Viszont az idő telt és mire észbekaptam már csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik az igazgatói iroda ajtaja.

-Jöjjenek csak!-Hallottam meg Mrs Lopez hangját.

Mivel az osztályfőnököm mégis csak hölgy, meg hát jóval idősebb is úgy gondoltam egyszer az életben vele szemben is illemtudó leszek. És persze kettőnk közül ő eröltette a találkozást az igazgatónővel,
valamint az sem mellékes, hogy úgy sem fogják kitenni a szűrömet, úgyhogy ennyi örömöt hagyok neki.

-Ne most udvariaskodjon Sánchez!-Suttogta a kedvenc osztályfőnököm.

Kérése szerint tettem és magabiztos léptekkel besétáltam az irodába.
A már megszokott bézs színű falak, a barna függönyök, a szintén ilyen színekben pompázó bőr ülőgarnitúra, az üvegajtós szekrények, Mrs Lopez tanári aztala, az előtte lévő székek és szerény személyének látványa fogadott.
A középkorú nő szőke haja vállaira omlott, kék szemeiben pedig harag dúlt. Habár egy tipikus amerikai látszatát kelti mégis sokkal többet tud a hozzám hasonló mexicanókról, mint mondjuk Mrs Lovato, akinek részben az én fajtám vére csörgedezik az ereiben. Az ofővel ellentétben ő egy jobb jövőt szánna nekünk, nem mellesleg a sajátos stílusom ellenére szokása engem kihúzni a csávából, ami állítása szerint azért van, mert lát bennem lehetőséget. Ezt arra érti, hogy vele egyetemben több tanárom is úgy gondolja, hogy ha nem lennék ilyen lusta többet is tudnék pradukálni hármasoknál és ketteseknél. Mindez tény, azonban mi okból öljek órákat vagy csupán perceket a tanulásba, ha nekem nem jut egy szebb jövő. Hiába kergetném tovább a hiú ábrándjaimat, ha utána ismét koppannék egy kibaszotul nagyot, amikor szembe kéne néznem a valósággal és a végzetemmel. Így hát mivel értelmetlen a jobb jegyekért dolgoznom már nem is teszem ezt.

Mrs Lovato pedig a kis elmélkedésem alatt úgy dalolt, mint egy kismadár. Inkább már szinte levegőt sem vett csak hogy minél ütősebb legyen a kis élménybeszámolója kettőnk bájcsevejéről.

A kedvenc osztályfőnököm szófosását végül Mrs. Lopez törte meg. (Hála istennek, mert nem sok kellett hozzá, hogy én is kinyissam a számat.)

-Rendben. Kérem hagyjon minket magunkra Carmen!-Mondta a kedvenc igazgatónőm az ördög megtestesítőjének.

-Tessék?

-Jól hallotta szeretnék négy szem közt beszél ni Mrs Sánchezzel, de nyugodjon meg az eset nem marad büntetlenül.

Ezt követően mindössze az ofő magassarkújának egyre halkuló kopogását és az iroda ajtajának csukódását hallottam.

-Mrs Sánchez!-Hát ja ez már Mrs Lopez volt.
-Miért kell mindig kihúznia a gyufát?

-Mert bizonyos személyek viselkedését én sem vagyok tolerálni?

-Ne válaszoljon egy újabb kérdéssel!-Mondta erőteljesen.

-Így gondolom! Nem mellesleg pedig van, amin nem lehet változtatni!

Erre pedig homloka összeráncolásával reagált.

-Hányszor mondjam még el magának, hogyha akar képes változtatni! Sokkal többre vihetné, ha egy kicsit is megeröltetné magát!

-Maga ezt nem értheti és soha nem is fogja.-Mondtam ezúttal már higgadtan, teljes őszinteséggel.
-Mi lesz a büntetésem?-Kérdeztem és reménykedtem benne, hogy befejezzük ezt a beszélgetést.

