"Úgy lefoglalt a saját szenvedésem, hogy elfelejtettem, mások is szenvedhetnek.,,

-Jimin! Már mindenhol kerestelek! Gratulálok a tegnapihoz, szép munka! - termett előttem Jun.
- Már unom a kémkedést, nem lehetne, hogy valami mást csináljak? Hoseok és Yoongi kapja mindig a feladatok javát én meg olyan vagyok, mint egy takarító - kezdtem el panaszkodni. Tényleg így éreztem. A többiektől hallottam, hogy ők folyton mehetnek a jobbnál jobb lövöldözésekbe. Nekem meg annyi a feladatom, hogy a fejemben összerakjak egy térképet, vagy nyomokat gyűjtsek és azt tovább adjam azoknak, akik odamennek és lerendezik őket.
- Ha ennyire szeretnéd, akkor lepucolhatod az ablakokat - nézett rám komolyan.
- Hahaha, nagyon vicces vagy! - löktem oldalra vállammal, hogy el tudjak szökni mellette. Már a szobám ajtaját zártam befelé épp, amikor a fa nekiütődött valaminek. Keresni kezdtem a tárgyat, ami megakadályozta, hogy bezárjam az ajtót. Egy micro uzi volt becsúsztatva a küszöbre. Lassan kiegyenesedtem és egy mosolygó Junnal találtam szembe magam.
- Próbáld ki magad ma a lerohanásnál akkor - veregetett hátba. - Nem veszélyes, csak egy rakás pénzéhes emberkereskedőtől kell kihoznotok a foglyokat. Sok sikert!
- Köszönöm - feleltem halkan. Meglepett ezzel a húzással. Eddig egyetlen egyszer volt lehetőségem használni fegyvert úgy, hogy embert öljek. Azt is csak a véletlen adta. Önvédelemből tettem, mert máshogy nem tudtam volna elszökni és fontos volt a küldetésem. Egy kislányt tartott túszként egy díler és muszáj volt a férfit hátba lőnöm, vagy ő tette volna, ha rám talál.
Jun elégedetten biccentett és tört be mások hálójába, hogy toborozzon még embereket mellém.

Ameddig ez folyt, addig bekaptam pár energiaszeletet, hogy ne aludjak el a kevés alvás miatt. Az idő múlásával nem lettem idegesebb, sőt egyre jobban vártam, hogy induljunk és hozzunk ki lányokat, akiket erőszakkal tartanak ott.
Mikor elküldött Jun, hogy mérjem fel a terepet, ahová bezárták őket, találkoztam egy fiatal fiúval. Még azóta emlékszem, hogy milyen sovány volt. Az édesanyjával együtt voltak elzárva a többiektől és imádkoztak. Mikor felfigyeltek rám, az anya könyörögve kúszott hozzám, hogy szabadítsam ki a fiát. Megígértem nekik, hogy kijuttatom őket és végre, most megtehetem.

Egy kűrt hangja jelezte, hogy induljunk. A sorok között megtaláltam Hoseokot is, de Yoongit nem láttam.
- Hova lett az idióta? - kérdeztem tőle.
- Nagyon kiütötte magát, csak bicegve tud közlekedni és az orvos sem hagyja, hogy velünk jöjjön - felelte. Azonnal tudta, hogy kire gondolok.
- Kimarad a jóból.
- Szerintem neki fontosabb a szoknyavadászat - röhögött halkan.
- Az lehet.
Az előszobában felvettük a bandánk logójával ellátott köpenyeket, amivel gondosan elfedtük testünket.
- Még mindig imádom ezt a sakált a hátamon - forgolódott Hoseok egy tükör előtt.
A jelünk egy aranysakál volt. Mikor a többieket kérdeztem, hogy miért pont ez lett azt mondták, hogy Jun az apja miatt választotta. Még fiatalon elveszítette őt, miután kijöttek egy állatkertből, ahol sokáig csodálták ezeket az állatokat. Valaki ok nélkül rendezett vérfürdőt és mindenkit le akart lőni. Ő is azért élte túl, mert az édesapja a testével megvédte. De sajnos a golyó túl mély sebeket ejtett benne és nem lehetett megmenteni.
Aki tud erről, az büszkén hordja a köpenyt és emeli fejére a csukját, hogy mindenki láthassa a logót.

