Sokan tagadják, hogy szeretik a 18+ részeket, de legbelül mindenki imádja.
Először írtam ilyet részletesen, de azért remélem tetszeni fog nektek!

!18+!

"Ez a három agyrendszer, a vágy, a szerelem és a kötődés nem mindig kapcsolódnak egymáshoz. Mély kötődést érezhetnek állandó partnerük felé, miközben intenzív szerelmet éreznek valaki más iránt, és szexuális késztetést a két másik partnertől eltérő emberek felé. Röviden, képesek vagyunk egyszerre több embert szeretni.,,

Órákkal később, a szobámban fekve bámultam a plafont. Még arra is volt időm, hogy megszámoljam hány helyen kezdett megrepedezni a festék a falon. Mikor felültem az ágyamon, Jiuval találkozott tekintetem.

- Most következik az első megmérettetés? - húztam fel kérdőn szemöldököm.
- Nem, csak gondoltam lepihenek - pattant mellém az ágyra.
Végignéztem, ahogyan leveti magát a takarómra és elsötétíti maga előtt a világot szemhéjaival. Szemeim cikázva futottak át teste minden egyes milliméterén és mérték fel a terepet. Kifogástalan volt a bőre, amit csak egy trikó és egy nadrág takart, aminek szárait levágta, miután felkelt a láz okozta hosszú alvásból.
- Inkább aludj te is - dünnyögte továbbra is vakon.
Lefogadom, tudta, hogy őt bámulom és ezért tanácsolta az alvást.
- Nem vagyok álmos - azért mégis visszafeküdtem.
- Hogy te milyen szófogadó vagy - mosolyodott el, mikor észlelte, hogy az ágy megnyikordul mozgásomra.
Felszólalására csak féloldalra húzódott a szám. Felé fordultam, ami nem volt túl jó ötlet. Valahogyan közelebb került hozzám, túl közel. A halkan kiszűrődő levegő, ami belőle távozott már mellkasomat érte, amin nem volt semmilyen ruhadarab.
Teljesen lefagytam és jobbnak tartottam, ha nem változtatok a testhelyzetemen.

Mivel kezdett kínossá válni az egész, ezért inkább megpróbáltam szóra bírni.
- Hol tanultál meg így lőni?
Száját kinyitotta és felvillantak fogai, szemhéjait sem szorította már össze annyira. Talán látta is, hogy éppen mit érintett meg orra hegyével. A mellkasomat cirógató érzésre testemen egy jóleső borzongás futott át és valami olyat éreztem, amit már nagyon régóta nem. Vágytam valakire, vagy inkább valamire.

- Pár évig rendőrként szolgáltam, de nagyon unalmas volt, hogy valaki mindig dirigált. Fogtam magam és eljöttem onnan, azóta több bűntényt oldottam meg egyedül, pár hónap alatt, mint ott évekig.
- Innen mikor lépsz le? - kérdeztem, miközben hátamra fordultam.
- Miután legyőztelek - nevetett újra. - Csak szerintem van itt meleg? - kérdezte, aztán felkelt és egy mozdulattal lerántotta magáról a pólóját. Felült az ágyon és átdobta fölöttem a levetett ruhadarabot. Próbáltam nem ráfigyelni, de ez egy lehetetlen küldetés volt. Már egyedül csak melltartója takarta felsőtestét.
Ismét lefeküdt mellém, de ezúttal még közelebb. Inkább oldalra fordultam, úgy, hogy őt is szemmel tartsam és több helyet adjak neki.
Forogni kezdett az ágyon, egészen addig, ameddig fenekét nem érintette neki a combomnak. Ismét fészkelődni kezdett és feljebb csúszott az ágyon, már közel járt ahhoz, hogy a férfiasságommal egy vonalban legyen hátsója.
- Mit csinálsz? - tudakoltam, amikor már eléggé nehezen bírtam elviselni a megpróbáltatásokat. Legalább egy éve volt már, mióta utoljára érintett meg lány. Akkor is csak Yoongi vett rá, hogy lazuljak el valaki kezei által, amikor elhívott magával egy közeli bárba. Nem volt túl élvezetes az egész, csak feszült voltam és le kellett vezetnem valahogy idegeimet. Ahogyan most is, csak erre volt szükségem. Annyira idegesített az, hogy elvesztettem az egyetlen dolgot, ami nyomra vezetett. Na, meg Kun is irritál, valamint az, hogy nem vagyok napok óta képes arra, hogy összeszedjem azt a pénzösszeget.
- Kényelmetlen az ágyad.
- Akkor feküdj máshol - adtam ki útját. Talán túl goromba voltam, de a válasza nekem sem volt túl jó, ugyanis addig mocorgott, mígnem annyira közel préselte fenekét hozzám, hogy tagom éledezni kezdett.
Egyre hangosabban sóhajtoztam, próbáltam lenyugodni, de nem igazán sikerült.
- Csak nem neked is meleged van? Olyan hangosan szuszogsz - dünnyögte halkan, aztán megfordult, így hátsója nem ostromolt már ágyékomnál.