-Korrepetálni fogja egy évfolyamtársát.-Mondta mélyen a szemembe nézve. Csupán arra való tekintettel, hogy elvisel és próbál megérteni valamint segíteni is nem közöltem vele a jelenlegi nem túl kedves gondolataimat.

-Hogy mi? Mégis kit?-Kérdeztem hitetlenkedve, de még mindig ingerülten.
Mrs Lopez éppen szólásra nyitotta volna a száját azonban én tovább szövegeltem.

-Már bocsánat-habár nagy erőfeszítések árán de csak ennyi udvariasságot sikerült jelen helyzetben belevinnem a mondandómba-de nem egy strébbernek vagy egy osztályelsőnek kéne korrepetálnia az illetőt?

Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy mi a valós célja ezzel Mrs Lopeznek.

-Nem Manuel. Ha visszagondol néhány évvel ezelőtt még maga is a jó tanulók, sőt az osztályelsők táborát erősítette. Mi történt azzal a fiúval? Az a gyermek még szeretett volna egy jobb életet és nem pazarolta el a tudását.

Miét emlegeti ezt mindig fel? Ami volt elmúlt. Az a Manuel Sánchez a lelkem egy darabjával együtt halott!

-Hogy mi?! Egyszerűen felnőttem! Már nem az az álmokkal és reményekkel teli fiú áll maga előtt, mint két éve!

Hiába tudom, hogy csak jót akar és segíteni szeretne, de egy amerikai ezt sosem lesz képes megérteni. Nem tudhatja, hogy milyen az, amikor a vér kötelez.
Azonban mindezt nem fogom annak az embernek a szemére vetni, aki bár mások előtt nem mindig mutathatja ki, de mellettem áll és egy jobb jövőt szeretne teremteni nekem és a többi mexicanónak. Ezért pedig mélységesen tisztelem. Nem hinném, hogy más fehér is képes lenne így vélekedni.

-Ebben igaza van.-Hát ez a kijelentés annyira meglepett, hogy szinte a szám is tátva maradt. Habár én voltam a hülye, mert azt hittem, hogy itt Mrs Lopez be is fejezte a mondandóját.

-Az a fiú nem menekült, nem félt a kudarctól!-Ez a mondat túlságosan is igaz volt ahhoz, hogy elengedjem a fülem mellett.
Mivel már nem bírtam volna ki szó nélkül mégegy ilyen kinyilatkoztatást felálltam a székből és sietős léptekkel az ajtó felé vettem az irányt. Azonban úton kifelé választ kaptam egy fontos kérdésre.

-Alejandra Rodriguezt fogja korrepetálni matematikából!-Szinte vísszhangzottak a fejemben azigazgatónő szavai. Annyira lesokkolódtam, hogy végül még a kilincset is elengedtem ezzel megszakítva távozásom folyamatát.

- Kit?!-Kérdeztem ingerülten.

-Jól hallotta!

-Jelen állás szerint épp, hogy meg lesz a 4-esem matekból és még én korrepetáljam őt?

-Maga még mindig ugyanolyan jó matematikából, mint két éve, az hogy ezt miért nem vállalja fel már nem az én dolgom. És valószínűleg a futball iránti érdeklődése sem szűnt meg. Vagy talán tévedek?

-Mire akar kilyukadni?

-Ahhoz, hogy bekerüljön az iskolai csapatba legalább 4-es átlagot kell pradukálnia minden tárgyból.

-Hogy?

-Valószínűleg a beszédem ezen részénél nem élveztem az ön teljes figyelmét.

-Meglehet.-Mondtam lesütött szemekkel.
-De még mindig nem értem miért korrepetáljam Sánchezt.

-Mind a kettentudjuk, hogyha egy kicsit megerölteti magát könnyedén meg lesz matematikából az ötös átlaga. Alejandrának viszont ez nem megy ilyen könnyen. Amíg ön segít neki felzárkózni matematikából reményeim szerint ragad magára az ő szorgalmából valamennyi a saját érdekében! Nem melesleg pedigaz ifjú hölgy önt fogja korrepetálni francia nyelvből.

