Mark

Már három hosszú éve, hogy Ployt ott hagytam a házassági ceremónia előtt. Szerencsére még időben megjött az eszem, vagyis, ha őszinte akarok lenni, amilyen vak voltam, elvettem volna. De amikor az esküvőnk reggelén mással hentereg az ágyban, nos, nem esett túl jól. Utánam szaladt, esedezett a bocsánatomért, hogy ne hagyjam el, ez csak egy apró botlás volt, neki nem számított semmit. Nekem viszont számított, nagyon is, de már minden el volt intézve, a vendégek folyamatosan érkeztek és nem tudtam, mit csináljak. Nem csak őt hoznám szégyenbe, hanem a szüleit, rokonait, Vee szüleit, akik gyerekkorom óta befogadtak, és ezt nem akartam. Végül úgy gondoltam, hogy nehezen, de megbocsátok. A nap folyamán tovább készülődtünk, de amikor ki kellett volna mondanom a szavakat, nem jöttek a számra. Ott álltam, izzadtam az idegességtől, mindenkire néztem, csak a menyasszonyomra nem, és végül felvettem a nyúlcipőt. Amilyen gyorsan csak lehetett, se szó, se beszéd, elrohantam a helyszínről.

Hazaérve lakásomban a sötétség, és a rémisztő csönd fogadott, ami szinte már kiabált velem. Levettem a szmokingomat és felakasztottam a fogasra, majd lerúgtam cipőmet. Közben folyamatosan csörgött a telefonom vagy éppen pittyegett, inkább kikapcsoltam, nincs most erre szükségem. Valaki kopogott az ajtómon mire felkaptam a fejemet, és odamentem, hogy kinyissam. De az a valaki megelőzött, és egy borítékot csúsztattak be az ajtóm alatt. Lehajolok érte, és érdeklődve veszem fel, majd óvatosan nyitom ki. Egy félbehajtott papír volt benne, amit széthajtok, és egyetlen szó szerepel benne, illetve egy név.

„Gratulálok."

Vee Vivis

Gyorsan kinyitom az ajtót és kilépek rajta, balra majd jobbra nézek, de egy teremtett lelket sem látok a környéken. Végül visszamegyek a biztonságot nyújtó lakásomba. Újra előveszem a papírlapot, és végighúzom rajta az ujjaimat, majd feltolulnak bennem a rég eltemetett emlékek.

- Úgy sajnálom Vee. - Mondom bánatosan. - Nem ezt érdemelted!

Visszagondolok a múltra, és újra érzem a bizsergést, mit akkor éreztem, mikor utoljára láttam és megcsókoltam. Mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy miért tettem, de azt éreztem, hogy sokáig nem fogom őt látni és muszáj volt megtennem. Pár napig még eszembe volt, de aztán feledésbe merült, ahogy Vee is. Sosem beszéltünk róla, nem hoztuk fel, nem tudtuk mi van vele, mintha nem is létezett volna. Azt se tudtuk merre jár, mit csinál, van-e fedél a feje fölött. Egyszerűen tabutémának számított. Ahogy elment, az összes figyelem rám terelődött, ami frusztrált. Valószínűleg Ploy-al is rég szétmentünk volna már, de hát a család annyira akarta ezt a kapcsolatot, és Ploy se akart elengedni. Folyamatosan rágta a fülem, hogy vegyem el, meg mennyire szeret és hasonlók. Őszintén? Nem viszonoztam az érzéseit, nem szerettem, nem kívántam. Ez csak egyfajta megfelelési kényszer miatt volt, amit folyamatosan éreztettek velem. A szüleim, Vee szülei, Ploy családja és mindenki más az ismeretségi körünkben. Teljesen alávetettem magam az akaratuknak, bábként mozgathattak, mindenre csak bólogattam. Igazán szánalomra méltó ember lettem, és most itt a lehetőség, hogy megszabaduljak ettől a címkétől, felszabaduljak. Kioldottam a nyakkendőmet és boldogan dőltem hátra az ágyon, végre elkezdhetek élni. De tévedtem. Apám nagyon szégyenkezett miattam, amit nem győzött hangsúlyozni minden egyes alkalommal. Még szerencse, hogy csak nagyon ritkán találkoztunk, akkor is mindig akart valamit. Anyám viszont szóba se volt hajlandó velem állni, amitől valljuk be őszintén, megkönnyebbültem. Egy idő után lenyugodtak a kedélyek, a por elült, és minden ment tovább a megszokott kerékvágásban.

