Mark

A veszekedésünk óta, alig találkoztam Veevel, ha tehetjük, kerüljük egymás társaságát. Csak a legszükségesebb feladatok miatt ejtünk egy két mondatot. Attól féltem, hogy a munkát nem tudjuk különválasztani, de tévedtem, amennyire káosz van a magánéletünkben, annyira jó úton haladunk a munkában. Néha rajta felejtem a tekintetemet, hátha látok valamit rajta, nem is tudom, megbánást, bűntudatot, bármi mást. De a viselkedése annyira távolságtartó, arca, mint egy merev szobor, egy hatalmas betonból készült falat húzott maga elé, és megközelíteni se lehet. Kezdek rájönni, hogy lehet, túlreagáltam a dolgokat, és igaza volt, meg kellett volna hallgatnom.

Merengésemből Nuea szólongatása térített magamhoz.

- Mark! Hahó! Köztünk vagy? - Integet a szemem előtt.

- Bocsáss meg, elkalandoztam. - Zavartan kezdek el pakolászni az asztalomon. - Mit szeretnél?

- Vee elutazik pár napra, és meghagyta, hogy a távollétében én és te intézzük a vállalat ügyeit. Alá kellene írnod a meghatalmazást. - Tol elém egy papírlapot.

- Mennyi ideig lesz távol?

- Kérdezd meg tőle, nem kötötte az orromra. - Feleli jegesen.

- Nem fontos. - Felelem semlegesen, miközben belül megöl a kíváncsiság. - Átolvasom a meghatalmazást, és ha megvagyok, átviszem.

- Rendben, ne húzd sokáig. Köszi. - Még csak rám se néz, úgy távozik.

Azt hiszem, a Veevel történt vitánk kihatással van a közeli munkatársakra is. Azóta a nap óta, Vee nem keresett, se személyesen, se üzenetben, de még csak telefonon sem. A forrófejűségemnek köszönhetően elveszettem azt az embert, aki úgy szeretett, ahogy vagyok.

Egy csütörtöki napon hatalmas doboz fogadott az íróasztalomon, odamentem és kinyitottam. Tartalmát szemügyre veszem, és könnybe lábad a szemem. Minden cuccom benne van, amit Veenél halmoztam fel rövid együttlétünk alatt. Szíven ütött a fájdalom, a tudat, hogy Vee lezárta a köztünk lévő kapcsolatot. Hiszen mit is vártam? Eddig is szinte csak ő tepert ezért a kapcsolatért, én szinte a kisujjamat se mozdítottam érte. Lerogyok a székemre, és a kilátás felé fordulok, majd hagyom, hogy a néma könnyeim végigperegjenek arcomon. Ebből elég, nem sajnáltatom tovább magamat, beszélek vele, bocsánatot kérek. Odaérve irodájához, az ajtót résnyire nyitva találom, odabentről halk beszélgetésfoszlányok szűrődnek ki. Gyorsan körbenézek, sehol senki, így fülemet hegyezve hallgatózni kezdek.

- Mikor indulsz Csanthaburiba? - Hallom Nuea hangját.

- Jövőhét hétfőn reggel indulok. - Válaszolja Vee.

- Mikor jössz vissza?

- Nem tudom biztosan, sok mindentől függ.

- Mégis mitől? - Kérdezi felháborodva Nuea. - Azon gondolkozol, hogy elfogadod Khun Siriphanit ajánlatát?

- Gondolkozom rajta. - Feleli Vee mereven.

Milyen ajánlatról beszélnek ezek? Gondolkozom el, majd bevillan, amikor Csanthaburiban voltunk üzleti megbeszélésen, és az ügyfél arra kérte Veet, randizzon a lányával. És mintha valami olyasmit mondott volna, hogy házasulandó korban van. Az nem lehet! Kerekedik el a szemem. Remélem, nem azon jár az esze, hogy elveszi azt a nőt!

- Vee, ne legyél bolond! Nem is ismered azt a nőt!!!

- Akkor majd megismerem, nem olyan nagy ügy!

- Vee Vivis! Elment az eszed! Nem is szereted!

- Szerelem! Túl van becsülve! Mire jutottam vele? - Kérdezi kissé ingerülten. - Az egyetlen ember, akit szerettem, még ő is eltaszított. Undorítónak tart!

- Az csak a hirtelen harag mondatta vele! Megbánta, látom rajta! - Vitatkozik Nuea.

