"Akkor is, amikor az ember ügyel, és csakis jót cselekszik, a sors, amely szeret letérni az egyenes útról, másként határoz.,,

Jaebum kilépett a szobából és a kezembe nyomta a telefonját. Egy hangüzenet volt megnyitva a kijelzőn. Ráböktem a lejátszásra és a fülemhez emeltem a készüléket. Egy lány hangját hallottam meg.

- Az emberetek halott. Ne próbálkozzatok, vagy megkeserülitek. Ha továbbra is Jackson után fogtok nyomozni, még több vér fog folyni. A pénzt ne keresd, már rég a levegőben száll - fejezte be egy nevetéssel a lány.
Felismertem hangját, Kun embere volt az, ahogyan Jaebum is mondta korábban.
- Mikor kaptad ezt? - ordítottam hangosan Jb felé fordulva.
- Nem sokkal azelőtt, hogy beléptél hozzám.
- Ha sietünk, talán még ott találjuk - jöttem lázba.

Jaebum gyorsan kapcsolt és lekapta Jinyoung kocsi kulcsát az asztalról.
- Hé! Épségben hozd vissza a kocsim! - kiáltotta az autó tulajdonosa álmosan. Meghallhatta a kulcs csörgését.
- Gyerünk! - kiáltott rám Jaebum, de hátulról valaki megragadta a kezem.
- Jövök én is, bárhová is mentek - mondta Jiu és megszorította a kezemet.
Jinyoung kocsija a hátsó parkolóban állt, ezért sokat kellett futnunk. Bepattantam az anyósülésre és hagytam, hogy Jaebum vezessen.
Az út alatt elmondtam a legfontosabb információkat Jiunak, aki figyelmesen hallgatott végig.
- Ha a csaj még ott lesz, szeretném én szétrúgni a seggét. Legalább nem sérül a becsületetek sem.
- Leszarom most a becsületemet - kiáltottam el magam idegesen. - Várjunk! Kun hol van? - kaptam észbe. Ha ő még mindig ott van a bázison, akkor könnyebben is lerendezhettük volna ezt az egészet.
- Hívd fel Jinyoungot - dobta a kezembe telefonját Jaebum.
Gyorsan kikerestem a névjegyek között a nevét, majd tárcsáztam. Most először szerencsém volt és felvette azonnal.
- Jinyoung! - kiáltottam hangosan.
- Mi van? - szólt bele rekedtes hanggal - Hagyjatok már aludni.
- Kussolj el és tedd, amit mondok! - nem akartam így viselkedni vele, de borzalmasan ideges voltam és nem tudtam uralni az érzelmeimet. Jinyoung felfogta, hogy valami nagyon fontos lehet és elhallgatott. Csak arra várt, hogy mondjam, mit tegyen. - Menj be Jun irodájába és nézd meg, hogy van-e ott valaki! - hallottam, ahogyan szedi a lábait. A föld hangos dübörgéssel fogadta, ahogyan futott a folyosón.
- Nincs itt senki, de az iroda teljesen fel van forgatva.
- Hogy mi? - kérdeztem vissza.
- Hangosítsd már ki! - ordított rám Jaebum.
- Csak vezess! - szóltam vissza, de megtettem, amit kért.
- A papírok a földön hevernek össze-vissza - ismételte meg újra, csak máshogy. - Na ne!
- Mi történt?
- A széfet valaki feltörte - mondta és hallani lehetett, ahogy kinyitja, majd becsukja a pénzes doboz ajtaját.
- A francba! - fújtattam idegesen. - Keresd meg Junt és mondd el neki, hogy mi történt! Ha őt nem találod, akkor értesítsd Hoseokot!
- Máris! - szólt bele utoljára, aztán bontottam a hívást. Megérkeztünk a pénzes férfi tartózkodási helyére. Az épületek takarásában még mindig sötét volt minden. Kipattantam, a guruló kocsiból és futni kezdtem az ajtó irányába. Jiu sem várta meg, hogy Jaebum megálljon és utánam eredt. Az ajtóban megállva lehajolt és bakancsa takarásából egy kést rántott elő. Ha nem lettünk volna ilyen helyzetben, még meg is dicsértem volna, hogy milyen felkészült, de nem tudtam, mivel nem tudtam, hogy mi vár ránk odabent.

