"Hiányzol.
Az életemből, az ágyamból,
a vonuló felhők futásából,
az ébredő nap első sugaraiból.
Hiányzol a tárgyakból,
amelyeket megérintek,
hiányzik a tükrömből az arcod.
(...)
Nehéz csönd nyomja szívemet.,,

Jimin szemszöge

A bázisra visszaérve csak azon kattogott az agyam, hogy miképpen tudnék gyorsan pénzt keresni, majd eszembe jutott. Amikor legutóbb voltam kémkedni akkor szervkereskedőkre bukkantam. Le mertem volna fogadni, hogy a feketepiacon rengeteg pénzért adják el az árut. Olyan volt, mintha csak megjelent volna egy villanykörte a fejem felett. Kipattant egy ötlet a fejemből.

Fogtam magam és besétáltam Jun irodájába.
- Minek köszönhetem érkezésed Park Jimin? – villantotta rám fogait Jun haverja, Kun.
- Hol van Jun?
- Nem tudom, de ameddig távol van, addig én helyettesítem. Szóval, miben segíthetek? - villantott felém egy mosolyt. Kedvem lett volna letörölni a képéről a vigyort.
- Te semmiben – indultam el kifelé, és az éppen érkező Junnak ütköztem.
- Hová ilyen sietősen? – kérdezte Jun.
- Téged kerestelek - torpantam meg.
- Mit akartál? - kulcsolta össze karjait mellkasánál.
- Nem igazán szeretném, ha más is hallana minket.
- Ó, Kun előtt mondhatod, ő is segít neked.
- Csak tudni akarom, hogy mikor állítjuk meg a szervkereskedőket.
- Amint végeztünk az újak kiképzésével.
- Hogy mi? De az hónapokba telhet. Jun, tudom, hogy mennyi pénzt kereshetnénk ezzel és neked is szükséged van most rá. Rengetegen lettünk a bázison és nem vagy képes sokáig ellátni mindenkit.
- Majd kisebb ügyekkel összehozzuk azt a pénzt, az a hely veszélyes és a legjobbak közül is sokan megsérültek. Most nem tudok összeszedni egy akkora csapatot, hogy legyőzzük a kereskedőket.
- A rohadt életbe! – rúgtam bele az asztalba, aztán a szobát elhagyva idegesen csaptam be magam után az ajtót.

Szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy lenyugodjak, ezért elindultam céltalanul a városban. A földet bámulva próbáltam mély lélegzetvételekkel préselni levegőt a tüdőmbe, miközben hallgattam a mellettem elsuhanó autókat. Mikor felpillantottam és körülnéztem, hogy merre is lehetek, rögtön tudtam, hogy hol vagyok. Valahol Szöul szélén voltam, ahol már megjelentek az első lakatlan házak. Tovább lépkedtem, de nem tudtam, hogy miért. Valami belülről azt súgta, hogy menjek tovább. A szél és a fák hangja felidézte bennem azt, amikor legutoljára jártam a helyen. A temető felé tartottam, teljesen egyedül voltam. Beléptem a kapun, ami után sírok domborodtak felém. Lassan lépkedtem a megviselt fejtáblák között, amik alatt lelkek rejtőztek. Elpillantottam a távolba, a fa még mindig ott állt, ami alá rejtőztem akkor, amikor Jisoot utolsó útjára engedték. Odaképzeltem magamat, ahogy a volt barátaim felé pillantok és így könnyen odataláltam a keresett sírhoz.

A legtöbb kövön az idő már sebeket ejtett, ám ez még mindig érintetlenül hevert. Leültem a gondozatlan fűbe és vártam, még magam sem tudtam mire. Csak szükségem volt egy kis lelki erőre, amit a sírban lévő lélektől szerettem volna kapni. A Napot felváltotta a Hold. Az energiám elvágyott és egyre fáradtabb lettem. Figyeltem, ahogyan egymást után több csillag jelent meg az égen. Egy kivételével mind ott pompázott. Az én csillagom sokat késett, de végül megjelent, Jisoo sírja fölött. Ő volt az, a leggyönyörűbb égitest.

- Hiányzol – suttogtam halkan és egy könnycsepp gördült le arcomon. Hagytam, hogy a fűbe folyjon és eltűnjön. Az égen megjelent egy hullócsillag, mely úgy úszott az égen, ahogy a belőlem távozó folyadék az arcomon. A csillagom sírt, mert nem voltam boldog nélküle. Nem akartam, hogy boldogtalan legyen, ezért mosolyra húztam a számat. – Találkozunk még, egyszer én is melletted fogok úszni az égen Jisoo.