- Már nem számít! Ploy mellé állt, velem szemben! - Mondja fájdalmas hangon. - És az se zavarta, hogy megmondtam neki, nincs visszaút! Lemondott rólam!

- Beszélj vele! Kérlek! Ne tedd tönkre az életedet!

- Annak már mindegy. - Most pedig végeztünk, nem vitatkozok tovább. Az én életem, én döntésem.

- Ezt még nagyon meg fogod bánni!

- Nem érdekel. Távozz, kérlek!

Óvatosan távozom, nehogy lebukjak, hogy hallgatóztam. Tényleg mindent elrontottam! Az én hibám. Most el fogja venni azt a nőt, akit nem is ismer, nem is szeret. Mert értem van oda, rám vágyik, rám van szüksége, ahogy nekem is rá. Ebbe beleörülök! Ő megmondta, ha valami véget ér, azt lezárja, nincs visszaút, még ha rólam is legyen szó. Én balga! Nem hibáztathatok mást, most már nem, szembe kell néznem tévedéseimmel. Most mennem kell, nem bírok az irodában megmaradni, levegőre van szükségem. Felkapom táskámat és már lépek is ki az irodából. Bemegyek Nueahoz, kinek igencsak felhős a tekintete, sose láttam még ilyen feszültnek.

- Nuea, el kell mennem, van egy kis dolgom. - Mondom reménykedve, hogy nem lesz gond.

- Menjél csak. Most úgy sincs dolgod.

- Köszönöm. Holnap bepótolom a lemaradást.

- Mark... - Szól utánam.

- Igen?

- Nem akarok beleszólni a dolgaitokba, de meg kell kérdeznem.- Sóhajt egy nagyot. - Nem akarsz tenni valamit?

- Nem értem, mire gondolsz? - Kérdezem bizonytalanul.

- Láttalak hallgatózni. Nem kell tagadni.

- Az nem úgy volt! Én csak... Én csak... Beszélni akartam vele. - Lábad könnybe szemem.

- Te vagy az egyetlen, aki meg tudja akadályozni azt a hülyeséget, amit a fejébe vett.

- Nem tudom, mit tehetnék. - Nézek kétségbeesetten magam elé.

- Beszélj vele, hallgatni fog rád!

- Hidd el, nem fog. Ismerem, le kell nyugodnia, de addigra lehet, már késő lesz. Most megyek!

- Gondold át Mark! Ne hagyd, hogy rossz döntést hozzon! Neki se és neked se lenne jó.

- Úgy lesz. - Bólintok, majd távozom.

Ismerve magamat és Veet, tudom, hogy nem fogok vele beszélni, mert nem érdemes.

Komoran ballagok hazafelé, és nem elég, hogy a lelkem darabokban, még az eső is esni kezd, mintha dézsából öntenék. Mire hazaértem, még az alsómból is facsarni lehetett a vizet. Lerakom a táskámat, leveszem ruháimat, és beállok a forró zuhany alá. Áztatom magam, hogy hideg testem átmelegedjen, közben azon mélázok, hogy van-e még valami, amit elronthatnék. Addig gondolkozok, hogy arra a következtetésre jutok, csak beszélnem kellene Veevel, bocsánatot kérni, meggyőzni mennyire szeretem.

Igen, sikerülni fog, tökélem el magam! Magabiztosan szállok ki a zuhany alól, majd felöltözök, csinálok magamnak egy forró citromos teát és bevackolom magam a kedvenc fotelomba, és filmet nézek. Valami irtó szirupos, szomorú filmet néztem meg, minek a végére taknyom nyálam egybefojt a bömbölésemtől. Még ez az átkozott film is ellenem van! Szomorúan gömbölyödök össze, és már alig várom, hogy holnap beszélhessek vele, igen, megteszem, erősítem magamban a gondolatot, hogy nehogy visszakozzak.

De mi sem, természetesebb, hogy az élet mindig közbe szól. Másnap reggel láztól kipirultan ébredek, forog velem a világ, fáj a torkom, csak annyi erőm van, hogy írjak egy üzenetet Nueanak, majd leejtem a telefont.

Teljesen elvesztettem a tudatomat, csak a hűvös kezek érintését érzem homlokomon, majd ahogy a hűvös vizes rongy érinti testemet. Én pedig csak nyöszörgök a láztól, és izzadtságban úszok. Lázálmomban magamban kezdek el beszélni.

- Vee... Úgy sajnálom...

- Csss... - Suttogja egy ismerős hang.

