Segítettem kiszállni a meggyötört testű fiataloknak. A ruhátlan gyerekeknek pokrócot adtunk és besegítettük őket a szállásukra.
Mivel kevesebb emberre számolt mindenki, ezért nem jutott elég ruha és más anyag, amivel betakarhatnánk őket. Befutottam a raktárba, hogy keressek még valamit, amiket a többiek felvehetnének. Találtam pár boxert és takarókat, amiket összegyűjtöttem és visszamentem a kisbuszokhoz.

- Yuhu! Cuki fiú! - integetett a csont sovány lány. - Hol találom Yoongit? - kérdezte, ekkor már vállamra támaszkodva.
- Megmutatom, csak ezt vedd fel! - nyújtottam felé egy boxert, amit a fejére húztam.
- Ez az övé? - kapta le fejéről. - Hmm.. micsoda férfias illatok - szagolt bele sűrűn pislogva.
- Fogalmam sincs, de ha te úgy érzed akkor lehet az övé is.

Mikor sikerült mindenkit kitessékelni a buszból, a lánnyal elindultam megkeresni Yoongit. Bejártunk a menzától kezdve a fegyverraktárig mindent, és a szobájában sem volt.
Mikor már kezdtem feladni és idegesített a kéjjel teli lány közelsége, megszólalt a pacsirta.

- Szép testemet megmosom hát, s talán rám talál egy kisleány - hallottam meg a közös zuhanyzóból.

Gyorsan megragadtam a lány kezét és kinyitottam a fürdőszoba ajtaját.
- Yoongi! - kiáltottam barátomnak.
- Igen?
- Hoztam neked valakit!
- Kit? - kérdezte és hallottam, hogy a csapot is elzárta. Ekkor helyeztem a lány hátára a kezemet és egy kis lökéssel toltam be a falon belülre. - Hűha - csodálkozott hangosan.
- Hát te lennél Yoongi - mivel egy résnyire nyitva hagytam az ajtót, láttam ahogy a lány közelít a zuhanyzó felé.
- Imádlak Jimin! - kiáltotta hangosan, majd megragadta az ajándékomat és berántotta maga mellé.
- Jó szórakozást Yoongi! - zártam rájuk az ajtót, mivel nem voltam kíváncsi arra, hogy mi fog történni kettejük között.

Mivel minden akciónk után van egy gyűlés, ezért oda indultam el, ami egy tárgyalóteremhez hasonló helyiségben került megrendezésre. Nem úgy kell elképzelni az egészet, hogy mindenki vigyáz állásban van és kiöltözve, csendben hallgatja a beszédet. Nálunk ez inkább jó kedvűen telik, mintha csak megünnepelnénk, hogy megöltünk pár embert. De nem ennek örülünk, hanem annak, hogy kimenekíthettük az ártatlan embereket.

A küszöbön átlépve, behúztam magam mögött az ajtót, ami a huzat miatt hangosan szólt és minden tekintet rám szegeződött.
- Gyere mellém Jimin! - kiáltotta Jun. Egy emelvényen állt, ahol a társaim közül még egy páran, akik a csapatunkban voltak.
Beálltam közéjük és magam elé nézve vetettem egy pillantást a sok emberen, akik miattunk lehetnek szabadok.
- Megtaláltátok Yoongit? - lökött meg vállával Hoseok száján végignyalva.
- Azóta már kirakósat játszanak - válaszoltam egy hatalmas vigyorral az arcomon. Hoseok halkan felnevetett feleletemre, ahogy a közelünkben lévők is. Talán kicsit túl hangosan mondtam.
Ezután mindenki Junnak szentelte figyelmét.