A Juntól kapott uzit belecsúsztattam az övembe és kezdetét vette az akció. Az udvaron fekete furgonok parkoltak, aminek vezetői már a kormány mögött ültek és ránk vártak. Hang nélkül beszálltunk, majd a motor felbőgése után elstartoltunk. Az utcát elhagyva úgy éreztem, mintha egy egészen más helyre érkeztünk volna. A bázis körül a hatalmas fák teljesen eltakarták a napot előlünk, úgy éltünk, akár a vámpírok. De a főútra hét ágon sütött a nap. Voltak gyerekek, akik rollerrel és biciklivel hajtottak szüleik előtt el. Néhányan álmosan, kávéval a kezükben igyekeztek a nap elől elbújni. Ki a munkahelyét választotta, ki az otthonát menedékül. Na, meg volt az út, ahol mi szlalomoztunk az autók között, hogy ne szalasszuk el az alkalmat, amikor is tökéletes lehet a rajtaütés.

A telep közelében leparkolva minden kihaltnak tűnt, de mi jól tudtuk, hogy ez csak a látszat.
Két csapatra oszlottunk. Egyik felét vezette Hoseok, a másikat pedig az egyik rangidős. Jun legjobb barátja a férfi, megbízható, ezért is kapott ő egy ilyen fontos szerepet. Nagy ívben kerülték meg az épületet, kerítéseken átmászva furakodtak be egészen a nagy kapuig. Az ő feladatuk az volt, hogy minél több embert iktassanak ki és magukra vonják a figyelmet, hogy mi könnyebben beosonhassunk és kihozhassuk a szabadságra vágyókat.
Egy füttyjelzést követően vezetett be minket Hoseok a falak mögé. Tudta a dolgát és komolyan, magabiztosan osztotta ki feladatainkat.
A körülbelül 16 főből álló csapatunk is kisebb csoportokra osztódott, ahogy egyre több folyosó keresztezte utunkat.
- Senki ne maradjon egyedül! Élve akarlak titeket látni, ha nem tudjátok kihozni az embereket, majd visszajövünk értük. Gyerünk! - ösztönzött halkan mindenkit, egy üres szobába húzódva. Ekkor biccentett nekem, hogy mondjam el a fontosabb tudnivalókat, mivel én voltam az, aki belopakodott információkért.
- Az ajtó mögött több szekrény is lesz, ami fedezéknek való, de utána több terem is van, ahol rengetegen lehetnek. Minél később mutatkozzunk meg és ne használjunk gránátot addig, ameddig nem muszáj, mert sok ártatlant ölnénk meg vele - mondtam el az általam fontosnak ítélt dolgokat.
- Használjátok a hangtompítókat és ésszel lövöldözzetek! - sziszegte halkan az egyik tag, akit még nem sokszor láttam eddig. Azt hiszem Ninának hívták és félig amerikai származású. Hosszú szőke haja volt és zöld szemei erősen fénylettek a csukja alatt.

Hoseok feltartotta kezét, hogy mindenki jól láthassa a visszaszámlálást. Három, kettő, egy, fuss!
Szorosan a fal mellett oldalaztunk ki, aztán megtorpantunk a szekrénysornál.
- A szöszi nagyon érti - suttogta halkan a fülembe Hoseok. Elvigyorodtam megjegyzésén és az előttem elsuhanó lányt figyeltem, ahogy átsprintel a másik oldalra.
Eddig minden jól haladt, nem volt szükség arra sem, hogy fedezzük egymást.
A folyosón két ajtó volt, egy előttem és egy mögöttem. Ismét feleződtünk.
Ekkor az épület másik oldaláról hallottuk, ahogyan fegyverpárbaj hangja zúgott fel.
- Elkezdődött - motyogta orra alatt Hoseok. Aztán hátrébb tolt mindenkit, hogy lendületet vehessen az ajtó berúgásához. Ám, mikor nekikészült, fegyveres férfik törtek ki mindkét oldalról.
- A francba! - ordította Hoseok és beleengedett egy tárral az előtte álló hústoronyba.
Mivel hozzáfértem a mögötte állókhoz, ezért én azokat vettem célba. Szerencsére gyorsabb voltam náluk és az uzival a fejükre célozva küldtem át őket a túlvilágra.
- Nina? - kérdezte a mögötte háttal álló lányt az egyik társunk.
- Kivégeztük mindet, de van egy sérültünk - felelte, mikor már nem hallottunk lövéseket.
Megfordultam és ekkor észrevettem egy barna hajú, fiatal fiút, aki a lábát szorongatva próbálta leküzdeni a fájdalmat. Sebesült testrészéből lassan szivárogni kezdett a vér, ezért odarohantam hozzá, hogy segítsek neki.
Néhányan kaptunk elsősegélynyújtó órákat, ezért ugyanazt tettem, amit ott megtanítottak, csak nem voltak eszközeim hozzá. Pólómból letéptem egy darab anyagot, amivel erősen bekötöttem lábát, hogy ne veszítsen sok vért.
- Tudsz járni? - kérdeztem, közben átvetettem karját vállamon.
- Így valameddig eljutok.
- Hoseok! - ordítottam barátomnak, aki ez idő alatt adóvevővel értesített valakit, hogy vigyék el. Miután végzett a helyzetjelentéssel, két férfit bízott meg azzal, hogy vigyék ki a fiút, hogy megkapja a megfelelő ellátást, a hamarosan ideérő orvosoktól. Átadtam a sérültet nekik és kibotorkáltak az ajtón.