- Szeretlek, nem akarom, hogy elvedd azt a nőt.

- Pihenj, lázas vagy. - Mondja a fülemnek oly kellemes hangfoszlány.

- Nem veszíthetlek el. Nem bírnám ki. - Már könnyeim csorognak ki szemeim sarkából.

- Itt maradok veled. - Érzem, ahogy ölelő karok vesznek körül.

- Megígéred?

- Megígérem.

Ezzel a tudattal mély álomba merülök, és megnyugszok, minden meg fog oldódni, csak idő kérdése.

Fáradtan nyitom ki a szememet, és a telefonom után tapogatózom. Nagy nehezen rátalálok, és igyekszem a képernyőjére fókuszálni, kisebb sikerrel. Hét óra van, már csak az a kérdés, hogy reggel vagy este. Hálószobám függönyei be vannak húzva, így nem tudom beazonosítani a napszakot sem. imbolyogva felkelek, felkapcsolom a villanyt és szétnézek a szobában. Hát egy biztos, nem ekkora kupit hagytam magam után, mikor lefeküdtem.

Széthúzom a függönyt, és hirtelen elvakít a világosság, mi behatol a sötét szobába. Hunyorítok egy kicsit, míg megszokom ezt a vakító fényességet. Kisétálok a konyha felé, és döbbenve veszem tudomásul, hogy itt bizony hurrikán csapott le.

Az asztalon egy papírdarabot találok, ráírva pár szedett-vedett mondatot.

„ Reggeli a hűtőben, melegítsd meg.

Ajtóban új zár van, kulcs a hűtő tetején.

Majd beszélünk."

Na, ebből nem értek egy kukkot se, mi történt? Elkezdek rendet rakni magam után, mikor megszólal a telefonom ébresztője. Ránézek a telefonomra, kinyomom, és akkor látom meg a kijelzőn a naptárat. Hétfő reggel van, ijedtemben még a telefont is elhajítom. Átaludtam három napot? Nagyon beteg lehettem, de vajon ki ápolt?

Várjunk csak! Hétfő... Reggel... El kell érnem Veet, beszélnem kell vele, ne csináljon semmit. Menet közben dobálom le a ruháimat, és gyorsan lezuhanyozok, még mindig gyengének érzem magam, de nem érdekel. Ha nem sietek, elszalasztom az utolsó lehetőséget is, hogy helyrehozzam a dolgokat.

Felrángatom magamra a sebtében kirángatott ruháimat, fogom a táskámat és már rohanok is. Az ajtóban jut eszembe, hogy új kulcsaim vannak, így visszaszaladok értük, felkapom, és már rohanok is.

Lihegve érek be a munkahelyemre, majd egyből Vee irodájába rohanok, ahol kifulladva támaszkodok a térdemre, majd lassan felemelem tekintetemet és Veet keresem.

- Már elment. - Mondja Yiwaa az ajtóban állva.

- Elkéstem. - Mondom szomorúan és könnyeimet nyeldesem vissza.

- Ne aggódj, visszajön. - Mosolyodik el, majd odasétál hozzám és megveregeti vállamat. - Hozzád bármikor visszatalálna, még ha nem is mondja ki.

- Yiwaa, nem vagyok én ebben olyan biztos.

- De kis bolond vagy! Hát nem tudod, mennyire szeret téged? Szerinted az ilyen régóta tartó szerelmet el lehet felejteni egy perc alatt?

- Nueanak azt mondta, hogy elfogja venni azt a nőt! - Görbül lefelé szám, közben felegyenesedek.

- Vee és a hülye ötletei! - Ölel át. - Nem érdemled meg, hogy sajnáljalak, de mégis megteszem.

- Azt mondod, nincs még minden veszve?

- Hát nem ismered őt? Napokig fő a levében, szabadkozik, esküdözik, de ha valami igazán fontos neki, azt nem hagyja kárba veszni. Bármennyire is megbántotta az illető, és elárulva érzi magát.

- Értem Yiwaa, nem kell még jobban belém rúgnod.

- Nem fogja könnyen beadni a derekát, de ha megteszel mindent, nos hát, törekvéseidet siker is koronázhatja.

- Rendben, megteszek minden tőlem telhetőt és még annál is többet! - szedem össze magam, és elindulok az irodám felé.

Igen, épp eleget tepert már értem Vee, most rajtam a sor. Be fogom neki bizonyítani, hogy nekem csak rá van szükségem és senki másra.