- Remélem, mindenki itt van, aki a mai nap folyamán vért izzadva segédkezett, hogy felszabadítsunk egy halomnyi fiatalt, kiknek sorsát gazfickók irányították - szólalt fel hangosan Jun. - Nem ezt érdemlitek, fiatalok vagytok és előttetek az élet még - folytatta, ezúttal a kiszabadítottak felé fordulva. - Rajtatok áll a döntés, hogy maradni szeretnétek és részt vesztek ti is abban, hogy még több embert juttassunk biztonságba, vagy elhagyjátok a bázist és máshol keresitek kenyeretek. Én szállást és élelmet adok szolgálataitokért cserébe, valamint a hadjáratok során zsákmányolt pénzt is elosztjuk. De nem állok utatokba, ha el szeretnétek menni - fejezte be, melyet egy biccentéssel jelzett felénk. Beszédét hangos üdvrivalgás fogadota. Hoseok ujjait szájába fogta és fülsüketítő füttyöt engedett ki magából.
Jun odébbállt, hogy átengedje helyét másnak is, aki fel szeretett volna szólalni. Azonnal kapott a helyzeten a férfi, aki a másik csapatot vezette a bevetésen.
- Szeretném megköszönni vezetőnknek a kitartó munkáját és hálámat kifejezni, hogy célt adott az életemnek - kezdett el nyáladzani mindenki előtt.
- Hálás vagyok szolgálatodért Kun! - felelte Jun és barátiasan megpaskolta hátát.
Valami volt Jun barátjában, ami nem hagyott nyugodni. Egy megmagyarázhatatlan sötét dolog, amit bárhogy kerestem, nem jutottam el addig, hogy megtudjam mi az.
- Estére mindenki az ideiglenes szálláshelyeken kap helyet, ami a kert túloldalán lévő épületben van. Ha valaki maradni szeretne, az holnap reggel jelentkezzen itt reggel és megkapja szerepét, ami leginkább illik hozzá. Mi kiképezzük, és biztosak vagyunk abban, hasznunkra válik munkája. Mindenkinek jó pihenést! - kiáltotta Hoseok.
Hasznunkra válik munkája? Az egyszer biztos, hogy van még mit gyakorolnia, hogy beszédet tarthasson.
A tömeg lassan eloszlott én pedig az utolsók között léptem ki. A folyosóra kiérve azonnal szemet szúrt két félmeztelen alak, akik nem nagyon értették a tömeg miértjét. Azonnal megpróbáltam áttörni az emberek között, hogy odajussak Yoongihoz és a lányhoz, akit szorosan fogott maga mellett.
- Mi ez a csorda itt? - kapkodta szemét a mellette elsuhanó fiatalokon.
- Lemaradt a játékszered a beszédről - biccentettem a lány felé.
- Nem! Yoongi az én játékszerem és nem fordítva - szólalt fel hangosan, sértetten.
- Cica, szólíts csak apucinak! - simogatta meg arcát a lánynak.
- Legközelebb ezt fogom nyögni - csókolta meg Yoongit a macskája.
- Jó, nekem ebből elég volt - röhögtem fel kínosan. - Kapjatok valamit magatokra, mert Jun ideges lesz, ha meglát így titeket.
- Azt se tudom már mi az a ruha - csattant fel a lány.
- Egyébként mondott valamit a teremben? - kérdezte érdeklődve Yoongi.
- Nem, de Hoseok utasítása az, hogy holnap reggel meg kell jelennie a lánynak a nagy teremben, ha maradni szeretne. Majd akkor osztják ki a szerepeket is.
- Majd én kiképezem tojástörőnek - szorított csontos kezére a lánynak. - Ó, szivi mikor ettél te utoljára? Gyere, szerzünk neked valamit bekebelezni - húzta el a menza irányába a lányt, aki engedelmesen követte. Legalább neki találtam valakit, akivel elfoglalja magát
- Jimin! - kiáltott egy női hang mögöttem. - Csinálsz most valamit? - kérdezte. Reflexből megfordultam, hogy ne csak halljam, hanem lássam is. - Nem? Akkor elkísérhetsz - ragadta meg kezemet Nina.
- Jó, de hova megyünk? - próbáltam vele lépést tartani.
- Jun elküldött fegyvernézőbe. - Ekkor elengedett és megláttam, hogy másik kezében egy deszkát fog.
- Várj, hadd hozzam én is a deszkám - fejtettem le kezét karomról, hogy berohanhassak a szobámba érte. Besprinteltem érte és gyorsan felkaptam, de kifelé már nehezebb volt mennem.