Azt hittem, hogy így jobb lesz, de tévedtem. Válasz képtelenné tettek szemei, mellyel egyenesen ajkaimat bámulta. Valahogyan rávett arra, hogy én is egy pillantást vegyek szájáról. Jobb lett volna, ha ellenállok, mert ajkait éppen nyelvével nedvesítette be. Teljesen kikészített, de még mindig próbáltam tartani magam. Nem tudom mibe kapaszkodtam, de nem igazán bírtam már. Kezdtem elveszíteni az irányítást testem felett.
- Csak nem lázas vagy? - húzta fel kissé szemöldökét. Szája sarkában láttam egy halvány mosolyt, melyet alig tudott elbújtatni. Egyik keze teste mellett pihent, amit elkezdett lassan felfuttatni testem mellett, néha hozzám érve. Majd megérintette homlokomat. - Hű, eléggé meleg a buksid - kezdett el tapogatni. Mikor elszakította párnás ujjait arcomtól, ismét testemnél kezdte levezetni kezét. Nem akartam, hogy újra megtegye, ezért megszorítottam vékony ujjait, ezzel megelőzve azt, hogy ismét végrehajtsa rajtam. - Áu - ejtette ki nyávogva.

Ez volt az a pont, amikor körmöm hegye is lecsúszott az utolsó kapaszkodóból. Magamhoz rántottam Jiut, aki belemosolygott csókunkba. Hevesen kezdtem el falni száját, de ő megszakította a menetet.
- Azt hiszem nyertem - kuncogta halkan.
- Nem érdekel - csitítottam el számmal.

Nem tudom, hogy őt akartam, vagy más irányított, de hevesen vágytam valamire. Tudom, hogy jobb lett volna, ha hagyom pihenni, mert épp most lábalt ki egy betegségből, de nem bírtam már. Egyébként is ő volt az, aki kiváltotta ezeket az érzelmeket belőlem. Egyértelműen provokált. Azt hitte, hogy ő nyert, ám szerintem közel sem. Birtoklóan vetettem át egyik lábamat rajta, így kissé ránehezedtem. Kezét hátamra tapasztotta és simogatni kezdte azt, olyan erősen, hogy testem testéhez tapadt a verejtéktől, ami felhevült bőröm alól eredt meg.

Jiu próbált többször is fölém kerekedni, de nem hagytam neki, ezzel zavarba hozva őt. Kénytelen volt hagyni, hogy én irányítsam.
Lassan lehúzta farmerem sliccét és ki is gombolta azt. Majd letolta térdemig az anyagot, ahonnan segítettem neki lerúgni. Hagytam neki egy kis teret, ahol kibújhatott, aztán megragadtam az alkalmat és kikapcsoltam a melleit takaró ruhaanyagot.

