Mark

Idegesen tördelem ujjaimat az eszméletlen Vee mellett. Ahogy megláttam a földön fekve, megállt bennem az ütő, odarohantam hozzá, szólongatni kezdtem, egy röpke pillanatra megpróbált rám fókuszálni, de aztán elvesztette a valóságot. Gyorsan szóltam Yiwaanak, hogy hívják az orvost, mert baj van. Nuea segített feltenni az ágyra, majd kiment, hogy a bejáratnál várja az orvost. Levettem az öltönyömet és a feje alá tettem, hogy kényelmesebb legyen neki, nem mintha tudnám, hogy érzékeli-e. Kicsit közelebb csúszok a kanapén, ujjaimmal kisimítom az arcába hullott hajszálakat. Nem tehetek róla, de aggódom érte, ilyennek még nem láttam őt sose. Borzasztó még belegondolni is, hogy bármi baja lehet. Nem érdemli meg a törődésemet, gyűlölnöm kellene tiszta szívemből, de nem megy.

Arca most kisimult, nem látni rajta a terheket ólomsúlyként nehezedni. Gyengéden végigsimítom fakó arcát, olyan, mintha minden vér kiszaladt volna belőle, és csak a hófehér szín köszön vissza, mint mikor az emberből elszáll az élet. Csak ne legyen semmi baja, fohászkodom magamban, és érzem, ahogy egy könnycsepp elkezd legördülni arcomon, amit számtalan követ.

- Vee, mit tettél magaddal? - Vonom kérdőre, választ pedig nem kapok. - Annyira gyűlöllek!

Végül arca fölé hajolok, és lágyan megcsókolom ajkát, majd selymes hajfürtjei közé túrok.

- Én tényleg annyira utállak! - Fájdalom hasít mellkasomba, és elönt a rettegés. - Csak ébredj fel, hogy tovább utálhassalak! - Motyogom neki.

Megérkezett az orvos, így felállok és hátrább húzódok, hogy ne zavarjam munkája közben. Vérnyomást mér, meghallgatja szívverését, szemébe világít, hogy lássa van e bármiféle reakció.

- Maga hozzátartozó? - Kérdezi tőlem az orvos.

- Igen, az vagyok. - Felelem bizonytalanul, de magam sem értem, miért mondtam ezt.

- Ha maga mondja. - Mér végig az orvos. - Nos, Khun Vivis, kicsit le van gyengülve, azt mondanám, túlhajszolta magát és kimerült.

- Értem. - Eluralkodik rajtam a megkönnyebbülés, nincs komolyabb baja.

- Nem ártana pár nap pihenő, egy kis stresszmentesség. Kötök be egy infúziót, attól hamarabb javulni fog állapota, hagyják lecsöpögni. Körülbelül egy óra, addigra visszajövök. - Áll fel az orvos, és elpakolja a dolgait. - Hozok egy kis vitamint is, de ne aggódjon, nincs komolyabb baja a barátjának. - Mosolyog kedvesen az orra alatt, mire elpirulok.

- Köszönöm doktor úr, mivel tartozunk?

- Majd küldöm a számlát, ez miatt ne aggódjon. - Ránéz Veere, majd rám emeli tekintetét. - Ne hagyja magára, amíg vissza nem jövök. - Azzal elment.

Pár pillanat múlva Nuea dugja be a fejét az ajtón.

- Beszéltem az orvossal. - Mondja nekem. - Vigyázol rá vagy leváltsalak?

- Vele maradok, ne aggódj. Vigyázok rá! - Jelentem ki, majd meleg tekintetemet végig vezetem Vee testén. - Most olyan békés. - Suttogom magam elé, de Nuea meghallja.

- Nem tudom, hogy hányadán álltok egymással, de nem olyan durva, mint mutatja magát. - Együttérző szemekkel néz rám.

- Nem állunk sehogy. Miből gondolod? - Értetlenül nézek felé. - Nem érdekel, hogy mennyire durva.

- Ha nem tudod, nem fogom neked elmondani, gyere rá magadtól. - Von vállat, és ránk csukja az ajtót.

Odamegyek ernyedt testéhez majd helyet foglalok feje mellett, amit felemelek és ölembe fektetem, óvatosan simogatni kezdem.

