"Elhull a virág, eliramlik az élet"

A reggeli ébredés borzalmas volt. A nyakam mintha csak az utca túloldalán töltötte volna az estét és az aszfaltba tiporták volna az autók kerekei. Csak egészen lassan bírtam felemelni, mert nagyon fájt. Bár ahogy felnéztem Jiminre neki sem volt kényelmesebb hála nekem. Mikor elmozdultam mellőle azonnal ropogtatni kezdte vállát, hogy életet sulykoljon bele.
- Jó reggelt! - csoszogott oda hozzánk szemét dörzsölve Jennie, amikor meglátta, hogy felkeltünk. Álmosan pillantott le lábaira, aztán eléggé meglepődött valamin.
- Mi történt? - kérdeztem meg, közben gyengéden megragadtam karját.
- Csak képzelődök, vagy én tényleg nem a mamuszomban vagyok? - fixírozta tovább lábfejét.
- Hm? Miért kellene mamuszban lenned? - kérdeztem értetlenül. Ezzel egy időben az egész pad mozogni kezdett, mert Jimin valamin nagyon jól szórakozott.
- Azt hiszem a kislány elfelejtette, hogy az utcán aludtunk - röhögött tovább Jimin. Ekkor már én is nevettem.
- Jobb lett volna, ha fel se kelek ma - vágódott le szomorúan mellénk a lány.
- Ma már úgyis megyünk haza és csoszoghatsz nemsokára a mamuszodban - próbáltam megnyugtatni a megszeppent Jenniet.
- Én tényleg megverem Kookot - kezdett el morgolódni - miatta kellett utcai cipőben aludnom. - Nagyon megviselte szegényt az este.
Mindenki ébredezni kezdett, ezért elindultunk, hogy bevásároljunk az útra. Eléggé megfogyatkozott a pénzünk, ezért csak a legfontosabbakat vettük meg.
A kapukon áthaladva fejben elbúcsúztam Bangkoktól. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni ezt a helyet. Lisának hála megismerhettem minden gyönyörét a fővárosnak. De már várt Szöul és mennem kellett vissza. Sokat töprengtem azon, hogy jó lenne felhagyni a rágókaparással és egyéb undorító pénzforrásokkal. Jiminnek is említettem, hogy kellene már egy munkahely, ő pedig azt mondta, hogy segít keresni. Az ő támaszának hála sikerült változnom. Az ég derültté vált és eltűntek a sötét felhők felőlem. Nincs több sírás a múlt miatt.

- Min gondolkozol annyira? - szorította meg a kezem Jimin.
- Semmin, csak úgy jöttem ide, hogy jól szórakozunk majd meg ilyenek. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent kapni fogok egy várostól.
- Ennyi mindent? Ha csak engem kaptál volna az nem is lenne elég? - kezdte el bökdösni hasfalam.
- De, nekem már ez is épp elég lett volna - néztem fel rá, hogy megvizsgáljam az ajándékom gyönyörű szemeit.
- Aha, te kis mohó - karolta át vállaim.

Felszálltunk a repülőre és már rutinosan tudtuk, hogy kapcsoljuk be az öveinket. Pár perccel később máris a felhők között szálltunk.
- Mennyivel jobb így, hogy már nem félek hozzád érni - mondta Jimin miközben összekulcsolta ujjainkat.
- Miért féltél? Nem harapok.
- Nem akartalak elijeszteni, nem tudtam, hogy mit reagálnál rá.
- Már akkor sem tudtam volna elutasítani, hogy hozzám érj - húztam végig ujjamat arc élén. Még mindig olyan éles volt, mint amikor először gondoltam azt róla, hogy egy krumplivágó. Szavaimra Jimin elmosolyodott és belesimult a tenyerembe.
- Hé! Kértek chipset? - fordult hátra Kook, aki Lisa és Yugyeom között ült. Annyira gyorsan tömte magába a ropogós krumpliszeleteket, hogy a repülő is kapott belőle.
- Nem kérek, de ne úgy egyél már, mint egy disznó! - szólt rá Jimin.
- Még szép, hogy nem hullatom el a chipset, nem szabad pazarolni! - Fordult el tőlünk a fiú. Jimin a fejét rázva dőlt hátra és helyezte magát kényelembe.

