"Ne várd, hogy megütöd a főnyereményt, ha nem dobsz be némi aprót a játékgépbe.,,

Az este folyamán rengeteget gondolkodtam, alig aludtam pár órát. Az agyam azon kattogott, hogy hogyan tovább. Miután ezt lezártam annyival, hogy majd Jun eldönti, jött egy újabb gondolat. Ami a csillagom volt, végre megtudtam, hogy a földön is jelen van. Az, hogy Jisoo él, egy hatalmas boldogságlöket és egy fejfájás egyben. Mindennél jobban szeretnék újra vele lenni, mindenféle értelemben véve. Ám rengeteg bajjal jár és rengeteg bökkenőn kell túljutnom. Köztük van Jiu is, aki osztozott idegességemen. Egész éjjel forgolódott, ahogyan én is. Többször is átkaroltuk egymást, hátha ez adhat egy kis megnyugvást nekünk, de ez nem így volt. Nem tudtunk lenyugodni. Jisoot akartam, de úgy, hogy az Jiunak ne fájjon.

A következő napokban mindenkinek megvolt a saját dolga. A legtöbben azzal foglalatoskodtak, hogy egy tervet eszeljenek ki, amivel meglepetésszerűen lecsaphatunk a Jejun bujkáló bűnözőkre. Junnak egy jó ideje fájdíttották már a fejét Jacksonék, akik egy vörös sárkány nevezetű bandába keveredtek. Jun értesítette a Jejun tartózkodó embereit, akik elkezdtek nyomozni utánuk. Ők nem voltak képesek belső információkat szerezni, ezért erre a feladatra közülünk szeretett volna választani embereket Jun.

A széfet sikeresen kinyitották és megkaparinthattuk a pénzösszeget, amit félretettünk, hogy felfegyverkezhessünk belőle kellőképpen, valamint, hogy átjuthassunk Jejura.

Ahogy egyre csak telt az idő, néhány információt kaptunk a helyről, valamint az emberekről. Mivel a Jejun tartózkodó embereink megfigyelései alapján tájékozódtunk, ezért Jun elrendelte, hogy mindenki kezdjen el edzeni. A hely állítólag jól fel volt szerelve fegyverekkel és a védelmi biztonságuk is erős. Egytől-egyig, mindenki gyakorolni kezdett, nem csak a lövészek, de a hackerek is, hisz valakinek be kellett juttatnia mindenkit az épületbe, ahol megbújnak az ellenséges erők.

A karom továbbra is sajgott, de ezt egy ember kivételével nem árultam el senkinek. Ha Jun fülébe jutott volna az, hogy a jobb karom hasznavehetetlen, talán ki is találta volna. hogy ne mehessek Jejura. Jiu minden nap ápolta a sebemet, mert tökéletesen tudta, hogy nem hátrálok meg és fontos nekem ez az egész. Többször is leszidott, de beletörődött, hogy nem tud lebeszélni arról, hogy én is harcoljak és a többiekkel tartsak a felkészülés alatt.

Kook, Yugyeom és a lányok rengeteg időt töltöttek a bázison. A munkahelyükön szabadságot kértek, vagy beteget jelentettek, csak azért, hogy őket is kiképezzék. Ott akartak lenni Jejun, hisz ők is látni akarták már Jisoot. Ugyan tudták, hogy akár meg is halhatnak, - még akkor is, ha nem tartoznak azok az emberek közé, akiket arra választott Jun ki, hogy az épületet elfoglalják - mégis benne voltak. Nem azok voltak többé, akik egy sötét házból visítva futottak el, mert megijedtek egy ajtó nyikorgásától. Nem azok voltak, akiket ha megcsípett egy méh, visítva futottak a kórházig, hogy bejelentsék azt. Felnőttek a feladathoz és tűrték a mindennapos kiképzést. Örültem, hogy velük edzhettem, mert így elfelejtkeztem minden másról. A sok rossz dolog elillant, amikor rájuk néztem és mosolyt láttam szájuk sarkában.