Hangokat hallottam meg az ajtó felől, amik egyre csak közeledtek. Jiura pillantottam, aki tudta, hogy miért tettem ezt. Egy biccentéssel jelezte, hogy bezárhatom az ajtót.
A családtagjai is féltek attól, hogy rájuk zárom az ajtót, ebből kiindulva gondoltam azt, hogy valószínűleg ő sem szeretné, ha megfosztanám szabadságától. De megengedte, így odarohantam és elfordítottam a kulcsot a zárban.
Megfordultam és a földet bámulva lépdeltem vissza az ágyamhoz. Mikor levetettem magamat a paplanra, csak akkor tűnt fel, hogy megszabadult a maradék összes ruhájától. Elégedetten néztem végig testén és késztetést éreztem arra, hogy végigsimítsak rajta. Mellétől kezdve végigvezettem kezemet egészen a hasa aljáig, ahol megálltam és csak szemmel haladtam tovább. Számba harapva figyeltem, ahogyan megragadja alsómat és tolja le, ezzel kivillantva nemi szervemet. Újra nekem esett és csókcsatába kezdtünk, ám most kezeimmel is akcióba lendültem és simogatni kezdtem lábait széttárva.
- Milyen szótlan lett a vadmacska - suttogtam orrát megbökve enyémmel. Talán ismét felhergeltem, mert kezébe vette az oszloppá merevedett tagomat és kezét végigvezette rajta.
- Remélem, most nem hibázod el a lövést - felelte válaszul.
- Nem én lőttem rád, én sosem hibázok - szívogattam nyakán a bőrt. Szemét becsukva hagyta, hogy kényeztessem a lüktető erét takaró bőrfelületet.

Tudtam, hogy most milyen lövésre gondolt. A testi fegyveremet szerette volna elsütni, de nem csak ő akarta. Nekem is a csúcs lebegett már szemeim előtt.
Mivel lábai között végeztem, melleire vezettem kezeimet, amiket megszorítva kiszakítottam belőle egy kisebb nyögést.
- Ne játszadozz tovább, nem vagy már gyerek - szorított rá ismét tagomra, aminek hegyére adott egy csókot, majd fölém mászott.
- Ne aggódj, nem leszek kegyes veled - haraptam meg ajkait.
A fiókomhoz nyúltam, ahová úgy emlékeztem, hogy valamikor raktam még pár olyan dolgot, amit akkor még csak elrejtettem. Nem gondoltam, hogy pont a szobámban hasznát is fogom venni.
Jiu mikor meglátta, hogy mit tartottam kezemben, kikapta ujjaim közül és fürgén kibontotta fogaival a csomagolásból, majd felhúzta tagomra.
- Ne fogd vissza magad, oppa - karmolt végig nyakam mentén.
Bőröm már úgy égett, akár a tűz. Képes lett volna felégetni a szobát, vele együtt Jiut is, aki végre hagyta, hogy megismerhessem barlangját.
Meg sem rezdült, amikor megkezdtem a feltérképezést belülről. Nem akartam fájdalmat okozni neki, talán csak nem akarta kimutatni, hogy mennyire feszíti tagom. Inkább vártam pár pillanatot és hagytam, hogy ő kezdje meg a mozgást, amitől szárnyra kapok és átrepülhetem a vágyak óceánját. Ujjai már nem szorították olyan erővel az alattunk gyűrődő anyagot és testével tett egy halvány mozzanatot, majd egyre csak mocorgott. Magasabb sebességre kapcsolt csípőjével és bár percekbe tellett, de elvezetett a csúcsig, ami végén ívbe feszült a háta. Miután ismét képes volt uralni testét, meghajlította gerincét, összeérintette ajkainkat és zihálva vágódott testemnek.
- Tényleg nem te hibáztad el a lövést, már biztos vagyok benne - suttogta szakadozó lélegzetvétellel fülembe. - Te győztél - harapta meg fülemet, amitől kissé felnyögtem. Sikerült megtalálni az egyik gyenge pontomat, bárki hozzáér hallószervemhez, attól biztos, hogy összerezdülök és elgyengülök.