Mikor megérkeztünk Szöulba, egy nagyot szippantottam a levegőbe. Igen, tényleg mindenhol jó, ha velem vannak a többiek, de a legjobb mégis a szülővárosomban.
- Ó Szöul, hogy én mennyire szeretlek! - támadta le Kook a földet.
- Én komolyan nem értem hogyan tudlak a barátomnak nevezni - fogta a fejét Lisa.
- Én igen! - kezdte el emelgetni a szemöldökét Kook és csábosan nézett a lányra. A fiú megragadta Lisa derekát és így húzta magához.
Ekkor érkezett egy bejövő hívás, amire mindenki felkapta a fejét. Az én telefonom csörgött. Taehyung neve villant fel a telefonon. Jimin is meglátta a nevét, el akarta venni tőlem a telefont, de mondtam neki, hogy megoldom.
- Szia! - köszönt lelkesen. - Csak szólni szerettem volna, hogy holnap megyek haza Szöulba.
- Szia! Ó, mi most vagyunk a reptéren.
- Az pompás! Valamikor nem találkozhatnánk?
- Nem! - vágtam rá véletlenül túl gyorsan, aztán megpróbáltam javítani - Munkát akarok keresni.
- Segítek! Milyenre gondoltál?
- Igazából bármilyen megfelelne, csak ne kelljen hozzá gyakorlat és ne legyen sok elvárás.
- Hmm.. Tudom is, hogy mi lenne neked a legjobb hely.
- Igen? Nem gondoltam, hogy ilyen hamar kerítesz munkát.
- Viccelsz? A legjobbtól kapsz segítséget. Holnap, amint hazaérek elmegyünk oda. Rendben?
- Jó, legyen. - Jimin erre magasra emelte szemöldökét, de én csak legyintettem, hogy majd elmondom. Idegesen kapta el a fejét és ment a többiek után.
- Mennem kell, mert lemaradtam a többiektől.
- Siess! Nehogy miattam vessz el szép lány!
- Igyekszem, nem szeretném, ha hangosbemondón át kellene megkeresni. Na, akkor holnap Tae!
- Igen, holnap. Kellemes délutánt!
- Neked is! Szia!

Kedves volt tőle, hogy csak úgy segíteni akart. Nem értem miért voltam ennyire tartózkodó annyi éven át. Rengeteg jó ember van.

De nem mindenki egyforma.

Gyorsan a többiek után siettem és megpróbáltam a morcost kiengesztelni. Lopakodva közelítettem meg, aztán a prédára vetettem magam. Először próbált levetni magáról, de a puszik sorozata után megadta magát és megenyhült fagyos lelke.
- Mit akart az a ficsúr? - kérdezte Jimin.
- Csak mondta, hogy holnap jön Szöulba és segít nekem munkát találni.
- Te pedig elfogadtad, hogy randizol vele cserébe?
- Mi? Nem. abba egyeztem bele, hogy elmegyek vele megnézni a munkahelyet.
- Biztos csak át akar verni - fújtatott idegesen.
- Miért lenne az neki jó? - kérdeztem elhamarkodottan - Na, ez hülye kérdés volt. De akkor is, ha mégis találna nekem valamilyen jó helyet, akkor kár lenne elszalasztani az alkalmat - mondtam szomorkodva.
- Elmegyek veled megnézni, ha akarod - ajánlotta fel. Én pedig ismét nyakába ugrotta.
- Juppi!
- Ejnye kis gazella, milyen ugrándozó lett valaki.
- Mert lehet, hogy végre nem leszek csóró - mondtam el örömöm miértjét. Jimin csak fejét csóválta, aztán megragadta kezemet és megpróbáltuk útól érni a többieket.