Imádtam a délutánokat, amikor egy kisebb csoport Hoseok területére telepedett és a kedvenc zenéinkre táncolhattunk együtt. Igazi csapattá kovácsolódtunk a hetek alatt. Nem csak abban látszott meg, hogy együtt leckéztettünk meg néhány gazfickót, de még a koreográfiákat is egyszerre csináltuk. Hoseok tökéletes vezetőnk volt, mind a táncban, mind az akciók alatt.

"Annak, hogy most e pillanatban nem tapasztalod a zavartalan boldogságot, egyetlen oka van, ez pedig az, hogy a gondolkodásod azt figyeli, mit nem birtokolsz. Máskülönben átélnéd a boldogságot. Arra fókuszálsz, amivel nem rendelkezel. Pedig már most megvan mindened, ahhoz, hogy zavartalan boldogságban élj.,,

Az egyik nap Jun egy megbeszélést tartott, ami eléggé szokatlan volt, hisz nem csinált még ilyet bevetés előtt. Azt hiszem érezte, hogy ez más lesz. Bár nem csak ő volt így ezzel. A legtöbb ember feszült volt.
Hoseok mellett álltam, mint ahogyan máskor is, amikor ilyen alkalomra gyűlünk össze. Jiu is helyet kapott azok az emberek közt, akik Jun mellett állhattak a magasított részen, ezzel kitűnve a tapasztalatlanabbak közül.
- Szeretnék mindenkit felhívni az elkövetkezendő napokra, amikor megkezdjük az eddigi talán legnagyobb tűzharcot. Nem akarok senkit elrettenteni, de szeretném, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy mibe is kezd bele - kezdte meg Jun a beszédét, amit mindenki figyelmesen követett. Jun egy pillantást vetett az embereire, amik néha többen voltak, néha kevesebben. Amikor a szervkereskedőknél hirtelen kevesebben lettünk, az nem azért volt, mert lesérültek és autóba szálltak a sértettek, hogy az orvosságot mihamarabb megkaphassák. Azért csökkent a létszám, mert életüket vesztették. - Nem tudunk sok dolgot, a vörös sárkányokról, ám abban egészen biztosak lehetünk, hogy veszteség nélkül nem úszhatjuk meg a harcot. Mindenkinek megadom a lehetőséget arra, hogy visszalépjen és eltávozzon a bázisról, valamint az az alternatíva is fennáll, hogy más akcióban vesz részt, ami kevésbé veszélyes. Szeretném, ha most döntenétek el, hogy kiválaszthassam azokat, akik bevonulnak az épület belsejébe, hogy feltérképezzék a helyet - ismét megállt, hogy időt adjon mindenkinek, hogy megemésszék a szavait. A nők kivonultak és a gyerekeket is kivezették. Ők egyértelműen nem azért voltak a teremben, mert részt vesznek. Csak meghallgatták Junt, mivel nem tudták, hogy miről is fog beszámolni. - Na, akkor folytatnám is. Először is egy hackerre lenne szükségem, aki feltörheti a rendszert, hogy bejuthassanak azok, akik felmérhetik a terepet... - kezdett bele a válogatásba Jun. Egymás után hívta maga mellé az embereket, engem kihagyva. Értetlenül néztem rá emiatt és vártam mikor pillant felém, de nem tette meg. Meg akartam kérdezni, hogy miért döntött igy, ám nem tudhattam meg. Jiu idegesen nehézkedett egyik lábára, majd a másikra. Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg miatta nem válogatott be Jun a felderítő csapatba. Így csupa zöldfülű került közéjük. Jiu elkotyogta Junnak, hogy nem vagyok a toppon.
Alig vártam, hogy vége legyen a megbeszélésnek és Jiut leszidhatom, amiért nem tartotta a száját.