- Annyira megijesztettél. - Lábad újra könnybe szemem. - Soha senki miatt, nem hullattam ennyi könnyet! Vee ez is a te hibád. - Szidom meg.

Előveszek a zsebemből egy papír zsebkendőt és megtörlöm orromat, miközben meghallom, Vee valamit motyog magában. Közelebb hajolok hozzá, hogy ki tudjam venni, mit is mondd pontosan.

- Ne hagyj el, kérlek! Nagyi is elment. - Halkan suttogja.

- Nyugi Vee! - Simogatom haját, miközben arca fájdalmasan rándul meg.

- Senkim sincs, egyedül vagyok. - Folyik ki szeme sarkából egy könnycsepp.

Azt hiszem, most tudatosul bennem, min ment keresztül sok-sok éven át, és ha őszinte akarok lenni, jócskán benne van a kezem, ahogy Ployé is.

Úgy látom lassan megnyugszik simogatásom hatására, és ettől mosolyra görbül szám széle. Hirtelen kipattan szeme, és tekintetét az enyémbe fúrja, kezét felemeli, ujjait végigfuttatja arcom élén.

- Ugye, most álmodok? - Kérdezi bizonytalanul.

- Igen Vee, álmodsz! - Fogom meg arcomat simogató kezét, számhoz emelem, és belecsókolok.

- Akkor ez egy nagyon jó álom! - Fordul oldalára, átöleli derekamat és újra visszasüpped a sötétségbe.

Amint megérkezett az orvos, magukra hagytam őket, már Vee kezdett ébredezni, ideje volt távoznom. Kimerítő nap volt a mai, rendesen rám hozta a frászt, de megnyugodhatok, minden rendben lesz. Nem tudom, mit csináljak, tényleg bizonytalan vagyok. Odamegyek asztalomhoz és átnézem levelezésemet, közben folyamatosan kattog az agyam. Egyszerűen nem tudok másra gondolni, és ez megőrjít. Azóta a nap óta, kerülöm őt, csak akkor vettem fel a kapcsolatot vele, mikor munkáról volt szó. A fájdalom, mi bennem tombolt, leírhatatlan, de jól sikerült titkolnom. Munkatársaimmal ugyanolyan jó viszonyban voltam, talán még jobban is. Nuea is elhívott a múltkor vacsorázni a többiekkel, ami nagyon jól esett, így velük tartottam. Végül észre se vettem, és lassanként kezdett elpárologni a fájdalmam, dühöm, elkeseredettségem. Viszont amikor megláttam Veet, egyből összefacsarodott a szívem, próbáltam utálni, gyűlölni őt, de rá kellett jönnöm, minél jobban el akarom taszítani a lelkemből, szívemből, egyszerűen nem megy. Vérzett a szívem érte, láttam, hogyan romlik napról napra az állapota, annyira, hogy Nueat küldtem, nézze már meg, hogy van, próbálja rábeszélni, hogy pihenjen. Nem sok sikerrel, ahogy a példa mutatja. Erőt veszek magamon és minden Veevel kapcsolatos dolgot száműzök gondolataimból, ideje dolgozni is.

Késő délután van, úgy döntök szükségem van egy erős kávéra, mivel kicsit bent maradok túlórázni, hogy behozzam a délelőttöt. Épphogy résnyire nyitom az ajtót, halk beszélgetés foszlányai jutnak el fülemig. Nem szokásom hallgatózni, csúnya dolognak tartom, de most kivételt teszek, ugyanis Veeről van szó. Ha jól hallom Yiwaa és Nuea között folyik az eszmecsere. Odalapulok a falhoz és hegyezem füleimet.

- Ha így folytatja, nagyobb baja is lehet. - Mondja szomorúan Yiwaa.

- Próbáltam beszélni vele, de nem hallgat meg. - Reagál Nuea.

- Nem értem, mi történhetett hirtelen vele?

- Szerinted? - Kérdi Nuea. - Mindkettő lógatja az orrát.

- Történhetett közöttük valami? - Érdeklődik tovább Yiwaa. - Vee nem lehet ennyire bolond, hogy megtegye!

- Biztosan! De Vee nem hajlandó beszélni, csak konokul néz ki a fejéből.

- Akkor kérdezd meg a másikat!