- Kook! Nemsokára láthatod a patkányod - szólt oda neki Yugyeom.
- Már mondtam, hogy neve is van!
- Habár már lehet kísérleteznek rajta a szüleid.
- Mike nem egy kísérleti patkány! Ő nemes szülői házból származik - kelt a védelmére Jungkook.
- Ezt ő mondta?
- Nem, de van egy arany foga.
- Hogy mi van? - torpant meg Rose. - Hol van az a rágcsávó?
- Mit akarsz csinálni vele?
- Eladom!
- Eszedbe ne jusson!
- Viccelsz? Ki tudja mennyit érhet az a patkány a gazdájának - lelkesedett egyre jobban Rose.
- Nekem többet! - védte tovább a rágcsálót. Aztán felhívta a szüleit, hogy ha egy lány szeretne bemenni náluk, akkor ne engedjék be őt, bármit is ajánl fel nekik.

- Ki a fontosabb? Én vagy Mike? - állt Kook elé Lisa.
- Ez egyértelmű - kapta a választ.
- Egyértelmű, hogy a patkány? - kérdezte újra, de ekkor a fiú már messze járt. - Jungkook! - kiáltott utána, de hiába.

A repteret elhagyva felszálltunk a buszra és egyenként hagytuk el az üléseket. Egyedül Rose és Jennie szállt le ugyanannál a megállónál. Jimin egy hatalmas puszival búcsúzott el tőlem és egy ígérettel, hogy holnap találkozunk és velem jön, amikor Taehyung megmutatja a munkahelyet. Nem mondott semmit róla, azért reménykedtem abban, hogy nem használta a fantáziájának a cifra részeit.

