"Az emberiségnek szüksége van igazságra, de bizonyos, hogy még nagyobb szüksége van hazugságra, amely hízeleg neki, vigasztalja és végtelenül reményeket kelt benne. Hazugság nélkül az emberiség elpusztulna kétségbeesésében és szomorúságában,,.

Hátradőltem a székemben és csak bámultam magam elé. Nem bírtam már követni a történéseket.
- Nem, ez valami tévedés lehet csak - mondtam magam elé a szavakat. Nem másnak szóltak.
- Talán a saját szemeddel kellene látnod. - Kook megszorította ujjaimat, így tenyerembe zárta az adathordozót, amit előbb adott vissza. - Rózsaszín parókát visel.
- Hülyeségeket beszélsz, Jisoo halott - nevettem fel kínomban.
Szemeimet végigfuttattam az asztalnál összegyűlt társaságon. Tekintetükben ugyanaz látszódott, amit én éreztem. Képtelenek voltak felfogni, amit Kook mondott. Egyedül Jiu viselkedett máshogy. Ő nem tudta, hogy mit kezdjen ezzel a történéssel.

Felálltam az asztaltól és a székembe rúgva törtem utat magam előtt. Futásnak eredtem, egyenesen a számítógépekkel teli terembe siettem. Egyedül egy valakit hallottam loholni a nyomomban, de nem néztem hátra, hogy megtudjam ki az. A folyosón több embernek is nekimentem. Jin, Nina, Hoseok és Taehyung is ott beszélgetett.
- Nézz már a lábad elé! - kiáltott utánam Nina, de én csak futottam tovább.

A terembe beérve, ismét rengeteg emberrel találkoztam. Nem volt szabad hely sem. Idegesen ragadtam meg egy fiú pólóját és állítottam fel egy gép elől.
- Beléd meg mi ütött? - emelte rám tekintetét idegesen. Vetettem rá egy pillantást és valószínűleg azonnal megértette arcomat látva, hogy fontos dolgom van. Legyintett egyet a levegőben, majd hagyta, hogy megtegyem, amit szeretnék.

Remegő kézzel próbáltam csatlakoztatni az eszközt a géphez, ami nem igazán akart sikerülni. Párnás ujjak fonódtak enyéim köré és segítőkészen tolták a csatlakozóba a pendriveot.
- Na, gyerünk, nézzük meg! - ösztönzött Jiu. - Mi van? Ne nézz már! A monitort bámuld! - kiáltott rám.
Tudtam, hogy ő is kíváncsi. Azért néztem, mert nem tudtam eldönteni, hogy ő minek örülne. Annak, hogy engem lát boldognak, mert Jisoo él, vagy mert Jisoo halott és nem kell azért aggódnia, hogy vége a kapcsolatunknak, ami még alig kezdődött el.

"Az igazság: fegyver, a hazugság pedig nélkülözhetetlen pajzs.,,

Kikapta a kezemből az egeret és elkezdte pörgetni a fájlokat. Az ajtón eközben egy kisebb sereg trappolt be. A három lány volt az, Kookkal és Jaebummal az élen.
Már csak egy fájl volt, az, amin egy rózsaszín parókás lányt lehetett látni Jacksonnal.
Fogalmam sincs hogyan kerülte el a figyelmemet a lány édes arca. Bánat, öröm és még megannyi érzés úszott végig bennem. Arcára közelítettem, amit eltakart az a csúnya szín és óvatosan végigsimítottam rajta ujjammal. Szememből könnyek szöktek elő és hagyta, hogy meggyászolják a napokat, amiket nélküle töltöttem el. Jiu mellettem fészkelődni kezdett, majd letörölte a cseppeket, amik már államnál jártak. Közel húzott magához és hagyta, hogy vállát áztassam könnyeimmel. Mosolygott és örült annak, hogy láthattam Jisoot.
A többiek is körénk gyűltek és figyelték a monitort.
- Ez tényleg ő - döbbent le Rose a másik oldalamon.
- Megyek, beszélek Junnal, hogy kell egy kis zsé, hogy elmehessünk Jejura - hagyott ott minket Jaebum.
A többiek még maradtak és tovább bámulták a rózsaszín parókás lányt, aki megviselten állt Jackson mellett.