A bázison mindenki az igazak álmát aludta, egyedül az én szomszédjaim nem tudtak csendben lenni. Muszáj voltam megzavarni Yoongi barátom és a macskája kufircolását.
Már éppen benyitottam volna, amikor meghallottam a boldog nevetésüket. Nem voltam képes zaklatni őket, ezért elengedtem a kilincset és visszasétáltam a szobámba. Az ágyam üresen várt, mint ahogyan máskor is. Mit meg nem adtam volna azért, hogy legyen valaki benne és tárt karokkal fogadjon testéhez és úgy ringasson álomba.

A következő napon megkezdődött az erőnléti felmérés. A legtöbben azonnal rávágták, hogy nem csinálják meg a feladatokat, mikor meglátták, hogy mi van az épület mögött. Volt itt kötél-falmászás, valamint azt is be kellett mutatniuk, hogy különböző fegyverekkel mit tudnak kezdeni. Természetesen, miután megmutattuk nekik hogyan kell használni azokat. A legtöbben inkább elbújtak egy szilárd tárgy mögé, főleg mikor lányok ragadták meg a pisztolyokat, vagy késeket. Jinyoung ügyesen találta el a célpontokat és Jaebum sem hibázott sokat. Youngjae már az elején megmondta, hogy ő nem akar lőni. Sokkal inkább vágyott arra, hogy robbanószerekkel foglalkozhasson. Őt és még pár újoncot kivittek egy távoli helyre, ahol nyugodtan kísérletezgethettek és felrobbanthattak bármit. Egyszer jártam én is arra, nem volt a helynek olyan négyzetmétere, ahol nem lett volna lyuk. Helyenként még égésnyomokat is találtam.

Volt egy kisfiú, aki pont olyan ügyetlenül ragadta meg a pisztolyt, mint én, mikor először adták a kezembe. Odafutottam hozzá, hogy segítsek neki. Először nagyon meglepődött, de aztán hagyta, hogy a ravaszra tegyem az ujját.
- Mehet? - kérdeztem tőle, amikor mind a két keze jó helyen volt.
- Uhum - bólogatott.
Kicsit rászorítottam kezére és már el is sült a fegyver. Sikerült eltalálni a tőlünk pár méterre található célpontot. Magasra ugrálva örült az első lövésének.
- Szép volt öcsi - borzoltam össze a haját.
- Nemsokára megmentelek noona! - kiáltotta az ég felé.
- Mi történt a nővéreddel? - térdeltem le mellé.
- 3 évvel ezelőtt, mikor még 12 voltam, két ismeretlen férfi betuszkolta egy autóba - válaszolta a pisztolyt vizslatva.
- Sajnálom. Csak így tovább! - álltam fel mellőle. Hihetetlen, hogy egy ilyen fiatal fiú is képes elszánni magát. Tényleg nagyon sajnáltam, hogy ilyen fiatalon már szembe kellett néznie ilyen fájdalommal.
Mikor megemlítette, hogy a nővére miatt teszi, eszembe jutott Yugyeom. Ő is a testvérét vesztette el.

Mivel unalmas volt már az újoncokat bámulni, ezért inkább elhagytam a gyakorlóterepet. Yoongi azonnal észrevett és utánam futott.
- Hova ilyen sietősen?
- Csak meglátogatok egy régi ismerőst.
- Jövök én is!
Jaebum azt mondta, hogy Jennie minden nap odajár. Mivel hétvége volt, így úgy gondoltam, hogy bizonyára korábban fog odamenni, mert dolgoznia sem kell.
Berohantam a szobámba, hogy magamhoz vegyem az adathordozót. Talán Jennie felismeri a helyet, úgy tudom, hogy elég sok helyet bejárt már.

Mivel nem akartam kocsi kulcsot csórni és deszkával sem mehettem, mert Yoongi nem igazán használ bringát, vagy mást, ezért maradt a tömegközlekedés. Nem is tudom mikor ültem utoljára buszon. Talán mikor elköltöztem otthonról. Soha többet nem mehetek oda, ahol felnőttem. Nem tudnék a szüleim szeme elé kerülni azok után, hogy csak úgy, köszönés nélkül otthagytam őket. Remélem így könnyebben felejtettek el, hogy teljesen megszűntem számukra. Még az is lehet, hogy azt hiszik meghaltam és már átélték a gyászidőszakot.

