Vee

Éppen reggelit készítek a konyhámban, mikor motoszkálást hallok a bejárati ajtóm felől. Mi az isten? Be akarnak törni? Ki merészelne fényes nappal? Kíváncsian megyek az ajtóhoz, és egy hirtelen rántással kinyitom. A döbbenettől földbe gyökerezett a lábam, hogy került ide? Nagyon időm sincs, hogy felfogjam, Mark itt van, gyorsan megölel és mellkasomba fúrja arcát. Azt mondja, utál, de ha valóban utálna a szíve mélyén, nem jött volna el. Talán van még remény. Mélyet szippantok hajának illatából, és most jövök rá, hogy ez mennyire is hiányzott. Kissé beljebb togyogok vele, a kíváncsiskodó tekintetek miatt. Nem engedem el, szorosan tartom, majd becsukom az ajtót.

- Miért jöttél? - Kérdezem a hajába suttogva.

- Azt mondták, hogy egész hétvégén nem lehetett elérni, és ma sem jelentkeztél. - Mondja kétségbeesett hangon.

- Szóval aggódtál értem. - Emelem fel fejét.

- Attól, hogy utállak, még emberi lény vagy! És gondoskodásra szorulhatsz! - Ütögeti meg mellkasomat, mire elmosolyodok.

- Köszönöm, hogy vigyázol rám, még úgy is, hogy utálsz. - Simítom meg arcát.

- Vee, ne csinálj ebből viccet! Halálosan komolyan mondom! - Szemembe viszont már nem mer nézni.

- Rendben, hiszek neked. - Mondom szomorkás hangon. - Akkor most el is mész?

- Hát, ha már itt vagyok, és a főnököm is vagy...Vigyázok rád egy kicsit, hogy pihenhess! Tudod, ezt nevezik munkaköri beosztásváltozásnak.

- És még fizetek is érte. Remek. - Szontyolodom el, majd távolabb állok, nehogy zavarjam az új munkakörében. - Szolgáld ki magad, csinálj reggelit, én lefekszem. - Fordulok meg, és magára hagyom.

Talán tényleg elhamarkodott következtetést vontam le, és még sincs esélyünk. Beesek az ágyba, átölelem a takarót, és magzatpózt veszek fel. Még mindig nem érzem magam olyan fényesen, ezért gyorsan elalszom. Álmomban édes kezek simogatták homlokomat, puha karok öleltek, és kedves szavakat suttogtak fülembe, majd elmúlt minden és maradt a sötét üresség. Izzadtan riadtam fel álmomból, gyorsan felültem, azt se tudtam merre vagyok arccal. Légzésem elnehezült, szívem hevesen vert.

- Vee, jól vagy? - Ül mellém Mark, majd kisöpri az izzadtságtól csatakos hajamat homlokomból.

- Minden rendben, ne aggódj értem. - Felelem mogorván. - Egy főnökért nem szokott egy alkalmazott ennyire aggódni.

- Igazad van! - Hallom hangján, hogy egyre dühösebb lesz. - Akkor megyek is! A kedves főnököm biztosan jól fogja érezni magát, miután elmentem.

- Ne! - Nyúlok felé, és megragadom kezét, hogy visszatartsam. - Kérlek, maradj!

Szemembe néz, és kedvesen elmosolyog.

- Maradok, de, csak mert szépen kérted! Gyere, egyél, csináltam levest. - Húz fel az ágyból.

A reggeliből ebéd lett, amit jóízűen fogyasztottunk el. A nap hátralévő részében nem nagyon beszélgettünk, de jó érzés volt, hogy itt maradt a közelemben, megnyugtatott és végre azt éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben. Ez az érzés távozott, mikor indult hazafelé. Már az ajtóban állt, mikor megszólalt.

- Vee. Attól, hogy ma eljöttem hozzád, nem változtat semmin. - Ejti ki száján a végzetes szavakat.

- Értem, vagyis megértem. Attól még köszönöm. - Keserűen elmosolyodok.

- Akkor jó. Nem szeretném, ha téves következtetéseket vonnál le. Te csak a főnököm vagy.