- Jimin! Hová ez a nagy sietség? - kiáltott Hoseok.
Úgy kibillentett az egyensúlyomból, amikor megpróbált elkapni, hogy többször is megfordultam tengelyem körül.
- Elkísérem Ninát fegyvereket nézni.
- Mi? Akkor meg miért álldogálsz még itt? - ragadott meg és kicibált az épületből.
- Nem terveztem felügyelni egy gyerekre - morogta orra alatt Nina, amikor megpillantotta Hoseokot.
- Nem is kell, tudtommal nem egy óvodába megyünk - kacsintott a lányra, aztán helyet foglalt biciklijének ülésén.
A lány szemét forgatva nyitotta ki a kaput és hanyagul ledobta maga elé a deszkáját. Mire észbe kaptunk, már az utca végében járt.
- Te tudod, merre kell menni? - kérdezte tőlem Hoseok.
Fejemet ingatva tettem meg, amit Nina is és lábammal hajtani kezdtem magam. Egy utcával később sikerült utolérni a lányt.
- Mi tartott ilyen sokáig? - pillantott hátra, kis félköröket leírva deszkájával az úton.
- Csak adtunk egy kis előnyt - nyújtotta ki nyelvét Hoseok.
- Oszlop!
- Mi? - ocsúdott fel Hoseok a lány bámulásából.
- Magaddal foglalkozz már te fiú és ne bámulj úgy, mintha a prédád lennék - mormolta a lány.
Tovább gurultunk, szorosan követve őt, mert nem szerettünk volna elveszni, az egyre forgalmasabb helyeken. A téren volt lehetőségünk pár trükköt kipróbálni. Még eléggé kezdő voltam, de a padokra könnyen feljutottam és a lépcsőkre is felugrottam a deszkával. Hoseok próbált bevágódni Ninánál, aki mutatta a jobbnál jobb mutatványokat. Megpróbálkozott egy vázpörgetéssel, miközben leugrott a lépcsők tetejéről, de majdnem eltaknyolt.
- Előbb földön tanuld meg normálisan! - szúrta oda Nina Hoseoknak a megjegyzését.
A fiú válaszul csak bemutatta neki a trükköt, miközben egyik kereket elemelte a földtől. Nevetve figyeltem civakodásukat és azon gondolkoztam, mi okból kerültem is én össze ezekkel a majmokkal.

