Megreggeliztünk a tegnap elraktározott kajából, aztán útnak indultunk, hogy felmérjük a thai fővárost. Már akkor tetszett a hely, amikor kerestük a szállást, de akkor nem igazán tudtunk szétnézni.
- Mit szeretnétek látni? - kérdezte Lisa tőlünk.
- Én nem igazán ismerem Bangkokot úgyhogy nekem mindegy - válaszolt Jennie. Mindenki ugyanígy gondolta, ezért a vezetőnk elindult egy irányba mi pedig követtük. Nem sokkal később egy különleges palotánál lyukadtunk ki.
- Ez lenne a Királyi palota - mutatta be Lisa. Én már hallottam róla egy párszor, de teljesen más volt, mint azt mondták. Csúcsa magasra tornyosult és az idő sem viselte meg, érintetlenül pompázott.
- Nincs valami érdekesebb? - kérdezte Jennie, akit nem kötött le a Nagy Palota csodálása.
- Mire gondolsz? - kérdezett vissza Lisa
- Esetleg egy pláza nincs közelben? Akarnék pár ruhát, olyanokat, amilyenek neked vannak. Azok annyira tetszenek, ugye megmutatod, hogy hol kaphatnék olyat? - pislogott nagyokat Jennie, hogy rávegye Lisát arra, hogy elvigye őt vásárolni.
- Kérdezni is akartam, hogy menjünk megnézni Budha templomát, vagy inkább vásárolni szeretnétek és így előtte megleshetnénk a Siam múzeumot és a virágos piacot. De úgy látom ez eldőlt - mosolygott Lisa a felpörgött vásárlásra éhes lányra. - De miért vagytok kedvtelenek? Az a virágos hely nem egy átlagos piac, majd meglátjátok - majd fogta magát és tovább indult. Még lőttem egy képet az öcsémmel, aztán utánaeredtünk. Gyalog közelítettük meg a régiségeket őrző helyet, ami kívülről is érdekesnek bizonyult.
- Frufrus, mennyi a jegy ide? - kérdezte Jimin a lányt, aki felfújt arccal nézett vissza rá. Eléggé felhúzzák a hajstílusával a fiúk, ami szerintem tökéletesen illik arcformájához. Rosé közben hatalmas röhögésben tört ki, mint egy veszett mókus. Mindenki felvont szemöldökkel figyelte, hogy mi válthatta ki ezt belőle, aztán Jiminhez lépett rámosolygott és megpaskolta a vállát.
- A frufrus nem ad választ, vegyétek meg magatoknak! Angolul is tudnak valamennyire, azt meg nyögd ki magadnak valahogy, hogy be szeretnél menni - nekem és a többieknek megsúgta, hogy mennyi a belépő ára, amit a kezébe is nyomtunk. - Csipkedd magad, mert itt hagyunk - mondta a fiúnak intézve szavait, mikor már engedélyt kaptunk, hogy beléphessünk. A fiú kicsit nehézkesen, de végül sikerrel járt, amit Rose röhögéssel díjazott. A múzeumba bejutva, magával ragadott az elől kihelyezett festmények illata. Látszott rajtuk, hogy ezek új tehetségek munkái, mert nem volt semmi kár rajtuk és a festékek szagát semmi más nem nyomta el.

- Miért van ennek a pucér asszonynak kitekerve a nyaka? Sosem értettem, hogy miért kell ilyen szürreálisan ábrázolni mindent - kritizált egy alkotást Jimin. Rose ismét hatalmas nevetést produkált és akkor megcsapott a felismerés szele. Ő az a fiú, akit tegnap este megemlített. Én mondtam neki, hogy mit tegyen, ha meg akarja kapni és most Jimin furcsálló szemmel méregeti. Akcióba lendültem és megragadtam Rosé kezét.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem tőle, amikor már elkerültünk a többiek látóköréből.
- Követem a tanácsaidat, talán nem jól csinálom? - a választ meg sem várva ment vissza a többiekhez. Miattam csinált hülyét magából a legjobb barátnőm. Valamit tennem kellett.
- Jennie! - szólítottam meg. Eléggé ráhoztam a frászt, mert nagyon meglepődött.
- Igen? - jött oda hozzám a lány, közben le sem vette a szemét egy rózsaszín festményről.
- Szükségem van a segítségedre - felkeltettem a figyelmét és elemelte a tekintetét a képről. - El kellene terelned Rosé figyelmét, ameddig Jiminnel beszélek - avattam be tervembe.
- Segítek, de miért kell vele beszélned?
- Az most nem számít, csak valahogy hívd el tőle, mert máshogy nem tudok Jiminnel beszélni - titkolóztam előtte.
- Rendben - és már el is indult, hogy megtegye, amire kértem. Ha jól hallottam, a mosdóba hívta el.