Ám megcsappant létszámunk, de még így is folytattuk és nyomultunk tovább. Leellenőriztük a szobákat, ahonnan ránk rontottak a fegyveresek. A dobozokban találtunk pár fegyvert és néhány foglyot, akik megkötözve hevertek a földön.
- Vidd ki őket, még beférnek a kocsiba! - utasította Nina az egyik társunkat. A férfi szófogadóan tett eleget neki és egyenként felsegítette a földön fekvőket, aztán elvezette őket.
- Gyerünk tovább! - kiáltott Hoseok.

Ismét több folyosó közül választhattunk.
- Miért van itt ekkora labirintus? - indult el a jobb oldalon lévő, sötét úton. - Azt nem mondtad, hogy ilyen bazinagy ez a hely - morogta idegesen az arcomba.
- Örültem, ha kitaláltam, nem akartam az egészet bejárni, hogy eltévedjek! - ordítottam arcába, talán túl hangosan.
Hangomra ismét emberek bukkantak fel előttünk.
Az egyik pasas ránk lőtt, szerencsére Hoseok időben lökött el. Egy barna hajú lány pedig könnyen eresztette bele pisztolya golyóját.
- Jobb lenne, ha nem csak szorongatnád azt az uzit! - ordított rám a lány.
Mivel megfordult, így háta védtelen maradt és nem vette észre a mögé lopakodó ellenséget. Túl közel voltak egymáshoz és nem akartam megkockáztatni, hogy fegyverrel szedjem le a mögé osonó férfit. Közelharcot alkalmaztam és hasfalába rúgtam. Mikor a támadásom célpontja hátratántorodott, mellkasába engedtem pár lőszert.
- Így gondoltad? - fordultam felé fegyveremet pörgetve kezemben.
- Azért nem kell elszállni magadtól - vetette oda lenézően.

Mivel tiszta volt a terep, ezért könnyedén lépdeltünk az egyre sötétebb soron.
- Ti is halljátok? - kérdezte mély hangon valaki.
Női sikolyok szűrődtek ki egy ajtó mögül.
- Azt hiszem valaki épp megfarkal egy csajt - nevetett Hoseok.
- Szegény milyen rossz halált hal - mondta Nina, miközben a kilincset kezébe fogta.
Hangos léptek dobogásától zengett a föld, amik egyre csak közelítettek.
- Jimin, szedd szét őket! - lépett el Nina az ajtótól.
- Miért én?
- Mert jönnek az elefántok! - kiáltotta ingerülten nekem.
Még mindig nem értettem, hogy miért nekem kellett bemennem, mert le tudtam volna lőni a felénk tartó osztagot is, de nem akartam jobban felhúzni a szőkét.

Feltéptem az ajtót és célba vettem a pasast, aki egy sovány lányt kínzott az ágyon.
- Ó, csak nem játszani szeretnél velem? - gördült ki a halott férfi alól, akinek a nemi szerve még mindig benne volt. A lány keze össze volt kötözve, ezért megsegítettem és lerúgtam a mellette lévő hullát.
- Nem vagyok pajkos kedvemben - húztam fejére az ágy mellett található nagy méretű pólót. Előkaptam bicskámat, amivel levágtam kezéről a kötelet és belebújtattam a felsőbe.
- Ó, segítek rajtad, hogy jó kedved legyen! - kezdte el tapogatni lábam közét, mialatt én öltöztettem.
- Jobb lett volna, ha összekötözve hagylak - ragadtam meg simogató ujjait és húzni kezdtem az ajtó felé.
- De úgy én nem tudtalak volna annyira kényeztetni! Na, ne rángass!
- Fogd be! - kiáltottam rá és az ajtóra tapasztottam a fülemet. Halk nevetést hallottam meg kintről. Egyetlen fegyver sem dördült el, ami eléggé furcsa volt.
Megrántottam az ajtó kilincsét és kirontottam, harcra készen.
- Hello, Jimin! - integetett vihorászva Hoseok.
A folyosót ellepték a fekete köpenyes aranysakál tagok, akik boldogan pacsiztak le egymással.
A küldetés sikeres volt és nem veszítettük el egyetlen emberünket sem.
- Szia! - rohant el mellettem a lány, akinek eddig a kezét szorongattam. Hoseok alig tudta távol tartani magától a lányt a karjaival.
- Azt hiszem szereztem valakit Yoonginak - lépdeltem közel a többiekhez.
- Ki az a Yoongi? Az új gazdám? - kérdezte nyávogva a lány.
- Az új játékszered - mondta a kíváncsian néző, kiéhezett csajnak Hoseok.
- És ő hol van? - állt lábujjhegyekre és keresni kezdte őt.
- Elviszünk hozzá! - tolta meg hátulról Nina a lányt és elindultunk, hogy megkeressük a kiutat a labirintusból.

