Vee

- Vee! Ébredj! - Érzem, ahogy Mark hevesen rázogat. - Kelj már fel!

Valami nem stimmel, és egyszer csak erős lökést érzek, és már gurulok is lefelé az ágyról. Földet éréskor gyötrelmes nyögést hallatok, mert pont a farokcsontomra érkeztem.

- Neked meg mi bajod van? - Vakarom fenekem. - Ez, most nagyon fáj! - Húzom el számat.

Mark épp hogy kikukucskál az ágy fedezékéből. Csak a szemeit látom csillogni a nevetéstől.

- Sajnálom! - Nevet hangosan. - De valahogy ki kellett robbantanom téged! Fél óra múlva el kell hagyni a szobát!

- Akkor gyere, húzzál fel!

Kikászálódik az ágyból, majd megfogja kezem, és megpróbál felhúzni, ami nem annyira akar neki sikerülni. Nevetve állok fel, és magamhoz rántom édes kis testét.

- Jó reggelt! - Fogom meg gyengéden állát, majd lehajolok, és röpke csókot lehelek ajkaira.

- Neked is! - Néz rám fülig érő szájjal. - Már csak fel kell öltöznöd, a cuccainkat összepakoltam!

- De jó dolgom van! - Karolom át derekát, és mélyet szippantok illatából.

- Ha tudnád mennyire! - Nagy sajnálatomra kibontakozik karjaim közül. - Gyere, haladjunk!

Nehezemre esett ugyan, de igaza van, nem akarok a személyzettel kitolni, így gyorsan átöltöztem, a ruhámat elraktam, és indulásra készen álltunk. hogy kilépünk a szobából, megfogom kezét, összefűzöm ujjainkat és elindulunk a recepcióra kiegyenlíteni a számlát.

- Mr. Vivis! Jól érezték magukat? - Kérdezi a recepciós hölgy, aki fogadott minket.

- Meglehetősen jól! - Mosolygok rá szélesen.

- Akkor nagyon örülök! Kezdtem aggódni! - Pirulva elmosolyodik, miközben a bámészkodó Mark felé néz.

- Köszönöm a segítséget! Minden tekintetben! - Kacsintok a kedves hölgyre.

- Miről van szó? - Kérdezi a hátam mögött álló cukiság.

- Semmi különös, csak megköszöntem a lehetőséget, hogy itt lehettünk, és hogy mindennel meg voltunk elégedve.

- Ez igaz, köszönjük szépen! - Mosolyog, közben el is pirul.

Kifizettem a díjakat, majd távoztunk a szállodából, ketten, együtt.

Kellemesen telt az utazás, beszélgettünk mindenféléről, de a múltat kerültük. Tisztában voltunk mindketten azzal, hogy nem szabad felemlegetni, hagyni kell a múltban, hogy békére leljünk a jövőben.

- Hazavigyelek? - Kérdezem óvatosan.

- Vee, hova máshová vinnél? - Mosolyogva néz rám.

- Szeretem ezt! - Nézek rá komolyan.

- Mégis mit? - Kérdezi döbbenten.

- A két kis gödröt az arcodon! - Vigyorgok rá.

- Oh, vagy úgy! - Szégyenlősen lehajtja fejét.

- Szóval hová vigyelek? - Kérdezem újra.

- Haza, gondolom!

- Jöhetsz hozzám is, csak rajtad áll! - Látom, elgondolkodik a lehetőségen, végül megrázza a fejét.

- Most, ha lehet, hazamennék! - Feleli csendesen.

- Hát persze! Nyilvánvalóan. - Felelem szomorúan.

- Vee...! - Kezdene bele, de leállítom.

- Nem gond, tényleg!

- Már megint félreérted a dolgokat! - Sóhajt. - Csak még van pár elintéznivalóm, így is késő estére fogok végezni.

- Rendben. - Morcosan nézek magam elé.

Azt hiszem, az ábrázatom megakadályozza benne, hogy tovább beszélgessen velem. Tudom, hogy túl reagálom, de szerettem volna még időt tölteni vele, ez akkora baj? Végül megérkeztünk a lakása elé, félrehúzódok, hogy ki tudjon szállni és kivenni a csomagjait.

- Vee! - Fogja meg arcomat, és maga felé fordítja. - Holnap találkozunk, és tudod a számomat. Hívhatsz is! - Majd hozzám hajol és megcsókol.