Az ajtó belülről volt bezárva, ezért muszáj voltam áttörni rajta. A második próbálkozásomra az ajtó megadta magát és nagy csattanással ért a padlóhoz. Jiu félre lökött és előttem ment be. Értem én, hogy a lányokat előre kell engedni, de nem ilyen körülmények között.
Mivel ő még először járt ott, ezért nem tudta, hogy merre is menjen így először pillanthattam meg a férfi irodáját, ahol mindent vér borított. A földön megtaláltam a testét, ami megcsonkítva volt kikötözve egy asztal lábához. Hiába szerettem volna megmenteni, lehetetlen volt. Hiába ellenőriztem volna az életjeleket, így is tudhattam, hogy halott. Az ujjai az asztalon hevertek, ahol ezelőtt a számítógépe hevert, de most még azt sem találtuk ott. Jiu próbált leolvasni a tekintetemből bármit is, de nem találhatott ott semmi. Tanácstalan voltam és elveszett. Nem tudtam mitévő legyek. Jaebum még belépett a házba és vetett egy pillantást a férfire, aki miattam halt meg, majd letakarta őt a függönnyel, amit az ablakról szakított le. Nem dörgölte az orrom alá, hogy ő megmondta, hogy ez lesz. Nem is kellett, tudtam, hogy ez az egész miattam történt.

A kocsiba visszaülve inkább a hátsó üléseket választottam, amik ablakai sötétítettek voltak. Nem akartam, hogy a reggel első emberei meglássanak. Mert, akivel találkozik tekintetem, az csak pórul járhat.
- Hé! Van itt valaki - pattant ki Jaebum a kocsiból ismét. Kinyitottam az ajtót és szétnéztem, hogy kit láthatott meg. Nem hittem a szememnek, amikor felismertem az alakot.
- Taehyung! - ordítottam a fiúnak, aki a hangom irányába fordította arcát. Szerencsétlenségére Jaebum épp akkor vetődött rá, így háttal ütközött neki a földnek. Futásnak eredtem és odasiettem hozzájuk.
- Te meg mit keresel itt?
- Honnan tudod a nevemet? - kérdezett vissza. Nem láthatta arcomat, mivel Jaebum szorosan a földhöz szorította. Megragadtam a fiú kabátját és annál fogva húztam fel őt. Mélyen a szemébe néztem, hogy könnyebben emlékezzen.
- Jimin? - ismert fel azonnal.
- Még egyszer kérdezem, te mi a halált keresel itt?
- Nem tartozik rád! - köpte arcomba. Aztán Jiu megvillantotta a kését és egyből megeredt a nyelve. - A rohadt életbe, elveszítettem az apám, van itt egy ember, aki segíthet megkeresni!
- Nincs itt senki, aki segíthet már neked - engedtem el felsőjét, így a földre hullott.
- Mit tettetek vele? - ült a hátsójára.
- Mi semmit, ugyanazt akartuk tenni, amit te is. Megtalálni valakiket.
- Nem! Lefogadom, hogy csak hazudsz! - állt fel és az arcomat kezdte fixírozni. Hirtelen elkapta tekintetét. - Te ölted meg azzal a késsel? - pillantott Jiura.
- Nem, de ha továbbra is minket gyanúsítasz, akkor te megérezheted az élét a nyakadon - félemlítette meg a lány, ami ügyes volt, mert azonnal elhallgatott. Faképnél hagyott minket és a házba eredt.
- Menjünk innen - szóltam Jaebumnak, aki csak biccentett egyet és beült az autóba.