Visszatérve a jelenbe, éppen egy fontos partira készülődök, ami az Év Vállalkozója megnevezést kapta. Itt lesz mindenki, aki fontos a kereskedelemben. A főnököm megbízott egy feladattal, amit ha sikeresen teljesítek, kinevez Kereskedelmi Igazgató helyettesnek. A gondolatra elmosolyodok, keményen megdolgoztam ezért a pozícióért, éjt nappallá téve. Folyamatos túlórák, hosszú hétvégék, amiket bent töltöttem az irodában. Minden azért volt, hogy vigyem valamire, és most eljött az én időm.

- Fuse, jól nézek ki? - Kérdezem, mert nagyon fontos a mai megjelenésem.

- Szerintem igen, szinte tökéletesen. - Feleli mosolyogva.

- Szinte? Az nekem nem elég! Mi az, amin javítanom kellene? - Kérdezem tőle.

- Vegyél fel cipőt! - Nevet fel. - Mit izgulsz ennyire?

- Megbízást kaptam, és ha összejön, kineveznek. - Felelem komolyan.

- Mesélj, miről van szó? Hátha segíthetek.

- Az új partnerünkkel kellene megegyeznem, hogy adja el nekünk a Csanthaburi tartományban lévő építkezési földterületet.

- Miért kell nektek annyira? - Érdeklődik Fuse.

- Jó helyen van a terület, remek megközelítésekkel. A be illetve kimenő árut tudjuk hajóval szállítani, a vasút is egyszerűen megközelíthető, így szoba jöhet a teherszállítás, illetve közvetlenül mellette megy el az autópálya is. Kell ennél több?

- Megértem a főnöködet, tökéletes választás. Sok szerencsét! Ismered már az üzletfeleteket?

- Ma fogja bemutatni a főnök, jó benyomást kell tennem rá! - Jelentem ki.

- Mi a cég neve?

- Wong LTD. Neked nem ismerős?

- Hallottam már róla! - Gondolkodik el. - Ha jól tudom, nemrég települtek át Bangkokba.

- Előtte hol volt a székhelyük?

- Ha jól hallottam Chon Buriba. De Mark, figyelmeztetlek! Azt is említették, hogy nagyon kemény üzletfél, nem tűr ellentmondást. Ráadásul nagyon fiatalon lett sikeres.

- Rendben, ígérem, óvatos leszek. - Mosolyodok el. - Most pedig, induljunk, nem szeretnék elkésni.

A helyszínre érve, leparkoltunk, és elindultunk a hatalmas rendezvényház felé. A biztonsági őrök elkérték a belépőkártyáinkat, majd miután leellenőrizték már be is engedtek. Gyönyörűen feldíszített terembe léptünk, ahol az ezüst és a sötétkék színek domináltak. A terem legvégén volt a pódium, ahol a zenekar kellemes dallamot játszott, előtte akár táncolhatott is az ember. A teremben több helyen elszórt kerek asztalok voltak megterítve. Fuse-al elváltunk, és megkerestem a helyemet. Mielőtt odaértem volna az asztalunkhoz találkoztam a főnökkel, akit illendően köszöntöttem.

- Jöjjön Mark, bemutatnám az új üzleti partnerünknek! Kérem, legyen vele nagyon kedves! - Mondja nekem Khun Thotsakan.

- Úgy lesz, ígérem!

- Tudom Mark, annyira megbízható vagy! Csak ügyesen. - Vereget hátba, majd egy úriember felé terel, ki éppen háttal áll nekem.

Hátulról végignézve, teljesen normális. Magas, tőlem majdnem egy fejjel, atletikus, karcsú, sötétbarna haján, mely hátul rövidebbre van vágva, megcsillan, ahogy a fény ráesik. Kellemes orgánuma van, de valahonnan olyan ismerős, csak még nem tudok rájönni, honnan. Fekete nadrágja tökéletesen passzol formás lábához, a méretre szabott sötétkék szmokingja kiemeli alakját. Kíváncsi vagyok, hogy milyen arccal rendelkezik egy ilyen figyelemreméltó személy. Ha körbenézek, csak azt látom, hogy mindenki csüng szavain.

És akkor megfordult, a szavam elakadt, a lábam földbe gyökerezett, a szemem kitágult. Majdnem összeestem a meglepettségtől, de még időben sikerült összeszednem magam, és végül kiegyenesedtem és széles mosollyal néztem leendő ügyfelem jéghideg tekintetébe.

- Khun Vivis! Hadd mutassam be kollégámat, akivel együtt fog dolgozni, ő Khun Masa, Mark Masa. - Mutat be Khun Thotsakan.

- Ismerjük már egymást. - Mondom főnökömnek.

- Valóban így lenne? - Kérdezi Vee tőlem. - Valahogy nem emlékszem.

Zavartan nézek fel rá, mert nem értem reakcióját. Teljesen elbizonytalanít, nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Szerintem a főnököm is így van ezzel, mert hol rám, hol Veere néz.

