"Milyen hosszú a sötét éjszaka? Ha álmainkkal mérjük, minden bizonnyal végtelen. De minden reggel újra kezdődik az élet. És mi egyebet sem teszünk: tagadjuk rossz álmainkat.,,

Mikor kiszálltunk a taxiból, szélsebesen kezdtem el szedni a lábamat fel a lépcsők tetejére. Rose elküldte az épület és a szobaszámot, de nem segített túl sokat, mert nem voltam jártas a kórházban. Szememmel kerestem a fehér falakon valamilyen táblát, ami elvezethet hozzá.
- Elnézést! - szólítottam meg egy nővért, mert más utat nem találtam Jiminhez. - Hogy jutok el a B épülethez? - Fejét felemelte, aztán ujját kinyújtva mutatott a földre.
- Kövesse a kék vonalat - mondta, aztán otthagyott. Lábaim ismét felgyorsultak és csak rohantam, a kék hálózatot követve. A fordulóknál volt, hogy majdnem elcsúsztam és a takarítónak is meggyűlt velem a baja. Nem volt időm felszedni a tisztítószereket a földről, amit a sietségben lelöktem a kocsiról, amit maga előtt tolt. Már a folyosó végén jártam, amikor meghallottam egy ismerős hangot.
- Köszönjük doktor úr! - mondta Jennie. Falak takarásában voltak, ezért nem tudtam mi fogad majd, ha belépek az ajtón. Mély lélegzetet vettem, aztán benyitottam. Több szempár is rám szegeződött, kivéve egyet. Jimin még mindig csukott szemmel feküdt, hangtalanul.
- Én akkor nem is zavarok tovább - mondta a rekedtes hangú doktor. Száraz kezével megérintette csupasz vállamat - amitől borzongás futott testemen végig - majd kilépett a szobából.
- Az orvos szerint nincs nagyobb baja, csak egy enyhe agyrázkódást szenvedett és az orrában megrepedt egy csont - lépett mellém Rose, Jennie pedig hátulról rám támaszkodott.
- Köszönöm lányok - erőltettem magamra egy mosolyt. Találtam egy széket a fal mellett, megragadtam és az ágy mellé vonszoltam. - Kelj fel kérlek! - suttogtam Jimin mellkasára hajolva. Mindennél jobban utálok várni, csak növeli bennem az ideget és bevonzza a fejembe a képzelőerőm legmocskosabb dolgait.
- Azt hittem kiköpöm a tüdőm - esett be Kook az ajtón, aztán a többiek is követték.
- Hogy van Jimin? - állt meg mellettünk Lisa. Jennie ugyanazt elmondta az érkezőknek, amit nekem is Rose.
- Ne hagyd itt az asszonyt, te barom! - bokszolta meg gyengén Yugyeom Jimint. Szúrós pillantást vetettem öcsémre, aki erre hátrébb lépett. Tudtam, hogy legbelül ő is aggódott az ágyon fekvő, dermedt fiúért.
- Ez csak egy agyrázkódás, ne fújjátok már fel! - tartotta elénk Kook a patkányát, elváltoztatta hangját, mintha az adta volna ki a hangokat.
- Te meg mégis hogy hoztad azt be ide? - mutogatott Jennie Jungkook állatára.
- Ne kezeld Mikeot egy tárgyként!
- Ha ezt fogjátok csinálni, akkor ki is mehettek! Megleszek egyedül is vele - szipogtam.
- Nekem haza kellene mennem - tájékoztatott Rose, Jennie pedig bólintott, ezzel jelezve, hogy neki is. Mosolyogva feléjük fordultam, hogy mehetnek nyugodtan.
- Meddig maradsz noona? - kérdezte Yugyeom.
- Ameddig csak lehet, nem fogom itt hagyni!
- Hozok neked kávét, majd az ébren tart. - Ugyan sokat ivott az öcsém, még így is tudott normálisan gondolkodni. Jungkook is vele ment, így már csak Lisa maradt mellettem.
- Az én hibám volt ez az egész - csóválta fejét mellettem. Értetlenül ránéztem, aztán folytatta. - Én adtam neki ezt a feladatot, ne haragudj! - hajtotta le fejét előttem. Megfogtam karját, hogy ne érezze magát ilyen rosszul a történtek miatt.
- Ne ostorozd magad miatta, nem tudtad, hogy ez sül ki belőle. Ti csak játszottatok.
- De akkor is, ez egy hülye ötlet volt! - fújta tovább a lány.
- Lisa! - szóltam rá erélyesebb hangnemben. - Én löktem el és nem te, ha valaki hibás az egészért, akkor az én vagyok!
- De...
- Semmi de! Menj haza te is nyugodtan, látom, hogy fáradt vagy. -Nem csodáltam, amikor hatalmasakat ásított, az éj már rég leszállt és a Hold uralkodott.
- Holnap korán jövök - adta meg végül magát. Elengedtem Lisa karját, aki csendet hagyott maga után.