- Ahogy te az alkalmazottam. Ne aggódj, a mai napért dupla fizetést kapsz, a fáradozásodért és hogy el kellett viselned egész nap.

- Köszönöm, az remek lesz. Megérte a fáradtságot.

- Lejárt a munkaidőd, kívül tágasabb. - Nézek rá a legsötétebb pillantásommal.

Majd megfogtam karját és kilöktem az ajtón, és becsuktam előtte. Nekitámaszkodtam az ajtónak és lecsúsztam az aljához. Ott ültem, és csak a sötétségbe bámultam magam elé. Újra körbevett a magány, az elkeseredettség, mint életem legnagyobb részében.

Másnap már bementem dolgozni, ha egy percet is otthon kellett volna még töltenem, agyonlövöm magam. Beérve köszöntem mindenkinek, majd bementem az irodámba és leültem az asztalomhoz. Nagyot sóhajtottam és nekiálltam dolgozni. Kopogtattak az ajtón, és meg sem várva válaszomat Yiwaa belépett az ajtón.

- Vee, hoztam neked egy teát.

- Köszönöm, tedd le a dohányzóasztalra. - Letettem a tollat, mi a kezembe volt és odamentem.

- Jól vagy? Aggódok érted. - Kedvesen rám mosolyodik.

- Minden jó ész szép, mint mindig. - Felelem egykedvűen.

- Ne bagatellizáld el, tényleg tudni akarom.

- Megvagyok, semmi sem változott. - Leülök és kezembe veszem a kedvenc bögrémet.

- Markkal mi újság? - Tudtam, hogy elő fog hozakodni a témával.

- Semmi. Én főnök, ő dolgozó. Ennyi. Se több se kevesebb. - Hunyom le szememet.

- Sajnálom, de tényleg.

- Nincs mit sajnálnod, magamnak kerestem a bajt, most pedig, ha megbocsájtasz! Sok a munkám.

Ezzel kitessékelem, és végre fellélegezhetek. De tévedtem, újabb kopogtatás hangzik az ajtóm felől.

- Mi van már? Mondtam, hogy dolgom van! - Kiáltok ki.

- Vee! Milyen vendéglátás az ilyen? - Kérdezi egy ártatlan női hang.

- Perth! Hát te mit keresel itt? - Kérdezem döbbenten.

- Azért jöttem, hogy elvigyelek ebédelni! - Mosolyog rám.

- Nincs még korán? - Nézek órámra, ami fél tizenegyet mutat.

- Dehogy van, mire odaérünk, pont ebédidő lesz. - Fogja meg kezem. - Látom, hogy valami bánt! Úgy látom, most egy régi barátra van szükséged.

Végignézek rajta, nagyon csínos, mint mindig. Középmagas, karcsú, testhez simuló rövid rózsaszín fodros ruha van rajta, hozzáillő körömcipővel, táskával. Enyhe smink, hosszú hullámos haja minden lépésénél himbálózik. Végül is ráérek, és lehet, kell ennyi változatosság.

- Rendben, legyen. - Állok fel.

Az előtérbe érve szólok Yiwaanak, hogy ebédelni megyek, és nem tudom, mikor érek vissza. Ahogy megfordulok, szembe találom magam egy dühös fekete szempárral. Erőt veszek magamon és figyelmen kívül hagyom, ebben Perth is segítségemre van. Odatipeg mellém és belém karol.

- Vee, induljunk! - Simít mellkasomra. - Éhes vagyok!

- Akkor egy percig se várjunk! - Paskolom meg kicsi kacsóját. - Mark, hagytam az asztalomon pár szerződéstervezetet, kérlek, nézd át, mire jövök. - Szigorúan nézek rá. Majd Perth-el oldalamon elhagyjuk az irodát.

Már javában ebédelünk, és közben mindenféléről beszélgetünk, mikor felhozza a témát.

- Na, és mi van közted és a fekete szemű dühös kis törpe között? - Érdeklődve néz rám.

- Semmi különös, gyerekkori barát, vagy valami olyasmi. - Válaszolom.

- Azt hiszem, emlékszem rá. Akkor is ott volt, azon a végzetes napon.

