejemet, szédülni kezdek, közben folyamatosan Nuea kiáltásait hallom a telefonon keresztül.

- Nuea! Ígérd meg, bármi is történjen, nem mondod el neki! Találj ki valamit!

- Vee, ne hülyéskedj! Mondj valamit!

- Azt hiszem, most meghalok...

Ahogy ezt kimondom, érzem az autóba áramló jeges víz dermesztő hidegét, mely átjárja minden egyes négyzetcentiméteremet. Csak ömlik befelé a víz, egyre feljebb és feljebb. Próbálom kiszabadítani magam, de nem akar kikapcsolódni a biztonsági öv, szaggatom, rángatom már pánikolok, végül enged a csat, és megadja magát. Már majdnem ellep a víz, prüszkölök, az ajtót rángatom, hogy nyíljon ki, de nem akar. Itt fogok meghalni, és még csak el sem búcsúzhattam tőle, meg sem beszélhettük a dolgokat, hogy nyugodt szívvel távozhassak ebből a világból. A mellkasom szúr, a végtagjaim lemerevednek, és az utolsó csepp oxigént is beszippantom, és összegyűjtöm az összes energiámat, egy végső lökésre, hátha mellém áll a szerencse, és kinyílik az ajtó. De úgy látszik, magamra maradtam, az utolsó korty oxigén is buborékként távozik, levegőért kapkodok, de már csak a hideg vizet kortyolom, és végül elnyel a sötétség.