- Miattad van ez igaz? - estem neki Jiunak, mikor már a legtöbben elhagyták a termet.
- Nem hagyom, hogy meghalj - válaszolta orra alá morogva.
- Abba halok bele, ha továbbra is tehetetlenül kell várakoznom - ragadtam meg a lány karjait. Talán túl erősen szorítottam meg, mert bőre azonnal más színbe burkolózott.
- Hamarosan újra együtt lehetsz Jisooval, csak legyél már türelmesebb te idióta! - kiáltott rám hangosan.
- Ne üsd bele az orrod mindenbe - mondtam az övéhez hasonló hanggal.
Jiu lehajtotta a fejét és szipogni kezdett. Először láttam sírni őt. Letörölte könnyeit, majd karjaimtól elszakadva futott el tőlem. Pár pillanatig csak álltam egyedül, majd rájöttem mekkora egy hülye voltam valóban. Ő csak jót akart nekem, én meg képes voltam ezért leordítani a fejét.

Utánaeredtem az éj sötétségében. A környéken mindent bejártam, de sehol nem találtam. Az éj csípős volt és olyan akár a korom. Abban a reményben tértem vissza a bázisra, hogy ő is fázik. Halvány mosoly ült ki az arcomra, amikor egy alakot pillantottam meg az épület előtt, a lépcsőn ülve. Mikor közelebb értem, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról és helyét meglepettség váltotta fel.

Jiu helyett Yugyeom fogadott a lépcsőn. Én úgy tudtam, hogy hazament, de ezek szerint nem. Miközben engem bámult, valamilyen italt iszogatott egy üvegből, amihez néha hozzáérintette körmét, ezzel hangot kicsikarva az üvegből. Nagyot kortyolt bele, majd miután lenyelte a löttyöt, felém tartotta. Elvettem tőle az üveget, aztán lekuporodtam mellé. Belekortyoltam az italba, aztán hagytam, hogy az alkohol a torkomat marva jusson testembe. Visszaadtam a kezébe az üveget, aztán minden hang megszűnt. Oldani akartam a hangulatot néhány szóval, ezért kinyitottam számat.

- Miért maradtál? - kérdeztem. Nem fordultam felé, csak egyenesen a sötétségbe beszéltem.
- Felesleges hazamennem, ha holnap úgyis vissza kell jönnöm - válaszolt, aztán ismét inni kezdett.

Nem jutott eszembe más kérdés. Annyira szerencsétlennek éreztem magam. Jobb lett volna, ha továbbkeresem Jiut. Amúgy is kint maradtam a hidegben.