- Gyerünk Jimin! Adj neki! - hallottam meg ajtóm felől a hangokat. A szavak Yoongi száját hagyták el, majd többen is nevetni kezdtek a falakon túl.
- Yoongi édes! Te is adhatnál nekem - nyávogta Yoongi macskája.
- Szórakozzatok már máshol - szólalt meg Nina is. Valószínűleg mindenkit elzavart az ajtónk elől, mert csend termett szavai után.

Jiu nevetve fúrta arcát mellkasomba, ami borzalmasan jól esett. Úgy éreztem, mintha a három évvel ezelőtt ejtett sebek kezdtek volna begyógyulni. Az akkor keletkezett űrt elzárta, de nem fedte el teljesen. Ahhoz ettől több kellett, jóval több.

"Van egy hely a szívben, ami betöltetlen

egy űr
Még legjobb pillanatokban
és a legjobb időkben is
tudni fogjuk,
Tudni fogjuk
jobban, mint valaha,
hogy az a űr a szívünkben

sosem lesz betöltve..,,

Örültem neki, hogy itt volt mellettem és hálám jeléül egy gyengéd puszit nyomtam feje búbjára. Magamhoz öleltem és a takarót testünkre rántottam, nem lett volna túl jó, ha ismét megbetegedik.
Mivel egész este nem tudtam betegsége miatt aludni, ezért megjelentek a fáradtság jelei rajtam. Szemhéjam egyre nehezebb lett, aminek hagytam, hogy elrepítsen az álmok földjére.

Yugyeom szemszöge

Jennie már telefonált, hogy nem tud jönni a mai nap, így muszáj voltam kaját rendelni. Rossz volt, hogy ennyire rászorultam, még a munkájából származó fizetéséből is minden nap adott egy keveset, hogyha valamit mégis vennék, akkor azt megtehessem. A legolcsóbb pizzázóból rendeltem vacsorát magamnak, nem akartam, de muszáj volt. Azért mégsem akartam volna az éhségnek engedni, hogy az öljön meg.

Mikor megérkezett a pizzám, igyekeztem minél hamarabb lezavarni a futárral a vásárlást. Kikaptam kezéből a dobozt és a kezébe nyomtam az árát. Mikor megfordultam, egy tárgyra tévedt a szemem. Arra, amit Jimin itt hagyott. Nem jött érte azóta sem és Jennie sem vitte el neki. Késztetést éreztem arra, hogy felkapjam és megnézzem. Engedtem a kísértésnek és a TV-re csatlakoztatva néztem meg a tartalmát.
- Mi ez? - kérdeztem magamtól. Néha már magamban beszéltem, a magány megtanított a falakkal társalogni.
A képeken ismerős alakok jelentek meg. A nővérem gyilkosai, akik vigyorral a képükön jártak az úton. Ha lehetett volna, a képernyőn keresztül öltem volna meg őket.
Egy videó következett, majd egy újabb. A tartalmak között feltűnt egy lány is, akit Jackson vonszolt maga után, egy fegyvert fogva testéhez. Rózsaszín rövid haja volt, ami nagyon vonzotta a tekintetem. Az erős színű haj alatt azonban más sötétebb tincseket véltem felfedezni. A kanapéra helyezett távirányítóra véletlen rátenyereltem, ezzel összenyomkodva néhány gombot. A rózsaszín hajú lány torzítva jelent meg a kijelzőn. Valószínűleg ráközelítettem véletlen, ahogyan lenyomtam több gombot is. A lány arca tele volt sebekkel és nagyon nyúzottnak tűnt. Arcélén megpillantottam egy egészen más heget. Mélynek tűnt, ám már begyógyult. A felismerés hatalmas pofonként csattant az arcomon. Jisoonak volt pont ugyanott egy heg az arcán. Tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor apánk egy kést lóbált Jisoo előtt és megeredt a keze, aminek következtében elérte az éles tárgy Jisoot és egy életre szóló sebet ejtett nem csak bőrében, de lelkében is.