Miután elhagytuk Yugyeommal a buszt, csendben battyogtunk haza. Csak Jun hívása törte meg a csendet.
- Hellobello! - szólt egy hang, de ez nem a rendőrtől származott.
- Szia Yoongi! Mit keres nálad Jun telefonja? - kérdeztem a rekedtes hangú fiútól.
- Ó, csak az előbb ment el Jun a bázisról és itt maradt a telefonja.
- Miféle bázis?
- Hát tudod én is tagja vagyok ennek a detektíves, fegyveres alakulatnak, vagy mi ez...
- Yoongi, ne lopd el más telefonját és ne hívj fel róla mindenkit, mert drága lesz a számlája!
- Jól van na, amúgy is csak téged hívtalak fel.
- Miért? Mit akartál? - kérdeztem.
- Hogy voltál képes itt hagyni?
- Te mászkáltál el a reptéren, miattad lekéstük volna a repülőt.
- Ha megvártatok volna, akkor nem lett volna ilyen unalmas a nyaralás - mondta megsértődve.
- Mégis miből gondolod, hogy unalmas volt? Elárulom, hogy nem volt az!
- Ó, csak nem összejöttek a dolgok azzal a fiúval? Hogy is hívják? Valamilyen Jim.
- Ezt meg honnan tudod?
- Már, amikor először hallottalak titeket együtt beszélgetni, akkor tudtam, hogy pici Jisook és pici Jiminek fognak mászkálni a padlón.
- Jó, fejezd be. Értem én, hogy jósnő lettél hirtelen, de ne túlozz.
- Sok boldogságot, az ifjú párnak!
- Yoongi! - szóltam utoljára, de ezt már nem hallhatta, mert megszakította a vonalat.
A ház elé érve, Yugyeom megtorpant, aztán kulcs nélkül nyitotta ki az ajtót.
- Nyitva hagytuk az ajtót? - kérdezte a válla fölött visszanézve, de aztán gyorsan megkapta a választ.
Miután kitárta teljesen, hatalmas rendetlenség fogadott minket. Alig tudtunk beljebb lépni, ugyanis a kanapé elbarikádozta előlünk a nappalit.
- Itt meg mi történt? - kérdeztem halkan suttogva. Hirtelen hangokat hallottunk meg a szobáink irányából, ekkor Yugyeom felkapott egy éjjeli lámpát és azzal lépkedett közelebb a kalamoláshoz. Hirtelen három ismeretlen fiú rontott felénk, hogy kijussanak közöttünk az ajtón. Yugyeom eldobta a kezében lévő tárgyat, egyenesen az egyik fiúnak, aztán rávetette a testére magát. Gyorsan megnéztem a másik két fiút és memorizáltam az arcukat. Ezután az öcsémhez siettem, hogy segítsek neki lefogni a kapálózó halat.
- Ki vagy és mit kerestetek itt? - kérdezte a fiúra förmedve. Nem kapott választ. Ekkor felkapta a földről és a falhoz szorította. - Válaszolj! - hiába tett vele akármit, nem szólalt meg.
- Szerintem az nem fog megoldani semmit Yugyeom! - szóltam az öcsémre, amikor arra készült, hogy megüsse a fiút. Mind a ketten rám meredtek.
- Akkor mégis mit csináljunk? Ki tudja mit vittek el, vagy mit csináltak itt.
- Nem láttam semmit a kezükben úgyhogy gondolom minden megvan. A rendőrséget inkább nem kellene hívnunk. Jobb így, hogy Jun összezavarta őket.
- Hívd fel őt akkor.
- Nincs nála a telefonja.
- Francba! Miért kellett idejönnötök?! - ütött a fiú mellett a falba egy hatalmasat. Ahogy belenéztem a megszeppent fiú szemeibe, eszembe jutott, hogy Yugyeom is pont ilyen volt. Azonban más is feltűnt. Ismerős volt a tekintete és az arca. Nagyon hasonlított valakire.
Ameddig Yugyeom elrángatta a fiút a fürdőszobába, addig tárcsáztam Jun telefonját és mondtam Yoonginak, hogy adja át az üzenetem a telefon gazdájának. Annyi volt a mondanivalóm, hogy jöjjön ide amint tud. Remélem ennyit meg bírt jegyezni.
- Most egész nap őrizhetem az ajtót?
- Zárd be az ajtót, akkor nem kell
- De nincs meg a kulcs, a rohadékok azt is elvitték.
- Te is ilyen bajkeverő voltál, nyugodj le! Jönni fog Jun és rendbe hozunk mindent - pásztáztam körbe a házat. Az asztal felborítva, két lába kitörve, a szekrények tartalma a földre szórva. Mindenféle törékeny dolog darabjaira hullva hever a padlón és szilánkok mindenhol. Már meg sem merem nézni a szobámat.
Az ajtó túloldalán hirtelen valami a földet ért. Sőt, több minden is. Hatalmas ordítás követte a szilánkok esésének hangját. Ekkor Yugyeom berontott a fürdőszobába, az ajtó egyenesen a véres kezű betörőnek csapódott.
- Cseszd meg! Te komolyan képes voltál felvágni az ereidet?
- A bátyámért mindent! - szólalt meg a fiú.
- Már egy percig azt hittem, hogy a nyelved is kivágták, csak hogy kussolj. Cseszd meg, hogy nem bírsz nyugton maradni! - ragadta meg a fiú másik karját és a csaphoz vezette. Úgy folyt a vére az ütőeréből, mint a hideg víz a lefolyóba. - Hívd a mentőket is! - kösz Yugyeom, éppen elég volt visszatartanom a vér okozta hányást, nemhogy még beszéljek is. De erőt vettem magamon és még időben értek ki az orvosok. Nehéz volt elmagyarázni a helyzetünket, egyfolytában csak a rendőröket akarták kihívni a mentősök, de végül elszállították a szédelgő fiút. Jun ekkor robogott be az ajtónkon Yoongival és még egy sráccal együtt.
- Mi történt? - nézett végig a ház egyik sarkától a másikig. De a legjobban Yugyeom kezén lévő vér keltette fel az érdeklődését.
- Ez nem az én vérem - nézett a kezére az öcsém, amikor meglátta, hogy őt nézik.
- Jobb ha elmondok mindent, mielőtt azt hiszitek, hogy bérgyilkosság történt a házban.
- Nekem az első gondolatom az volt, hogy elefántok törtek be hozzátok és az harapta meg Yugyeomot is - ismertette gondolatait Yoongi, miközben átmászott a felborult kanapén. Csak egy hatalmas sóhajt engedtem ki magamból, aztán elmeséltem mindent nekik az elejétől fogva. Yoongi és a másik fiú elmentek a kórházba, hogy ott tartsák a sebesült betörőnket, ám Jun valamiért ragaszkodott, hogy maradhasson. El akart mondani valamit.

A gif fordítása:
Ez a legrosszabb. Ugye?