Yugyeom rám pillantott, aztán ismét felém tartotta az üveget. Ezúttal megráztam a fejem, hogy nem szeretnék többet inni. Hirtelen nevetés tört ki belőle. Nem értettem, hogy mit talált viccesnek, ezért kérdőn fordultam felé.
- Hogyan tudtad elfelejteni? - kérdezte továbbra is nevetve. Nem nevezte meg, hogy kit, de anélkül is tudtam jól, hogy Jisoora értette.
- Sosem tudnám - mormoltam halkan.
- Mégis ezzel a Jiuval vagy kivel nagyon jól kijössz. - Ismét nagyot kortyolt az italba. Nem esett túl jól, hogy bevonta Jiut is a témába. Az meg még úgysem, hogy milyen hangnemben beszélt róla.
- Nem tudsz semmit arról, hogy min mentem keresztül. Jó lenne, ha Jiuról nem beszélnél.
- Jobb lenne, ha nem találkoznál a nővéremmel többet. - Ismét készült meghúzni az üveget, de megakadályoztam benne. Megragadtam az italt és az út irányába dobtam. Pár pillanattal később hallottam, ahogyan földet ér és darabokra tör az aszfalton.
Yugyeom ezt is humorosnak találta és röhögni kezdett.
- Na, és mit szólna ahhoz Jisoo, ha megtudná, hogy az öccse egy alkoholista lett? - pattantam fel idegesen.
- Egy üvegtől még nem válik senki azzá. - Ő is megpróbált felállni, de lába máshogy döntött.
Jennie mesélte, hogy Yugyeom rendszeresen iszik. Lefogadom, hogy ma sem ez volt az első üveg számára.
- Egy üvegtől nem, de neked ez nem az első volt. - Felszólalásomra idegesen horkantott egyet. Hosszú időn át nem válaszolt, csak bámult maga elé.
- Ha találkozol Jisooval mi lesz az első, amit megteszel? Lepacsizol vele, aztán azzal a másikkal maradsz?
- Már mondtam, hogy hagyd ki ebből Jiut! - ordítottam rá ingerülten.
Beszívta ajkait, aztán elmerengett. Gondoltam azon, hogy milyen kérdéssel rúgjon belém ismét.
- Mikor megláttam a felvételen a rózsaszín parókás lányt, akkor csak annyit gondoltam, hogy szegény, hová keveredett. Aztán, amikor megláttam a heget az arcán és rájöttem, hogy ki is... - megtorpant és rám pillantott. - Felvillantak az emlékek, hogy hányszor húzott ki a csávából. Még a te segged is megmentette - felelte szórakozottan. - Most rajtunk a sor, hogy kihozzuk.
Meglepett, hogy ezúttal nem tett szemrehányásokat. Rádöbbentem, hogy ő még mindig csak egy kisfiú, aki elveszett, ha nincs mellette valaki, aki vigyáz rá.
- Csak napok kérdése és újra szabad lesz - tettem kezemet vállára. Csillogó szemekkel fordult felém, aztán kezét szája elé kapta.
- Hánynom kell - pattant fel hirtelen és az út irányába sietett. Ugyan nem ment túl egyenesen, de most mégis elérte célját és képes volt felállni. Kis idővel később már hallani lehetett, ahogy kiadta gyomra tartalmát. Kihoztam neki a bázis raktárából egy üveg vizet, aztán készültem otthagyni.
- Hé, Jimin! - kiáltott utánam rekedtes hanggal. Megfordultam, aztán ismét szóra nyitotta a száját. - Kösz! - láttam rajta, hogy nehezen jött ki belőle, de mégis kimondta.
- A kanapén aludhatsz, csak ne lássa meg Jun - ajánlottam neki egy helyet estére. Az előszobában volt a kanapé, ahol volt, hogy én is aludtam még, mikor újonc voltam a bázison. Gyakran leszidott Jun érte, aztán beköltöztem a saját szobámba. Ami ismét üres volt. Hiányzott Jiu az ágyamból. Jisoo pedig még annál is jobban az életemből.

Nem értem miért feküdtem le az ágyamra, ha úgysem tudtam aludni. Bárcsak már úton lettünk volna Jejura. Nem. Bárcsak hazafelé tartottunk volna már Jejuról, úgy, hogy mindenki velünk lett volna - szőttem kívánságaimat hanyatt feküdve. Volt még egy, de azt hamar kitöröltem fejemből. Hülyeség lett volna azt kérnem, hogy bár Jiu előtt tudtam volna meg, hogy Jisoo él. Hiszen örültem annak, hogy megismerhettem. Egy csodálatos lány, akit nagyon is kedvelek.

Másnap reggel a felderítő csapat üzenetet küldött Junnak. Megérkeztek Jejura és úton voltak a Taehyung által talált cím felé. Mindenki feszülten várta, hogy jelentést tegyenek ismét. Reménykedtünk abban, hogy épségben vannak és minden a terv szerint haladt. De senki sem ment ki az udvarra, hogy négy levelű lóheréket gyűjtsön. Kellett volna, mert semmi sem alakult úgy, ahogyan azt akartuk.

A hackerünk órákkal később jelentkezett. Állítása szerint sövényekből álló útvesztő veszi körbe az egész épületet, aminek minden elágazásánál őrök álltak. Többször is harcba keveredtek, mire sikeresen eljutottak a kapuig, ahol meglepetésszerűen támadta őket hátba az ellenség. A férfi, aki a jelentést tette, akkor vesztette életét, amikor Junnal beszélt.
- Jun! Lövéseket hallok - suttogta alig hallhatóan.
- Siu! Mi történik? - kérdezett vissza Jun. - Siu, jelentkezz! - A lövéseket a készüléken át is tökéletesen lehetett hallani. Majd egy fájdalmas kiáltással ért véget a fegyverek eldördülése.
A hackerünk maradék életerejével a telefonba nyögte utolsó szavát, ami egy név volt - Kun.

