Mark

Ma Fuse-al ebédelek, olyan rég volt már, hogy találkoztunk. Mostanában túl elfoglalt voltam, a munka miatt, és Vee miatt is. Beülünk a kedvenc törzshelyünkre, rendelünk két jeges teát, amit egyből ki is hoztak, illetve én kértem pad thait, Fuse pedig bazsalikomos csirkét rizzsel.

- Mostanában nagyon el vagy veszve! - Mondja Fuse.

- Csak sok a dolgom. - Felelem szórakozottan.

- Mióta Veenel dolgozol, megváltoztál, tudod?

- Úgy gondolod? - Forgatom ujjaim között a szívószálat. - Miben?

- Határozottan! Hogy is mondjam, hogy ne bántsalak meg. - Gondolkozik el. - Megvan! Azóta nem vagy olyan sótlan!

- Sótlan? - Háborodok fel. - Nem voltam sótlan.

- Dehogynem! Túlságosan is. Be voltál fásulva, semmi humorérzéked nem volt, mintha karót nyeltél volna, de nem csak reggelire, hanem ebédre és vacsorára is!

- Rémesen festesz le. - Sóhajtom.

- Akkor most dicsérlek is! - Mosolyodik el. - Olyan magabiztos lettél, mióta Vee visszatért az életedbe. Igaz, sokat morgolódsz miatta, de többször is mosolyogsz. Mit mosolyogsz, inkább vigyorogsz!

- Lehet, van benne valami. Én is úgy érzem, hogy sokat változtam és jó irányban.

- Hmm...Talán van esetleg egy csínos kolléganőd? - Kíváncsiskodik.

- Nem talált. - Rázom meg fejemet. - Találgass még.

- De szerelemmel kapcsolatos?

- Valami olyasmi. - Hümmögöm.

- Ne csináld ezt! Tudni akarom! Mesélj el mindent.

- Vee Vivis.

- Most nem a főnöködről akarok érdeklődni, ettől, most sokkal fontosabb dologról beszélünk! Na, ki az! - Követeli a választ.

- Mondom, Vee Vivis.

- Hagyjál már vele békén!

- Annyira sötét vagy, mint az éjszaka! - Mondom neki nevetve.

- Vee Vivis az, akivel a szabadidőmet töltöm. - Pirulok el, miközben kiejtem ajkaimon.

Hirtelen bent akad a levegője, megmerevedik, leesik az álla és csak pislogni tud.

- Ezt, most nem mondod komolyan! Nem hiszem el! Te hetero vagy!

- Hát ezek szerint, nem teljesen! - Felelem neki egykedvűen.

- És ez téged nem zavar? - Kérdezi döbbenten.

- Őszintén? Egy percig sem. - Gondolkodom el egy kicsit. - Egy bizonyos szempontból, a lehető legjobb dolog, ami velem történhetett. Igaz, vannak néha buta húzásai, de...ah!!!

- Döbbenet! - Még mindig nem tér magához a megdöbbenéstől. - Azt, mondd meg... - Kíváncsiskodik. - Ki van felül? - Vigyorodik el.

- Fuse, ilyet nem illik kérdezni! - Akadok ki.

- Ugyan már, elmondhatod! Én vagyok a legjobb barátod! - Eltöpreng kicsit. - Vagy még nem is csináltátok?

- Halkabban! Rosszabb vagy, mint a hangosbemondó!

- Akkor hallani akarom az igazat!

- Jól van, legyen. Elmondom. - Teljesen zavarba jöttem. - Voltunk már együtt, és igen, én voltam...alul. - Érzem, ahogy a fülem is belevörösödik kijelentésemre.

- Hihetetlen vagy! - Pislog párat. - Sose gondoltam volna, pont rólad.

- Nem akkora tragédia!

- Dehogy az! Nem gondoltam volna, hogy a mi drága Markunk, ilyen kis rafinált kisördög legyen!

És egy ilyen díszpéldányt sikerült beújítanod! Hát, gratulálok!

- Azt hiszem, köszönöm. - Mosolyodom el.

- Mesélj el minden apró részletet, persze amit még a fülem el bír!

- Rendben, szóval akkor kezdődött, amikor...