- Jimin! - hallottam meg egy kiáltást pár pillanattal később, amikor épp helyet foglaltam én is. Taehyung egy papírral futott felém. Leengedtem az ablakot és kikaptam a kezéből a fecnit. Jaebum és az én nevem szerepelt rajta, valamint Jeju és egy cím. Jb kezébe nyomtam a papírt.
- Megtalálta őket a férfi - motyogta a papírt bámulva.
- Taehyung feltépte az anyósülés ajtaját és beszállt Jaebum mellé.
- Te meg mit csinálsz? - néztem rá kérdőn.
- Te sem gondoltad komolyan, hogy egy gyilkossági helyszínen egyedül maradok.

A bázisra visszaérve, nagy volt a jövés-menés. Leginkább Jun irodájánál, ahol Kun felforgatott mindent.
- El kell intéznem egy hívást - lépett el mellőlem Jb.
- Ez még nem a világ vége - foglalta el helyét Jiu. Nem tudtam válaszolni neki. Megragadta kezemet és biztatóan megszorította. - El tudnád mondani, hogy mi folyik itt pontosan? Vakon nem tudok tenni semmit. Csak rohangálok utánad, mint valami idióta.
- Hogyan tudnál bármit is tenni, ha én sem tudom, hogy mit csináljak? - ordítottam torkom szakadtából magam elé. Aztán térdre estem. Minden mozgás megállt mellettem és engem bámultak a társaim. Jiu egy intéssel jelzett mindenkinek, hogy folytassák, amit eddig tettek. Ugyan bátortalankodtak, de mégis továbbcsinálták a dolgukat.
- Jin! - kiáltotta el magát a másik oldalamon Taehyung. A megszólított fiú felfigyelt rá és közeledni kezdett felénk.
- Te meg mit csinálsz itt? - pacsizott le vele.
- Találkoztam Jiminnel és eljöttem ide, mert nem akartam egy halott férfi mellett maradni egyedül.
- Mi? Mi történt már megint? - kérdezte rám nézve.
- Kun csapatából a szöszi meggyilkolt egy férfit - adtam választ kérdésére a földet bámulva.
- Én mindig is tudtam, hogy az a férfi sántikál valamiben - forgatta fejét, mintha csak nem értette volna ezt az egészet.

Jiu megragadta a kezemet és elhúzott a többiektől.
- Most azonnal elmondasz mindent és nem kérdezem többet - fogta kezei közé arcomat, én pedig egy biccentéssel adtam meg magamat. Kitörtünk a friss levegőre, ahol csend és nyugalom uralkodott, leheveredtünk egy öreg fa tövébe. Mindent elmondtam attól kezdve, hogy elveszítettem Jisoot. Jól esett kiadni magamból az egészet. Egy hatalmas lélegzetvétellel jeleztem, hogy vége a történetnek.

- Nem tudtam, hogy ilyen dolog közepébe csöppentem - szólalt meg Jiu, miközben fűszálakkal játszadozott ujjai között. - Ha már így belecsöppentem, segítek végigcsinálni ezt az egészet - mosolygott rám. Nem tudott felvidítani annyira. Csak az járt a fejemben, hogyha elindulok a nyomon, amit Taehyung talált, akkor még több embert ölnek meg miattam.
- Nem akarom, hogy miattam haljanak meg az emberek - mondtam ki azt, ami már rég a szívemet nyomta.
- Nem fognak - ragadta meg kezemet. - Ne légy ilyen puhány és nyálas - ragadta meg arcomat másik kezével és mélyen a szemembe nézett. - Légy olyan, mint az ágyban. Követeld, ami kijár neked. Ha ez a bosszú, akkor ragadd meg azt és ne hagyd, hogy kicsússzon a kezeid közül! Értve vagyok?