- Jimin, ez mit keres itt? - hallottam meg Rose hangját a hátam mögött.
- Ki? - fordultam felé szipogva. - Ismered Namjoont? - kérdeztem tőle, amikor megláttam, hogy kit bámul annyira.
- Sajnos, és Jisoo is. Ez egy féreg.
- Mi? Namjoon jófej, ő a legjobb hackerünk.
- Hacker? Ez egy nyomorék férfi!

Rose érzelmeinek kitörésére többen is felénk kapták a fejüket, köztük Namjoon is, aki eddig a tegnapi kamera felvételeket nézte, amikor Kun felforgatta Jun irodáját.
- Kit látnak szemeim - vigyorodott el a férfi és elhagyta székét, amin már órák óta ült. Megmozgatta elzsibbadt végtagjait, majd Rosehoz lépdelt, aki állta a férfi tekintetét és kihúzta magát.
- Én lettem volna a legboldogabb, ha nem engem - válaszolta.
- Ne legyél már ilyen morcos, akkor csak a munkámat végeztem, az az étterem tele volt rossz emberekkel.
- Na, persze - vágta rá.
- A barátnődet hol hagytad? - kérdezte meglökve kissé Roset, aki fejével a képernyőre nézett.
Namjoon követte a lány tekintetét és meglátta a rózsaszín parókás Jisoot.
- Hol vannak? - kérdezte Namjoon, aztán elkezdte a képeket tanulmányozni.
- Fogva tartják őt Jejun - válaszoltam.
- Ha segítek kihozni őt, akkor eljössz velem randizni - villantott egy vigyort Rose felé.
- Majd meglátjuk - forgatta meg szemeit a lány. - De tényleg tudsz segíteni? - csillantak meg Rose szemei.
Namjoon határozottan bólintott, majd az ajtó felé kapta a fejét, ahol belépett valaki. Yugyeom, Jaebum és Jun volt az.
Yugyeom nem nézett rám, hiába tolta közelebb őt hozzám Jaebum. Csak a kezeimet szorongató Jiut méregette és ekkor jöttem rá, hogy mi is a baja. Azt hitte, hogy én már teljesen elfelejtettem a nővérét.
- Miért ültök még itt? Mindenki menjen a dolgára! Jimin! Hoseok és Yoongi kint várnak, indulj és hozzátok el a szervkereskedők pénzét, hogy elmehessetek Jejura! - rángatott ki a többiek közül Jun.
- Mi? Tényleg? - kaptam észbe.
- Menj már, különben itt maradsz! - ordított rám még egyszer. Jiu utánam kapott és ő is velem jött.
- A többiek pedig jönnek velem gyakorolni, hogy ne haljanak meg Jejun! - ordított rá a baráti köröm tagjaira. Megfordultam, hogy vethessek egy pillantást rájuk. Mindannyiuk reakciója ugyanaz volt. Megszeppentek és teljesen megdöbbentek Jun szavain.
- Előbb lőném le magam, mint az ellenséget - fogta meg a fejét Jennie, akit átkarolt Jun és elkezdte húzni utánunk.

A főbejáraton kilépve, már köpennyel takarva testünket lépkedtünk a harcra kész csapat felé. Hoseok azonnal kezembe adott egy pisztolyt, Yoongi pedig Jiunak.
- Menjünk már végre. Azok a szarháziak percek alatt nyírják ki az embereket - indult el legelöl Hoseok. Mindenki hallgatott rá és kisebb csoportokra oszlódva szálltunk be a járművekbe.
A sofőrök azonnal beindították a motorokat, a kapu automatikusan kinyílt előttünk és már gurultunk is.

Az autóban mindenkit elnyelt a csend. Nem tudom, hogy mennyit tudtak meg a fiúk Juntól, de folyamatosan engem figyeltek. Na, meg Jiut.