Végül belekezdtem a mesébe, és csak úgy áradt belőlem a mondanivaló, mindent ki akartam beszélni magamból. Ahogy meséltem, rájöttem valamire, hogy lényegesen többet érzek iránta, mint amit magamnak is bevallok. Ezen elgondolkozva röpke mosoly jelenik meg az ajkamon, és úgy gondolom, hogy Veet a sors küldte hozzám, hogy segítsen kimászni a szürke hétköznapokból, és magányosságomból. Igen, érzem, szeretem, s ennél nem is kell több.

Boldogan megyek az autóm felé munka után, estére programot beszéltünk meg Veevel. Azt hiszem, nagyon jól alakulnak a dolgaink. Nem is figyelek a külvilágra, gondolataimba mélyedve sétálok előre, mikor is valami keménynek és nagynak ütközök. Felnézek, és egy izomkolosszussal találom magam szembe, gyorsan összeteszem a kezeimet, köszönök, és töredelmesen bocsánatot kérek.

- Mark Masa? - A meglepettségtől kikerekedik a szemem, és felhúzom a szemöldököm.

- Attól függ, ki kérdezi. - Mondom, de még mindig tisztelettudóan.

Észre se veszem a hátam mögött lopakodó másik tagot, annyira az előttem álló illetőre figyelek.

- Szóval, igen. - Húzza mosolyra gúnyos száját, így kivillantva sárgás rothadó fogait.

A félelemtől hátrálni kezdek, így belesétálok a hátam mögött várakozó alak karjaiba. Gyorsan körém zárja őket, szabadulni próbálok, de egyszerűen nem megy. Kétszer akkora, mint én, széltében hosszában. Mikor kiáltani akartam, mocskos kezével befogta a számat. Pánik, rettegés lett úrrá rajtam, azt gondoltam itt a vég, lábaim kezdték felmondani a szolgálatot.

- Maradj veszteg! Különben nagyobb bajod lesz! - Morog a sárga fogú.

- Nézd Chay! Milyen jó bőrben van a kicsike! Akár már most vihetnénk a nagyfőnöknek! Jó pénzt kapna érte! - Szól a háttam mögött álló.

- Most még nem lehet, nem ez a feladatunk. - Mosolyog tovább. - Bár, ha jól meggondoljuk, kipróbálni éppen, ki lehetne!

- Ne! Nem tudom, mit akartok! Nincs semmim! - Már a sírás kerülget.

- Oh, az egészről az apád tehet! Nem mesélte? - Fogja meg államat a nagydarab ürge.

- Évek óta nem hallottam felőle! Semmi köze hozzám! - Kezdenek el hullani a könnyeim.

- Nézd már! Tényleg olyan, mint egy lány! Biztos, olyan finom is!

Rátaposok a fogvatartóm lábára, de sok mindent nem érek el vele, csak, hogy még agresszívabbá válik. Hirtelen egy hatalmas ütést érzek a derekam tájékán, úgy érzem, leszakad a vesém. Hangosan nyögök a fájdalomtól, már egy ütéstől a kínok kínját élem át.

- Szóval, apukád azt mondta... - Emeli fel államat. - Fizetni fogsz, vagy elvihetünk adóssága fejébe. - Mondja az előttem álló.

- Én inkább már most vinném! - Nyalja meg a nyakamat, amitől hányingert kapok. - Akár, még fizetnék is érte! És az illata...beindultam tőle! - Nyomja fenekemnek ágyékát.

- Hagyd már békén! Most még nem nyúlhatunk hozzá... Legalább is nem így! - És abban a pillanatban, ahogy ezt kimondja, hatalmas ütést érzek az álkapcsomon.

- Minden...egyes...szó...után...kapsz...egy...ütést...! - Emeli újabb és újabb ütésre ökleit.

Az arcom már minden színben játszik, érzem, hogy a szemem feldagadt, ajkam felrepedt és vér szivárog belőle, bordáim is jó pár ütéssel gazdagabbak, örülök, ha nem tört el, csak megrepedt.

- Hé ti mit csináltok? - Jelenik meg a semmiből Vee, és nekiront a sárga fogúnak.