Miután végre ráuntak a versengésre, tovább haladtunk és ismét egy kihaltabb környékre értünk. Kicsit hasonlított egy modernebb fajta gettóra. Az utcán szomorú és megviselt emberek ültek, céltalanul. Néhány ház fala bomladozott, de mégis olyan volt, mintha nem is olyan rég lett volna felújítva.
- Hol vagyunk? - kérdeztem, miközben még mindig fejemet forgattam és próbáltam felmérni a terepet. Azért mégiscsak egy mozgó kamerának képeztek ki.
- Az egyeztetett helyen - kezdett lassulni Nina a deszkájával, majd jobb lábával hátrébb lépett és lefékezte teljesen a kerekeket.
- Nem ide kellene lemennünk? - mutatott Hoseok egy lefelé vezető lépcsősorra. Egy fekete ajtóval végződött az út, aminek ablaka szintén sötét volt és nem engedett belátást a helyiségbe.
- Nézz be, ha annyira szeretnél - lökte meg a lány őt.
Ekkorra én meguntam a várakozást és benyitottam. A többiek észrevették az ajtó nyikordulására, hogy már nem vagyok ott és követtek.
Az ajtón belépve egy szakállas, fekete ruhás férfit pillantottam meg, aki egy ak-t tartott a kezében és egy ronggyal tisztogatta azt.
- Mégis csak ez az, amit kerestünk - fordult Hoseok pimaszul Nina felé, aki a pulthoz lépett, ami elválasztott minket a férfitől.
- Jun küldött minket, hogy kipróbáljunk pár egykezest - mondta a férfinek, aki a kezébe nyomta az eddig tisztogatott fegyvert.
- De ez kétkezes - nézett rá a lány.
- Nem mondtam, hogy ezt nektek szánom, csak fogd meg - felelte mogorván a szakállas.
Ekkor fogta magát a férfi és elindult. Mivel nem mondta, hogy várjuk meg itt kint, ezért utána mentünk. Egy válaszfalat megkerülve, fegyverraktár tárult elénk.
- Ez is egykezes, ezt nem kapunk? - kérdezte Hoseok, egy fényesen csillogó kés élét próbálgatva.
- Erről nem volt szó, de ezeket nektek készítettem elő - nyomta egyenként a kezünkbe a pisztolyokat. Ezelőtt még nem fogtam ezekhez hasonlóakat a kezemben.
- Az ajtón túl kipróbálhatjátok őket - biccentett jobbra.
A lőtéren találkoztunk másokkal is, akik ügyesen találták el a távolban elhelyezett céltáblákat.
Leakasztottam egy védő szemüveget a mögöttem húzódó falról és beléptem egy szabad helyre, hogy végre megnézhessem, mit tudnak a számomra ismeretlen fegyverek. Megcéloztam egy bábu fejét és meghúztam a ravaszt. Kicsit elvétettem, mert a fül melletti szivacsot találtam el, amin már több golyó is lyukat hasított.
- Hé Jimin! - kiáltott Hoseok. - Csere? Mutatott fegyverére, amit már repített is felém.
- Megvesztél? - kiáltottam idegesen, mert eléggé megütötte kezemet a pisztoly. Ujjamat számba véve próbáltam csillapítani a fájdalmat. Lepasszoltam neki az enyémet, aztán ismét magam elé néztem és lőttem bele, többször is a bábu a testébe.

- Kiszórakoztátok magatokat? - lépett hozzánk Nina. Hoseokkal egyszerre bólogattunk és leadtuk a fegyvereket.
- Jun holnap reggelre kéri a megbeszélt árut, a bázis mögé kiszállítva.
- Vettem - válaszolta a pultos férfi.

Úgy gondoltuk mind a hárman, hogy jobb, ha minél hamarabb elhúzzuk a csíkot. Főleg, akkor, amikor egyre több ember gyűlt az utcára.

A környékről kiérve, tettünk egy kisebb kerülőt. Nem vágytunk haza, -vagyis a bázisra - és élveztük egymás társaságát.
- Várjatok! Hadd nyaljak egyet! - kiáltotta Nina.
Már kissé lehagytuk, ezért visszafelé kellett elindulnunk. Ameddig a lány megvette a fagylaltot, addig körülnéztem. Egy nagyon ismerős helyen voltunk. Ez volt az a park, ahová régebben rengeteget jártam. A fák azóta még magasabbak lettek, a madarak pedig még hangosabban csiripeltek a lombok között.
- Jimin, te meg mit bámészkodsz? - kiáltotta utánam Hoseok. - Menjünk már!
- Egy perc - intettem hátra kezemmel.
Becsuktam a szememet és csak az elmémmel láttam. Felidéztem azt a napot, amikor Jisoot először hívtam el, hogy kettesben töltsük a napot. Közben kisebb lépéseket tettem meg, még mindig vakon. Egy pontnál már nem voltam képes tovább haladni, mert a térdemmel neki ütköztem valaminek. Egy pad súrolta lábamat, ahonnan meghallottam valakinek a halk kacaját.
- Rég láttalak Jimin! - szólt halkan.
Kinyitottam szememet és a frufrus lány ült előttem, aki régebben folyton megnevettetett az őrült, sajátos dolgaival.
Pár percig csak néztem rá, ő pedig türelmesen várt rám.
- Jimin, már rég letelt az egy perc! - hallottam meg közelebbről Nina hangját.
Aztán már mögöttem termett és onnan nézte a padon ülő lányt. Hoseok is megjelent, aki úgy tűnt, hogy ismerte őt.
- Nina! Azt hiszem jobb, ha kettesben hagyjuk őket - húzta karjával magához a fiú őt. Lassan ellépdeltek tőlünk, én pedig helyet foglaltam Lisa mellett.