Hálás voltam, amikor végre megérkeztünk a helyszínre, ahol nem is olyan rég még úgy menekültem, akár egy nyúl.
- Nyírjunk ki pár piócát - szálltam ki legelőször az autóból.
A sofőr pár sarokkal odébb állt meg, mert feltűnő lett volna, ha hirtelen egy rakás ember ott terem az épület mellett.
- Nincs valami nagyobb fegyver? - fordult a fiúk felé Jiu. - Ez a pisztoly olyan csigalassú - forgatta maga előtt a kezében tartott tárgyat.
Hoseok pár pillanatig furcsán nézett a lányra, aztán kinyitotta az ajtót és egy légfegyvert vett elő. Jiu egy vigyorral díjazta, amikor kezébe vehette a fegyvert, majd köpenye alá rejtette és a többi csapat után indult.
- Jimin! - szólított meg Hoseok. Felé fordítottam a fejemet, arra várva, hogy folytassa. - Jiu vagy Jisoo? - kérdezte. Nem kapott választ tőlem. Nem akartam megválaszolni, ezért inkább követtem a többieket, egészen az épületet körülvevő magas falú kerítésig.

Ezúttal Hoseok volt az egész csapat vezetője. Mióta Kun elárult minket, azóta ő maradt és még egy férfi az osztagvezetők közül, de ő nem tudott ezúttal velünk tartani, sérülései miatt.
- A behatolás a szokásos - kezdett bele Hoseok. - Lesz egy elterelő csapat és egy másik, akik hátba támadják az ellenséget. Velem jön a tűzszerész - nézett Youngjaéra - és még ti hatan - bökött további emberekre. A többiek Jimin vezetésével iktatják ki az embereket. Értve vagyok? - kérdezte körbe fordulva maga körül. Az egész csapat egyetértően biccentett, aztán az én csapatom tagjai felém fordultak, parancsra várva. Még sosem voltam egyedül, osztagvezető nélkül, de nem rettentett el a feladatom. Valószínűleg Jun is tudott erről és ő jól tudja, hogy mire vagyok képes. Ha szerinte meg tudok birkózni ezzel, akkor én is úgy gondolom, hogy menni fog.

Mély lélegzetet vettem és felidéztem a hely belső területét. Mindegy egyes szobát felrajzoltam az agyamban, aztán megkerestem az általam legforgalmasabb pontot az épületben. Folyamatosan Jisoo járt a fejemben, ezért nehezebb volt az egészet végrehajtani.
Vajon mit csinál most? Jól van? Ő is gondol rám? - futkostak a fejemben a kérdések, aztán végeztem egy rendszer frissítést a fejemben és ismét a feladatomra koncentráltam. Előbb itt kell végeznem, ahhoz, hogy láthassam őt.
- Jinyoung és a többi mesterlövész keressen egy épületet, amiről tudják figyelni az első három emeletet. Szükség esetén lőjétek ki az ablakokat és segítsetek leszedni az embereket - kezdtem meg kiosztani a csapaton tagjainak a feladatokat. Azonnal felpattantak és elindultak felmászni egy épületre.
- A többiek egyelőre velem jönnek - pillantottam körbe mindenkin. Jiu szorosan mellettem futott a bejárat felé, ahol találkoztunk néhány férfivel. Jiu előkapta a lábához rejtett kést és orvul meggyilkolta őket. Elégedetten biccentettem felé, mivel nem volt a fegyverek többségére hangtompító szerelve, ezért ez volt a legjobb döntés. Így feltűnés nélkül indulhattunk tovább.
Két tagnak jeleztem, hogy a földszinten intézzenek el mindenkit, mi pedig a lépcsőkön futottunk fel.

A fokokat szelve meghallottam, amint felrobbantották az épület hátsó kapuját, ezért gyorsításra ösztönöztem mindenkit. Hatalmas tűzharc tört ki a számomra láthatatlan helyen. A csapatom egyik tagjának mellkasán az adóvevő sípolni kezdett. Hoseoknak erősítésre volt szüksége.
- Jiu! - fordultam a lány felé. - Keresd meg a másik csapatot.
- Ezt te sem gondoltad komolyan, én nem távolodok el tőled. Téged védelek és nem másokat - vigyorodott el fancsali képpel.
- Azt mondtam menj! - ordítottam rá, mikor egyre nagyobb robaj hallatszott.
- Nem!
- A francba már! Nina! Vidd magaddal a többieket és segítsetek Hoseoknak! - tisztában voltam azzal, hogy így akkor ketten maradunk Jiuval, de tudtam jól, hogy mennyire jól bánik a fegyverrel és közelharcban is jó.
Nina azonnal visszafordult és a többiek is követték őt, én pedig Jiuval kezdtem el megtisztítani az első emeletet. Volt, hogy becsuktam a szememet és inkább a fejemre bíztam magam, hogy az vezessen. Ilyenkor Jiu nem hagyta, hogy bárki is rám támadjon.
Pár percig hallottuk, ahogyan a lövöldözés folytatódik lent, de egy idő után minden elcsendesedett és csak azokat az ellenségeket lehetett hallani, akik a földszintre igyekeztek, hogy segítsenek minket visszaszorítani.