- Igen, de nem lényeg. Azért már megkapta büntetését.

- Olyan, mintha féltékeny lett volna egy cseppet. - Kuncog fel. - Ha szemmel ölni lehetne, már hét láb mélyen lennék.

- Szerintem félreértesz valamit. Nincs közünk egymáshoz.

- Mióta?

- Mit mióta? Nem értelek.

- Vee! Azt hiszed, vak vagyok? Látom, hogy nézel rá. - Mosolyodik el.

- Ne kombinálj! Leszögezte, hogy csak munkakapcsolat van közöttünk. Másra ne is számítsak.

- És te csak így feladod? Vee Vivis! Nem ilyennek ismerlek! - Hadonászik felém kanalával.

- Most is olyan vicces vagy, mint régen! - Húzom széles mosolyra számat.

- Ne terelj! Majd én segítek! - Nevet fel. - Egy hét után teljesen ki fog borulni!

- Nem hinném. Ez nem lányregény. - Mondom szomorúan. - Ráadásul a párod mit fog szólni, ha állandóan velem lógsz?

- Ne aggódj miatta! Megbeszélem vele! - Vigyorog. - Tudja, mennyire szeretek Cupidot játszani!

- Szegény pára! Előre sajnálom, ha feleségül vesz!

- Ismer, és így szeret! A furcsaságaimmal együtt.

- Még véletlenül se jutott eszedbe felmelegíteni a kapcsolatunkat ugye? - Kérdezem, hogy biztosra vegyem, hányadán is állunk egymással.

- Tudom, hogy néha túl közvetlen vagyok, és ez félreérthető. Eleinte sok probléma forrása volt, de elmúlt. Tisztában van vele, hogy csak őt szeretem!

- Akkor rendben! Tégy, amit szeretnél! - Egyezem bele. - De szólok, ne számíts sok sikerre. Ebbe bele fog törni a bicskát.

- Vee Vivis! Figyelj, és tanulj! - Kacsint, majd tovább beszélgetünk az élet nagy dolgairól.

Végül tényleg belelendült tervének végrehajtásába. Ha kellett, ha nem, folyton beugrott az irodába. Hol ebédelni hívott, vagy éppen desszertet hozott mindenkinek, mint most is.

- Hahó, megjöttem. - Jelenti be vidáman. - Hoztam sütit!

Éppen az előtérben beszélgetek Nueaval, mikor megjelent. Ahogy boldogan belliben az extra magas körömcipőjében, mosolyt csal az arcomra.

- Lassan már fel is vehetne Vee, olyan sűrűn jársz hozzánk! - Nevet fel Nuea.

Ebben a pillanatban jön ki Mark az irodájából, és ahogy megpillantja Perthet, egyből elfelhősödik tekintete.

- Oh a drága Mark is megtisztelt jelenlétével! - Mondja negédesen, miközben odatipeg hozzá és megfogja állát. - Olyan csini pofi, de mindig olyan morci!

- Nem vagyok gyerek, nyugodtan leveheted rólam a kezedet! - Fordítja el állát.

- Hát erről beszélek! Persze a mi drága Veenk! Ő mindig olyan odaadó. Igazi cukipofa!

- Akkor mi nem egy Veet ismerünk! - Mondja dühösen. - Ha ennyire kedveled, menj hozzá feleségül. - Suttogja az orra alatt, de ezt már csak én hallom meg.

- De még nem kértem meg. - Súgom fülébe, mitől szeme kitágul.

- Ahogy érzed. A te dolgod, főnök. - Azzal ott hagy.

Perth kiosztotta mindenkinek a süteményt, csak egy maradt, az is Marké.

- Na, most figyelj! Ha eddig nem volt ideges, hát majd ezek után. - Kacsint, és ringó csípővel megindul Mark irodája felé.

Szerintem felesleges köröket fut, nem érdekli Markot, hogy mit csinálok és kivel csinálom. Sóhajtok egyet, és eltűnik a mosoly az arcomról, újra az a búskomor ábrázat ül ki arcomra, mi már hetek óta kiséri megjelenésemet.