Halk, de mégis mély sóhaj hagyta el számat, amikor megpihentettem fáradt lábaimat. Lisa úgy ítélte meg, hogy most már elkezdheti a trécselést.
- Az egész csapat széthullott azóta - hagyta lógva a mondata végét. Nem volt szükséges befejezni, tudtam, hogy mire gondol. - Rosezal próbáltuk összehozni a csapatot, de nem voltunk képesek összeszedni mindenkit. Eltűnt Jungkook is, megváltoztatta a számát, ahogyan Jennie is. Búcsúzás nélkül hagyott magamra mindenki.
- Én is ezt tettem - nyitottam ki számat.
- Láttalak a temetőben a fa mellett ácsorogni. Képtelen lettem volna a látvány után csak úgy felhívni téged és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
- Azt hiszem jobb volt így ez az egész.
- De kinek? Együtt is képesek lettünk volna átvészelni az egészet. Talán még úgy könnyebb is lett volna.
- Túléltük nem? Ne gondoljunk már a múltra, csak hagyjuk.
- Attól még hatással lehet a jövőre is - motyogta halkan.
Egy ideig nem szóltunk, csak bámultuk, ahogy az emberek és a nap elhaladjon előttünk, ami olyan lassan ment le, mintha maradni kényszerítenék.
- Örülök, hogy összefutottunk - mosolyogtam Lisára.
- A többiekkel is találkoznod kellene, olyan, mintha te lennél a csapatunk titkos összetevője - viszonozta mosolyom.
- A valódi összetartó erő, most egy jobb helyen van - sütöttem le szememet.
Éreztem, hogy közelebb csúszott hozzám, aztán ráborult hátamra.
- Hálásak lehetünk az égnek, hogy egy ilyen lánnyal találkozhattunk - suttogta halkan. Lassan felemelkedtem, nem akartam lelökni magamról, de indulnom kellett vissza.
- Mennem kell - tápászkodtam fel a padról. Lisa is ezt tette és a nyakamba ugrott, hogy adjon egy hatalmas ölelést.
- Minden jót Jimin - kívánta.
- Neked is frufrus - borzoltam meg haját, majd elhúzódtam tőle és hátat fordítottam neki.
- Talán még látjuk egymást! - kiáltotta tölcsért formálva kezeiből. Felemeltem azt a kezemet, amivel nem fogtam a deszkát és meglóbáltam kezemet, ezzel búcsúzva tőle.

A park járdája göröngyös volt és nem lehetett rajta deszkával közlekedni, ezért a kocogást választottam. Még annak is tudtam örülni, amikor végre megláttam az első utcát, mert végre fel tudtam pattanni deszkámra és már szeltem is Szöult.

A bázisra érve a fürdőszobába indultam azonnal, hogy megmoshassam izzadt testemet. A hideg víz egy alig hallható káromkodást szakított ki belőlem. Aztán meghallottam egy, az enyémtől hangosabb beszélgetést.
- Isten hozott itthon! - szólt nevetve Jun.
- Olyan, mintha az apámhoz tértem volna haza.