Mikor már nem találtunk a folyosókon embereket, egyenként nyitottuk ki a szobákat, hogy megölhessük azokat, akik éppen az emberek belső szerveit veszik ki. Pénzt nem találtunk ezen az emeleten, ezért visszaindultunk a lépcsőházba, hogy a második emeleten keresgéljünk tovább.
- Ó, ismerős arcokat látok - szólt egy hang az emeletről, majd lőni kezdtek ránk. Megálltam és felpillantottam, hogy megtudjam, kitől származik a hang. A szőke lány állt ott, Kun csicskája.
- Én meg egy árulót - szóltam vissza, aztán megragadtam Jiu kezét, hogy fedezékbe húzzam. Egy oszlop mögé rejtőztünk. Amikor felnéztem a szőkére, láttam, hogy többen is minket figyeltek. Túl sokan voltak. Időt kellett nyernem valahogyan, hogy a többiek visszajöjjenek.
- Hogy ez milyen egy szörnyű dolog, a szívem sajdul belé. De talán ez nincs olyan szörnyű, mint amit te teszel itt - nevetett fel nyávogva.
Kedvem lett volna megfojtani.
- Amúgy is a pokolra jutnának egyszer ezek az emberek, én csak felgyorsítom az egészet - tartottam szóval.
- Igen? Na és arra nem gondolsz, hogy ők miért teszik ezt? Szerinted ezeknek az embereknek nincs családja? - nevette el magát gonoszan ismét.
Volt igazság a szavaiban és tudtam jól, hogy csak azért mondta ezeket, hogy előcsaljon. Mégis elgyengültem és kész lettem volna hagyni, hogy lelőjenek.
- Hé! Mi van veled? Ez a szőke picsa, csak azért mondja ezt a sok hülyeséget, hogy kinyírhasson. Ne higgy neki! - suttogta Jiu erőteljesen. Összeszorítottam szemhéjamat és fogaimat és próbáltam ellenállni a késztetésnek, hogy kilépjek.

Lépteket hallottam meg, azt hittem, hogy Hoseokék utolértek minket, ezért kilestem a fal mögül. Jobban, mint ahogy azt terveztem. Nem ők voltak, hanem az ellenség.
Észrevettek engem és azonnal lőni kezdtek ránk. Próbáltam minél több embert lelőni, ennek következtében én is kaptam egy golyót. A vállamba fúródott és az egész karom elgyengült a fájdalomtól és a földre rogytam. Jiu azonnal lelőtte az újonnan érkezőket és már csak néhányan maradtak a szőke hajú lány körül.
- HAHAHA. Ez jó muri volt! - tapsolt örömében Kun embere.
- Akkor tapsolj majd, ha szétloccsantom a fejed! - ordította Jiu válaszul, aztán letérdelt hozzám. - Bazd meg, miért nem bírsz nyugton maradni!? - szólt rám és megvizsgálta a karomat.
Tudtam, hogy nagyon megszívtam ezzel a golyóval. Jiu is biceg, mióta Jinyoung meglőtte.
Nem szóltam vissza neki semmit, csak pihentettem karomat. - Hol vannak már a többiek? - kérdeztem magamtól.

Csak kérnem kellett és már jöttek is. Nagy hévvel eredtek a tömegtől megijedtek után és lőttek le mindenkit. A szőke lány is készült meglógni, de Jiu utána eredt. Nem volt képes utolérni őt, de sikeresen eltalálta az oldalát, ezzel durván megsebesítve őt.
- Legközelebb nem hagyjuk meglógni - biztattam a lányt, aki idegesen fújtatott mellettem.
A csapatunk látszólag még mindig népes volt, ám én tudtam, hogy nem mindenki folytatta velünk a bevetést. Csak reméltem, hogy a sebesülésük tartotta őket vissza és nem az, hogy meghaltak.