- Mit akarsz te ettől a helytől? - kérdezte Yoongi. Jól tudta, hogy ki lakott itt.
- Lisa mondta, hogy jó lenne, ha beköszönnék egyszer ide. Tartozom neki ennyivel - nyitottam be a házba.
Minden csendes volt, egyedül a nappaliból hallottam néhány műsorvezető hangját. Gondoltam Yugyeom TV-t néz. Mielőtt meglestem volna, hogy feltételezésem igaz-e, átnéztem a ház másik oldalába. Jennie állt ott, leesett állal. Barátiasan elmosolyodtam, ő pedig mamuszában csoszogva közeledett felém.
- Jennie! Hozod a popcornt? - szólalt meg egy fiú hang. Felismertem a forrását, Yugyeom volt az.
Beljebb kerültem a házban, beléptem a nappaliba.
Mivel Yugyeom nem kapott választ a lánytól, ezért megfordult a kanapén és azonnal kiszúrt engem és persze a mögöttem álló Yoongit is.
Már két ember bámult engem, kiguvadt szemekkel.
- Jennie! Yugyeom! Én! Jimin! - kiabálta Yoongi, mintha csak bemutatott volna mindenkit.
Megfordultam, hogy egy öklöst adjak a gyomrába, ami lefoglalhatja egy ideig a padlón fekve. Hirtelen érte a támadásom őt, ezért pont úgy sikerült, ahogy terveztem.
Jennie ekkor már csak egy méterre állt tőlem.
- Te meg mégis hogyan kerültél ide? - nézett fel rám. Dadogva ejtette ki a szavakat, szája minden egyes hangnál megremegett.
- Csak gondoltam meglátogatlak titeket - hazudtam.
- Minket? Tehát tudtad, hogy én is itt vagyok. Kitalálom! Jaebumnak eljárt a szája.
Egy bólintással válaszoltam, a lány pedig félmosolyra húzta száját.
- Jól elrendezted ezt a bolondot - guggolt le Yoongihoz a lány.
- Ez a mennyország? Már egy angyalt látok - nézett fel Jenniere a hasát szorítva.
- Na, kelj fel! Ne nyávogj már! - ragadta meg a karját és felcibálta a földről.
Visszapillantottam a TV-t bámuló Yugyeomra. Mivel úgy gondoltam, hogy már nem figyel ránk, ezért róla kezdtem el kérdezősködni.
- Hogy van Yugyeom?
- Fogalmam sincs, hogy mikor lesz képes elengedni a nővérét. Talán soha, már kezdek beleőrülni - suttogta halkan, néha a kanapé felé pillantva.
- Hallok mindent! Már ezerszer mondtam, hogy nem kell jönnöd hozzám többet. Nem bilincsellek magamhoz - kiabálta, mintha csak morgott volna.
- Nem hagyom, hogy kiéheztesd magad - szólt vissza Jennie.
- Jimin te pedig takarodj innen! - emelte hangját fel Yugyeom.
Megfagyott bennem a levegő azonnal, ahogy meghallottam.
- Majd megy, ha akar - rendezte le Jennie.
- Nem akarok sokáig zavarni, csak lenne valami, amit megmutatnék - emeltem ki zsebemből a kis eszközt.
- Keresek egy laptopot - hagyott ott. Gondoltam, hogy miért nem hívott maga után. Azonnal utánaeredtem, pedig tudtam, fájni fog látni Jisoo szobáját. Mikor beléptem a szobába, mindent ugyanúgy találtam. A pólói, nadrágjai és minden egyéb pont ott volt, ahol hagyta. A pulóveremet, ami itt maradt, az egyik párnáján használta huzatként. Amikor itt voltam, akkor is azon aludt. Senki nem nyúlt egy cuccához sem és az illatát is éreztem.
Jennie látta rajtam, hogy az összeomlás határára kerültem, ezért megelőzésképp kitaszított a falon túlra.

Elindult a konyhába, kezében a laptoppal, amit letett az asztalra, én pedig csatlakoztattam a géphez a kis tárgyat. Megnyitotta a mappát rajta, majd a képeket sorba.
Yoongi a videó hangja hallatára toppant be és meredt a képernyőre. Épp Jackson haladt el a videóban egy lányt vonszolva magával.
- Ó, Jeju, hogy én mennyire szeretlek.
- Yoongi! Ne most!
- Oké, de elvihettek volna oda azok a srácok a vidiben - bökött ujjával a kjelzőre.
- Hogy mi?
- Szeretem Jejut.
- Állj! Te felismerted a helyet?
- Persze, még kiskoromban rengeteget nyaraltam ott.
- Yoongi! Én imádlak! - ugrottam nyakába.
- Imádd a testem!
- Mi? Fúj! - toltam el magamtól.
- A picsába! Akkor gyere te Jennie! - húzta magához a lányt.
- Menjünk, Jaebumnak még el kell mondanunk, hogy megtaláltuk, hogy hol vannak.
- Megtaláltam! Ó, várj! Akkor te elviszel oda?
- El, csak menjünk már!
- Jövünk már Jeju! - ujjongott Yoongi.