A felderítő halálával együtt odaveszett megannyi információ. Vakon kellett nekivágnunk a kitudja milyen harcnak. Az, hogy ők meghaltak, kissé felgyorsították az eseményeket. A terv szerint akkor kellett volna elindulnunk, amikor ők visszatérnek a bázisra, ehelyett, mi akkor készültünk az indulásra, amikor megtudtuk, hogy meghaltak.

Az egész csapat feszült volt és gyászos hangulat lepte el a légkört. Nem csak a társaink voltak, hanem a barátaink is, akiknek talán ismerőseik nem is tudták, hogy miben is vettek részt. Talán soha nem is fogják megtudni, hogyan is vesztette életét családja, barátja...

Bár remegő kézzel, de mindenki készen állt arra, hogy kezdetét vegye a véres kaland. Csak egy valaki hiányzott a csapatból. Jiu nem toppant be induláskor sem. Szomorúan, magányosan pattantam be az egyik kisbuszba, amivel egy darabig utazhattunk, hisz nem volt sem szárny, sem úszógumi a kerekek helyett. A buszban csend honolt, még Jin sem mesélte a hülye vicceit. A legnyugodtabb emberek is nyugtalanak voltak. Annak mégis örültem, hogy azokkal ülhettem egy helyen, akik a legfontosabbak voltak nekem. A lányok, akik nélkül nem ülhettem volna a tetőn Jisooval, amikor Thaiföldön nyaraltunk. Jungkook, Yugyeom, Taehyung, Jaebum és a másik kettő, akik mindenhova követik, rengeteg emléket hordoznak magukkal. Jin, Namjoon, Nina, Hoseok és Yoongi, akik segítettek átvészelni azt a három nehéz évet, amikor a többiek nem voltak mellettem. Na, meg Jun, akinél nincs jobb vezér.

- Hé, Jimin! Nézd, ki van itt! - bökött ujjával az út felé Hoseok. Mivel hátul ültem, ezért nehéz volt előre keverednem, hogy jól lássam, mit akar mutatni nekem. - A csajodnak öngyilkos hajlamai vannak? - kérdezte, amikor odaértem és már jól láthattam, hogy Jiu az úton áll és nem készül onnan elmenni. A sofőrnek jeleztem, hogy álljon meg, én pedig kipattantam az ajtón és egyenesen Jiu felé futottam.

"Érezni az érintést... Annyira hiányzik az érintés, hogy egymásnak ütközünk csakhogy érezzünk valamit.,,

- Jiu! - kiáltottam hangosan, mire az eddig orrát lógató lány rám figyelt. Így már nem érte annyira hirtelen, hogy átöleltem őt. - Kérlek, ne haragudj! - rejtettem arcomat vállába.
- Nem haragszom te bolond! - nevetett ki. - Azt hittem, már kihagytok a buliból - tolt el magától és vállamba bokszolt egyet.
- De mégis honnan tudtad, hogy most jövünk? - kérdeztem nevetve, mert örültem annak, hogy láthatom. A lány válaszul a busz felé biccentett, ahol Nina hüvelykujját felmutatva állt a sofőr mellett. - Ó, mindent értek.
A lány a hátamra mászott és így indultam vissza a buszhoz.
- Kell még egy hely a rakománynak - szóltam a többieknek, akik fogadták a kérésemet és összepakolták az üléseken hagyott cuccot, hogy Jiu is odaférjen. Nina hátranyújtotta kezét, amibe Jiu azonnal belecsapott.
- Aztán nekem nehogy meghalj - mormolta Nina Jiunak.
- Te se! - szólt vissza. - Mi lenne, ha fogadnánk? Mondjuk abban, hogy ki öl meg több ellenséget? - osztotta meg Ninával a gondolatait.
- Benne vagyok - váltottak egy öklöst egymással. Nevetve néztem végig, ahogyan előttem szórakoztak.