Sikerült megtalálnunk a széfet, ami szerencsére mozgatható volt és nem építették a falba, valamint néhány embert élve találtunk még, akik rég elkönyvelték magukban, hogy aznap meghalnak. A sors kegyes volt hozzájuk, mert rájuk találtunk és meghosszabbítottuk az életüket ebben a mocskos világban.
Az egyik ablakhoz érve megpillantottam Jinyoungot és a többi mesterlövészt, akik rengeteg embert lőttek le, egy épületről. Azt pedig még nem is láttam, hogy az épületből megszökötteket hogyan ölték meg.
A széf borzalmasan nehéz volt, ezért Youngjae és Yoongi kitalálták, hogy inkább kidobják az ablakon és úgy juttatják le. A két idióta arra nem gondolt, hogy valaki lehet odalent. Mikor elengedték a nagy súlyú, feltételezésünk szerint pénzzel megpakolt tárgyat. Az hang nélkül ért földet.
- Mi a szar? - lesett ki az ablakon Yoongi.
- Ne már, hogy pont képes voltál a szétloccsantott fejű emberekre ejteni a széfet - röhögött Youngjae a fiún.
- Pedig de - kuncogott Yoongi is.
- Melyik idióta dobta le a vasdobozt? - ordibált kintről be az ablakon Hoseok. A két fiú kilógatta fejét az ablakon, hogy megmutatkozzanak. Hoseok pedig a fejét csóválva emelte fel a most már vérrel áztatott pénzes dobozt.

A bázisra visszaérve Jiu azonnal az orvosiba küldött, ahogyan azt én is tettem vele. Nem akadékoskodtam, nem akartam, hogy kimaradjak majd a mentőhadműveletből, amikor Jejura megyünk. Minél hamarabb fel kellett épülnöm, hogy saját kezemmel ölhessem meg Jacksont és a többieket, akik képesek voltak megfosztani Jisoot a szabadságtól.

Az orvos kioperálta a karomba fúródott golyót, majd Jiu engedélyével elhagyhattam az orvosit. Be akart tuszkolni a szobámba, hogy pihenjek, de nem bírtam megülni a popómon. Csak arra vágytam, hogy újra érezhessem Jisoo közelségét. Tudni akartam, hogy jól van-e. Bizonyára nem, hisz elragadták közülünk.
Mikor Jiu magamra hagyott, megragadtam az alkalmat és kilógtam a szobámból. A hátsó udvar felé vettem az irányt, ahonnan lövések dördülését hallottam. Mikor kiértem a friss levegőre, a lányokat pillantottam meg, ahogyan fegyvert tartva céloztak a távolban lévő bábukra. Inkább nagy ívben elkerültem őket a biztonság kedvéért. Nem szerettem volna a másik vállamba is golyót kapni.

A lőtér mögött, a homokkal borított részen Yugyeom és Jungkook gyakorolta a közelharcot. Nekem leginkább birkózásnak tűnt, amit ők produkáltak. Nem ütésekkel és rúgásokkal támadtak, hanem inkább testsúlyukat alkalmazva próbálták leteríteni egymást. Ugyan sebesült voltam, mégis tengett bennem az adrenalin. Levetettem pólómat és cipőmet és beálltam a két kakaskodó fiú közé, akiknek Jun dirigált.
- Neked meg mi lett a válladdal? - nézett rám kikerekedett szemekkel Kook. Vetettem egy pillantást a megsebzett testrészemre, majd nevetve válaszoltam a kérdésére.
- Csak egy karcolás.
- Én úgy hallottam Hoseoktól, hogy golyót kaptál - buktatott le Jun.
- Az nem hinném, hogy annyira karcolás lenne - nézett továbbra is Kook szörnyülködve, ekkor már Yugyeom is rám emelte tekintetét.
- Nem fáj, úgyhogy jöhet valaki ellenem is - löktem hátrébb Jungkookot.
A fiú azonnal közelebb jött hozzám és megpróbálkozott egy gáncsolással, amit jól olvastam és elléptem előle.
Rátapostam bokájára, a fájdalomtól pedig a földre hullot.
- Baszki! - kiáltott fel hasogató érzéstől.
Magam mögé pillantottam, ahonnan Yugyeom épp eltűnt. Úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha beszélek vele, de nem szakadt rá időm, mert Jiu rám talált.
- Az kéne még, hogy még jobban lesérülj! - kiáltott rám a lány.
Közelebb jött hozzám és elráncigált a homokos területről.
- Várj már! - rántottam ki a karomat szorító kezei közül.
- Mi van? - fordult felém idegesen.
Mondani akartam neki, hogy Yugyeommal szerettem volna beszélni, de inkább hagytam az egészet. Hiába nem mutatta ki, tudtam, hogy teljesen összezavarodott, mióta megtudta, hogy Jisoo lehet életben van. Az a lány, aki számomra maga volt a boldogság.
- Semmi - ráztam meg a fejem. - Menjünk tovább - hagytam, hogy vezessen ismét.