Mégis hogyan lehet egy lány ennyire hasonló Jisoohoz? Talán klónozták őt? Nem ez nem lehet egy másolat. Rengeteg évet töltöttem el a nővérem mellett, még vakon is felismerném őt. Jisoo életben van. Mi pedig mást temettünk el. Jimin tudott erről az egészről és nem szólt? Tennem kellett valamit. Fel kellett keresnem Jimint. Haza kellett hoznunk Jisoot.
Ismét hívást indítottam, ezúttal Jaebumot kerestem fel. Ő tudja, hogy hol van Jimin.
Többszöri hívás után sem vette fel a telefont, jobbnak láttam, ha mást hívok. Jungkook a legjobb barátja volt Jiminnek, talán vele nem szakította meg a kapcsolatot.
- Yugyeom? - hallottam meg Kook hangját. Évek óta nem beszéltem vele. Most is nehezemre esett megszólalni. Egy gombóc növekedett a torkomban. - Itt vagy? - kérdezte újra. Éreztem, hogyha nem szólalok meg, akkor bontani fogja a vonalat.
- Jungkook! - szólaltam meg.
- Hát tényleg te vagy az - ugyan nem láttam, de tudtam, hogy elmosolyodott.
Kiszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj, amit valószínűleg ő is hallott. Kínjában pedig felnevetett.
- Lenne egy kérdésem feléd - kezdtem bele. Kook nem szólalt meg, ezért folytattam. - Tudsz valamit Jimin kilétéről?
- Nem igazán, de Jaebum igen. Felhívhatom őt.
- Már próbáltam, de nem értem el - szomorodtam el.
- Hé! Mi van veled? Olyan fura a hangod, mintha tudnád, hogy mindjárt meghalsz és... - nem tudta folytatni, mert belefojtottam a szót.
- Jisoo életben van! - kiáltottam el magam.
- Yugyeom, te is ott voltál, amikor eltemettük. El kell engedned őt.
- Nem! Láttam őt egy felvételen. - Eléggé visszatért belém a beszédesebb énem.
- Hogy mi? Ez egészen biztos?
- Még sosem voltam ennél biztosabb valamiben.
- Te jó isten! - csattant fel. - Ne aggódj, segítek megkeresni őt. Jisoo haza fog térni - kezdett el hadarni.
- Kook!
- Igen?
- Hiányzik az idióta fejed - mormoltam a telefonba.

Jimin szemszöge

Fogalmam sincs hány órán át aludtam, Jiut magamhoz ölelve, de már hajnalodni kezdett, amit a nap első sugarai jeleztek ablakomnak vágódva. Kikecmeregtem mellőle és magasra nyújtózva ropogtattam meg csontjaimat. Karokat éreztem meg felsőtestem körül, amik elkezdtek visszahúzni. Megfordultam és megpillantottam Jiut, aki még mindig félálomban volt, de mégis kapaszkodott belém. Lefejtettem kezeit magamról és egy párnát toltam feje alá. Egy puszit nyomtam fejére és hagytam, hogy pihenjen.

Fogalmam sincs, mit akartam tőle. Talán csak arra kellett, hogy megnyugodjak végre, talán csak alvótársnak akartam, talán ez még csak a kezdete volt valami szépnek.

Az ágyam mellett, a sötétben kutatva találtam meg alsómat és nadrágomat, amiket felhúztam magamra, mivel lusta voltam mást előszedni a szekrényemből. A székemre akasztva találtam egy pólót, amin átbújtattam fejemet és kiléptem az ajtón. Jobbra pillantva nem láttam semmit, de volt egy ajtó, ami nyitva volt a másik oldalon. Jaebum ébren volt és telefonját szorongatta. Mikor észrevett az ajtóban, úgy kapta felém fejét, mintha csak szellemet látott volna.
- Nyugi, csak én vagyok - tartottam fel kezeimet magam előtt.
- Jimin! - szólított meg. Továbbra sem változott meg arca.
- Azt hiszem nem én rémisztettelek meg - suttogtam halkan.

Úgy tűnik az univerzum nem kedvel. Minden összeesküdött ellenünk.