Puha ajkai épp, hogy érintik enyémet, de én többet akarok, így elmélyítem. Mikor elvállunk, látom a vágyat fellobbanni szemében, ami kis megelégedettséggel tölt el, biztosan nem fog elfelejteni. Végül kiszáll a kocsiból, kiszedi a csomagját és integet nekem, én meg mosolyogva elhajtok.

Nemrég értem haza az edzőteremből, már túl vagyok a fürdésen, és vacsora után kotorászok a hűtőben. Folyamatosan a hétvége eseményei peregnek az elmémben, ami mosolygásra késztet. Egy lépéssel közelebb kerültünk egymáshoz, és bízom a folytatásban. Gondolok egyet, és előveszem a telefonomat, de mit is írhatnék neki? Hali, hogy telt a délutánod? Vagy, Szia! Jó volt a hétvége, folytatjuk? Esetleg, van kedved randizni velem? Fújj! Ez mind olyan sablonos, vagy giccses. Túl sokáig gondolkoztam, mert pittyen a telefonom, és ránézek a kijelzőre, amin Mark neve villog.

- Most megyek vásárolni, kérsz valamit?

- Még csak most? Lepj meg!

- Ilyenkor kevesebben vannak.

- Hová mész? - Már fogom a kocsikulcsot és lépek is ki az ajtón.

- A Bangkok plázába. Lassan indulok is.

- Mikor?

- Fél óra múlva, addig jár le a mosás.

- Oké! Készülődj is! Nem zavarlak.

- Nem zavarsz...

Erre már nem válaszolok, gyorsan beszállok a liftbe, és már nyomom is a mélygarázs hívógombját. Leérve pattanok is be a kocsiba, és már hajtok is Mark lakása elé. Elvileg időben odaértem, és pont volt szabad parkolóhely a bejárattal szemben. Még vártam pár percet, mire meglátom Markot kijönni az épületből. villantok neki, mire felkapja a fejét és értetlenül néz. Mikor felismert hatalmas mosoly terült szét arcán, és boldogan jött felém, majd nyitja az ajtót és behuppan mellém.

- Hogy kerülsz te ide? - Szegezi nekem a kérdést.

- Nekem is vásárolnom kell, üres a hűtőm. - Vonom meg vállamat.

- Véletlenül se akartál látni? - Kérdezi mindentudó mosollyal.

- Ebben is lehet valami! - Sebességbe teszem a kocsi, és kigördülök a parkolóból.

Megfogom kezét, majd combomra helyezem, jó érzéssel tölt el közelsége.

A plázába érve két bevásárlókocsit toltunk, mivel elvileg én is vásárolni jöttem. A sorok között beszélgettünk miközben mindenféle random dolgokat pakolgattam a kocsiba. Mire végeztünk, sikeresen elfáradtam, de nem bántam, boldog voltam, hogy vele lehetek. Bepakoltuk a vásárolt dolgokat a kocsim csomagtartójába, majd hazaindultunk. Mikor megérkeztünk, segítettem neki kipakolni, végül szomorúan ugyan, de elbúcsúztam tőle. Amikor én is hazaértem, dudorászva pakolásztam be a szekrénybe, majd lefeküdtem, várva a holnapi napot.

Az irodámba belépve, az asztalomon egy kis csomag fogadott. Kíváncsian nézem meg tartalmát, és meglepődve veszem észre, hogy uzsonnás doboz van benne, mellette a kedvenc csokis tejem. Nagyon kedves gesztus, megnézem a hozzá tartozó üdvözlőkártyát.

„Csak, hogy jól induljon a napod. M."

- Mi ez a bárgyú mosoly az arcodon? - Kérdezi vidáman Nuea. - Mint, aki jóllakott.

- Ahogy vesszük. - Mutatom a csomagomat. - Még nem reggeliztem, de fogok! - Vigyorodom el.

- Sikeres volt a hétvége? - Érdeklődik. - Bevált a tervünk?

- Jó úton haladunk, úgy gondolom.

- Akkor, ha lehet, most már ne cseszd el! Végre egyenesbe jöttél!

- Köszönöm, de tényleg!

Végül magamra hagyott, a számomra világot jelentő csomagommal.

A napok csak úgy teltek, minden mintha csak egy pillanat lett volna. Rengeteg időt töltöttünk el együtt, bevásároltunk, moziba jártunk, együtt étkeztünk és minden olyan dolgot csináltunk, amit a párok szoktak. Kivéve, hogy nem szexeltünk, legnagyobb bánatomra. Igyekeztem célozgatni, de valahogy nem vette a lapot, vagy nem akarta. Persze a hergeléshez nagyon értett, hol egy simogatás, véletlen érintés, végül oda jutottam, hogy egy halk sóhajától beindultam. Kétértelmű megjegyzéseitől pedig a falra másztam! Megértem, hogy lassan akar haladni, lépésről lépésre, de a szexen mi már túlvagyunk. Mire várjunk?