Szememmel a fiú arcát kezdtem nézni. Nem virult olyan gyönyörűen, mint a baleset előtt, amiről én tehetek. Mellkasa békésen fel-le mozgott töretlenül. Fejemet ismét testére hajtottam, így hallhattam szívének dallamát.

- Itt a kávéd noona! - szakította meg az idilli hangulatot Yugyeom.
- Köszönöm! Kook hová lett? - néztem mögé, de nem követte senki.
- Azt mondta, hogy sokkos állapotba került Mike, ezért haza kellett mennie.
- Te is mehetsz, ha akarsz - kortyoltam bele a feketébe.
- Nekem jó itt is - vágta le magát egy székbe. - Vagy jobb lenne, ha mennék? A filmekben mindig akkor kelnek fel a betegek, amikor már csak a szerelmük marad bent - pattant fel. - Gyerünk Jiminie! Most megyek, te pedig felkelhetsz - pofozta fel gyengéden az arcát. Értetlenül néztem rá, végül elvigyorodtam, mert már nem bírtam visszatartani. A sok hülyesége, amit összehordott, végül segített kicsit fellélegeznem.
- Jó éjt Yugyeom! - szóltam utána. Karjával intett, majd eltűnt az ajtó takarásában.
Ismét tudtam Jiminre összpontosítani. Olyan sok időm volt, hogy testének minden egyes részét ki tudtam elemezni. Haja rendezetlenül lógott homlokára, ahol egy kicsiny pukli húzódott. Ujjamat lassan végighúztam rajta és egészen nyakáig jutottam, ahol megérintettem egy foltot, majd levált a kezem bőréről. Felálltam a székből, hogy a lábát takaró anyagot mellkasáig húzzam. Ekkor valami hideg bökte meg oldalamat. Ijedtségemben majdnem Jiminre zuhantam. Mikor sikerült megtalálnom egyensúlyomat, tekintetemet végigvezettem egy karon, ami oldalamtól Jiminig húzódott.
- Jagi - suttogta alig hallhatóan. Arcomon legördült egy könnycsepp, amit Jimin is észlelt. Az eddig oldalamon pihenő kéz, letörölte a folyadékot.
- Nagyon megijesztettél - bújtam közel testéhez.
- Ne haragudj! - szólalt meg ismét, már kicsit hangosabban.
- Te ne haragudj! Miattam vagy itt! - mondtam szakadozva.
- Én voltam ügyetlen, nem te, kis butus - simogatta hátamat kezével.
- Annyira idióta voltam, csak az érdekelt, hogy ne láss meg, próbáltalak eltolni és... - nem tudtam befejezni a kirohanásomat, mert számat meggátolta valami édes és puha. Szememet kinyitottam, ekkor észrevettem, az ágyról feltápászkodott Jimint, aki minden erejével azon volt, hogy ne szakadjon el tőlem. Segítettem neki és közelebb kerültem hozzá, fejét pedig karommal megtámasztottam. Váratlanul ért, így nem volt időm ellenkezni. Nem is kellett, már a tetőn hagynom kellett volna, hogy Jimin megtegye. Ajkai hevesen mardosták enyémet ami borzalmasan jól esett, mintha csak egy hétig éheztetett gyerek kapott volna utána a pizzának. Megint előjött az az érzés, mintha repülnék. Az ölelései a felhők fölé repítettek, a puszijai a csillagok közé. De az, mikor száját, az enyémhez érintette, az egy másik dimenzióba vitt. Sosem csókolóztam még, ezért próbáltam Jimin mozdulatait utánozni, aki nevetni kezdett ajkaim között.