- Jimin, tudnánk beszélni? - mentem oda hozzá, amikor a két lány már elfordult a sarkon.
- Persze jagi, miről? - a becézésén megint megakadtam, de eltekintettem most tőle, mert fontosabb dolgom is akadt attól, hogy emiatt kezdjek el veszekedni vele.
- Roseról van szó - kezdtem bele - tetszel neki és azért viselkedik ilyen furcsán, na meg mert én mondtam neki, hogy így vegyen le a lábadról.
- Te azt hiszed, hogy engem így kaphat meg? - kérdezte Jimin vigyorogva.
- Nem, nem tudtam, hogy ki a kiszemeltje, de most ne ezzel foglalkozz már! Valahogy nem tudnál jófej lenni vele? - éreztem, hogy nem a barátnőm lelki világa fogja érdekelni.
- Nem gondolod azt, hogy jobb lenne inkább, ha nem hitegetném, minthogy ki tudja meddig, csak húznám az időt, ő meg még jobban belém habarodna? - érvelt teljesem jogosan.
- Aish! Igazad van. De akkor mi legyen? - álltam a fiú előtt tanácstalanul.
- Ha akarod beszélhetek vele és elmondom neki, hogy nem az esetem - ajánlotta fel kedvesen.
- Azzal megkönnyítenéd a dolgom, de ne említsd meg, hogy én árultam el ezt neked - hihetetlen ez a fiú. - Jó arc vagy Jimin! - tényleg az...
- Szerencsés Rosé, hogy ilyen barátnője van - mondta mosollyal a arcán, majd körülnézett, ahol nem volt rajtunk kívül senki - Itt a díjad, amiért segítesz neki.
- Hogy mi? - ennyit tudtam csak kinyögni, mert a fiú megfogta jobb kezével orcámat és a másik oldalra egy puszit nyomott, aztán elszelelt. Percekig csak álltam a falak között és csak akkor tértem vissza a valóságba, amikor a mosdóból érkező két lány hátulról meglökött.
- Mi az Jisoo? Ide fagytál? Menjünk tovább! - ragadott karon Rosé és elhúzott a szobrokkal teli következő terembe. Tényleg dermesztő lehelete van Jiminnek, de nem csak az arcom, hanem a szívem is megfagyott az ajándékától.

Ez a szoba mindenkinek jobban tetszett, mert izgalmasabb volt. A fényforrást kicsiny lámpák biztosították, amik csak a szobrokat világították meg. Mindenféle híres embert megörökítő kő volt és ezen kívül számunkra ismeretlenek is.
- Nem nagy cucc, ezeket én is meg tudnám csinálni - menőzött Jungkook miközben megkopogtatott egy szobrot.
- Ne nyúlj már hozzájuk te idióta! - szidta le Lisa a fiút és megragadta kezét. A fiú kicsavarta karját a lány szorításából és rákulcsolta ujjait a lányéra, majd ugrálva elindult a folyosón. Lisa meg nem tehetett más, minthogy követte a jókedvűen szökdécselő fiút. Elérkeztünk a múzeum utolsó részéhez, ahol csodálkozva haladtunk el a munkák előtt, kivéve a magát Picasso és Michelangelo fiának gondoló fiút, akit még mindig próbált megregulázni a frufrus lány. Amikor kiléptünk az ajtón felfigyeltem a fényben beszélgető párosra, akik nem voltak mások mint Jimin és Rose. Tényleg nem vert át, hanem megbeszélte vele. Mikor végeztek, láttam a lányon a csalódottságot, de mégis mosolygott és próbálta eltitkolni bánatát. Jimin vetett rám egy pillantást én pedig mosolyogva bólintottam egyet. Ő csak a hozzá illő stílussal mutatta, hogy semmiség, aztán leolvastam szájáról szavait, amit tátogott: "szívesen jagi". Zavaromban elcsaptam a fejem oldalra és léptem egyet egyenesen az öcsém felé. - Ti meg mit szövetkeztek? - kérdezte Gyeomi, minket méregetve.
- Mi aztán az ég egy adta világon semmit - oldalaztam el pirosló arccal. Valami van Jiminben, ami másban nincs. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi lehet az, de ha minden fiúban meglenne, akkor lehetetlen döntések elé állítanának minden lányt. Nem lehetne könnyen eldönteni az oltár előtt, egyedül csak a szívünk tudná, hogy ki az igazi.