Olyan határozott és erős személyisége van ennek a lánynak, hogy lehetetlenség ellenállni neki. Egyszerre olyan, mint az ördög lánya, de olyan segítőkész, hogy még egy angyal is megirigyelné.
Kérdésére válaszul egy biccentéssel feleltem. Hogyan tudtam volna nemet mondani?
Hirtelen ajkaimra tapadt és hevesen falni kezdte azt, ezzel elkábítva engem. Azt hiszem kincset találtam. Ám nem csillogott úgy, mint az arany és fénye sem volt olyan, akár a csillagoké. Tudtam, hogy értékes és nem szabad hagynom, hogy elússzon.
A szél lágyan lengette haját, mely eltakarta előlem a mögötte húzódó háttért. Szélcsendkor tincsei lecsillapodtak és szájaitól elválva megpillanthattam valami hihetetlent.

"A találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen határhoz érünk: a lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülessen.,,

Az alakot meglátva fejemnek csapódott ezer, meg ezer emlék. Olyan volt, mintha újraéltem volna mindet. Azt akartam, hogy ez a sok szép relikvia a mélybe hulljon, de rájöttem, hülye voltam. Mert hiányzott nagyon. Jiu kezeit óvatosan lefejtettem magamról és feltápászkodtam a földről. Sokáig nem értette, hogy miért is fejeztem be száján a munkálatokat, de mikor megfordult és megpillantotta a felénk közeledőket, rájött. Szám széles mosolyra húzódott és széttártam karjaimat, hogy ölelésbe burkoljam a képek felidézőjét.

- Te idióta! Miért kellett az isten háta mögé elbújni? - veregette meg hátamat.
- Valóban az voltam - adtam meg magam.