- Nem hiszem el, hogy ez kellett ahhoz, hogy végre megtehessem - mondta kuncogva. Én bátran elhallgattattam számmal, amivel csak hevesebb érzéseket váltottam ki a fiúból. Kezei fenekemre vándoroltak, amivel követelőzően próbált magára rántani. Ekkor valami egészen furcsa történt. Látomások lepték el fejemet. Szédülni kezdtem és a hányinger is elkapott, de valamiért nem tudtam elhúzódni Jimintől. Először egy ágyat láttam, ami egyre csak közeledett felém és megpillantottam benne két fiatalt. Hamar rájöttem, hogy azok mi voltunk Jiminnel. A fiú alatt feküdtem, aki lassan kezdett megfosztani ruhámtól. Azonnal kirázott a hideg, ahogy megláttam magamat teljesen felhevült testtel. Majd mintha csak belepörgettünk volna egy videóba, egy másik képkocka jött elő. Ekkor már egészen más pózban voltunk. Meztelenül hemperegtem Jiminnel és már hangokat is hallottam. A sajátjaimat, amiket Jimin váltott ki belőlem. Lassan mellemet becézgette, de eközben lábaim között is ügyködött nemi szervével. Fel akartam kelni, meg akartam szakítani ezt az egészet, de nem tudtam. Hirtelen egy egészen más dallam irányult a fülembe. Egy másik ágyban feküdtem és fiatal nővérek járkáltak körülöttem. Hangosan sikítottam, Jimin pedig a kezemet fogta és egyfolytában azt suttogta: - Kitartás jagi!
Aztán megint, mintha csak egy másik álomba léptem volna át, már egy babát tartottam a kezemben. Boldogan fogtam kezeim között, Jimin pedig derekamat szorította és nyakamat simogatta puha ajkával. Már nem akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Boldogság járta át testem ezek láttán. Majd hatalmas gyorsasággal haladt előre az életem, egészen addig, amikor már ráncos bőrrel vártam halálomra és minden szertefoszlott. Borzalmasan megrémisztett ez az egész, csak le akartam szedni a fejem, vagy kitörölni mindent az emlékezetemből. Könnyek szöktek szemembe és újra visszatértem magamhoz.
- Jagi! Miért sírsz? - kérdezte Jimin aggódva.
- Semmi, csak örülök, hogy nincs nagyobb bajod - töröltem le a sós cseppeket. Nem akartam ráijeszteni Jiminre, ezért inkább tartottam a számat. - Na, menj arrébb! - böktem meg az oldalát. Hasához kapott, aztán lassan odébb csusszant, én pedig lefeküdtem mellé. Karját átvetette vállaimon és mellkasára húzott.
- Egyébként, láttalak mesztelenül? - fordította fejét felém. Én hátrébb hajoltam, furcsa kérdése hallatán.
- Nem emlékszel rá? - húztam fel szemöldökeimet.
- De, csak teszteltelek, hogy hazudnál-e. Ez így nem derült ki, na mindegy - éreztem, hogy kissé megvonta vállát.
Szavai egy szemforgatást váltottak ki belőlem.
- Azt érezted, hogy az öcsém hányszor ütött meg?
- Mi? Ilyet meg mert tenni? Ennyire gyenge Yugyeom, kihasználja, hogy megsérültem? Készítsd fel egy leszámolásra!
- Holnap reggel, már be is moshatsz neki a többiek szeme láttára. Azt mondták, hogy jönni fognak meglátogatni. - Ekkor jutott eszembe valami. Az öcsém mondott valami olyat, hogy mindig akkor fel a beteg, ha már csak kettesben marad a párjával. Tényleg így történt, igaza volt. Yugyeom, csak nem vagy te olyan hülye.