Lisa tovább irányított minket, Rose kérésére buszra szálltunk, mert már el volt fáradva. Így gyorsan és kényelmesen közelítettük meg a következő úti célt. A csendes múzeum után a buszról leszállva hatalmas tömegbe botlottunk. Rengeteg ember járt virággal a kezében és még többen voltak, akik a virág vásár irányába tartottak. Egy hosszú út húzódott végig előttünk, aminek végét nem lehetett kivenni az emberek és a nap sugarai miatt. Igaza volt Lisanak, itt nem egy unalmas piac van. A vásárlók hangulatát zenészek szabályozták, akik tagjai rózsát osztottak a járókelőknek. Ahogy haladtunk a sorok között, egy standnál nem lehetett átjutni. Rengeteg ember állt sorban egy virágárus előtt, aki nagyon népszerű volt a lányok körében. A fiú próbálta a lányok figyelmét a virágokra terelni, de nem sikerült neki, mert csak vele akartak beszélni. Ahogy próbáltuk átverekedni magunkat a fiú rajongóin, összetalálkozott tekintetem az áruséval. Annyit még láttam, hogy felkapja a hozzá legközelebb eső virágot, ami egy szoba növény volt, aztán nevetve követtem a többieket.
- Szép lány! - hallottam a tömeg másik oldaláról és visszafordultam, hogy megnézzem ki kiáltotta. - Igen te! - mondta újra, de nem láttam őt, csak a hangját hallottam.
- Nézzétek, ott egy husky! - kiáltotta Jungkook én pedig figyeltem a fiút, amint a kutyához siet. A állat leheveredett a fűbe és megláttuk a gazdáját. Egy idős nő ült egy padon és kezében a kutya pórázát tartotta. Volt rajta egy szemüveg, ami arra utalt, hogy látás sérült. Nem tudnám elképzelni magam így, ő mégis boldogan dőlt hátra és süttette arcát a napon.
- Lisa! Fordíts légy szíves! Hogy van az, hogy gyönyörű kutya? - kérdezte Jungkook a lánytól, aki segített neki beszélni az idős hölggyel. Ezután elveszítettem a fonalat.
- Hello! - köszönt valaki a hátam mögött, mire esetlenül megfordultam. A hátam mögött álló virágárus pedig segített megállni a lábamon. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni!
- Szia! - nemsokkal később leesett, hogy én most Thaiföldön vagyok és megértem, amit mond. - Te beszélsz..
- Igen, Dél-Koreából jöttem - vágott szavamba - és ezt neked szeretném adni - nyújtott át egy csokor virágot, amit nem tudtam elutasítani. A fiú nagyon jóképű volt és mély hangja azonnal elolvasztott volna egy fagylaltot.
- Köszönöm szépen. Csak nem én lennék a szép lány, akit szólongattál? - kérdeztem a virágba szagolva.
- De igen, nem tudom a neved és ezért muszáj volt valahogyan megszólítanom téged, mert képtelen voltam elnézni melletted. Így jött ez, mert ez illik hozzád a legjobban - villantott meg egy szívdöglesztő mosolyt.
- Jisoo a nevem, de nem kellene visszamenned a vásárba? Nagyon sok vevő áll sorba, hogy kaphasson tőled virágot - néztem vissza, de nem kellett volna. Akik eddig ott álltak, most mind engem néztek. Szemükkel percek alatt szétszedtek volna, ha képesek lettek volna tekintetükkel ölni.