-Egy olyan csaj fog ENGEM felzárkóztatni idegen nyelvből, aki még a sajátját sem beszéli!?

-Tegye félre az előítéleteit Manuel!

-Ezek nem előítéletek, hanem valós tények.-Mondtam és már sarkon is fordultam.

-Még ma el fognak kezdeni együtt dolgozni!-Halottam meg Mrs Lopez hangját távozáskor.

Amint sikeresen elhagytam az irodát elkezdett kattogni az agyam.
Egyrészt őrületbe kergetett a tudat, hogy Rodriguezzel fogok együtt dolgozni, másrészt pedig ha szeretnék bekerülni a focicsapatba, akkor annak ára lesz. Kezdve attól, hogy az egész iskolából pont azzal a személyjel kellesz időt töltenem, akit már két éve sikeresen elkerülök egészen odáig, hogy a nagynehezen felépített imidzsemet én magam fogom ezzel a húzással lerombolni.

Arról nem is beszélve, hogy Rodriguez miatt kezdődött és lassanként fejeződik is be ez a színnjáték.

Amíg ezen gondolkodtam gyors léptekkel siettem vissza az osztályfőnöki órárá. A folyosón egy lélek sem volt, így akaratom ellenére még inkább a gondolataim rabjává váltam.

Azonban a telefonom csörgése jócskán megtörte a nemrégiben még teljességgel honoló csöndet.

Amilyen gyorsan csak tudtam kivettem a mobilomat a zsebemből. Az imént említett eszköz képernyőjén Pachito neve szúrt szemet. Csak azt nem bírom felfogni épp ésszel hogy ez a hülye honnan a fenéből hív, mert, hogy nem Mrs Lovato órájáról az biztos.
Végül fogadtam a hívást.

-Már kicsaptak, vagy még hagytál nekik némi gondolkodási időt?-Kérdezte, de a mondat második felénél már majdnem röhögött.

-Nincs olyan szerencséd. Jelen állás szerint téged, Alejandra Rodriguezt és, ha minden jól meg a focicsapatot is ,,boldogítani" fogom egy jó ideig.

-Nocsak, nocsak! A szívszerelmed ismét képbe került!-Mondta elég érdekes hangsúlyjal kb., mint a nők.

-Pachito, soha nem is voltam és nem is lesz a ,,szívszerelmem" egy ilyen anti mexicano!-Adtam a tudtára ingerülten.
Azonban egy érdekes hang ütötte meg a fülemet.

Vagy halucinálok, vagy Alejandro-( Hozzám hasonló bandatag. Egy olyan barát, akiben Pacho után a legjobban megbízom.)- hangját hallottam a háttérből valami égtelen ricsajjal fűszerezve.

-Honnan a picsából hívsz?!-Kérdeztem kíváncsian, de az újdonsült tanulótársam miatt még mindig bennem dúló indulatok miatt egyben idegesen is.

-A műhelyből.

- Azt ne mondd, hogy ellógtál az első óráról!

-Dehogy lógtam! Papírom van róla, hogy kurva beteg vagyok!-Mondta de, már majdnem elröhögte magát.

-Mariát egyszer ki fogják rúgni az iskola undorod miatt.

-Inkább örülj annak, hogy ilyen iskolaorvosunk van!

Hát igen Pacho előszeretettel használja a lógásokhoz az unokatestvére munkája által szerzett kiskapukat.

Pár másodperc múlva már csak lövéseket és legjobb barátom kiáltását hallottam.

-Alejandro!

-Pacho hallassz?! Válaszolj már!-Ordítottam a telefonba aggodalommal és indulatokkal telve de sikertelenül.

A szívem összeszorult és félelem futott át a testemen.
Sajnálatos módon még mindig nem sikerült hozzászoknom, hogy egy ilyen élményekben jócskán bővelkedő élet a végzetem...

Várom a véleményeteket! A kritikákat is szívesen fogadom!☺