Közel egy órán át hevertem még Jimin mellett, többször is volt még lehetőségem ízlelgetni párnáit. De mint minden jó, ez sem lehetett örök.
Halk lépteket hallottunk az ajtó előtt. Egy alak haladt el többször is az üveges ajtó előtt. Rossz érzés támadt bennem, de nem figyelhettem erre sokáig. A zavaróm a jobb oldalra lépdelt el, balról pedig valaki benyitott. Arca azonnal lesápadt, amikor meglátta, hogy ketten fekszünk az ágyban.
- Nem, nem! - ez jött ki a számból legelőször. A köpenyes férfi, aki hátat fordított a látvány miatt, most ismét szembe nézett velem. - Nem csináltunk semmi olyat, amire maga gondol, csak feküdtem és... Csak feküdtem! - mondtam egyre furcsábban.
- Kisasszony, a látogatási időm már rég lejárt! - szólalt meg végre érdes hangon a férfi.
- Olyan is van? - kérdeztem vissza. Jimin szájára tapasztotta a kezét, ezzel megakadályozva, hogy nevetését a köpenyes is hallja.
- Lenne szíves távozni?
- Muszáj? - konyult le arcomról a mosoly. Határozottan bólintott. - Azért elbúcsúzhatok tőle? - biccentettem Jimin felé.
- Csak siessen már! Meg kell még néznem a betegeimet.
- Jól van már, ne siettessen! - Arccal Jimin felé fordultam és vártam, hogy az ajtón kilépjen a férfi, ami nem történt meg. - Nem menne ki addig? - kérdeztem idegesen. Nem kaptam választ, ezért a búcsúzás nem úgy történt, ahogy azt elterveztem. Egy puszit nyomtam Jimin szájára, aztán lepattantam az ágyról. Ekkor ismét láttam a fekete ruhás alakot elhaladni az ajtó előtt. Fagyott tekintettel bámultam magam elé. - Maga is látta? - mutattam az ajtó irányába.
- Szeretné, ha elvinném a pszichiátriára? - kérdezett vissza fejét fogva. Választ nem adtam neki, csak félve feltéptem az ajtót és kiléptem. A folyosón nem volt mozgás, ezért feszült testem ellazult. Még utoljára intettem Jiminnek, aztán bezárult az ajtó kettőnk között. Kiöltöttem a nyelvemet az orvosra, aki fejét eldöntve nézett rám, majd közeledni kezdett.
- Kérem vigyázzon Jiminre! - kiáltottam, aztán elfutottam, nem szerettem volna megtudni a közeledésének célját.

Mikor hazaértem, megjelent Jimin neve a kijelzőmön, egy furcsa üzenettel:

Hogy vagy, Jisoo? Emlékszel még arra, hogy mit tettél? Ne hidd azt, hogy mindent csak úgy megúszhattok! Ezek következményt vonnak maguk után.

Ez mégis mi lehetett? Jimin telefonját az ágya melletti szekrényen láttam. Ő írta volna ezt? Nem az lehetetlen. Az küldte volna az üzenetet, aki ott járkált?

JIMIN! Mondd, hogy jól vagy! - írtam vissza neki.

Lerogytam a fal mellé a földre és remegő kézzel vártam a válaszra. Perceken keresztül csak tartottam a kezemben a telefonomat, aztán felvillant a kijelző.

Fáj az orrom és a fejem többi része, de megvagyok. Miért?
Hatalmas kő esett le szívemről.

Az előbb jött a telefonodról egy SMS. Keresd vissza!
Gondolom hiába pörgetne vissza, már rég kitörlődött onnan az a pár sor.

Itt nincs semmi, csak azok, amiket én írtam. - Jól gondoltam. - Feküdj le aludni, biztos csak álmos vagy.

Ne nézz hülyének! Tényleg kaptam valakitől egy üzenetet! - Küldtem róla egy képet Jiminnek.

Jagi! Ne gyere ki a házból!

Holnap munkába kell mennem, nem élhetek bezárkózva.

Akkor hívj magaddal valakit, vagy kérj szabadnapot.

Nem kérhetek szabadnapot, szükségem van a pénzre.

Amint kijutok innen, kinyomozzuk, hogy ki volt az. Csak menj aludni, mert így nem fogsz tudni holnap felkelni és Jin leszedi a fejed!

Rendben, de te is pihenj! Jó éjt Chimmie!

Szép álmokat, jagi!

Még Jimin kívánására sem voltak jó álmaim. Volt hogy ordítottam a rémálmok hatására. Újraéltem a gyerekkoromat. Mindegy egyes véres részét. Reggel, amikor felkeltem csak ki akartam tépni a szívemet. Borzalmas volt, de nem értettem miért kellett ilyen jutalomban részesülnöm. Mi okból kellett találkoznom a szüleimmel?
- Noona! El fogsz késni, menjünk! - rázta meg a vállamat, a konyhában ülve Yugyeom.
- Már is! - pattantam fel. A bögrémet sikeresen lelöktem az asztalról, ami ezer darabra hullott szét. Yugyeom idegesen csapott homlokára szerencsétlenkedésem láttán.
- Majd feltakarítjuk később, nekem még Jiminhez is be kell ugranom, miután elkísértelek. - Igen, ráesett a választás. Szerencsére nem kérdezte meg, hogy miért kértem meg arra, hogy jöjjön el velem a pékséghez.