Az épület fala mellett egy kisebb csapatot fedeztünk fel. Mikor közelebb mentünk hozzájuk feltűnt, hogy a széffel vacakolnak, amit a szervkereskedőktől szereztünk meg. Jiu megtorpant és közéjük vetette magát. Kikapta Youngjae kezéből a csavarhúzót, amivel a fiú addig próbálkozott, ameddig a lány nem zavarta meg.
- Hé! Te meg mit csinálsz? - csattant fel a fiú.
- Rossz volt nézni, ahogy szerencsétlenkedtél vele - válaszolta. A csavarhúzót a pénz tároló ajtajának feszítette és addig próbálkozott, ameddig azt bele nem törte.
- Aha, én vagyok a szerencsétlen - zsörtölődött Youngjae.
- Te tűzszerész vagy nem? Akkor miért nem robbantod fel? - jutott eszébe egy újabb ötlet a lánynak.
- Hogy mi? Te megvesztél? - kapott fejéhez a fiú.
- Még akár sikerülhet is - gondolkozott egy idősebb férfi. Azt hiszem ő tanította meg Youngjaenak a legfontosabb dolgokat a bombákról.
Youngjae értetlenül kapta fel a fejét. Nagyokat pislogva figyelte a mesterét, aki megragadta a dobozt és magával húzta a fiút is.
- Hová megyünk?
- Terepre, hogy végre azzal nyissuk ki a dobozt, amihez értünk - válaszolta az idős férfi.

Egy ideig még Jiuval bámultuk a távolodó alakokat, aztán, ahogyan a többiek is, akik a dobozzal foglalkoztak, úgy mi is odébbálltunk.
- Lisa! - kiáltottam a lány után, amikor megláttam ahogyan a kijárat felé igyekszik. Felém fordult és szóra nyitotta a száját.
- Holnap visszajövök, ahogyan a többiek is - mosolygott rám.
Épp ezt akartam tudni. Több időt akartam velük eltölteni, mert annyira hiányoztak már. Feléledt bennem annak a reménye, hogy talán egyszer újra élhetjük majd napjainkat úgy, mint évekkel ezelőtt. Ez volt az egyetlen, amire vágytam. Nem bántam meg, hogy csatlakoztam Jun csapatához, de azt sem, hogy akkor otthagytam őket. Így rájöttem, hogy mennyire sokat jelentenek számomra.
- Indulás aludni! - állt mögém Jiu és betolt a szobámba.
- Máris! - fogadtam szót.
Levágtam magam az ágyra, aztán ledobáltam a ruháimat magamról. Jiu az ajtóban állt és a földet pásztázta gondolkozva.
- Neked is pihenned kellene - villantottam felé egy mosolyt. Bólintott egyet, majd megfordult, hogy távozzon az ajtón.
Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam, hogy úgy érezze, elhanyagolom. Leugrottam az ágyról és derekát átölelve húztam vissza.
- Kérlek maradj! - suttogtam fülébe.
Jiu megremegett hangomtól és hagyta, hogy visszahúzzam. Egészen az ágyamig lépdelt, aztán ismét megtorpant.
Leültem az ágyra és úgy billentettem ki egyensúlyából. Ennek következtében testemre borult és úgy öleltem át.