- Már kérdeztem, azt mondta, nincs közöttük semmi, vagy valami ilyesmi.

- És te ezt elhiszed? El se mozdult Vee mellől. - Jelenti ki Yiwaa. - Úgy őrizte, mintha aranyból lenne.

- Örülnék neki, ha végre megnyílna valakinek! Olyan régóta van elzárkózva a világ elől. - Keserűen sóhajt fel Nuea.

- Erre a legnagyobb esélye Marknak van, ugye tudod? A múltban történtek ellenére is. Láttad! Alig volt itt pár napja, és Vee sokkal boldogabb volt. Még mosolygott is!

- Nehéz lesz rávenni Veet, hogy felejtse el a múltat, és adjon teret a jövőnek.

- Az ember nem élhet örökké a múltban. Épp elég ideig élt benne, milyen magányos lehet? Gondolj bele. Mi hazamegyünk szerető családunkhoz, neked is nekem is ott van a párunk, akik a legrosszabb napunkon is felvidítanak, de neki? Kije van? Senkije! Szegény nagyija, akit rajongásig szeretett már elment.

- Felemészti a szomorúság, egyedüllét, magány, sóvárgás valaki után aki szereti, akit szerethet és mellette van.

- Talán már fel is emésztette! Gondolj bele! Miért dolgozik éjjel-nappal? Te szeretnél mindig egy üres, csöndes lakásba visszatérni?

- Yiwaa! Ne láss már rémeket! Csak nem olyan vészes a helyzet.

- Márpedig de! Hidd el nekem! A női megérzésem azt súgja!

- Akkor tennünk kell valamit. Ha Markkal nem jutnak dűlőre, majd mi kézbe vesszük a dolgokat.

Ennyi éppen elég volt fülemnek, na meg meggyötört lelkemnek is. Mosolyt erőltetek arcomra és kilépek az irodámból, majd a konyha felé veszem az utamat.

A hétvége viszonylag gyorsan eltelt, főleg, hogy csak Veen járt az agyam, remélem kipihente magát.

Beérve az irodába, lecuccolok, majd Vee irodája felé veszem az utat, de Yiwaa megállít.

- Nincs bent. - Közli tárgyilagosan.

- Oh, azt hittem már bent lesz. Visszajövök később.

- Nem tudom, hogy mikor jön.

- Akkor megtennéd, hogy szólsz ha megjön.

- Nem biztos, hogy jön.

- Kedves Yiwaa, tudnál egy kicsit többet mondani, mert így semmit se értek! - Kezdem elveszteni a türelmemet, de azért közelebb megyek asztalához.

- Csak azt mondom... - Hatásszünet - egész hétvégén nem értük el telefonon, kikapcsolta. Ma reggel is próbáltuk, de semmi.

- Arra esetleg nem gondoltatok, hogy megint rosszul lett? - Kérdezem döbbenten.

- Upsz...Eszünkbe be se jutott, de most kit küldjek oda? - Töprengeni kezd.

- Van lakáskulcsod? - Kérdezem meglepődve.

- Hát persze, végszükség esetére.

- És akkor miért nem látogattad meg? - Mérgesen vonom kérdőre.

- Mi van, ha elájult, és úgy esett össze, hogy megütötte magát? Bármi megtörténhet. - Aggodalmaskodok.

- Akkor kell a kulcs vagy nem? - Pörgeti ujján.

- Igen, kérem. - Kapok felé. - És a címét is! Rossz barátok vagytok.- Szidom meg Yiwaat.

- Vee nem így fogja gondolni. - Kuncog fel, amit nem értem miért tesz, de most nincs időm ezen gondolkozni.

Kifelé tartva az irodából nem láthatom, amint Nuea előbújik, és mindent sejtető vigyorra húzza száját, majd Yiwaaval összecsapják tenyerüket, mint akik jól végezték dolgukat.

Az aggodalomtól hajtva sietek Vee lakására, remélem nem történt semmi baj Ahogy a zárral bajlódok, hirtelen kinyílik az ajtó és Vee jelenik meg. Az örömtől, hogy ép és egészséges, kutya baja megölelem, és arcomat mellkasába temetem.

- Úgy utállak Vee! - Suttogom.

- Tudom. - Válaszol szomorúan, de azért karjait körém fonja, én pedig elveszek meleg ölelésében.