Egész nap azon járt a fejem, hogy mik lehetnek ezek a látomások és rossz álmok. Ahogy gondolkodtam rajta egyre jobban éreztem magamat elveszettnek. Tudom, hogy ott voltak nekem a barátaim és az öcsém is. Mégis az volt bennem, hogy csak egy lány vagyok ebben a hatalmas világban. Túl gyenge vagyok, hogy minden harcot megvívjak.
- Jisoo! A lány pudingosat kért nem paradicsomosat! - ordított rám Mary.
- Nem tehetek arról, hogy szerelmes voltál abba az amerikai fiúba! - ordítottam rá. A lány lefagyott, majd fogta magát és elrohant a raktárba. Elindultam utána, de Jin megragadott.
- Hová mész?
- Ez most fontos, sietek vissza - rántottam ki karomat ujjai közül. A polcok között egy halkan szipogó lányt találtam. Mikor meglátta, hogy beléptem az ajtón, a fal felé fordult.
- Menj innen!
- Csak segíteni akarok - kuporodtam le mellé.
- Mit tudna tenni értem egy ilyen lány, mint te? Tudod, nem mindenki olyan szerencsés, hogy megszámlálhatatlan a baráti serege.
- Igazad van, tényleg nem mindenki - sütöttem le arcomat. - Ne hidd azt, hogy csak neked olyan nehéz minden! - tökéletesen ki tudtam venni a problémáját. Volt, hogy pszichológus akartam lenni, hogy segítsek másoknak, ne kelljen egyedül megbirkózni a problémáikkal. Tudtam jól, hogy az milyen.
A lány átnézett válla fölött.
- Csak engedd, hogy segítsek - ragadtam meg kezét. - Mondd el, hogy mi történt!
- Eljegyzett, aztán itt hagyott! - üvöltötte az arcomba, aztán heves zokogásban tört ki ismét. Közelebb húzódtam hozzá és hagytam, hogy kisírja magát. Ez egy olyan probléma volt, amiben nem igazán tudtam segíteni neki.
Ez a nap volt az, amikor sikerült megnyílnia előttem. Nem szólt hozzám többet utálattal. Ugyan nem lettünk legjobb barátnők, de kellemesebben tudtam mellette dolgozni.

Mikor hazaértem, senki sem volt otthon. Dobtam egy üzenetet Yugyeomnak, amire hamar választ is kaptam.

Jimint kiengedték, de azt mondta, haza szeretne menni a szüleihez. Mindjárt otthon vagyok.

Boldogság öntötte el a szívem a sorok láttán. Nem annak örültem a leginkább, hogy az öcsém hazajön, hanem Jimin jólétének. Vigyorogva vetettem le magam a kanapéra. Megnéztem a közösségi oldalaimat, amire nem igazán tudtam összpontosítani.
- Hol a kaja? - rontott be az ajtón Yugyeom. Ujjammal az asztal irányába böktem, amit gyorsan meg is rohamozott. - Ezt kérte Jimin, hogy adjam át - nyomott a kezembe egy cetlit.

Kedves Jisoo!
Az agyrászkódásom miatt valószínűleg anya itthon fog tartani egy ideig. Kárpótlásul szeretnélek elhívni a vidámparkba, egy menetre a hullámvasútra és mindenféle nyalánkságra. Igen, utálom a hullámvasútat, de egy kismadár azt csiripelte, hogy te nem. Válaszodat hívásban várom a nap folyamán.

A te Chimmied.

Azonnal tudtam a választ, gondoltam arra, hogy megváratom, de nem bírtam ki.
- Igen! - kiáltottam a telefonba.
- Szóval hozzám jössz?
- Az még várhat, ne siess Chim!
- De egyszer az is elérkezik - válaszolta. A telefont testemhez tapasztottam, hogy kiengedjek egy halk sikolyt magamból és Jimin ne hallja, hogy mennyire felpezsdültem.
- Mi volt ez a disznó visítás?
- Az én voltam te vaddisznó!
- Tehát jól gondoltam, hogy azért nem szóltál bele - szépen rászedett...