Kínos helyzetemből Vee segít ki. Mosolyogva pillant főnökömre, majd megszólal.

- Emlékszem már, te vagy az a srác a szomszédból. - Az az szót erősen megnyomva.

- Igen, én vagyok az. - Igyekszem felvenni a legkedvesebb arcomat, de a gyomrom görcsbe rándul.

- Akkor most magukra is hagyom önöket. - Kacsint rám főnököm, ezzel jelezve, hogy rám bízza az ügyfelet, és hogy ügyesen csináljam.

Megköszörülöm torkomat, és félénken nézek a felettem tornyosuló alakra. Már nem is emlékeztem az arcára, döbbenek rá. Vagyis halványan igen, de az még a serdülőkori képe. Most férfiasan kellemes arca van, veszélyesen csillogó sötétbarna szemei, barackszínű szépen ívelt ajkak.

- Továbbra is csak bámulni fogsz, vagy mondasz is valamit? - Kérdezi keményen. - Az idő pénz!

- Jól vagy? - Kérdezem óvatosan.

- Amint látod, egyben vagyok. - Feleli kimérten. - Más kérdés?

- Mikor jöttél vissza Bangkokba? Még csak nem is hallottam róla.

- Egy ideje. Miért kellett volna hallanod? - Kérdezi értetlenül. - Nem tartozom senkinek se beszámolóval.

- Igazad van, elnézést. - Felelem óvatosan.

- Ezt, most elnézem neked! - Jelenti ki - De többször ne forduljon elő! Csak semmi személyeskedés.

- De Vee! Régen barátok voltunk. Nem érdekelhet, hogy mi történt veled a hosszú évek alatt?

- Jól mondod, régen. - Mondja kimérten. - Mi már nagyon hosszú ideje nem vagyunk barátok. Attól a pillanattól fogva. - Mondja sejtelmesen, de én pontosan tudom, mire gondol, és erre érzem, hogy vörösödni kezdek.

- Sajnálom Vee. Még gyerek voltam. - Próbálok védekezni, de láthatólag semmi értelme.

- Neked csak Khun Vivis. Nincs személyeskedés. - Vágja hozzám, mitől összerezzenek.

Ha így haladunk, nemhogy az üzlet nem jön össze, de még a partnerségünknek is vége lesz. Ezt pedig nem hagyhatom.

- Khun Vivis. Szeretnék veled üzleti dolgainkról beszélgetni. - Felhúzott szemöldökkel kezd el vizslatni.

- Nocsak, nocsak. Kezd érdekes lenni. - Húzza félmosolyra száját. - De most nem érek rá. Később keress meg. - Azzal magamra hagy.

Annyira megváltozott, sokkal komolyabb lett, és minden kedvesség eltűnt belőle. Nézek szomorúan távolodó alakjára, majd felsóhajtok. Nehéz menet lesz, de nem adom fel.

Teszek egy kört a teremben, és szerencsémre összefutok Fus-al.

- Hogy megy a projekt? Megetted már reggelire? - Kérdezi nevetve, miközben vállamat átkarolja.

- Inkább ő engem. - Felelem. - Tudod ki a partnerem?

- Ki lenne az? - Kíváncsiskodik.

- Vee Vivis. - Gondolkodik, majd egy idő után megszólal.

- Az a Vee? - Kérdezi döbbenten. - Ploy rokona? Akitől kaptad az első csókodat?

- Halkabban, te bolond! Még valaki meghallja. - Tolom le barátomat.

- Jól van, na! - Veszi halkabbra hangját. - Akkor mi itt a gond?

- Olyan hideg, mint a jég! Szinte fáztam a közelében! - Suttogom. - Nem lesz egyszerű eset.

- Mi lenne, ha körberajongnád? Ha régen el tudtad varázsolni, talán most is sikerül.

- Azóta eltelt több mint tíz év. Meg amúgy is, ilyen trükköknek nem dőlne be.

- Véletlenül se azt mondtad, hogy Fuse, hova gondolsz? Ő egy férfi! -Nevet fel. - Nem, neked az jut eszedbe, hogy nem dőlne be. Vajon mit jelent ez?

- Semmit, nem jelent semmit. - Gondolkodom el. - Vagy talán mégis? - de ezt ár csak magam elé suttogom, úgy hogy más ne hallja. Újra felidézem Vee alakját, hangját, tekintetét. Még a hideg is kiráz. Hogy lett belőle ennyire rideg ember? Viszont, ha mélyen magamba nézek, rá kell jöjjek, hogy én is sokban hozzájárultam, és ez nem olyan dolog, amit az ember könnyen elfelejt.