Írói szemszög

A két fiú nagy boldogsággal rontott ki a csendes házból. Yoongi annak örült, hogy végre utazhat, Jimin pedig látta maga előtt, ahogyan ledughatja Jackson torkán a fegyverét és végre lezárhatja végre ezt a végtelennek tűnő ügyet.
A nagy ugrándozásban, el is felejtkeztek az adathordozóról, amit Jennie próbált visszajuttatni hozzájuk. Egy utcán át futott utánuk, de a fiúk már messze jártak.
Fáradtan ült le Yugyeom mellé a kanapéra.
- Jiminék itt hagyták ezt, majd, ha visszajönnének érte, akkor mondd nekik, hogy a cipőtartóra raktam.
- Miért nem viszed magaddal inkább?
- Mondtam, hogy lakásfelújítás van nálunk, nem akarom, hogy eltűnjön a nagy kavarodásban.
- Jobb lenne, ha többet nem tennék be ide a lábukat - mormolta orra alatt, miközben a csatornákat váltogatta.
- Csak nézd a TV-t és hadd dőljek neked, mert kiköpöm a tüdőmet - felelte szuszogva Jennie.

Jimin szemszöge

Nagy hévvel rontottam be Jaebumék szobájába, ahol mind a három fiú fáradtan pihent az ágyában.
- Vigyázat bomba! - ordította Youngjae. Először azt hittem, hogy a galambokat készül kiengedni magából, ezért megtorpantam.
- Nincs bomba, csak elképzelte, hogy ő nagy robbanószer zseni - fogta a fejét Jinyoung.
- Az is vagyok! - támadott rá, az igazát védve.
- Jaebum, kijönnél kicsit? - kérdeztem úgy, hogy a két fiút ne zavarja meg a harcban.
Nyöszörögve emelte meg lábait és nyakát ropogtatta, amikor kilépett a hálóból.
- Jacksonék Jejun vannak - mondtam ki egyszerűen.
- Ezt mégis honnan tudod?
- Yoongi felismerte a helyet videóból.
- Ettől függetlenül most máshol is lehetnek - kezdett elbizonytalanítani.
- Nem! Érzem, hogy jó nyomon vagyunk.
- Mégis hogy akarsz eljutni Jejura?
- Azt még nem tudom, de ott kell lennem! Kérlek, segíts!
- Csak a halálba mennénk, ha elhamarkodottan gondolkodnánk. Talán szólnunk kellene erről Junnak is.
- Ne! Még ne tudjon róla, ne szólj neki - fogtam be száját.
- Rendben, de fejezd be, mert szétnyomod az arcom - szorított kezemre.
- Bocs!
- Jeju egyébként is nagy, ha el is megyünk oda, nem találjuk meg olyan könnyen őket.
- De, ha kinyomtatjuk a képeket, akkor megmutathatjuk a helyieknek - kezdtem el keresni zsebeimben az adathordozót.
- Mi van? - kérdezte, amikor úgy kapkodtam magamon, mint egy hülye.
- Azt hiszem elhagytam.
- Mit?
- Azt a kis szart, amit adtál.
- Hogy mi? - fogta a fejét Jaebum.

Mivel elhagytam az egyetlen segítséget, ami elvezethetett volna Jacksonékhoz, ezért muszáj voltam pénzt szerezni. Minden egyes tűzharcban részt vettem, abban a reményben, hogy találunk pénzt valamelyik házban. Jó úton haladtam ahhoz, hogy összegyűjtsem a szükséges pénzt, de a többiekkel osztoznom kellett rajta, így nem sikerült megszereznem. Jaebum és a többiek is velem tartottak néha és nagyon gyorsan fejlődtek. Youngjaenak is volt esélye, hogy felszereljen bombákat és nagy boldogsággal nézte végig, ahogy pusztíthat.
Belegondolni is rossz volt abba, hogy kitől kell segítséget kérnem, de nem volt más választásom. Meg kellett kérnem Kunt, hogy szedje össze a csapatát és indítsunk egy rohamot a szervkereskedők ellen.
- Nem! - vágta rá azonnal.
Azt hittem szembeköpöm, amikor széles vigyorral várta ki a mondandóm végét.
- Örülsz annak, hogy engem szívathatsz mi? Mit akarsz? A pénz felét? Megkapod!
- Azt akarom, hogy tűnj el!
- Tudod mit? Nélküled is megcsinálom. Nyugodtan rohadj meg! - ordítottam az arcába és elhagytam a szobáját.
Juntól csak akkor kapnék engedélyt a lerohanásra, ha Kun csapata is velünk lenne. Fél attól, hogy sok embert elveszítene, ha nem lenne velünk tapasztalt harcos.
Ki kellett találnom valamit. Az első dolog, ami eszembe jutott az az volt, hogy Jun tudta nélkül szervezzem meg az egészet. Hoseok bizonyára nem egyezne bele, ahhoz túl régóta szolgál Jun felügyelete alatt, ahogyan Yoongi is. Talán Jaebum és a többiek segítenének, de az túl kockázatos lenne. Még nagyon újak, több tapasztalat kell ehhez a harchoz, mert rengetegen vannak az épületben. Nem tudnék mindenkit megvédeni.

