Mark

Próbálok a munkámra koncentrálni, de nem nagyon megy, idegesít a kinti viháncolás. Már kezdem nagyon unni. Mióta megjelent itt Perth, mindenki oda meg vissza van érte. Imádják a tündi-bündi cukorfalatot, legalábbis a többiek így hívják, vagy éppen habos-babos vattacukornak. Ami még ennél is rosszabb, folyamatosan azt szajkózzák, hogy milyen jó lenne, ha a főnök összejönne vele, mert annyira összeillenek. Na persze, Veenek pont egy ilyen vattapamacs kellene, forgatom szemeimet és puffogok magamban.

- Mark, itt vagy? Hoztam neked sütit! - Lép be irodámba Habfelhő kisasszony.

- Hol máshol lennék? Hiszen láttad, hogy bejövök! - Szinte már vicsorgok.

- Igen, igazad van! - Kacarászik, miközben leül velem szemben. - Edd meg! Direkt neked hoztam! - Rezegteti pilláit, és elém tolja a süteményt.

- Nem kérem, köszönöm. Sajnos nem vagyok édesszájú. - Tolom el előlem.

- Vee nem ezt mondta! Mesélte, hogy egyszer megettetek egy egész tortát ti ketten!

- Mit akarsz tőlem Perth, nincs időm, dolgoznom kell. - Húzom össze szemöldökömet.

- Tanácsot szeretnék kérni. Tudom, hogy jó barátok voltatok Veevel.

- Miről lenne szó? - Teszem le a tollamat, mert addig tuti nem fog békén hagyni, míg el nem éri célját.

- Mit csináljak? - Kérdezi kétségbeesetten. - Mit csináljak, hogy Vee megkérjen legyek a barátnője? Vagy kérjem meg én? Szerinted?

Ez a nő tényleg ennyire sötét? Miért nem tud csak úgy figyelmen kívül hagyni? Egyszerűbb lenne az életem!

- Ha a véleményemre vagy kíváncsi, szerintem Vee nem akarja, hogy a barátnője legyél! - Bököm ki neki, mert már nem tudom magamban tartani.

- Badarság! Nincs senkije tudtommal, ráadásul nem hajt rá senki. - Gondolkodik el. - Milyen nagy kár! Egy ilyen pasit egyedül hagyni!

- Én meg úgy tudom, de kérlek, ne mondd el senkinek! - Hajolok hozzá közelebb. - Szóval úgy tudom, hogy kedvel valakit.

- Nem mondod? - Teszi szája elé kezét. - Hihetetlen, akkor miért nem említette hosszú ebédjeink során?

- Pedig de! Nekem azt mondta, halálosan szerelmes! - Még bólogatok is hozzá. -Csak még nem szedte össze a bátorságát, túl félénk.

- Akkor még van esélyem, megyek is! - Áll fel és libben is kifelé.

Ajjaj, most bajban vagyok! Mi van, ha elmondja Veenek, miket hordtam én itt össze? Biztos ki fog rúgni, de meg akartam akadályozni ezt a, azt a valamit, ami kettejük között van. Hirtelen a szomszéd szobából hangos szóváltások hangzottak el, majd csörömpölés, és mikor kinéztem az ajtón, egy síró habpuffancs távozott éppen. Oké, ennyi volt, pakolhatom a cuccaimat, teljesen kétségbeesek.

- Mark Masa! Told ide a fenekedet! - Hallom Vee mérges kiabálását.

Fülemet farkamat behúzom, és csak óvatosan merek átmerészkedni hozzá.

- Igen Vee, miben segíthetek? - Sütöm le szemeimet, mivel gyilkos tekintettel méreget.

- Mit csinálsz a hétvégén? - Néz rám jéghideg tekintettel, pont mikor felbukkant hosszú évek után.

- Mit csináljak? -Kérdezem félve.

- Lesz egy üzleti tárgyalás Csanthaburiba, és velem kell jönnöd. Ez nem kérés. - Jelenti ki, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Rendben, főnök. Mikor indulunk?

- Péntek reggel, vasárnap jövünk haza. Most pedig elmehetsz. - Fordul el. - Ja és még valami.

- Hallgatom.

- Nem vagyok szerelmes, de lehet, kedvelek valakit. - Kezével int, hogy távozzak végre, amit örömmel megtettem.