Kook háta mögött megpillantottam a zárkózottat, ki Jaebum mellett idegesen támaszkodott meg egyik lábával, majd másikkal. Megvillantottam felé egy mosolyt, amire válaszul csak hátat fordított nekem és a távolba eredt.
- Yugyeom, te miért nem üdvözlöd Jimint? - kérdezte Kook a fiútól, aki már nem volt ott. Háttal állt neki, ezért nem láthatta, hogy ő már továbbállt.
- Elment - mormoltam halkan Kookot elengedve.
- Mi? - kapta Yugyeom hűlt helye felé a fejét. - Most meg hová ment? - Jaebumra nézett Kook, aki fejét csóválva jelezte, hogy nem tudja.
- Fújtatott egyet, aztán fogta magát és lelépett - válaszolta Jb.
Tettem pár lépést előre, de Yugyeomot sehol sem láttam. Helyette másokra tévedt a szemem.
- Apropó - csettintett Kook - hoztam neked valakiket - bökött orrával a felénk lépkedő lányok felé.
Jiu mozgolódni kezdett mellettem és átkarolta kezemet. Ránéztem és egy mosollyal díjaztam féltékenykedését. Egy puszit nyomtam, ezzel jelezve, hogy ne aggódjon.
Azt hiszem, megszelídítettem egy vadlovat.
A lányok mikor odaértek hozzánk, egy csoportos ölelésbe vontak mindenkit, ezzel Kook is hozzányomódott Lisához, aki tudtommal már nem a barátnője.
A visongás közepette észrevettem, hogy mind a ketten kipirosodott arccal próbáltak a legtávolabb kerülni egymástól. Ám Jennie és Rose nem igazán hagyta ezt, sőt élvezték is, hogy barátnőjüket hozzátolhatják Kookhoz.
Jiu is feszengett, mellettem, mivel ő még csak távolról sem ismerte őket.
- Jó, jó elég lesz - váltam ki a középpontból, aminek többen is örültek, mert nem nekik kellett megszakítani ezt a pár felhőtlen pillanatot. - Hogy kerültetek ide? - kérdeztem szemeimmel cikázva az előbb érkezetteken.
- Ez egy hosszú folyamat volt, ugyanis az egyetlen, akinek megvolt Lisa száma, képtelen volt felhívni őt - méregette szúrós tekintettel Kookot Jennie. - Én Yugyeomtól hallottam, hogy itt lesz ő is, ezért szóltam Rosenak is és most itt vagyunk - magyarázta el Jennie.
- Egyébként pont ő nincs itt - forgolódott Rose.
- Elkerültétek egymást, mert velem jött ide - mondta Kook, aki még mindig próbált eltávolodni Lisatól. Szemem sarkából láttam, hogy folyton őt figyeli és csak arra vár, hogy Lisa megszólítsa és magához ölelhesse őt. Bátorítóan hátba veregettem őt.
- Én örülök, ennek a nagy találkozásnak meg minden, de bemutatnád nekem őket Jimin? - nézett rám Jiu.
A lányok fintorogva figyelték a még mindig szorosan hozzám tapadó lányt. Tudtam, hogy miért tették ezt és részben meg is értettem, hisz a legjobb barátnőjükkel jártam.
- Mikor még nem itt tengettem a napjaimat, akkor folyton velük lógtam. Ők voltak a legjobb barátaim és egyben családom tagjai - mosolyogtam rájuk, amit ők is hasonló arckifejezéssel fogadtak.
- Még mindig azok vagyunk! - vágott oldalba Kook, amitől eléggé megugrottam és Jiu is osztozott a fájdalomban, mert csípőmmel nekiütköztem. Jiu azonnal kapcsolt és testemet megkerülve adott egy gyomrost Kooknak.
- Baszki! Ez fájt! - szorította kezét a sértett pontra.
Kook felszisszenésére Lisa idegesebb lett és pár lépést tett előre, majd megállt. Jiu észrevette a lányt és elvigyorodott.
- Védd már meg, ha ennyire tetszik neked, még a vak is látja, hogy alig bírod magad tartani, hogy ne ugorj a nyakába - vetette oda Lisanak, aki megsemmisülve pislogott maga elé.
- Igen Lisa, védj meg - nyávogott Kook. - Állj! Te meg mit beszélsz - nézett Jiura.
- Te se tegyél úgy, mintha annyira szent gyerek lennél - csípett a fiú arcába Jiu.
- Jimin! Szedd le rólam - könyörgött Kook, amikor már nem bírta Jiu ostromát.
Eleget tettem kérésének és karjaim közé zártam Jiut, ezzel megállítva abban, hogy Kookot tovább nyúzza.
- Van valami kajátok? Éhen halok! - kérdezte Rose, aki a választ meg sem várva indult a bejárat felé.
- Menjünk enni akkor - követtem a lányt.

- Egyébként miért jöttetek? - kérdeztem a menzán levest kanalazva a számba.
- Basszus, majdnem elfelejtettem - csattant fel Kook.
- Mit? - kérdeztem nevetve, mert mikor beszédre nyitotta a száját, még az étel is kiesett a szájából.
- Ezt Yugyeom vissza akarta adni - nyújtotta ki kezét és megpillantottam benne a pendriveot, amit Jaebum adott nekem.
- Na, ne! Otthagytam, amikor meglátogattam őket? - csaptam homlokomra.
- Én nem tudom, csak mondta, hogy adjam vissza.
- Kösz Kook!
- Van még valami, amit elfelejtettem. Már tudom, hogy Yugyeom miért hagyott ott minket - hangja megváltozása azonnal megtörte a jó hangulatot. Komollyá változott és azonnal mindenki ráemelte tekintetét. Halál csendesen vártuk, hogy mit akart mondani.
- Bökd már ki! - noszogatta Jennie.
- Yugyeom azt mondta, hogy az egyik felvételen látta Jisoot - suttogta alig hallhatóan.

"A hiány érzése összenyomja az ember mellkasát, és levegőt se tud venni miatta. Minden összeomlik kívül és belül, ami addig szilárd volt, és az ember azt hitte, lehet rá építeni.,,