Nincs mese, be kellett érnem a kisebb pénzösszegekkel. Csak reménykedtem abban, hogy valamikor összegyűl a pénzösszeg.
A következő harcot egy drogkereskedő ellen indítottuk, akik emellett több vásárlójukat rabolták el, miután azok kómába estek a vásárolt szertől. Mivel nem küldtek el sem engem, sem más kémet, hogy felderítsük a terepet, ezért nem tudtuk, hogy mivel találkozunk bent.
Talán felkészültek arra, hogy mi lesz, ha valaki rájuk talál, de az is lehet, hogy a meglepetés ereje velünk lesz - jártak a gondolatok a fejemben.
Ezúttal Kun nem jött velünk, de úgy tűnt, mintha ott lett volna. Néhány embere velünk tartott, így itt is volt szeme.
- Jimin! - rohant oda hozzám Jaebum, amikor a csarnokban megkezdtük az előkészületeket, hogy Youngjae felrobbanthassa a jobb szárnyat.
- Igen? - kérdeztem a távolba néző Jaebumot.
- Ki ez a lány? - bökött Kun egyik embere felé. Hosszú szőke haja volt és hatalmas zöld szemei.
- Kun csapatának az egyik tagja. Miért? Csak nem bejön?
- Mi? Nem, de azt hiszem ő volt az, aki elmenekült előlem, amikor elmentünk a pénzes férfihez.
- Tessék? Miből gondolod?
- A haja ugyanolyan szőke és a testalkata is pontosan ilyen volt - suttogta halkan, mert a lány közelebb férkőzött hozzánk. Hirtelen felénk pillantott, de amikor észrevette, hogy őt nézzük, azonnal elkapta arcát.
- Ő volt az! Már biztos vagyok benne - mondta újra, mikor az arcát is megvizsgálhatta.
- Most fejezzük be ezt, később gondolkodjunk arról - rántottam fedezékbe Jaebumot, mert Youngjae visszatért hozzánk. Kezében egy pirosan világító tárgyat tartott, amit megszorított és minden az égbe repült.
A látvány fülsüketítő robajjal társult, aminek hála a fülem is sípolni kezdett.
Mivel az elterelő bomba sikeresen robbant fel, mi következtünk és el is indultunk, hogy kinyírjunk minden túlélőt.
A fal mellett osontunk közelebb és a robbanás által keletkezett füstöt kihasználva rontottunk be a keletkezett résen. Mikor átléptünk a fal másik oldalára, lövések hangját hallottuk meg. Rosszat sejtettem, ahogyan Hoseok és Yoongi is. Jaebumot és a többieket megállították, hogy inkább maradjanak hátul és fedezzenek minket. Hoseok, Yoongi és a szőke lány elindult egy csigalépcsőn felfelé. Én lent maradtam, mivel nekem sokkal inkább úgy tűnt, hogy a hangok lentről jöttek.
Jinyoungnak intettem, hogy használja a fegyvere távcsövét és nézzen körbe. Fejrázással jelezte, hogy semmit nem lát.
Mivel tiszta volt a terep, így továbbmentem és bíztam a fiúban.
- Állj! Jimin, van ott valaki - kiáltotta  - Szedjem le?
- Várj, mi van, ha közülünk való?
- Nem, ez egy hosszú, barna hajú lány.
- Nem adhatok ki parancsot, hogy lelőhesd.
- De, ha nem mi tesszük meg, akkor ő fog megölni minket. Mindenhol testek hevernek mellette. Ha a csaj nyírt ki minden pasast, akkor ez egy gyilkológép.
- Jinyoung - néztem hátra.
- Igen?
- Lődd le! - kiáltottam neki.

A robbanás által keletkezett por kezdett eltűnni, így már én is láttam a lányt. Egyenesen felénk tartott és a fegyverét is ránk szegezte.
Eldördült Jinyoung fegyvere, a golyó pedig a lány felé száguldott.