- A legfontosabb virágszál úgyis itt van előttem - mondta a fiú én pedig a tőle kapott csokorra néztem. - Nem arra gondoltam, hanem rád. Az én nevem Taehyung és örülök, hogy erre jöttél. Mi szél hozott erre Jisoo? - nehéz volt felnéznem rá, mert elpirultam bókjától és megérteném, ha a fiú jelenlétében elolvadna az Északi-sark, mert tényleg pofátlanul helyes volt.
- Úgy gondoltuk, hogy kicsit kiruccanunk a megszokott közegből - pillantottam a többiek után, akiknek nyoma veszett, de még a kutyás nő is eltűnt. - Azt hiszem bajba kerültem, megint - gondolkodtam hangosan.
- Miért? Ó, az a frufrus thai lány és két másik hölgy volt veled? - nézett körbe.
- Igen, részben - forogtam még mindig tengelyem körül. - Velem volt az öcsém is és két barátja.
- Segítek megkeresni, ha akarod, addig is jobban megismerhetlek legalább - indult el, képes lett volna ott hagyni a vásárt is miattam.
- Ó ne fáradozz, felhívhatom őket - vettem kezembe a lemerült telefonom. - Vagy mégsem. - Szerencsére, még mielőtt bepánikoltam volna, Jimin került a látóterembe és egyenesen felé közeledett. - Nézd! Ott van az egyikük - intettem fejemmel a fiú irányába, aki kezében tartott valamit. Taehyung mellettem vetélytársként méregette Jimint és próbált nem szétrobbanni.
- Muszáj mindig eltűnnöd? - kérdezte azonnal Jimin, amikor hallótávolságon belül járt.
- Én nem mozdultam egy tapodtat sem! Ti hagytatok itt! - álltam ki igazomért.
- Egyet kell értenem Jisooval, mi tényleg csak itt álltunk - segített ki Taehyung.
- Ne haragudj, de te ki vagy? - kérdezte a mellettem álló fiútól. - Áhh, mindegy, menjünk! - gondolta meg magát és megragadott.
- Várj már! Legalább hadd köszönjek el tőle! - tapostam a fékre. - Ne haragudj Tae, de nem akarom őket lelassítani.
- Semmi gond, ha az élet is úgy akarja, akkor még találkozunk, esetleg a számod megadnád? - vette elő telefonját és átnyújtotta nekem. Gyorsan elvettem tőle és úgy írtam be magam a névjegyek közé, ahogy először hívott. Taehyung lecsekkolta, hogy tényleg megtettem-e, amire kért, majd mikor meglátta, hogy mit csináltam elmosolyodott.
- Köszönöm szép lány! Remélem nemsokára újra láthatlak! - tőlem csak egy mosolyra futotta, mert Jimin ismét húzni kezdett Taetől el.
- Viszlát Tae! - intettem a virággal neki. - Neked meg mi bajod? - fordultam Jiminhez.
- Semmi, csak nem akarok lemaradni a többiektől, főleg meg nem azért, mert te most éled ki a szerelmi életed! - mikor távol kerültünk a vásártól elengedett és lassított a tempón.
- Csak barátkoztam! - vágtam rá. Kissé mintha féltékeny lett volna Jimin, bár miért lenne az? Neki biztos, hogy van barátnője. Talán tényleg csak szeretné utolérni a többieket.
- Jó nem érdekel, csak menjünk már!
Pár perccel később megtaláltuk a többieket és így egyesülve folytathattuk utunk a következő helyig Jennie örömére. Ismét a tömegközlekedést kihasználva jutottunk el a következő célponthoz. A felpörgött lány egész úton azzal nyaggatta Lisát, hogy segíteni fog-e neki megtalálni álmai ruháit.