Vajon kit kedvelhet? Facsarodik össze a szívem arra a gondolatra, hogy esetleg Miss Vattacukorról beszélt. Tudom, hogy haragszom rá, és megbocsáthatatlan, amit velem tett, de mégis fáj arra gondolni, hogy esetleg mást ölel, vagy csókol. Felrémlik, mikor utoljára ölelt azon az éjszakán, olyan biztonság vett körül, mit régen éreztem. Az nem számít, mikor álmában megöleltem és megsimogattam homlokát, azt ő nem tudja. Hiányoznak azok a pillanatok, mikor megfeledkeztünk a külvilágról és csak ő volt és én.

Péntek reggel már bőrönddel kezemben vártam a megbeszélt helyen. Kicsit hamarabb érkeztem, de már nem bírtam magammal otthon. Nem telt el sok idő, mikor megállt mellettem, kiszállt a fekete sportautójából és berakta a csomagomat a hátsó ülésre.

- Szállj be. - Utasít.

- Rendben. - Kényelmesen elhelyezkedtem és becsatoltam az övet.

Az út felét néma csendben tettük meg, ő nem szólt, csak a vezetésre koncentrált, én meg nem tudtam, milyen témát dobjak fel. Már kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mire végre valahára hozzám szólt.

- Éhes vagy?

- Mint a farkas! - Vigyorgok rá.

- Na, és mire is vagy éhes kedves Mark? - Féloldalasan elmosolyodik.

- Mire legyek? - Érdeklődőm.

Ha már kétértelműen beszél, belemegyek a játékba. Rossz az, aki rosszra gondol, de már nagyon hiányzott ez az oldala.

- Nem is tudom. Akad lehetőség bőven. - Vigyorog. - Nálad a választás joga.

- Hmm... Hirtelen úgy ennék egy kis virslit, tükörtojással!

- Kicsit? Azt hittem a nagyobbat jobban szereted! - Rám néz. - Ezek szerint tévedtem.

- Még nem döntöttem el, melyiket szeretem.

- Szóval... A nagyobbnak is van esélye?

- Attól függ.

- Mégis mitől?

- Mennyire kívánom. - Alig bírom kiállni nevetés nélkül.

- Khmm...Értem... A sebváltóra teszi kezét, majd óvatosan combomra csúsztatja.

Meglepődve nézek rá, és ezt meglátja rajtam, el akarja húzni kezét, de valamiért megfogom, és nem engedem, hogy elvegye. Zavaromban kinézek az ablakon, és elkezdem figyelni a tájat. Érzem, ahogy gyengéden megszorítja combomat, majd hüvelykujjával elkezdi körkörösen simogatni.

- Mikor lesz a tárgyalás? - Nézek vissza rá, és érdeklődve tanulmányozom arcának rezdüléseit.

- Holnap délutánra van megbeszélve.

- Akkor miért ma jöttünk?

- Mert hosszú az út, előtte pedig át kell vennünk újra az anyagot. Nem akartam fáradtan belekezdeni, nagyon fontos tárgyalás.

- Rendben, érthető. - Felelem kissé szkeptikusan.

Végül újra a némaságba burkolóztunk, de már elmúlt az a kínos légkör, ami eddig körbelengett minket, és ez jó érzéssel tölt el.

Megérkeztünk a szállodába, és odamentünk a recepióhoz, hogy be tudjunk jelentkezni.

- Miben segíthetek uraim? - Kérdezi mosolyogva a recepciós hölgy.

- Vee Vivis vagyok, és két egyszemélyes szobát foglaltam.

- Pillanat uram, nézem is! - Nyomogatja a számítógépet. - Uram, tévedés történt. Nagyon sajnáljuk, de véletlenül rosszul foglaltuk be.

- Mégpedig? - Értetlenül kérdezi.

- Új a kollégám, aki rögzítette, és tévedésből, egy szobát foglalt két személyre.

- Legalább kétágyas?

- Nem uram, franciaágyas.

- Akkor esetleg van még szabad szobájuk?

- Sajnálom, nincs. A hétvégén tartanak orvosi konferenciát a városban, így minden szabad hely foglalt.

- Oh értem, és esetleg kétágyas szobára nem tudjuk cserélni?

- Vee, jó lesz így, nem gond. - Szólok bele, mert már megsajnálom szegény recepcióst.