Egészen estig beszéltem vele, a telefonszámla örömére. Majd elérkezett a rémálmok ideje. Természetesen ez az este sem telhetett el anélkül. Jobbnál jobb dolgokat éltem át újra. Nem volt olyan este, hogy ne jött volna elő egy sötét emlék sem. Még az is megjelent, amikor egy tűszúrás miatt elcseppent egy kevés vér az ujjamból. Aztán jött az, amikor Thaiföldön a buszon ülve elhaladtunk a baleset mellett, de Jackson öccsének ér vágása is megjelent.
Minden egyes nap rettegve vártam az estéket. Alig vártam, hogy ismét Jimin karjai között lehessek, vagyis a hétvégét.

Jintől kértem egy szabadnapot, így szombaton mentünk Jiminnel a vidámparkba. Nem bírtam volna vasárnapig.
Az ajtó előtt ülve vártam, hogy beforduljon a sarkon Jimin. Mikor végre megpillantottam, úgy futottam felé, ahogy a lábam bírta. Karját kitártam, én pedig boldogan vetettem közé magamat. Újra érezhettem ajkait a számon és kedvemre ízlelgethettem.
- Hé, galambok! Rossz helyen turbékoltok! A szomszéd ott megesz titeket! - kiáltotta az öcsém nekünk. - Jimin!
- Igen?
- Vigyázz noonára!

Írói szemszög:

Mialatt Jimin és Jisoo elindultak, hogy kiszórakozzák magukat a vidámparkban, ezalatt másnak közel sem volt olyan élvezetes a reggele.
- Mary! Nézd meg, hogy ki jött! - kiáltotta Jin a raktárból.
- Már is! - lépett ki a sütő mellől. - Még nem végeztünk a péksüteményekkel, de itallal tudok szolgálni - mondta a két sötét ruhás alaknak a lány. Ekkor az egyikük egy pisztolyt emelt a lány fejéhez.
- Hol találom Kim Jisoot? - kérdezte fenyegető hangnemben.
- Nem tudom - válaszolta teljesen nyugodtan. - Lennél szíves elvenni a fegyvert a fejemtől?
- Kislány, ne hidd azt, hogy nem merem meghúzni - helyezte rá a másik kezét is a pisztolyra a fiú - tehát hol van?
- Szabadnapot vett ki, bárhol lehet - mondta Mary és hátrálni kezdett. A pult alatt volt egy gomb, amit ha megnyom, segítséget hívhat.
- Csak nem értesíteni szeretnéd a hatóságot? Pontosan tudom, hogy mi után kotorászol. - A férfi intett a fejével a társának, aki kirángatta a lányt a pult elé. - Ha még élve szeretnéd látni azt az amerikai fiút, akkor válaszolj!
A lány szemei tágra nyíltak és idegesen tördelni kezdte kezeit. Verejték csillant meg arcán és egyre jobban feszengett. - Hol van Kim Jisoo? - suttogta a fegyveres alak. Mary állához helyezte a fegyvert és megbökte vele, ezzel arra ösztönözve őt, hogy válaszoljon.
- Ha elmondom, hagynak engem is és Scottot is? - kérdezte, már csorgó könnyekkel a lány. A férfi csak biccentett. - A vidámparkba mentek - szorította össze szemeit a lány, majd összerogyott.
- Tudod, egy szóval sem ígértem meg neked semmit. Még mielőtt elárulnád bárkinek is a tervünket, ezt jobb, ha megteszem.
A lány felemelte a fejét, egyenesen a férfi szemeibe nézett, majd egy durranás után elterült a földön. Vér áztatta a bolt csempéjét.
- Megyek elrendezem a másikat, te addig értesítsd Jacksont, hogy elindultak a vidámparkba - adta ki az utasítást társának a pisztollyal rendelkező, aki benyitott a raktárba. - Nocsak! Csak nem itt találkozunk újra Jin?
- És itt látsz utoljára is! - emelte fel Jin az uzit, amit kezében szorongatott, majd egy sorozatot engedett a férfi testébe. Jin kirohant, annak reményében, hogy segíthet még Maryn, de a lány nem mutatott semmilyen életjelet. A másik férfi ez idő alatt eltűnt a környékről.
Jin tehetetlenül fogta arcát. Üvöltözött, majd a földet ütve adta ki magából dühét és minden más érzelmét, ami benne kavargott.