×××

A hatalmas helyre beérve eszembe jutott az, amikor először voltam a lányokkal négyesben és elmentünk vásárolni, na meg táncolni.
- Lányok! Emlékeztek arra, amikor együtt táncoltunk Szöulban? - ezek szerint nem csak nekem jutott eszembe. Rose elkezdett dúdolni valamit és kicsit mozgott is közben.
- Rázzuk fel a thai embereket! - pörgött fel Lisa is. Milyen zenét kapcsoljak? - kérdezte a telefonján pörgetve a számokat.
- Rád bízom - hagyta rá Rose. Jöttök ti is? - nézett felénk. Én csak bólintottam és ekkor vettem észre, hogy a fiúk is ott álltak mögöttem. Közelebb férkőztek hozzánk és várták, hogy elinduljon a zene. Ezek szerint ők is beszállnak.
- Én nem tudok most beállni közétek, mert feltörte a cipő a lábam, inkább pihenek, hogy a vásárláskor ne fájjon annyira a sarkam - szállt ki Jennie.
- Akkor gyűjtsd a pénzt, ha egyáltalán nézni fog bárki is minket - nézett körül Rose. - Nemár, hogy a Don't Recall-ra akarsz táncolni, annak nem tudom a koreográfiáját - szomorodott el Rose majd kilépkedett közülünk és az öcsém is követte. Gondolom ő sem tud erre táncolni.
- Hajrá! - kiáltotta be Jennie, mi pedig elkezdtük a jól ismert zenére a mozdulatokat.
- Gyerünk jagi! - szólt a mögöttem lévő táncos, aki nem volt más, mint Jimin. Nagyon jól táncolt és teljesen beleélte magát minden lépésbe. A páros részeknél közel húzódott hozzám és egyszer belém is csípett, mire én felszisszentem. Mintha csak örült volna, hogy egy ilyen reakciót ki tudott belőlem váltani, elvigyorodott. A helycseréknél figyeltem Kookot és Lisat is, akik hozzánk hasonlóan egymással szórakoztak és boldogan ugráltak. Csak a zene végén vettem észre, hogy már nem is lehetett hallani a dal ritmusát, mert a körénk gyűlt emberek hangja teljesen elnémította. Teljesen elfeledkeztem a körülvevő légkörről és csak arra figyeltem, hogy Jimin hogyan mozgatja végtagjait. Hozzám hasonlóan ő is engem figyelt, majd a zene végén mindannyian a tapsoló tömegre kaptuk tekintetünk.
- Köszönjük szépen! - járt körbe Jennie kitartott marokkal a közönség előtt. - Cukorkát nem kérünk! - veszekedett egy férfira, aki értetlenül nézett vissza rá, aztán még több édességet adott a lánynak. - Yugyeom segíts! - kiáltott a fiúnak, aki elvette az eddigi zsákmányt tőle.
- Szép volt nyuszi fiú! - hallottam meg Lisa hangját a hátam mögül, aki lepacsizott Kookkal.
- Te sem mozogsz rosszul Jisoo - állt elém partnerem és kezemet magam elé emeltem, hogy belecsapjon, de ő nem volt hajlandó ezt megtenni. Két keze közé fogta a kézfejem és lágy csókot hintett rá. Szája lágyan lapult bőrömre és a csiklandozás miatt muszáj voltam felnevetni.
- Nagyon csiklandós vagyok a kezemen mindenhol - mondtam még mindig röhögve.
- Csak ott? - bökte meg oldalam, én pedig harci állást vettem fel, amit kinevetett. Eközben újra felzendült egy zene. Jimin tett egy lépést hátra, aztán folytattuk a szórakozást.

×××

Körülbelül másfél órával később buszra szálltunk, hogy ne a sötétben kelljen mászkálnunk. Az úton fáradtan dőltem hátra és figyeltem a mellettem elsuhanó épületeket. Egy kereszteződésnél a sofőr hatalmasat fékezett. Mindenki nyakát nyújtogatva próbálta megkeresni a megállás miértjét. Villódzó fények világítottak be a busz ablakain át. Valamilyen baleset történt az úton. Lassan elindultunk és láthattuk két autó roncsát és egy oldalára borult busz maradványait. Rengeteg ember állt sorban a mentőautók előtt és még többen voltak, akik hordágyakon feküdtek és arra vártak, hogy elszállítsák őket. Borzalmas látvány volt végignézni a letakart testeken, amik elhagyottan hevertek a busz mellett.
- Jól vagy? - kérdezte a mellettem ülő Jimin.
- Pe-persze - mondtam dadogva. Majd rápillantottam, amikor már elhaladtunk a baleset helyszínétől. Karomat figyelte, aztán gyengéden megszorította, nyugtatásképpen. Elmosolyodtam és lehunytam szemem, hogy pihentethessem. Nehéz lehet a retinámnak, hogy nem sül ki Jimin hibátlan arcának csillogásától, a helyében én már rég felmondtam volna a szolgálatot.

×××

- Ezt nézzétek milyen jól néz ki! - mutatta Jennie a szálláson a ruhákat, amit Lisa segítségével vett. - Ebben leszek holnap! - avatott be minket a lány. Csak négyen voltunk a Roseval közös szobánkban. Egy csajos pizsi partit terveztünk, a két lány kiszedte a matracát a saját ágyukból és átpakoltak hozzánk egy estére. A kis szobában eléggé szűkösen fértünk el, de úgysem terveztünk az alváson kívül mást.
- Örülök, hogy tetszenek - mosolyodott el Lisa.
- Egyébként te miért voltál ennyire feldobott ma? - nézett Rose Lisara.
- Én mindig ilyen vagyok - felelte, de közben halvány pír kúszott át arca vonalán.
- A nyúlképű behálózta - buktatta le Jennie a szerelmes lányt.
- Jó éjszakát! Fáradt vagyok - bújt be a takarója alá a pirosló arcú lány.

Még szerencse, hogy az én sztorimról nem szóltak semmit. Habár nem is alakult ki semmi köztem és Jimin között.