- Biztos, nem szeretnélek kényelmetlen helyzetbe hozni! - Mondja Vee.

- Tényleg! Na, gyerünk, foglaljuk el a helyünket.

- Rendben, akkor kérném a szobakártyát.

Még egyeztet valamit Vee, utána csatlakozik hozzám, és elindulunk a szobánk felé.

Ahogy belépünk egy kis előszoba fogad, jobbra a fürdő, egyenesen tovább a háló, hatalmas nagy franciaággyal a közepén. Belépve látok az ággyal szemben egy kis asztalt két fotellel. Mellette a minibár, telis tele mindenféle itallal. Vee egyenesen az erkélyajtóhoz megy és kinyitja, hogy felfrissüljön a levegő. Visszafelé meglazítja a nyakkendőjét, mandzsettáját kigombolja és ingjét feltűri. Aktatáskáját előveszi, és minden iratot kipakol az asztalra és tanulmányozni kezdi.

- Vee! Én éhes vagyok! - Nyavalygom neki. - Addig nem csinálok semmit, míg nem ebédelünk! - Hisztizek.

- Rendben, de nagy sajnálatomra, most nem tudok neked virslit és tükörtojást szervírozni.

- Most az egyszer megbocsátom! Rendelj valamit, addig letusolok, úgy érzem, szükségem van a felfrissülésre. - Azzal magára hagyom.

A zuhany alatt állva elgondolkozok, hogy mégis mi a fenét csinálok. - Nem úgy volt, hogy csak a főnökömként tekintek rá? - Motyogom magam elé, majd beszappanozom testemet. Magam elé képzelem mosolygó arcát, vágytól csillogó szemét, kezének érintését. Halkan sóhajtok, és lenyúlok meredező péniszemhez. Már rég nem nyúltam magamhoz, de most érzem, hogy szükségem van rá. Rámarkolok és elkezdem kezemet húzgálni rajta, míg másik kezemmel a csempézett falnak dőlök. Felidézem, mikor ajkamat édesen becézte, és nyelvével felfedezte szám üregét. Ahogy mellbimbómat kényeztette, vagy farkamat verte. Oh, az a gyönyör, mi akkor ért! Magamnak se vagyok képes ekkora élvezetet okozni. Még az is eszembe jut, ahogy kéjesen nyögök alatta. Újra és újra lejátszom a legizgatóbb jeleneteinket, mire érzem a csomót kialakulni hasam alsó részében, kezemmel rágyorsítok, és hangosan a falra élvezek. Homlokomat a csempéhez döntöm, és lenyugtatom heves szívverésemet. - Vee, miért váltod ki ezt belőlem? - Kérdezem magamtól, de válaszolni nem tudok.

Mikor sikerült magamat lenyugtatni, elzártam a vizet és megszárítkoztam. Felvettem egy egyszerű fehér pólót és egy világosszürke lenvászon nadrágot, ha már itt fogunk dolgozni, legalább kényelmesen érezzem magam. kilépve a fürdőből már ott gőzölgött a rizs, hozzá pedig zöld csirkés curry volt. Összefutott a nyál a számban, már olyan éhes voltam.

- Desszert nincs? - Kérdezem sajnálkozva.

- Valaki azt mondta, hogy nem szereted az édességeket. - Erre elpirulok, mert tetten érték füllentésemet.

- Oh, igaz, valóban. - Hümmögöm magam elé, és szomorúan veszem tudomásul, hogy nem ehetek valami finom nassolni valót.

- Ne szomorkodj! - Nevet fel. - A minibárba tettem két kókusz pudingot vanília fagylalttal és rengeteg tejszínhabbal!

- Tényleg? - Nézek csillogó szemekkel hol Veere, hol a minibár felé. - Köszönöm! - Mosolygok rá a legszélesebb mosolyommal.

- De előtte mondd meg, mik voltak azok az érdekes hangok, amik kiszűrődtek a fürdőből? - Húzza fel kérdőn szemöldökét.

- Semmi. - Vörösödik el fejem.

- Aha. És ehhez a semmihez véletlenül sincs közöm? - Néz rám mindentudó mosollyal.

- Jól mondod, nincs! Együnk. Nincs idő cseverészni. - Ülök le elé a földre, és nyújtom felé kezemet. - Most pedig, kérem az ebédemet!