Bosszúsan puffogok magamba, mikor észrevétlenül mögém settenkedik. Hátulról átölel, kezét becsúsztatja a zakóm alá, majd lágyan, minden izmot végig tapogat.

- Mark, ha ezt így folytatod, nem tudom mi lesz.

- Mégis mi a baj? - Búgja fülembe.

- Beleörülök a sóvárgásba! - Fordulok meg, megragadom a csípőjét és felültetem az asztalomra. - A fenébe is! Miért teszed ezt velem?

Oldalra billenti a fejét, és elgondolkozva néz rám, majd megszólal.

- Várok valamire! - Kacsint, majd megragadja a zakóm elejét és magához ránt, végül fülembe suttog. - Add meg magad nekem!

Megnyalja a fülemet, utána lejjebb csúsztatja forró nyelvét, hogy a nyakamat kényeztesse. Egyik kezét levezeti álló farkamhoz, és dörzsölgetni kezdi.

- Mi a baj Vee? Talán kívánsz? - Suttogja nyakhajlatomba.

- Nem, dehogy is! Ugyan! Hová gondolsz! - Nyögök fel. - Tudod te, mennyire imádnivaló vagy?

- Még sosem mondtad! - Nyúl bele nadrágomba. - És még milyen vagyok?

- Okos, kedves, odafigyelő... - Ránt egyet farkamon, mire elakad a szavam. - Szexi, határozottan szexi! - Lihegem.

Hátulról rámarkolok tarkójára, és közelebb húzom, hogy ajkaimmal rá tudjak tapadni csókra termett szájára. Először finoman összeérintem, majd nyelvemet végig futtatom rajt, míg végül alsó ajkába harapok, és szívogatni kezdem. Mint egy jó kisfiú, kinyitja száját, megadva az engedélyt a belépésre. Azonnal lecsapok, nem tűrők semmiféle ellenállást, mélyen ledugom nyelvemet, majd kissé visszahúzom, körbe járatva szájának belsejében, majd nyelvét addig noszogatva, míg ő maga is csatlakozik kihívásomra. Meg nem tudnám mondani, melyikünk kívánja a másikat jobban.

Mire meghallunk az ajtó felől egy torokköszörülést. Hirtelen szétrebbenünk, de már késő. Ha az illető nem vak, hát sok mindent láthatott.

- Bocsánat! Kopogtam, de úgy tűnik nem voltam elég hangos! - Nevet ránk mindentudó mosollyal Yiwaa.

- És mondjuk, megvárhattad volna, hogy behívjalak, nem gondolod? - Kérdezem mérgesen, mert még mindig felizgult állapotban vagyok.

- Eddig nem kellett, de most... - Néz végig zilált kinézetünkön. - Megtanultam a leckét.

- Kimennél egy percre, hogy összeszedjük magunkat? - Kérdezem, és frusztráltan túrok bele hajamba.

- Nem, nekem itt is eléggé szórakoztató!

- Yiwaa! Kérlek! Legalább rám való tekintettel... - Pirulva kéri Mark, - így is zavarban vagyok.

- Lehet akkor kellett volna, amikor a nadrágjában turkáltál! - Kacag fel.

- Yiwaa! Kifelé! - Mondom neki szigorúan.

- Jól van, megyek már! - Félig kilép az ajtón, de azért még visszaszól. - Alapozót ne adjak?

Gyorsan kilép és behúzza maga után az ajtót a szemtelen kis fruska.

- Mark! - Húzom magamhoz. - Ez így nem mehet tovább... Teljesen elveszítem a fejem!

- Tudom! - Fejét mellkasomra dönti, szinte belebújik ölelésembe. - De annyira élvezem! - Kuncog fel.

- Rossz kisfiú vagy, nagyon rossz! - Mondom neki viccesen, de azért szemrehányóan.

- Igen, de te ezért szeretsz! - Bontakozik ki ölelésemből, és elkezdi rendbe szedni magát.

Elgondolkozok azon, amit mondott, hogy szeretem. A kis ördögfiókának igaza van, világosodok meg. Abban a pillanatban, amikor újra megláttam édesen mosolygó gödröcskés arcát, pajkosan csillogó szemét, már tudhattam volna, hogy reménytelenül elvesztem, méghozzá benne.