Sehol egy ajtó, ami zárva maradt. Sehol egy fogoly, aki segítségre várt még. Minden egyes szobát felderítettünk és mindenkit megöltünk, aki ellenszegült és inkább azt választotta, hogy rosszként hal meg.
Ekkor jutott eszembe a saját küldetésem. Pont akkor, amikor a kisbusz ajtaja bezárult mögöttem.
- Hoseok - suttogtam halkan.
- Hm? - fordult felém verejtéktől csillogó homlokkal.
- Még vannak bent valakik! Hoseok! Ki kell őket hoznom! - álltam fel az ülésemről és már kész lettem volna kiugrani a mozgó járműből.
- Jimin! Beléd meg mi ütött? Mindent átnéztünk, ott ül abban az autóban mindenki, akit kimenekítettünk! - bökött az ablak felé, aminek másik oldalán az autóban láttam, ahogy Yoongi leendő felesége próbálja letapizni az egyik társamat.
- Nem! Nem értesz! Volt egy anya a fiával, pár hete, amikor kémkedni küldött ide Jun - feleltem az idegtől remegve. Hátrafordultam és figyeltem a gyorsan távolodó hatalmas épületet.
- Jimin! - ragadta meg kezem. - Ha ott is láttad őket, valószínűleg már továbbadtak rajtuk.
- Nem! Az kizárt. Állj! - kiáltottam egyenesen a vezetőülés felé. A sofőr belenézett a visszapillantótükörbe és vártam Hoseok válaszát.
Könyörgő szemekkel néztem rá. Már épp felemelte az adóvevőt, hogy szóljon a többieknek, hogy megállunk, amikor egy hatalmas pukkanásra lettem figyelmes. Ismét hátratekintettem, a hang irányába, de már csak azt láttam, ahogy a gyárépület piros fényben izzik.
- Sajnálom Jimin! - karolta át vállamat Hoseok. Nina és a többiek, is sajnálkozóan hajtották le fejüket előttem.
Még egyszer hátrapillantottam, de már csak annyit láttam, hogy a madarak az életüket mentve repülnek el a füst irányából.

Mikor végre leparkoltunk a bázis melletti füves területen, először szálltam ki és futottam egy másik furgon felé.
- Te robbantottál, igaz?! - rontottam neki a másik csapat vezetőjének. Kezemmel addig toltam testét, ameddig neki nem préseltem a furgon oldalának.
- Csak eltüntettem a nyomokat, ahogy máskor is tettük - felelte és egy mozdulattal lesöpörte kezeimet magáról. Fogta magát és odébbállt.
- Ott még emberek voltak te szarházi! - üvöltöttem utána.
- Nem az én feladatom volt kihozni őket! - kiáltotta vissza. Azt gondoltam, hogy visszafordul a megjegyzésemre és kiadhatom magamból a dühömet, testének ütlegelésével. De nem értem el a célomat, már rég az ajtókon túl járt.

Pompás. Még két ember élete szárad a lelkemen.

Sziasztok! Néhányan már kérdeztétek, hogy mikor jön a rész és valakik tudták is, hogy miért nem hoztam. Ma végre letudtam a szóbeli vizsgámat és most már gyakrabban hozhatok nektek fejezeteket.
A zenét mindenkinek ajánlom, a részhez is nagyon illik a szövege. Na meg persze ezt hallgattam, amikor a vizsga kicsit felhúzott, úgyhogy ez egy ilyen kabala lett:3
Jó olvasást!

áááájm oké szó if ju vanna hört mi bébi dzsászt hört mi.

Megjegyzés:
A micro uzi és ha van a részben hasonló furaság, amit nem ismertek az egykezes fegyver:D