A meglepetés erejét kihasználva akkorát húzott be a nagy toronynak, hogy egyből eleredt az orra vére, majd bevitt mellé még egy jobb horgot is, amitől kissé megtántorodott. Az engem tartó ember felé fordul, és mint egy felbőszült bika, aki nem látott a vörös ködtől, nekiindult. Elengedett a férfi, így egyből a földre rogytam, Vee megragadta mellkasán a pulóverét, majd lendítette öklét és lecsapott. Ágyékon rúgta, amitől csillagokat láthatott támadóm, egyből összerándult, de Vee nem hagyta annyiban. Újra és újra lecsapott, és már orrából, ajkából, szemöldökéből dőlt a vér, végül eszméletlenül összeesett.

- Vee! Vigyázz! Mögötted! - Abban a pillanatban, lehajolt és kirúgta az alattomos támadót.

Rávetette magát, ő is bekapott párat, de a másik cudarabbul nézett ki.

- Elég. - Dörren egy mély és tiszteletet parancsoló hang a távolból.

Mindketten lemerevedtek, majd a sárga fogú nagy nehezen kimászott Vee alól, majd tántorogva állt fel. Végül az újonnan érkező elegáns öltönyös férfi mögé állt be.

- Elnézést az embereim miatt! - Veregeti le a nem létező szöszt a válláról. - Egy kicsit túlzásba vitték.

- Mégis mit akarnak Marktól? - Kérdezi Vee az idegtől reszketegen.

- Az apja tartozik a főnökömnek. Így két lehetősége van. Az egyik, hogy kifizeti az 500.000 Bathot, amit az apja bukott nálunk pókeren. A másik, lehetőség, hogy ledolgozza. - Végignéz rajtam, és úgy folytatja. - Pár év alatt le is tudja dolgozni. Eléggé szép a pofija, már ha nincs összeverve. Mondjuk, ha nálunk dolgozik, előfordulhat, hogy ennél színesebb lesz a teste, a fiúk örömmel gondoskodnának róla.

- De nekem nincs pénzem. - Sírom el magam. - Nem is tartom a kapcsolatot az apámmal.

- A tartozás, az tartozás. - Mondja az öltönyös, teljes közönnyel. - Vagy a folyóból szeretnéd kihalászni apádat és anyádat? Utána, te is követnéd őket.

- Majd én rendezem a tartozást, de... - Mondja Vee. - Egy feltételem van. Soha többet, de soha többet ne merjenek hozzányúlni. Nem a családjához tartozik, hanem hozzám. És én nem szeretem, ha bántják azt, ami az enyém.

- Ha kifizeti helyette, töröljük az adósok listájáról, illetve feljegyezzük, hova tartozását. A mi köreinkben ez így megy.

- Mikor és hol legyen az átadás? - Kérdezi Vee.

- Erre a címre hozza el, holnap délig. Ha nem lesz ott... - Nyújt felém egy kártyát, rajta egy ismeretlen címmel.

- Ott leszek. - Jelenti ki.

- Akkor örültem a szerencsének, holnap találkozunk. Chay! Szedd össze azt a barmot, és takarodjatok. - Ránk pillant, és mosolyogva int egyet majd távozik.

- Vee! - Kiáltom nevét sírva, és széttárom karjaimat.

- Jövök már! Jövök! - Térdel le mellém és szorosan átölel, majd mellkasára von.

Én csak zokogok és zokogok, a fájdalomtól, árulástól. Hogy tehette ezt az apám? Csak úgy eladott és odadobott vadidegeneknek.

- Nyugodj meg, kérlek! - Csókol bele hajamba. - Ne írj! A szívem szakad meg érted! Gyere, menjünk be a kórházba.

- Nem, nem akarok. Vee! Ne vigyél be! - kapaszkodok széles vállaiba.

- Jól van, akkor hazaviszlek, hozzám! - Mondja ellenvetést nem tűrően.

- Köszönöm! - Próbálok felállni, de nem megy.

Vee térdem alá nyúl, karomat nyakába teszi, és felemel, majd elindul velem az autója felé. Óvatosan behelyez az anyósülésre, becsatolja övemet, és egy röpke csókot hint ajkamra.

- Most már itt vagyok, nem lesz semmi baj! Bízzál bennem! Megvédelek.

- Vee, csak benned bízok! - Sóhajtom, majd hátradöntöm fejemet megkönnyebbülve, hogy most már biztonságban vagyok, mellette, nekem ennyi most elég.